2012. november 16., péntek

Dr. Mario (Game Boy)

Megjelenés

Game Boy
Japán: 1990. július 27.
Amerika: 1990. december
Európa: 1991. április 30.

Nintendo 3DS
Japán: 2011. július 27.
Amerika: 2012. október 4.
Európa: 2012. március 22.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Logikai, puzzle
Játékmód: 1-2 játékos
Ár: £2.70 / €3

Platform

A Game Boy hatalmasat robbantott a Super Mario Land játékkal. Azelőtt szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy komplett platform játék egy hordozható konzolra kerüljön. Ez nemcsak a kézikonzol sikerét alapozta meg, hanem a külsős cégek fantáziáját is megmozgatta, ennek köszönhetően sok jó játék készült Game Boy-ra. Persze, azokra is gondolni kell, akik rövid utazások alkalmából is szeretnének jót játszani, ezért voltak sikeresek a rövidebb, könnyebben érthető logikai játékok is.

Így jött képbe először a hatalmas sikert aratott Tetris, mely akkora forradalom volt, hogy az alapötletet többen is átvették, többek között a Nintendo is. Az alapötlet megvolt, tetszetős körítés, hogy Mario orvosnak állt be. És még története is van a játéknak: Hercegnő nővér riadtan veszi észre, hogy elszabadultak a vírusok, és őrült módon szaporodnak. De szerencsére épp most érkezett egy új gyógyszerszállítmány, köztük vannak vitaminpirulák, azok segítségével el lehet pusztítani őket.

Tehát, ez egy logikai játék. Mario a kémcsőbe dobálja a kapszulát, és a cél az, hogy a vírust is beleértve azonos színű négyes sorozatot alkotva elpusztítsuk a vírusokat. A NES verzióhoz hasonlóan itt is különböző színűek, ám mivel a Game Boy fekete-fehér, ezért van szerencsém bemutatni a NES-es vírusok unokatestvéreit, a fehér, a szürke, és a fekete vírusokat. Ennek értelmében a kapszulák is ezen három színben pompáznak. A rend kedvéért soroljuk fel a hatféle kapszulát: Fehér-fehér, szürke-szürke, fekete-fekete, fehér-szürke, fehér-fekete, szürke-fekete. Ezek szabadon forgathatók: A-gombbal jobbra, B-gombbal balra. Úgy kell a kapszulákat elhelyezni, hogy az adott színű oldala az adott színű víruson (vagy mellette) legyen. Ha így kialakul egy négyes azonos színű sorozat, akkor a vírus elpusztul. Érdekesség, hogy ha két azonos színű vírus van egymáson, vagy egymás mellett, akkor elég csak egy azonos színű kapszulát odatenni, és mindkét vírus elpusztul. Két vírushoz elég két kapszula, ez a való életben elég érdekesen hatna. De a játékban sokkal inkább annak logikai mivolta számít. Érdemes előre gondolkodni, és úgy letenni a kapszulát, hogy a másik fele is hasznosulni tudjon. Tehát, ha például jön egy szürke-fekete kapszula, akkor azt érdemes egy szürke, és mellé fekete vírusra tenni. Akkor is érdemes odatenni, ha a fekete vírus mellette lejjebb van, mert ha a szürke elpusztul, akkor a mellette összegyűlt szürke kapszulák ráesnek a feketére, így ha ott is kialakul egy fekete sorozat, akkor az is elpusztul. Így egy vírus elpusztulása akár láncreakciót okozhat. 21 szint van, a 0. szinten négy vírus van. Az, hogy hányas szinten kezdjük, azt mi magunk dönthetjük el. A főmenüben kiválaszthatjuk a nehézségi szintet, valamint a kapszulák sebességét. Ha megtisztítunk egy kémcsövet akkor továbbmegyünk egy szintet. Minden egyes szintlépéskor néggyel több vírus van a kémcsőben, így aki eléri a legmagasabb 20. szintet, akkor már 84 vírussal kell szembenéznie, szinte tele lesz a kémcső. A játék akkor ér véget, ha egy szinten a kapszulákkal elérjük a kémcső tetejét.

Ketten is játszhatjuk a játékot, ehhez mindkét játékosnak kell Game Boy, Dr. Mario játék, és egy Game Boy Link Kábel, mellyel, össze lehet kötni a Game Boy-t. Érdekesség, hogy mindkét játékos egyénileg állíthatja be a nehézségi szintet, és a kapszulák sebességét. A játék nem valami hosszú: a lényeg annyi, hogy ki pusztítja el hamarabb az összes vírust a saját kémcsövében. Aki nyer, az kap egy koronát győzelmének szimbólumául. Háromszor kell nyerni, így elnyerhetjük az “Első osztályú bakteriológus” címet. Természetesen azzal is lehet veszíteni, ha megtelik a kémcső. Csak ennyit lehet 2 játékos módban játszani, pedig többet is ki lehetett volna hozni ebből. Lehetett volna például olyan, hogy rendesen játszunk, és aki nyer, az tovább léphet egy szintet, míg a vesztes maradna a saját szintjén.

De szerencsére a Game Boy-os Tetris esetében csak ez az egyetlen hiba. Látszik, hogy ezt a játékot elsősorban Game Boy-ra tervezték, sokkal hangulatosabb kézikonzolon játszani. A játék nyilván nem igényel nagy memóriát, ezért a Super Mario Land után Mario megjelenítése itt sokkal fejlettebb, grafikailag a maga nemében rendben van. Az irányítás könnyen elsajátítható, a szavatosság akár sokáig is tarthat, hiszen 21 szintes a játék, és ha mind a három sebességi szinten profi szinten akarjuk játszani, akkor sokáig el lehet játszani vele, nehezebb szinten meg igazi kihívást jelent a játék. A zene itt sokkal jobb, érződik, hogy elsősorban Game Boy-ra szánták a Dr. Mariót, és így a hangulata is sokkal jobb. Így aki a NES és Game Boy verzió között választana, inkább a GB verzió javasolt, már csak azért is, mert 3DS Virtual Console-on is játszhatjuk. Habár Nintendo 3DS nem játszhatjuk 2 játékos módban, magasan megéri a £2.7 / €3 összeget.

Grafika: 9/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 8/10
Kihívás: 9/10
Zene / Hang: 9/10
Hangulat: 10/10

+ Nagyszerű logikai játék
+ Könnyen megtanulható
+ Hosszú időre leköt, ha mestere akarunk lenni a játéknak
+ Legendás zene
– Problémás kétjátékos mód.

90%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése