A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mario Party. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mario Party. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 17., szerda

Nintendo DS korszak

Ahogy a Nintendo a Game Boy-jal forradalmasította a kézikonzolokat, ugyanúgy a Nintendo DS-sel új korszakot nyitott a kézikonzolok történetében. Megtették az első lépést az online játék felé, és a két kijelzőnek köszönhetően új lehetőségek, új típusú játékok kaptak helyet. És hogy miért volt hatalmas népszerűsége? Ennek járunk utána a Nintendo konzolokat bemutató cikksorozat második részében.

Előtörténet

A Sega a DreamCast bukásával végleg kiszállt a konzolpiacról, és kifejezetten a játékokra fókuszált. Sokáig a Sega volt a Nintendo egyetlen riválisa, mellyel emlékezetes harcot vívott a 16-bites korszakban az elsőségért. Ez volt a Super Nintendo - Sega MegaDrive konzolháború, melyet a Super Nintendo nyert meg, és aztán már nem is tudta a Sega még megközelíteni sem a Nintendót, nemhogy felülkerekedni rajta. De mint ismeretes, a Nintendo nem sokáig trónolt az élen, hiszen 1994 végén (nálunk 1995-ben) megérkezett a Sony a PlayStationnel, és annak rendje és módja szerint lesöpört mindent, ami az útjába állt. A különbség annyi, hogy a Nintendo valamennyire tudta tartani a frontot, köszönhetően a kiváló minőségű saját fejlesztésű játékainak. A Sega ezzel szemben nem tudott a Sonicon kívül maradandó játéksorozatot alkotni, így a játékok kínálata is ok volt arra, a Sega végül elbukott, a Nintendo meg úgy-ahogy, de talpon tudott maradni.

Az ezredforduló után nem sokkal jött egy másik figyelemre méltó vetélytárs, mely bár nem tudott teljes mértékig lépést tartani a Sony-val, mégis szorongatta a Nintendót. A Microsoft az XBOX szériával leginkább a 360-as konzollal aratott nagy sikert, azóta is a Sony és a Microsoft van a fronton, a Nintendo pedig járja a maga útját, olykor akkorát robbant az eladásaival, hogy az ellentábor épp csak pislogni tud rajta, máskor meg a háttérben maradva próbálja menteni a menthetőt.

A Nintendo ugyan nem mindig volt sikeres az asztali konzoljaival, de ahogy az előző számban szó volt róla, a kézikonzol piacon soha nem talált kihívóra. Hiába a Sega Game Gear-je, a Sony PlayStation Portable-je, a Nintendo mindig is stabilan uralta a kézikonzol piacot, és annak köszönhetően tudott olyan szinten talpon maradni, hogy soha nem kellett a cégnek csődöt jelentenie. Ennek köszönhető, hogy bár a Nintendo GameCube mindig is veszteséges volt a cégnek, a Game Boy Advance volt annyira nyereséges, hogy tudta magát tartani.

Általánosságban igaz az a mondás, hogy krízishelyzetben mutatkozik meg az ember valódi személyisége, képessége, nincs ez másképp a cégekre levetítve sem. A Nintendo mindig is igyekezett a kiváló játékaival életben tartani a GameCube-ot, de a színfalak mögött már a jövőt tervezte a cég, mellyel kilábalni terveztek a válságból. Ismerve a Nintendo és Iwata Satori, az akkori Nintendo elnök innovatív megoldásait, tudhattuk, hogy valami jóra számíthatunk. Így született meg a Nintendo DS.

Nintendo DS

Aminek már a bejelentését is nagy döbbenet követte. Volt már a Nintendónak a Game Boy előtt is egy kézikonzolja, Game & Watch néven, melynek két kijelzője volt. A Nintendo DS pedig nemcsak a dupla kijelző terén emlékeztetett az ősi kézikonzolra, hanem megjelenésében is nagyon hasonlított rá. A Nintendo DS teljességgel retro külsőt kapott, az ellentábor számára pedig valósággal gúny tárgya volt, hiszen mit akarhat a Nintendo egy ilyen ósdi géppel? Annyiból mindenképpen fejlődés, hogy az alsó kijelzője érintőképernyős volt. A Nintendo úgy akart innovatív lenni, hogy mást látunk a felső és alsó kijelzőn, és többek között az alsó kijelző érintésével is irányíthatjuk a játékot. Ez kétségtelenül új játékoknak adott teret, készültek is olyan játékok, mint a Yoshi: Touch & Go, vagy WarioWare: Touched!, ahol a játék eseményeit alsó kijelzőt a konzol mellé járó Stylus-szal irányíthatjuk.

Ezzel párhuzamosan futott még a Game Boy Advance, olyannyira, hogy 2005-ben kijött a kézikonzol harmadik változata Game Boy Micro néven. Emellett néhány játék mindkét konzolra megjelent, amik ugyan Game Boy Advance-en is kiválóan játszhatók voltak, de ekkor már érzékelhető volt az átállás. Egyre többeknek volt Nintendo DS-esük, míg a GBA otthon maradt. A DS-nek ugyanis volt egy komoly erőssége a Game Boy Advance-szel szemben. Ez volt az első olyan kézikonzol, mellyel vezeték nélkül játszhattunk többen. A csatlakozás is egyszerű volt, a jel pedig mindig erős volt, nagyon ritka volt, hogy hiba miatt lekapcsolódott valamelyik a játékról. Bár abban továbbra sem volt változás, hogy ha csak az egyiknek volt meg a játék, a többiek csökkentett lehetőséggel játszhattak. Ahogy az előző cikkben szó volt róla, Game Boy Advance egyik hamis üzenete az volt, hogy immár lehet úgy is akár négyen játszani, hogy csak az egyiknek van meg a játék. Ez önmagában igaz, csak azt a részt hallgatták el, hogy ez esetben sokkal kisebb lehetőségekkel lehetett játszani. Ez pedig nagyon visszavetette a GBA többjátékos élményét. A Nintendo DS-en ugyan hasonlóképpen kevesebb lehetőségekkel lehetett játszani, de egyrészt több volt a választása annak, akinek nincs meg a játék, másrészt arra is volt lehetőség, hogy akinek megvan a játék, az szintén a maga teljességében játssza a játékot.

Nintendo Wi-Fi Connection

A Nintendo nemcsak a DS retro külseje miatt volt gúny tárgya, hanem mert sok technológiát relatíve későn kezdtek el alkalmazni. A Nintendo innovációban a versenytársai előtt járt, viszont technológiában a Sony mindig is előrébb járt a PlayStationnel. A PlayStation 2 volt az első olyan konzol, mellyel interneten keresztül lehetett játszani. A Nintendo esetében a DS volt úttörő az online játékok terén. A Nintendo elé viszont nemcsak azért helyezett szívesen görbe türköt az ellentábor, mert későn vett át új technológiát, hanem ahogy átvette. Az online játéknál az volt a probléma, hogy nem felhasználóhoz voltak kötve az adatok, hanem játékhoz, azon belül is a konzolhoz. Minden olyan Nintendo DS (és később Wii) játéknak, mely támogatta az online játékot, volt egy úgynevezett “Friend Code”-ja. Ez egy 12 jegyből álló számsor, azt kellett egymásnak megadni, és utána lehetett egymás ellen online játszani. Annak pedig, hogy az adatok a konzolhoz voltak kötve, volt egy komoly hátulütője: Ha egy másik Nintendo DS-be került a játék, megváltozott annak Friend Code-ja, így ha ismét szerettünk volna játszani barátunkkal, akkor az új Friend Code-ot kellett megadni. Ez a Wii esetében azért nem volt probléma, mert ott a játék mentése nem a kazettához volt kötve (tekintve, hogy a Wii-nek lemezen voltak a játékai), hanem a konzolhoz. Így evidens volt, hogy ha a lemez egy másik konzolba kerül, akkor ott más lesz a Friend Code, hiszen ott nincs mentése a játéknak. Ennek ellenére már a maga idejében is idejétmúlt technológiának tartották sokan a Friend Code rendszert.
Az viszont kétségtelen, hogy ezzel lehetőség nyílt Nintendón is online játszani. Sőt, már a kezdetektől nemcsak barátok játszhattak egymás ellen, hanem világszerte összecsaphattak játékosok. Az első időkben viszont még nem volt általánosan elterjedt dolog a Wi-Fi, mint manapság, ezért a Nintendo kiadott egy “Nintendo Wi-Fi USB Connector” nevezetű kis USB stick-et, mely Wi-Fi kapcsolatot létesített a számítógép, és a Nintendo DS (később a Wii) között. Ennek segítségével lehetett online játszani. A kis Pen Drive-ra hasonlító szerkezet használata természetesen nem volt kötelező, hiszen akinek már volt ekkor is Wi-Fi kapcsolata (nemcsak UTP-kábel volt a számítógéphez csatlakoztatva), az természetesen az USB stick nélkül tudott online játszani. Ennek ellenére nagyon népszerű volt a Nintendo saját gyártású kiegészítője. De a cég hamar leállította a cég a gyártását, a programjának is csak Windows Vistáig volt frissítése, már Windows 7 alatt sem működött.

Az első játékok

Ahogy fentebb szó volt róla, az érintőképernyő új játékoknak adott lehetőséget, de ezek mellett is jelentek meg úgymond “hagyományosan”, gombokkal irányítható játékok. Ott, ahol az egyedi irányítást az érintőképernyővel nem tudták megoldani, ott az inkább térképként funkcionált. Így is kiváló volt például a Mario Kart DS vagy a New Super Mario Bros. De olyan játékok is jelentek meg, melyeket ugyan, az érintőképernyővel kellett irányítani, de ezek inkább szerencsétlen döntések voltak. Erre nagyon jó példa a Super Mario 64 DS, mely konkrétan nyitócím volt. Ennek a játéknak az érintőképernyője felülnézetes térképként funkcionált, közepén a karakterrel, akit irányítottunk. Hősünk mindig arra ment, amerre a Nintendo saját ceruzájával (Stylus-szal) irányítottuk. Ennek nemcsak az volt a hátránya, hogy a kezünktől alig láttuk az alsó kijelzőt, hanem hogy rendkívül érzékeny volt. Ha csak egy kicsit is oldalra vittük a Stylus-t, már nem egyenesen ment a karakterünk. Ez például szűk utakon komoly problémát jelentett. Az sem segített sokat a helyzeten, hogy ugyan lehetett a Control Pad-del irányítani a karaktert, de alapesetben rendkívül lassan ment, így mindig nyomni kellett az Y-gombot, ha normál sebességben akartunk menni. Így hiába volt kiváló játék a Super Mario 64 DS, a Nintendo történetének egyik legrosszabbul irányítható játéka lett. Nem sokkal jobb a helyzet a The Legend of Zelda: Phantom Hourglass esetében, ahol oldalnézetben irányítjuk Linket, méghozzá úgy, hogy Navi-t, a tündért kell navigálni az érintőképernyőn, és Link arra ment. Ez azért rossz, mert minden esemény az alsó képernyőn történt, és ott a kezünktől tényleg nem lehet rendesen látni a játékot. De vannak játékok, ahol jól kihasználták az érintőképernyő adta lehetőségeket, például a WarioWare Touched-ban, a Mario Party DS-ben, illetve a Mario & Sonic at the Olympic Games játékokban.

Illetve az érintőképernyőnek köszönhetően újfajta logikai játékok jelentek meg Nintendo DS-re, melyekkel a Nintendo új réteget vonzott be a videojátékosok táborába. Megjelentek a különböző agytorna játékok (pl.: Brain Training), ahol például egyszerű matematikai műveletek eredményeit kellett a lehető leggyorsabban érintőképernyőre írni. A Dr. Kawashima’s Brain Training játék leírásában bizony külön hosszú fejezetet szántak arra, hogyan kell a számokat, betűket beírni, hogy a játék biztosan jól érzékelje. Ami hasznos is, mert nem egyszer fordult elő, hogy ha úgy írtam az 1-est, ahogy általában szoktuk, akkor azt sokszor 7-esnek érzékelte. Az is klasszikus hiba volt a játékban, hogy a G betűt 6-osnak érzékelte, ahol betűt és számot is lehetett írni. Ilyen kis bosszúságok miatt persze sokkal rosszabb végeredmény jött ki, és mivel a játék alcíme: “How Old is your Brain?” Bizony gyakran előfordult, hogy a játék sokkal idősebbnek titulált minket a valódi korunkhoz képest. Ennek ellenére nagyon népszerűek voltak az ilyen logikai játékok, a Sudoku is közkedvelt volt a kézikonzolra.

A Sony kézikonzolja

A Sony elég sokáig váratott azzal, hogy a kézikonzolok piacán is megkísérelje elvenni a Nintendótól a dominanciát. Erre 2005-ben tett először próbát a PlayStation Portable (PSP) kézikonzollal. A Nintendóval ellentétben a Sony teljességgel a modernitásra és a trendekre törekedett. Ez megnyilvánult abban is, hogy mindenféle kiegészítőkkel lett ellátva a kézikonzol. Volt benne internetböngésző, volt lehetőség zenét mp3-ban és videót mp4-ben lejátszani. Volt benne GPS, valamint PlayStation 3 controllerként is funkcionált. Emellett a játékok messze jobban néztek ki, mint a Nintendo DS-es játékok, talán a PlayStation 2 szintjét is elérte, a legmenőbb játékok PSP-re is megjelentek. Meglepetésre viszont alulmaradt a Nintendo DS-sel szemben, pedig a Sony is próbálkozott egyedi játékokkal. Ilyen volt például a LocoRoco, ami egy logikai platformer volt, valamint később a LittleBigPlanet, mely szintén Sony sajátja volt. Talán SackBoy az első olyan nem Nintendo karakter Sonic mellett, mely jellegzetesen videojátékos karakter, mint Super Mario. Ennek ellenére maga a sorozat nem aratott átütő sikert, 2014 után csak most, 2020 végére jelenik meg új játék, mely várhatóan a PlayStation 5 nyitócíme lesz. Hogy a Sony komolyan tervezett a kézikonzollal, jelzi az is, hogy a PSP játékok formátumát, az UMD-t (Universal Media Disc) zenék és videók tárolására is használták. Több film, sorozat is megjelent UMD-n, valamint zenei kiadványok is lejátszhatók voltak. Népszerűségük híján pedig nem terjedt el széles körben, főleg, hogy csak PSP-n voltak játszhatók. Maga a konzol ugyan nem volt akkora bukás, mint a Sega Game Gear, de az eladásai mindig is a Nintendo DS mögött voltak. Inkább a Nintendo kézikonzoljának életidejének végén emelkedett meg jelentősen, melynek köszönhetően végül 80 milliót adtak el a PSP-ből.

Nintendo DS Lite

Annak ellenére, hogy a Nintendo DS rendkívül sikeres volt, a cég hamarosan, egészen pontosan 2006-ban jelentkezett a második kiadással, a Nintendo DS Lite-tal. Ez a konzol már egyszerűbb, letisztultabb, és sokkal modernebb külsőt kapott. A gombok elhelyezkedésén is változtattak, kényelmesebb lett általa a játék, valamint a fényereje is sokkal erősebb lett. Mindezeknek köszönhetően, valamint az újabb játékoknak köszönhetően az eladások soha nem látott számokat produkáltak. Karácsonyi időszakban volt olyan hét, amikor csak Japánban 1 milliónál többet adtak el a kézikonzolból. Semelyik rivális konzol még csak megközelíteni sem tudta ezeket a számokat. Ez persze nem tetszett az ellentábornak, és mivel a külsőségekbe már nem tudtak belekötni, ezért maradt a konzol technikai elmaradottsága. És ha szembenézünk a tényekkel, azt lehet mondani, hogy igazuk volt, és ezt mindenki tudta. Mi, Nintendósok is tudtuk, hiszen sokszor mondtuk, hogy nem számít a technikai fejlettség, a játékélmény a lényeg. Ez önmagában bizony szép gondolat, igazi videojátékos lélekre utal, csak közben meg abból a szempontból igazuk volt a rivális konzol támogatóiak, hogy egy nagyon olcsó költségvetésű konzolt adtak nem sokkal olcsóbban, mint a PSP-t. Erről pedig mi magunk is meggyőződhettünk, ugyanis később, amikor Wii U-ra egyéb retro Nintendo konzolok mellett a Game Boy Advance és Nintendo DS játékait is újra kiadták digitális formában, láthattuk, hogy sok DS játék nemcsak, hogy alig volt nagyobb méretben, mint egy Game Boy Advance játék, de volt olyan, melyek kifejezetten kisebb volt a mérete. Emellett amíg egy Game Boy Advance játék még elfogadhatóan nézett ki nagyképernyős TV-n, addig egy Nintendo DS játék rettenetesen ronda volt. Pixeles volt, kifejezetten kellemetlen látvány, bizonyos grafikai elemeket alig lehetett felismerni. Ez pedig bizonyítja, hogy igazuk van azoknak, akik kritizálták a Nintendót a technikai elmaradottsága miatt. És érdemes abba is belegondolni, hogy ugyan játékélmény tényleg mindenek felett, de ha valamiért elkérik az árát, akkor joggal várhatjuk el, hogy technikailag is nyújtson valamit.

Ettől még kiváló játékok jelentek meg Nintendo DS-re, melyek tényleg kárpótoltak a technikai elmaradottságért. Meg azt fontos tudni, hogy csak úgy egy konzolt nem lehet teljesen átalakítani, hiszen az nemcsak az addig megjelent játékok inkompatibilitásával járhat, sokkal inkább az már “utódkonzol” lehete. Viszont a Nintendo DS Lite korszerű külseje és erősebb fényereje okán modernebbnek, korszerűbbnek tűnnek a játékok.

Nintendo DSi

Persze a Nintendo azért reagál a maga módján a különböző technikai fejlődésekre, és azért amennyire lehet, fejleszti a konzoljait. 2009-re új variánst kapott a Nintendo DS, mely viszont technikailag fejlődött. Az egyik legszembetűnőbb változás, hogy megújították a Nintendo DS firmware-ét, valamint különböző alkalmazásokkal látták el a kézikonzolt. Kapott kamerát is, ám a fényképkészítés a konzollal inkább csak extra szórakozás, hiszen csak 640×480-as felbontású képet lehetett csinálni, ami már ekkor is rettenetesen kevés volt, ráadásul elképesztően fakó volt a szín. Ez volt az első olyan konzol, melynek SD-kártya bemenete volt. Egyrészt az SD-kártyára kerülhettek a fényképek, amik aztán számítógépre is, de akár zenéket is tehettünk a kártyára, ugyanis zenelejátszó alkalmazás is volt a Nintendo DSi-n. De ez is szegényesnek volt mondható, hiszen csak AAC formátumú zenét lehetett lejátszani, és ugye nem ez a legelterjedtebb veszteséges zenei fájlformátum. És hát ha jó minőségben akartuk hallgatni a zenéinket, akkor FLAC-ból érdemes átkonvertálni, mert ha veszteséges formátumot (például MP3-at) konvertálunk át AAC-re, akkor az konkrétan duplán veszteséges lesz, így extra adatok hiányoztak zenei fájlokból, ami akár már füllel is hallható.
Ugyanakkor fontos újítás, hogy a Nintendo DSi Wi-Fi-je WPA és WPA2 titkosítást is támogatott. Az előző Nintendo DS-ek kizárólag WEP-es titkosítású Wi-Fi-kre tudtak csatlakozni, ami már a maga idejében is könnyen feltörhető volt, hát még most. Emellett a Nintendo DSi volt az első olyan konzol, melynek saját webáruháza volt Nintendo DSi Shop néven. Ígéret volt eredetileg, hogy letölthetők lesznek Game Boy, Game Boy Color és Game Boy Advance játékok is, de ez végül nem valósult meg. Kizárólag digitális formában készült játékokat lehetett letölteni a konzolra, ám nemcsak a kedvezőbb áruk jelezte, hogy nem teljes értékűek, hanem tényleg nagyon kezdetlegesek voltak. Emlékeztettek az első időkben még mobiltelefonokra WAP-ról letölthető játékokra, még az okostelefonok előtti időkből. A felbontás ugyan maradt az eredeti, de sokan várták, hogy jönnek az új, kizárólag Nintendo DSi-n játszható, technikailag fejlettebb játékok. Csak nagyon kevés ilyen játék érkezett, mely kihasználta az új konzol extráit. Ezek is kivétel nélkül a casual réteget szólították meg. Így az új játékok nem váltak be. Viszont sikeresnek volt mondható a konzol, hiszen közel 29 millió példányt adtak el belőle.

Nintendo DSi XL

Teljesen hihetetlennek tűnt már akkor is, hogy 2010-re jön egy megnagyobbodott Nintendo DSi. És tényleg. A Nintendo DSi XL a legnagyobb Nintendo kézikonzol volt. Technikailag mindenben megegyezett az elődjével, csupán a két kijelző lett jóval nagyobb. Ezzel szemben a felbontás persze nem változott, de az volt az érdekes, hogy ugyan látszott, hogy pixelesek a játékok, mégis csak pont annyival volt nagyobb a kijelző, hogy nem voltak bántóan kockásak az elemek a játékban. Annak ellenére, hogy sokan ugyan “nagyi-konzol”-nak csúfolták a gépet, mégis közkedvelt volt, hiszen a Nintendo DS korszakának végén 13 milliót értékesítettek belőle, és ezzel az egész Nintendo DS családból 154 millió példányt adtak el! Ez magasan meghaladta a Game Boy család 118 milliós összeladását, pedig az a konzol is hatalmas kultusznak örvendett a maga idejében

Nintendo 3DS

Már a Nintendo DSi XL is lényegében utódjának “árnyékában” élte életidejét, hiszen már 2010-ben lehetett tudni, hogy jön az utódkonzol. Már a 2010-es E3-on bemutatták az új kézikonzolt, és 2011 márciusában a boltok polcaira is került. A Nintendo 3DS mindenben megőrizte a Nintendo DS alapjait, de itt a felbontás nagyobb lett, és természetesen a 3-as szám sem véletlen van a konzol nevében. Ugyanis nemcsak nagyobb volt a Nintendo 3DS felső kijelzője, de 3D-s is képet is tudott, méghozzá szemüveg nélkül. Ez úgy valósulhatott meg, hogy “bemélyült” a kép, így olyan érzetet adott a játék, mintha ablakon néznénk, ki, ugyanis tényleg távolodtak a grafikai elemek a játékban. Ez lényegében úgy történt meg, hogy minden egyes képből két kép készül, és ha aktiváljuk a 3D-t, akkor a képek kissé szétcsúsznak, ezáltal lesz 3D-s a kép. Így a 400×240-es felbontásban (mely a Nintendo 3DS felső kijelzőjének natív felbontása) valójában 800×240-es képek készülnek (ebben vannak programozva a játékok is), de ha kikapcsoljuk a 3D-t, akkor csak egy képet látunk.

A grafika lényegesen szebb, és kidolgozottabb volt, a Nintendo 3DS megjelenésekor megadta a “korszerű konzol” érzetét. Játékok terén mindenképp, de néhány alkalmazás is fejlődött. Például a Nintendo 3DS Sound alkalmazás már MP3-ban is le tudott játszani zenét, és mivel a konzolon két kamera volt, ezért 3D-s képet is tudott csinálni. Hasonló elven, mint amilyenek a 3DS játékok, tehát mélyült a kép. Ugyanakkor a képek ugyanúgy 640×480-as pixelben készültek, és ugyanolyan borzalmas volt a minőségük, mint Nintendo DSi-n. A képeket 3D-ben persze csak a konzolon tudtuk megnézni, de mivel SD kártyán tárolta a képeket, ezért ugyan megnézhettük a képeket PC-n is, de csak 2D-ben. A kép 3D-s mivoltát egy .hni kiterjesztésű fájl tárolta, melyet csak a Nintendo 3DS tudott értelmezni. A konzol a kameráival kiterjesztett valóságot (Augmented Reality) is tudott, vagyis néhány játék meg tudta azt csinálni, hogy a játék eseményei lényegében a mi környezetünkben történtek meg, ahol épp játszottunk. És ha már szó volt az SD-kártyáról, normál méretű SD-kártya helyezhető a kézikonzolba, és 32 GB-ig támogatta azokat, lévén, hogy addig SDHC a kártya. 64 GB-tól már SDXC a memóriakártya, ezekkel a Nintendo 3DS már nem tudott kommunikálni.

Ugyanúgy a Nintendo 3DS sajátja volt a StreetPass és a SpotPass funkciók. A StreetPass lényege, hogy ha az utcán, vagy bárhol találkoztunk egy Nintendo 3DS tulajdonossal, az a két konzol úgymond adatot “cserélt” egymással. Láthattuk, hogy ki melyik játékkal játszik, illetve azon játékoknál, melyeknél van StreetPass támogatás, és mindkét játékosnak megvan, ott a játékos játékállása elmentődött, és akár össze is mérhettük vele a tudásunkat. A SpotPass pedig a WiiConnect24 utódja volt. A Nintendo 3DS ennek segítségével fogadott online adatokat, mint például firmware frissítés vagy üzenetek is SpotPass-on keresztül érkeztek.

Természetesen online boltja is volt a Nintendo 3DS-nek, Nintendo eShop néven. Itt már megjelentek a Game Boy, Game Boy Color játékok (az Advance-ek kimaradtak), de volt NES, később Super Nintendo játékok is jöttek. Emellett számtalan, kizárólag digitális formában elérhető játék jelent meg csak Nintendo 3DS-re. Valamint 2012-től a New Super Mario Bros. 2 megjelenésétől már maguk a Nintendo 3DS játékok is elérhetők lettek digitális formában. De ez a kezdeti időkben nem terjedt el annyira, mert irgalmatlanul drágák voltak. Konkrétan drágábbak voltak, mint a játékok fizikai változatai, ami sokakban keltett ellenérzést, hiszen a játékok digitális változatainak nincs borítója, tokot sem kell gyártani, ráadásul a konzolboltoknak sem kell a tárolásért fizetni, és ne feledkezzünk el a plusz árrésről. A digitális játékok árain később engedtek, valamint akkor lett népszerűbb, amikor megérezték a játékosok, hogy kényelmesebb a konzolon tárolni a játékokat, mint cserélgetni a kazettákat. Ráadásul, akinek volt 32 GB memóriakártyája, az sok játékot tudott a konzolján tartani.

Kezdeti nehézségek

A Nintendo DS elképesztő sikere után szinte evidens volt, hogy a Nintendo 3DS is robbantani fog eladások terén, de ez nagyon elmaradt. Egyrészt a kezdeti játékkínálat rettenetesen szegény volt, másrészt a konzol indulóára volt nagyon magas. Ezek következtében pedig jóval kevesebb Nintendo 3DS kelt el az első hónapokban.

A konzol árát pár hónappal később lejjebb vitték, de nem akarták, hogy azok, akik még az elején drágán vették meg a Nintendo 3DS-t, becsapva érezzék magukat, ezért számukra elindították a Nintendo 3DS Ambassador programot, melynek keretében 10 db. NES és 10 db. GBA játékot tölthettek le ingyen. Csak ők juthattak hozzá Game Boy Advance játékokhoz Nintendo 3DS-en. De ez a lehetőség csak azoknak adatott meg, akik regisztrálva voltak a Nintendo weboldalára, és az árcsökkentésig beregisztrálták a konzoljukat a felhasználói profiljukba. Ezáltal voltak azonosítva, és így ők letölthették a 20 retro játékot.

Habár a Nintendo már bevezette az account-redszert, a Friend Code-rendszert nem dobta végleg. Még mindig Friend Code-ot kell megosztani egymással, de a játékok Friend Code-rendszere megszűnt, ugyanis nemcsak azt láthattuk, hogy épp melyik barátunk van online, hanem azt is, hogy épp mivel játszik. És ha valaki többjátékos játékkal játszik, abba mi is becsatlakozhatunk, így spontán játszhatunk bármelyik barátunkkal online. Amíg a Sony-nál a PlayStation 3-nak köszönhetően ez 2006 óta alapvető, ez a Nintendónál 2011-ben terjedt el, utalásképp arra, hogy a cég bizonyos technológiákat csak később vett át. De egyértelműen kijárat volt a Friend Code-rendszerből, és Wii U-ra ez már teljesen megszűnt.

Későbbi sikerek

Már az árcsökkentés is beindította a Nintendo eladásait, de az első komoly sikerek akkor jöttek, amikor 2011 végén megjelent a Super Mario 3D Land, és a Mario Kart 7. Ezek már nagyon komoly sikerek voltak. És bár soha nem ugrottak meg annyira az eladások, mint a Nintendo DS esetében, de mindig tartotta magát, és végül 76 millió példányt adtak el a konzolcsaládból világszerte. Talán az okostelefonok elterjedése miatt sem adtak el annyit, mint az elődből, de jó eséllyel az is közrejátszott, hogy Nintendo 3DS-re már jóval kevesebb logikai játék jelent meg, nem kívánták annyira megszólítani a casual-réteget.

Nintendo 3DS XL

A Nintendo DSi XL után nem meglepő, hogy a Nintendo 3DS is kapott egy “nagyított” változatot. Ennek is nagyobb volt a kijelzője, egészen pontosan 90%-kal. Viszont személyes megítélésem szerint itt inkább csúnyább lett a kép, mint a Nintendo DSi XL esetében. A Nintendo 3DS játékai ugyan kidolgozottabbak voltak grafika terén, de mivel alapvetően kicsi a játékok felbontása, ezért szembetűnő a nagyítás, így én Nintendo 3DS esetében a kisebbik változat híve vagyok.

Ez volt az első olyan kézikonzol, melyhez nem csomagolták a töltőt. Alapvetően környezettudatossági okok miatt, ugyanis még korábban egy statisztika kihozta, hogy a Nintendo az egyik legkörnyezet-szennyezőbb cég. Ebbe jó eséllyel az is közrejátszott, hogy a Sony és a Microsoft korábban megtette azt, hogy csak egy gyorsleírást mellékeltek a konzoljaikhoz, játékaikhoz, míg a Nintendo a játékaihoz, konzoljaihoz sokáig teljeskörű leírást csomagolt, és minden egyes példányhoz külön kinyomtatni a konzolok esetében vastag füzeteket, iszonyú mennyiségű papírt vett igénybe. És azzal akarta a cég a rossz hírének elejét venni, hogy nem csomagolták a konzol mellé a töltőt. Abból sem kell sokat gyártani, illetve maga a csomagolás is kisebb lesz. Ez azért volt kivitelezhető ötlet, mert a cég a Nintendo DSi óta szabványosított töltőt használ (tehát mindegyiknek ugyanaz a bemenete, előtte mindegyik konzolnak más volt), így akinek legalább egy konzolja van a Nintendo DSi-ig visszamenőleg, annak biztos, hogy megfelelő töltője is. Nem mellesleg a cég 2011 vége óta szintén csak gyorsleírást mellékel a játékaihoz.

Nintendo 2DS

2013-ban, valamikor a nyár végén jelentették be a harmadik Nintendo 3DS harmadik változatát, amiről elnézve az első képet azt hittem, hogy egy igénytelen rajongói kreálmány, de gyorsan kiderült, hogy ez bizony hivatalos. Eljött a Nintendo 2DS, ami véleményem szerint a legcsúnyább Nintendo kézikonzol. Ez egy Nintendo 3DS 3D-s lehetőség nélkül. A hivatalos közlemény szerint a Nintendo ezzel a kisgyerekeket akarta megszólítani, akiknek a játék a Nintendo 3DS-sel (annak 3D-s mivolta miatt) különösen veszélyes lenne a szemüknek, ezért legyen nekik is egy kézikonzol. Ez az egyetlen olyan dupla kijelzős kézikonzol, mely nem hajtható össze, így ilyen fából faragott királyfi érzetet ad. A dizájnja is rettenetesen csúnya, ennek ellenére népszerű konzol volt. És annak ellenére, hogy ez a konzol eleve olcsóbban indult, mégsem volt népszerű megjelenésekor. Sokaknak nem tetszett a Nintendo 2DS ötlete, de csak akkor indult meg az eladása, amikor £100 alá ment az ára.

Alapvetően van létjogosultsága a konzolnak, és nemcsak a gyerekek körében. Ugyanis felnőttek egy részének is érzékenyen reagál a szeme a 3D látványára, hosszabb távon is ronthatja a látást. Én is nagyon keveset játszok 3D-ben, mert többször észrevettem, hogy a játék után kinézek a “nagyvilágba”, akkor homályosabban látok mindent. De a dizájnja miatt meg se fordult a fejemben, hogy megvegyem magamnak ezt a modellt.

New Nintendo 3DS és New Nintendo 3DS XL

A technológia töretlenül fejlődik, és a Nintendo még tovább akarta éltetni a 3DS konzolcsaládot, ezért 2015 tavaszára megjelentettek egy új, technikailag fejlettebb Nintendo 3DS kézikonzolt. Gyakorlatilag, ez lehetett volna a Nintendo 3DSi, csak ez a modell “New” előtagot kapott a nevében. Fejlettebb processzora volt, ezáltal a firmware és a játékok gyorsabban betöltődnek, valamint a Nintendo eShop-on vásárolt játékok is gyorsabban töltődtek le. További vívmány, hogy van egy extra kamera a New Nintendo 3DS-ben, mely követi a szem mozgását, ezzel a konzol magának állítja be a 3D-t. Az előző modellekben az volt a rossz, hogy aki 3D-ben akart játszani, annak kis túlzással élve mozdulatlannak kellett maradni, mert elmosódott a 3D-s kép. Illetve kettőslátás érzetet adott, hiszen, ahogy volt szó róla korábban, úgy képződik a 3D, hogy egy kép helyett kettőt látunk, és ezek egymásba vannak ágyazva, így mélyül a kép. Viszont ha az első modellek esetében, ha nagyon elfordultunk, akkor kettőt láttunk mindenből. A New Nintendo 3DS és a New Nintendo 3DS XL (a két modell egyébként egyszerre jelent meg 2015 tavaszán) ezt a hibát küszöbölte ki a szemkövető kamerával. Tovább újdonság a New Nintendo 3DS esetében, hogy az előlapi és a hátlapi borító cserélhető. Kaphatók különböző dizájnú elő- és hátlapok, és ezeket lehetett cserélni. Volt Super Mariós, Zeldás, Pokémonos, de egyedi mintás is, így a bőven volt választék és lehetőség megtalálni a számunkra megfelelőt. Valamint személy szerint nemcsak azért tettem le a voksomat a New Nintendo 3DS mellett, mert kisebb mivolta miatt kevésbé pixelesek a képek (hiszen a felbontáson nem változtattak), hanem mert az akciógombok színesek voltak. Méghozzá pontosan azokat a színeket kapták meg, mint a Super Nintendo controllerén az akciógombok, és minek után nálam a Super Nintendo az abszolút kedvenc konzol, több se kellett nekem, hogy New Nintendo 3DS-t vegyek magamnak. De az is jól járt, aki a New Nintendo 3DS XL mellett döntött, mert rendkívül szép kézikonzol volt.
További újdonság mindkét konzol tekintetében az NFC támogatás, mellyel az úgynevezett Amiibókat olvashattuk be a New Nintendo 3DS konzol által a játékokba. Az Amiibók ugyanolyan figurák, mint a Skylanders-nél, vagy a Disney Infinity-nél voltak, tehát ha beolvastuk őket a játékba, akkor különböző, a karakterhez kötődő extra jelent meg a játékban, ezzel is színesítve a játékélményt. Ezek a kis figurák elképesztően népszerűek voltak. Elképesztő mennyiségű Amiibo jelent meg, különböző játékokhoz különböző szériájú, így aki gyűjtő volt, és megszerezte magának az összeset, annak minimum egy polcon csak Amiibók voltak, de inkább kettőn. Egyébként maga az Amiibo nem újkeletű ötlet, hiszen, akinek megvan (vagy megvolt) Super Smash Bros. Melee vagy Super Smash Bros. Brawl, az egyik játékmódban ott is lehetett virtuálisan gyűjteni a figurákat, és azok is majdnem ugyanúgy néztek ki, mint az Amiibók, így jó eséllyel maga az ötlet is onnan származik.

A New Nintendo 3DS már csak microSD kártyát tudott fogadni, és ami még furcsább, hogy a konzol hátulját kellett kicsavarozni, hogy be tudjuk helyezni. Persze, nem kellett állandóan ki-be csavarozni, ha a PC-be szeretnénk csatlakoztatni a kártyát, ugyanis a New Nintendo 3DS a helyi hálózat segítségével vezeték nélkül tudott a PC-hez csatlakozni, így onnan közvetlen elérhettük a microSD-ben lévő fájlokat. Abban továbbra sincs változás, hogy a New Nintendo 3DS is csak 32 GB-ig támogatja a memóriakártyákat.

New Nintendo 2DS XL

A Nintendo 2DS is kapott egy új változatot, mely már nagyméretű volt. Ezáltal összecsukható, emellett dizájnosabb is, így ez a konzol ideális választás annak, aki szeretne egy új Nintendo 3DS-t, de tudja, hogy soha nem fogja a 3D-t használni. Egyébként semmi technikai extrát nem tartalmaz az előzőekhez képest.

Összegzés

Igazán kalandos volt a Nintendo DS korszaka a Nintendónak. Egyedi ötlet az volt bőven, a sok-sok innovatív, és szerethető játékának köszönhetően pedig a mai napig sok rajongója van mind a Nintendo DS-nek, mind a Nintendo 3DS-nek. Bár érződik már, hogy a Nintendo 3DS is erősen közelít a nyugdíjazása felé, hiszen a boltokban már csak elvétve lehet a New Nintendo 2DS XL-t kapni, és játék is már csak elenyéző mennyiségben van jelen.

Azt gondolom, hogy jó ötlet volt ezzel lezárni a kézikonzol korszakot. Bár ott van a Nintendo Switch a maga hibrid-mivoltával, de észszerű ötlet nem volt nem folytatni a “csak” kézikonzol korszakot, hiszen nemcsak hogy már az okostelefonok mindennapjaink része lett, hanem rengeteg játék játszható ott is, többsége pedig technikailag messze meghaladta a Nintendo 3DS tudását. Így valószínűleg egy egyenes ágú Nintendo 3DS utód már bukás lenne. De azért sokan hordják maguknál még a Nintendo 3DS-t, és azt kell mondjam, hogy fantasztikus és élményteli bő három évtized volt a Nintendo kézikonzoljaival, melynek kapcsán biztosra vehetjük, hogy generációk múlva is élénken fogunk emlékezni.

A cikk az Animagazin 57. számában jelent meg. A magazin ingyenesen itt tölthető le.

2023. május 12., péntek

Nintendo Switch

Ahogy a Nintendo GameCube sikertelensége, úgy a Wii U-nak szinte teljes bukása is komoly változtatásra késztette a Nintendót. Bukásról meg sajnos nem túlzás beszélni, hiszen még a GameCube-nál is rosszabbul teljesített és bár a Nintendo 3DS valamennyire életben tartotta a céget, mégsem volt túlzás kijelenteni, hogy ha a következő generációs konzol sem tud áttörést hozni, akkor a Nintendo könnyen a Sega sorsára juthat. A siker ismert, de lássuk annak mivoltát a Nintendo életútját bemutató cikksorozat következő részében.

Project NX néven jelentette be a Nintendo a következő konzolját valamikor 2016 elején. Csak lassan szivárogtatta a cég a konzollal kapcsolatos információkat, sokáig a koncepció sem volt ismert. A módszer jónak volt mondható, hiszen a lassan szivárogtatott információk beszédtémát, találgatásokat alapozott, ezáltal várakozással tekintettünk az új konzol felé. Sokáig „Nintendo NX”-ként volt a köztudatban, a Switch név is elég későn derült ki, ahogy a konzol hibrid mivolta is. Merthogy a Nintendo Switch volt az első olyan nemcsak Nintendo, de egyáltalán konzol, mely asztali- és kézikonzol is volt egyben. Tulajdonképpen az alapjait már Wii U-n lefektették, hiszen már ott is lehetőség volt arra, hogy csak a GamePad kijelzőjén lássuk a játékot, a TV-n közben bármit lehetett nézni. De a Wii U sokkal inkább csak otthoni kézikonzolnak volt megfelelő, mivel a GamePad-nek a konzol hatótávolságán belül kellett maradni. A Nintendo Switch más. Ott maga a konzol gyakorlatilag kézikonzol, hiszen a fő komponensek a táblagép-szerű konzolban van. A csomagba mellékeltek egy dokkolót is, ahhoz csatlakoztatjuk a vezetékeket, mely közvetíti a képet a TV-be, ettől lesz a Nintendo Switch asztali konzol is egyben.

Úgy is hirdette a Nintendo a konzolt, hogy „Játék bárhol, bármikor”, ami teljes mértékig igaz, hiszen játszhatunk TV-n, de ha útra kelünk, akkor kézikonzol formájában ott folytathatjuk a játékot, ahol abbahagytuk. A fogadtatás pedig minden várakozást felülmúlt. Óriási siker volt a konzol, az első heti eladások a Wii eladásaihoz voltak mérhetők. Nagyon bejött a Nintendo közösségnek a konzol hibrid mivolta, és hogy tényleg bárhol játszhattuk a játékot. Azáltal, hogy a konzol egyszerre asztali- és kézikonzol, adott egy olyan érzetet, mintha egyszerre két konzolt vennénk, hiszen kétféle funkciót is betölt. Persze a Nintendo igyekezett leszögezni, hogy nem a Nintendo 3DS-t hivatott leváltatni a Nintendo Switch, ami alapvetően szép, de nehezen hihető annak fényében, hogy a Nintendo 3DS már 6 éves volt a Switch megjelenésekor, ami általában az adott konzol életidejének nagyjából a végét jelenti, már ami a kereskedelmet illeti. Valójában már a Switch megjelenésekor megtörtént a váltás a Nintendo rajongóknál, ami nemcsak abban volt tetten érhető, hogy gyorsan szaporodtak a Switch-csel szabadban játszó Nintendósok, hanem jelentősen lecsökkent a Nintendo 3DS-en a StreetPass-ok száma. (A StreetPass-ról a Nintendo DS-korszak című cikkben olvasható részletesebb leírás.) Tehát gyorsan megtörtént a váltás.

Igényelték is a rajongók az újdonságot, volt is rá lehetőség bőven. Úgy néz ki, sorsszerű, hogy ha a Nintendo a konzolját Zelda játékkal együtt jeleníti meg, az sikerre van ítélve, ugyanis ahogy a Wii is The Legend of Zelda új, aktuális részével startolt, úgy a Nintendo Switch is a Breath of the Wild-dal együtt jelent meg. További érdekes összefüggés a Wii és a Switch között, hogy a Breath of the Wild ugyanúgy megjelent Wii U-ra, ahogy a Twilight Princess is a Wii-t megelőző konzolra. A Switch-re megjelent Zelda játékról is azt lehet elmondani, hogy a játék alapvetően ugyanaz (tehát a Wii U tulajok is a maga teljességében vásárolhatják meg a játékot) a különbség a felbontásban volt. A Wii U-s Breath of the Wild 720p volt, míg a Switch változat 900p-s. Habár a Nintendo Switch-nél alapvető volt a natív Full HD megjelenítés, nem támogatta feltétlen mindegyik játék.

Wii U reinkarnáció?

Habár jelentek meg olyan játékok, melyek a Nintendo Switch egyedi képességeit voltak hivatottak kihasználni, mint például az „1 2 Switch” vagy a „Snipperclips”, folyamatosan jelentek meg azok a játékok, melyek eredetileg Wii U-ra tették tiszteletüket. Első példa erre a „Mario Kart 8 Deluxe”, mely a konzol megjelenése után majdnem 2 hónappal kapható is volt az üzletekben. A Switch változat alapból tartalmazta a Wii U verzió DLC-ként külön megvásárolható pályáit és karaktereit, sőt még azokat is kiegészítették. Emellett a játék már natív 1080p-ben volt játszható. A Wii U-s „Mario Kart 8” felbontása 720p volt, ezt skálázta fel a konzol. És azt kell mondjam, hogy van különbség a felskálázott és a natív 1080p között. A Switch változat grafikája szebb volt, részletgazdagabb, a színek is mintha élénkebbek lettek volna. Aztán a következő nagy dobás a „Donkey Kong Country Returns: Tropical Freeze” volt. Minden ilyen újrakiadást bővítettek valamilyen extrával. Vagy extra pályákkal, karakterekkel, vagy az idén, 2021-ben megjelent „Super Mario 3D World”-öt új játékkal, a „Bowser’s Fury World”-del bővítették. Emellett több más Wii U játék jelent meg Nintendo Switch-re. Ez nemcsak a bővítés miatt nem nevezhető újabb lehúzásnak a Nintendo részéről, hanem azért sem, mert ha a Nintendo Switch ennyire sikeres konzol, akkor lényegében arról van szó, hogy a Wii U játékok a következő konzolra kapták meg a nekik járó ismertséget. És mivel a Nintendo továbbra is élen jár az innovációban, ezért a játékaik széles körben tartanak számot érdeklődésre, az extráknak köszönhetően pedig bátran kijelenthető, hogy az érdeklődés tovább nőtt a játékok iránt.
De természetesen új játékokat is fejlesztett a Nintendo. A nagy Mario játék a „Super Mario Odyssey”, ahol Mario a mi világunkban is tiszteletét teszi. A játék minden eddigi Mario platformernél hatalmasabb és természetesen rengeteg sok teljesítendő küldetés és hatalmas bejárható terep teszi lehetővé, hogy akár több száz órára is elszórakoztasson minket a játék. Aztán itt van a 2018-as év legnagyobb durranása, a „Super Smash Bros. Ultimate”, mely nemcsak attól óriási, hogy az eddigi összes rész pályái és karakterei játszhatóak a játékban, hanem újak is helyet kaptak, így a játéksorozat nemcsak Nintendo rajongók körében arat hatalmas népszerűséget, hanem egyre inkább eSport versenyszámmá növi ki magát a nagyok mellett. Emellett új Mario Party, Mario & Rabbids játékok is jöttek Switchre, ahogy a Wii U-ra nagy sikerrel debütált Splatoon folytatása, a Splatoon 2 is hasonló sikereknek örvend. Sokak örömére folytatást kapott a Metroid sorozat is nemrégiben, Metroid Dread címen. És mivel egyre kevesebb hír van Wii U-s átiratokról, egyre több új játékokról, ezért ez a lista a jövőben még hosszabb lesz.

A sikert meglovagolva jobban megjelentek Nintendo Switch-en a külsős cégek játékai is. Nemcsak az Electronic Arts éppen aktuális FIFA játékai jelentek meg az új Nintendo konzolra, hanem olyan PC-s körökben sikert aratott játékok, mint a Wolfenstein és Doom játékok legújabb részei, de olyan játékok is esélyt kaptak Nintendo Switch-en, mint a Diablo, Dark Souls, illetve eSport körökben nagy népszerűségnek örvendő Fortnite és Overwatch játékok is játszhatók a Nintendo konzolján. Viszont az ami miatt ezen játékok irányába nincs akkora érdeklődés, hogy a Nintendo Switch (ahogy a Wii is, csak hogy folytassuk a párhuzamok felsorolását) lényegesen gyengébb konzol technikailag, mint a PlayStation 4, XBOX ONE, hogy a Gaming PC-ket már ne is említsem. Ez pedig nyilvánvalóan azzal járt, hogy a PC és konkurrens konzol trendjeit csak butítva lehet Nintendo Switch-en játszani. Ez nemcsak adott esetben a felbontás csökkentésével járhat, hanem az fps-ek számának csökkentésével is. Hiszen amíg PC-n és a többi konzolon már alapvető volt a 60 fps, addig Nintendo Switch-en ezek a játékok csak 30 fps-en futottak. Emellett szinte a Nintendo 64-es időket idézi, hogy vannak grafikai elemek, melyek csak akkor jelentek meg, amikor elég közel kerültünk hozzájuk. Így ezek a játékok ugyan felkapottak voltak, tökre menő volt, hogy kaphatók voltak a Mario és a The Legend of Zelda, valamint egyéb Switch játékok mellett, de az érdeklődés irányukba hamar elmúlt.

De akkor mi a siker titka?

A Nintendo Switch esetében is arról van szó, hogy technikailag jóval gyengébb konzolról van szó, ugyanakkor itt már nemigen állja meg a helyét az, hogy maga a konzol olcsó költségvetésű lenne, elsősorban a dokkoló miatt. Emellett az is alapvetően a Nintendo Switch ellen szólhatna, hogy a konzol tárhelye csak 32 GB, míg egy ugyanolyan árú PlayStation 4-ben már akár 1 TB tárhely is volt. Ugyanakkor természetesen a Nintendo Switch memóriája is bővíthető USB-n keresztül, maximum 2 TB-ig, másrészt Nintendo Switch-re nem kell feltelepíteni a játékot (ha fizikai változatában vesszük meg azt), csak a frissítések telepítődnek a konzol tárhelyére, illetve a mentés, de annak tárhely-igénye elhanyagolható. Szintén kompenzálja a 32 GB-os tárhelyet, hogy a játékok többsége alapvetően kis memóriájú, így akkor sem leszünk nagyon hamar memória szűkében, ha digitális formában vesszük meg a játékot, hiszen a játékok nem kis részének akkora tárhely-igénye van, hogy egy DVD-lemezre is simán ráférne. Persze ehhez az is kell, hogy a külsős cégek játékai butítva jelenjenek meg, így lényegében csak néhány Nintendo által fejlesztett játéknak van nagy tárhelyigénye.

Árpolitika

A Nintendo a Switch esetében is ugyanúgy magasan tartja a konzol árát, mint a Wii esetében. Hiába jelent meg már 4 éve a konzol, szinte semmivel nem lett olcsóbb, mint megjelenésekor. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy a Nintendo a „Minek csökkentsük az árát, ha ennyiért is veszik az emberek?” elven nem csökkentenek árat, hanem a Nintendo Switch-ből időközben kijött egy V2, frissített változat, melybe jobb akkumulátort szereltek. Ezt alapvetően még drágábban lehetett kapni megjelenésekor, mint az első kiadást, ennek viszont ment lejjebb az ára idővel.
Amiknek viszont tényleg nagyon magas az ára, azok a különböző kiegészítők. A konzolhoz mellékelt controller az úgynevezett Joy-Con controller, melynek különlegessége, hogy két részből áll, és sok játék esetében két controllerként is funkcionál. Bár személyes megítélésem szerint nagyon kényelmetlen egyetlen Joy-Con-nal játszani, mivel nagyon kicsi. Kisebb, mint bármelyik korábbi Nintendo controller, mégis külön Joy-Con párost annyiért lehet venni, mintha két különálló controllert vennénk egybecsomagolva. A Joy-Con két része külön is megvásárolható, természetesen „félárnál” magasabb áron. Szintén drága, de lényegesebb jobb megoldás a Nintendo Switch Pro Controller, mely külsejében a klasszikus controllerekre emékeztet és fogásra is sokkal kényelmesebb. Ezek mellett természetesen különböző egyéb kiegészítőket is lehet kapni, mint például Mario Kart-hoz kormány, a Joy-Con markolat töltővel, és persze a különböző védőtokok, fóliák.

Nintendo Switch online

A Nintendo jelentősen átalakította a Nintendo Switch-re az online szolgáltatásait. Itt is létezik az eShop, ahol megvásárolhatók a Nintendo Switch játékok digitális változatai, valamint különböző DLC-k, illetve játékok, melyeket csak digitális formában kaphatók. Retro játékok viszont már nem elérhetők. A Nintendo erre a konzolra vezette be a fizetős online szolgáltatásait, ennek keretében játszhatók a különböző retro játékok szabadon, amit a Nintendo elérhetővé tesz. A Nintendo viszont nemcsak retro játékokat tesz elérhetővé fizetős formában, hanem a játékokkal online is már csak fizetősen lehet játszani, de lehetőséget biztosít a játékok mentéseinek online felhőtárhelyben történő tárolására is. Emellett lehetőségünk van, kizálóag a Nintendo webshopjában kapható termékeinek kezdeményes vásárlására is. Retro játékok esetében csak NES és Super Nintendo játékok érhetők el, viszont 2021. október 26-án jön a Nintendo Switch online bővített változata, ahol Nintendo 64 és Sega MegaDrive játékok is játszhatók felár fejében.

Későbbi kiadások

A Nintendo 2019-ben jelentette meg a Nintendo Switch Lite nevű konzolt, mely lényegében a Nintendo Switch, de csak kézikonzol formában. A Nintendo Switch Lite ugyanis nem csaltakoztatható dokkolóhoz, így kizárólag kézikonzolként funkcionál. Ez a kiadás azoknak készült, akik nem csatlakoztatják a konzoljukat dokkolóhoz. A Switch Lite kijelzőjének felbontása ugyanúgy 1280×720, mint a „normál” Nintendo Switch esetében, viszont a mérete kisebb, így a Switch Lite kijelzője kevésbé pixeles, mivel a pixelsűrűség nagyobb. A Nintendo Switch Lite is sikeresnek mondható, nemcsak azért, mert vannak, akik egyáltalán nem kötik a konzoljukat a TV-hez, hanem sokan veszik második konzolként, hogy ne kelljen a dokkolóból állandóan kivenni az eredeti konzolt, ugyanis a túl sok dokkolóból „ki-be vétel” hosszútávon karcolhatja a kijelzőt. Emellett egy Nintendo profil több konzolhoz is köthető, így Nintendo Switch Lite-on ugyanúgy játszhatjuk a már megvásárolt játékot, mint az eredeti konzolon, és mivel a mentés a felhőtárhelybe történik (ha van fizetős onine szolgáltatásunk), ezért mindkét konzolon ugyanúgy játszhatjuk a játékot. Ráadásul Nintendo Switch Lite-ra is lehet kötni Joy-Con, valamint Pro Controllert és ott is lehet többen játszani (már akinek nem folyik ki valakinek a szeme attól, hogy kis kijelzőt kell messzebbről néznie...), ugyanakkor Switch Lite-ot nem lehet controllerként használni az alap konzolhoz.

Új kiadás, idén nemrég jelent meg a Switch OLED változata, ahol az eredeti Nintendo Switch kapott egy sokkal jobb minőségű és sokkal szebb képet biztosítő OLED kijelzőt. Emellett a konzol belső tárhelye immár 64 GB, valamint külön LAN-port is került a dokkolóba. Ennek azért van sajnos jelentősége, mert a Nintendo Switch valamiért nagyon gyengén veszi a Wi-Fit, még a Wii U-nál is gyengébben. Általános a Nintendo Switch-nél, hogy megszakad az online játék, mert gyengül, vagy megszakad a (más eszközökön egyébként stabil) Wi-Fi kapcsolat. Emellett a konzolba épített hangszóró hangja is jobb minőségű.

A jövő?

A Nintendo idén jelentette be, hogy a Switch az életidejének felénél jár, ami azt jelenti, hogy a konzol nagyjából 2025-ig lesz kapható az üzletekben. Ez sok izgalmas játékot vetít előre, hiszen eddig is fantasztikus a konzol játékkínálata, és ha még egyszer ennyi játék várható a konzolra, akkor érthető hogy miért ennyire sikeres a konzol és várhatóan az érdeklődés a későbbiekben sem fog apadni.

És hogy mi várható a Nintendo Switch után, az nemcsak azért rejtély, mert nincs erről egyáltalán szó a Nintendo háza táján, hanem azért is, mert prognózisok szólnak arról, hogy a PlayStation 5, XBOX SERIES az utolsó olyan konzol (vélhetően a Nintendo Switch mellett), amikor külön vesszük a konzolt. A következő generációra ugyanis azt jósolják, hogy a konzol már a TV-be lesz beépítve, így nem kell külön gépet vásárolni TV-s játékra. Ennek kivitelezése erősen kérdéses, hiszen valószínűleg itt már arról lesz szó, hogy a konzolgyártóknak szerződést kell kötniük a TV-gyártó cégekkel, ez pedig azt is jelenti, hogy ha veszünk egy TV-t, azzal csak az adott konzolt vesszük meg, nincs lehetőség váltásra. Úgyhogy erősen kérdéses, hogy erre fogunk elmenni, de az biztos, hogy akármerre is tartunk, az jó eséllyel már a következő Nintendo konzolra is hatással lesz.

Végső összegzés

Az elmúlt részekből látható, hogy a Nintendo minden szempontból egyedi utat járt be a konzoljaival, üzlet- és árpolotikájával. Ez sokakban megütközést váltott ki és tényleg van miért kritizálni a céget, de ha a megnézzük a játékaikat, akkor érthető, hogy miért van az, hogy külön utasként ugyan, de masszív rajongói tábora van a Nintendónak. Nem véletlen, hogy a különböző konzolboltok a mai napig megjelenítik Super Mariót a logójukon, vagy a Nintendót valamilyen formában, mert akármennyire is a trendek a PlayStation-ről és az XBOX-ról szólnak, csak a Nintendónak vannak olyan karakterei, a játékainak olyan miliője, hogy bárki, aki rájuk néz, biztosan tudja, hogy az egy videojátékos üzlet. Tehát a játékok innovatív mivolta mellett az egyedi hangulat az, ami elévülhetetlen érdeme a Nintendónak, amit sehol máshol nem kapunk meg. A Nintendo a Super Mario Bros. óta egy életérzés, amihez hasonlót talán sikerült másoknak kitalálni, de konkrétan lemásolni biztosan nem. Ezért van az, hogy ma is sokan szeretik a Nintendót. A történelme pedig tovább íródik, biztos, hogy indokolt lenne 10-15 év múlva folytatni ezt a sorozatot. A Nintendo mindent meg fog tenni azért, hogy játékai megőrizzék az egyedi hangulatukat, melynek köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy a Nintendo még sokáig a köztudatban fog maradni.

A cikk eredetileg az AniMagazin 64. számában jelent meg. A cikk 2021-ben íródott és változtatás nélkül került közlésre. A magazin ingyenesen itt tölthető le.

2014. június 30., hétfő

Mario Party: Island Tour

Megjelenés

Japán: 2014. március 20.
Amerika: 2013. november 22.
Európa: 2014. január 17.

Fejlesztő: ND Cube
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Party
Játékmód: 1-4 játékos

Wi-Fi: Nincs
StreetPass: Van
SpotPass: Nincs
Méret: 1968 blokk

Ára: £16.99 / €19.99

Platform

Az ND Cube jelentősen megváltoztatta a Mario Party szabályait, az egész fenekestül fel lett forgatva. Sajnos nincs mit tenni, a HudsonSoft megszűnt, évekig nem is volt folytatása a 8. résznek, de aztán nagy sokára megjelent a kilencedik, és most itt a kézikonzolos folytatás. Természetesen az új szabályokkal.

Az új szabályok megosztják a rajongókat, valaki örült az újításoknak, de voltak, akiket zavartak a kicsi csillagok, mert ezzel jelentőségét vesztette a csillag, mint olyan. Szerencsére ez nincs benne a 3DS-es részben, sokkal inkább a Wii Party-ban látottak. Ugyanis most már rendes dobókockával dobunk, melyeknek hatos a legnagyobb értékük, és az egyik táblán ugyanazok a szabályok, mint az előbb említett játékban. De ne szaladjunk ennyire előre. Már az elején szembesülnünk kell azzal, hogy tartalom tekintetében hiányos a játék, ugyanis van maga a party és a mini-games, valamint extraként a Bowser Tower, ahol is reszkessen mindenki, mert akire Bowser lecsap, annak nincs kegyelem!

A Party mode a szokásos táblás játék, ahol is táblákon mérhetjük össze többnyire szerencsénket. Alapvetően jó dolog, hogy a hét táblának külön-külön egyedi játékszabályai vannak, viszont igencsak árnyalja a képet, hogy elég nagy az átfedés közöttük. Hiszen az alapok ugyanazok: Mezőkön lépkedni, és most nem csillagokat kell gyűjteni, hanem akkor van vége a játéknak, ha az egyik játékos beér a célba. Ő lesz a szupersztár. Mini-játék nincs minden egyes tábla minden egyes köre után, de ne is bánjuk: Ez az első olyan Mario Party, melyeknek rosszak a mini-játékai! Bár viccelnék, de sajnos tényleg arról van szó, hogy amíg az előző Mario Party-kat tényleg a fantasztikus és változatos mini-játékai tartották életben, az Island Tour-ban nem nagyon ejthetünk szót változatosságról, vagy izgalomról. Bár a mennyiség minden kétséget kizáróan megvan, de ez aligha kompenzálja a minőséget. A megjelenítés pedig az összes eddigi MP részt alulmúl.

Ha van Mario játék, mely kellemetlenül gyerekes, és a felnőttek kifejezetten kényelmetlenül érezhetik magukat a játék mellett, akkor az a Mario Party: Island Tour. Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy a felnőttek újra gyerekek lesznek (jó értelemben), hanem a karakterek megjelenítései teljesen óvodás szinten vannak, és a sárga Toad szájbarágós magyarázása csak tetézi a problémát, amit persze mindig meg kell hallgatni. Azt egyébként is észre lehet venni az utóbbi években, hogy újraszinkronizálták a Mario karaktereket (egy időben beálltak fix hanglejtések és kifejezések), újabban érzelemdúsabban szólalnak hőseink, melyek eléggé gyerekesnek hatnak. A Party mode mindegyik táblája unalmas, semmi érdekességet nem tartogat. Minden egyes lépés kiszámítható, semmi meglepetésre nem számíthatunk. És csak hogy ne nekünk kelljen gondolkodni, előre láthatjuk, hogy ha ennyit és ennyit dobunk, akkor azon a bizonyos mezőn ez meg ez fog történni. Az még rendben van, hogy Toad magyarázását elsősorban a 3-8 éves játékosoknak tették be segítség gyanánt, de a gyerekes hanglejtése miatt ezzel a felsőbb korosztályt ki is zárja, főleg hogy bár elnyomható, de minden egyes alkalommal végig kell hallgatni.

Az új szabályok sem érdekesek. Például Kamek tábláján kártyákat húzunk, melyeken számokat láthatunk, és vagy pontosan annyit lépünk, vagy ha tól-ig van megadva, akkor értelemszerűen abban az intervallumban lehetnek dobási értékeink. A Mini-Games-ben pedig mini-játékokat játszhatunk egyedi szabályokkal, célokkal. A Bowser Tower az, ami esetleg érdeklődésre tarthat számot. 30 emeletes az a bizonyos torony, és minden egyes emeletén karakterek fantomjai várnak ránk. Ők Bowser kreálmányai, hőseink negatív alteregói, mindig hárman vannak, így négyjátékos játékban kell legyőzni őket. És minden ötödik emeleten egy-egy főellenség vár minket egyedi mini-játékkal.

Az nagyon szép, hogy a grafikára nagy gondot fordítottak, hozza az elvárható 3DS minőséget. Ezek mellett az irányítás elsajátítása is könnyű. A főjáték ugyan benne van, de az előzőekben tetszetős volt a sok extra, melyekkel jól el lehetett szórakozni, ezekről most le kell mondani. A zene is unalmas, nincs egyetlen olyan szerzemény sem, mely megmaradna bennünk, a hangulat pedig a program gyerekessége és úgy az egész miatt valahol alul van. Nem is nagyon tudok mit írni a játékról, de nem is akarok rá több szót vesztegetni. Legrosszabb Mario Party, amivel eddig dolgom volt. Azt esetleg el tudom képzelni, hogy azoknak érdekes lehet, akinek ez az első Mario Party-ja, de egyébként senkinek nem ajánlom!

Grafika: 9/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 5/10
Kihívás: 1/10
Zene / Hang: 4/10
Hangulat: 2/10

+ Szép grafika
+ Könnyű irányítás
– Rettenetesen unalmas
– Egyhangú zene
– Semmi nincs, ami hosszú távú játékra inspirálna

43%

2013. augusztus 31., szombat

Mario Party

Megjelenés

Japán: 1998. december 18.
Amerika: 1999. február 8.
Európa: 1999. március 9.

Fejlesztő: HudsonSoft
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Party
Játékmód: 1-4 játékos

Mentés elemes memóriába
Controller Pak: Nem
Rumble Pak: Igen
Expansion Pak: Nem
Transfer Pak: Nem

Platform

Igazából érthető, hogy a második rész után az első miért nem került ki letöltésre, de azt gondolom, hogy érdemes megismerkedni a nagy előddel, hogy lássuk, honnan indult a Mario Party széria. Milyen volt a sorozat, amikor még úgy tűnt, hogy egy nagyon jó indul útjára, akár Mario Kart színtű dolog. Bár jóval kevesebb lehetőség volt, mégis látható volt a potenciál. Sokszor dicsértem már a N64-es részeket, ezért nem is folytatnám. Mára a 9. részig jutottunk el, és láthattuk, mi lett vele… De honnan indult?

Sajnos ahogy leáldozóban vannak a TV-s vetélkedők, és ahogy egyre több ember él online életet, úgy hallani egyre kevesebbet a társasjátékokról. Pedig volt idő, amikor a legjobb családi / baráti szórakozás volt egy tábla köré ülni, dobókockákat dobni, lépni, és általában ott történt valami, ami rendszerint megbolygatta az eseményeket, vagy a játék jelenlegi állását. Társasjátékot konzolba átültetni már az első Mario Party idejében sem volt új keletű dolog. Ám nagy kockázat, mert ahhoz, hogy sikeres legyen, változatosnak, érdekesnek kell lennie, és nem utolsó sorban ne fulladjon unalomba kivárni, amíg sorra kerülünk. Sok játék itt vérzett el, de szerencsére a Mario Party magasan a legjobbak között van. Játékra fel, lássuk, hogy lehet ezt Mariós köntösben kivitelezni.

Mariónak és barátainak nagy gondban fő a feje. Hőseink, szám szerint hatan (Mario, Luigi, Peach, Yoshi, Wario és Donkey Kong) összegyűlnek, beszélgetnek, élményszámba mesélik a múltbéli kalandjaikat. Nem is tudják eldönteni, hogy közöttük ki a legmenőbb, vagyis a szupersztár. Miután Mario vett részt a legtöbb kalandban, ezért magától értetődőnek érzi, hogy ő legyen az. Ám ehhez Wariónak is van egy-két szava, hiszen nagyképűsége sosem alszik. Nyilván az a legmenőbb, aki nagyon szereti a pénzt, ezért csak ő lehet a szupersztár. Ezen megy a vita hőseink között, amikor Toad megunja a vitát, és egy huszárvágással megoldja: Döntsék el egy játékban. Az lesz a szupersztár, aki megnyeri azt. Na ebben kell nekünk asszisztálni. De senkit ne zavarjon a háttértörténet, mert egy rendkívül élvezetes játékról van szó. Viszont azt már ebből is láthatjuk, hogy már a sorozat első részére is jellemző volt a gyerekes hangzásvilág, és grafikai megjelenítés, ám itt még korántsem annyira zavaró, mint GameCube-on, és Wii-n. Ezzel akár még azok is játszhatnak kikapcsolódásképp, akik egyébként a sötétebb hangulatú játékokhoz vannak szokva. Egy szigeten van a játék menüje, a cső vezet minket a főjátékhoz. A fentebb felsorolt hat karakter közül választhatunk. A játékosok száma fix négy, tehát a kevesebben vagyunk, a többi játékost a gép fogja irányítani. Beállíthatjuk a gép által irányított karakterek mesterséges intelligenciáját, valamint lehetőségünk van még eldönteni azt, hogy hány körös legyen a játék, és hogy kapjunk-e a végén bónusz csillagokat. Hat pálya közül választhatunk (valamint később vásárolhatunk még kettőt), mind a hat karakternek saját pályája van. Már itt meglátszik, hogy törekedtek a választékosságra, hiszen megünnepelhetjük Peach születésnapját, vagy elvezet minket Yoshi a trópusi szigetére, vagy Luigi laboratóriumába is betekintést nyerhetünk. Miután megismertem a Luigi’s Mansion-t, egyből az volt a gondolatom, hogy innen is meríthettek ihletet, ugyanis tetten érhető a GameCube nyitócímének hangulatvilága. A személyes kedvencem Mario szivárvány pályája, ugyanis ez volt a legelső, amelyiken játszottam, és a rendkívül kellemes zenéje és hangulatvilága gondoskodott arról, hogy Mario Party-függő legyek.

Ahogy írtam a Mario Party teszteket, szándékosan nem tértem ki részletesen a játékszabályokra, ugyanis azt erre, az első részre szántam, lássuk is: A játékot Koopa Troopa vezeti. Mielőtt elkezdenénk, dobókockával döntjük el, hogy mi lesz a sorrend. Aki a legnagyobbat dobja, az kezdi az adott kört. Kezdésként mindenki 10 érmét kap, és kezdődhet a játék. Mindenki dob a dobókockával, a maximális érték 10-es lehet. A mezők színük alapján több csoportra oszthatók: Ha kék mezőre lépünk, három érmét kapunk. Ha piros mezőre, akkor ugyanúgy három érme a jutalmunk, csak mínuszban. Találunk még gomba-mezőket. Ekkor extra dobást sorsolhatunk ki magunknak, ha a piros gombát dobjuk ki, viszont a mérges gomba esetében egy körből kimaradunk. Aztán vannak még zöld kérdőjel mezők. Ekkor valami váratlan dolog fog történni a pályán, mely megkavarhatja a játék állását. A felkiáltójel-mező szerencsejáték (Chance Time), ekkor az adott játékos döntheti el, hogy melyik két játékos osztozkodjon az érme- vagy csillagmennyiségén. És akkor ne feledkezzünk meg a Bowser mezőről, ahol nem a győztest jutalmazzák, hanem a vesztest büntetik. Itt vagy mini-játékot játszunk, vagy Bowser azonnal megbünteti azt, aki a mezőjére lépett. Utána lelép, hiszen ő nagyon elfoglalt egyén. Végezetül ha csillag-mezőre lépünk, akkor egyjátékos mini-játékot játszhatunk. Minden kör után egy mini-játékot játszunk. Ezek több csoportra vannak osztva, hogy pontosan melyikkel játszunk, az attól függ, hogy melyik játékos melyik mezőre lépett. Ugyanis aszerint leszünk csoportra osztva, hogy kék vagy piros mezőre léptünk, az adott kör mini-játékában fogunk így csoportban játszani. Aki zöld mezőre lépett, annak a gép sorsolja ki, hogy melyik színhez fog tartozni. Ha mindnyájan ugyanazon színen vagyunk, akkor négyjátékos mini-játékot játszunk, itt mindenki mindenki ellen van. Pontosan 50 mini-játék van, ezek menete általában egyszerűen megérthető, és nagyja könnyen megoldható, de van egy pár nehezebb is. A győztes 10 érmét kap. A játék célja, hogy minél több csillagot gyűjtsünk össze, melyet Toadtól vásárolhatunk meg 20 érméért. Találkozunk még Booval is, akitől szabadon lophatunk ellenfeleinktől érméket, vagy 50 érméért csillagot, és mivel csillag mindenek felett, ezért senki nem sajnálja rá a pénzt. Ha lejátszottuk az összes kört, akkor jönnek a bónuszok, a végén Koopa Troopa három csillagot oszt ki. Először a Mini-Game Star-t kapja meg az, aki a legtöbb mini-játékot nyerte meg. A Coin Star, azt illeti meg, aki az egész játék alatt a legtöbb érmét gyűjtötte össze. A Happening Star, pedig azé, aki a legtöbbször lépett zöld mezőre. Koopa Troopa ezután hirdet győztest. Aki legtöbb csillagot gyűjti össze, az lesz a játék szupersztárja. Ha holtverseny lenne, az érmék mennyisége dönt.

Persze már a játék első része sem csak ennyiből állt. Játszhatunk a Mini-Game Island-en, ami lényegében a későbbi Story Mode-nak felel meg. Itt tutajjal megyünk végig egy 9 világból álló játékban, mindegyik világban különböző mini-játékok vannak, és akkor mehetünk tovább, ha teljesítjük az adott mini-játékhoz tartozó elvárásokat. Ezek jó része könnyű, de az egyébként is nehéz feladványokon csak még jobban nehezítettek ezáltal. A legvégére pedig egy különleges mini-játékot játszhatunk. Aztán van még a Mini-Game House, ahol szabadon játszhatunk mini-játékokat, valamint a Mushroom Shop-ban vásárolt játékokkal is itt játszhatunk. Az Options House-ban tudunk minden adatot törölni, meghallgatni a karakterek hangjait, zenéket.

Azért már ennyiből is látszik, hogy már az első rész is sok lehetőséget tartalmazott. És aztán majd erre épülnek rá a többi részek. A grafika átlag feletti, az igényesebb játékok közé tartozik. Az irányítást könnyű elsajátítani, bár néhány mini-játék analóg kar gyilkos. A lehetőségek tárháza az akkori lehetőségekhez képest igencsak tág: Már az első rész mini-játékai is nagyon jóra sikeredtek, hat pálya van, és az egyéb lehetőségeknek köszönhetően hosszú ideig garantált a szórakozás. Ugyanakkor furcsának hangozhat, de pont azért nem annyira unalmas egyedül játszani, mert a táblákon még nem volt annyi lehetőség, így olyan hosszadalmas kivárni a sorunkat. A zenék nagyon jók, bár például a második rész minőségében kissé elmaradnak, de van egy-két felejthetetlen dallam. És ezek mind tesznek róla, hogy egy nagyszerű játék legyen a birtokunkban.

Bár a Mario Party 2 elérhető Virtual Console-on, én mégis bátran biztatnék mindenkit, akinek van Nintendo 64-e, hogy bátran szerezze be ezt a játékot, hiszen sok nagyszerű mini-játék van (egy részét továbbfejlesztve átvittek a 2. részbe), amivel csak itt lehet játszani, én garantálom a szórakozást.

Grafika: 8/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 9/10
Kihívás: 7/10
Zene / Hang: 8/10
Hangulat: 9/10

+ Sok élvezetes mini-játék
+ Sok egyéb lehetőség
+ Könnyed irányítás
+ Nagyszerű grafika, kellemes zene
– Egyedül unalmas lehet, érdemes inkább többen játszani.

86%