30 éves a Super Mario All-Stars

Saját példányból scannelt kép

Nemcsak a Super Mario Bros. 3 jubilál idén, hanem a Super Mario All-Stars is. Immár 30 éves ez a játék! És nekem is 30 év telt el, hiszen 1993-ban kaptam karácsonyra a Super Nintendót a Super Mario All-Stars játékkal együtt. Több helyen is írtam már, hogy számomra ez a világ legjobb játéka. Ez az évforduló pedig kiváló lehetőség arra, hogy átnézzük, hogy mitől annyira jó ez a játék, majd amennyire csak lehet, beleásunk a mélyébe.

Mitől 100% nálam ez a játék?

Mert nincs mit tagadni, ha megkérdezik tőlem, hogy melyik az abszolút kedvenc játékom, gondolkodás nélkül a Super Mario All-Stars-t mondom. Mert az igaz, hogy vannak manapság sokkal mélyebb játékok, melyek komplett történetet mesélnek el. Elég csak a Super Mario Galaxy-re gondolni, ahogy Rosalina meséli a történetét a könyvtárban a Lumáknak vagy a The Legend of Zelda kiváló történetei is kétségtelenül mélyítik a játékélményt. De a Super Mario All-Stars esetében a négy klasszikus Mario játékot játszhatjuk végig nemcsak a NES konzol technikai korlátai nélkül, hanem minden egyes újítás, legyen az grafikai vagy zenei, mind-mind csak jobbak lettek. A pályáknak hátterük van: Éjszaka fénylenek a csillagok, vagy a havas pályás a háttérben lévő fákat befedte a hó. Ugyanígy a zene is sokkal jobb lett. Nemcsak azért, mert több csatornásak a hangok, ezáltal többféle hangzás is megszólalhat egyszerre, hanem a zene hangerejével is tudtak már játszani, ezáltal még jobban átadni a pálya vagy a térkép hangulatát. Elég csak a Super Mario 3 térkép zenéire gondolni, ahol a víz országának halkabb, nyugodtabb zenéje van, az ég országának meseszerű zenéje elhiteti velük, hogy álomszerű a fellegekben járni, ahogy az utolsó világ, a sötétség országának zenéje, ha nem is hátborzongató, de kétségtelenül hatásos és érezteti, hogy közeleg a végső összecsapás Bowserrel.

Ez a két kép emblematikus, beleégett az emlékezetekbe. Azon képek egyike, amit hallani is lehet.

Tehát azon túl, hogy négy olyan klasszikus Mario játékot játszhatunk újra, melyek újradefiniálták a videojáték ipart, ezeket technikai korlátok nélkül élvezhetjük. Nagyon szívesen játszom a NES verziókat is, hiszen már láttam ezeket, mint "aktuális" játék, főleg a 3-at. Az ebből fakadó érzés miatt mindenképp élmény játszani az eredeti Mariókkal, de valahányszor a Super Nintendo változatot veszem elő, mindig az az érzetem támad, hogy ezt gondolták végleges verziónak. Valójában ilyennek tervezték ezeket a játékokat ezért kapott mind egy Super Nintendo változatot. A valóság ennél persze árnyaltabb. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy személyes élményeim is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ennyire megszerettem ezt a játékot. 1993. december 16-án jelent meg Európában és gyakorlatilag nem sokkal az európai megjelenése után lehetőségem volt látni a játékot, először az Elektor Kalandor című műsorban. Az 1993-as év utolsó adásában mutatták be, valamikor nem sokkal karácsony előtt. Ekkor mutatták be a Super Nintendo konzol Super Mario All-Stars bundle-jét, melyben természetesen a játék is megtalálható.

Nem saját példány, egy eladásra szánt példányról készült kép

Mai napig ezt tartom az egyik legszebb konzoldoboznak. És nem is kellett sokáig várnom, hogy nekem is legyen egy példány ebből a konzolból, hiszen ahogy feljebb írtam, 1993-ban ez volt a karácsonyi ajándékom. Nem túlzás kijelenteni, hogy annyira örültem neki, mint abban a bizonyos emblematikus YouTube videóban, ahol a kissrác megkapja a Nintendo 64-et karácsonyi ajándékul. Azért nagyon jelentős az életemben a Super Nintendo és a Super Mario All-Stars. Bár tényleg a Super Mario 3 vitt be a videojátékok világába, de ekkor még nagyon kicsi voltam. A Super Nintendo volt az a konzol, mely döntő hatást gyakorolt rám. Ekkor kerültem be igazán a videojátékok bűvkörébe, éreztem meg, milyen jó is játszani. Tehát nagyrészt személyes oka van annak, hogy a Super Nintendo minden idők legjobb konzolja nálam. A technikai különbséget annak idején nemcsak azért nem láttam, mert gyerekként nem volt ehhez szemem, hanem azért sem, mert akkor csak a két Mario játékot láttam NES-en. De az tény, hogy már a játék NES és SNES változata közti különbség is igencsak szembetűnő, de erről lesz később szó.

De hogy a másik oldal is szót kapjon, megértem azt is, ha nem a játékosok többségének véleményét képviselem azzal, hogy a Super Mario All-Stars ennyire jó játék. Ami negatív kritikát olvastam a játékról, az az, hogy kevés újdonság a SNES változatban. Az mondjuk képezheti vita tárgyát, hogy mi számít újításnak. Az már önmagában nagy dolog, hogy tényleg technikai korlát nélkül élvezhetjük a klasszikus Mario játékokat, ráadásul grafikailag és zeneileg felújítva. Kijavítottak néhány glitchet, elég csak arra gondolni, hogy a Super Mario Bros.-ban már nem szimbólumokkal mutatják a 9+ életmennyiséget, hanem rendesen 10, 11... Illetve a Super Mario Bros. 3-ba "Battle Game" néven beépítették a klasszikus Mario Bros. játékot. Bár az is igaz, hogy ez a változat sem teljes, hiszen az eredeti játékot egyedül is játszhatjuk, míg az All-Stars-ban csak 2 játékos módban egymás ellen. Emlékszem, sokáig nem is tudtuk barátokkal játszani ezt a játékot, mert csak 1 controllerem volt a Super Nintendóhoz (ahogy a képen is látható, eredetileg csak egy controllert csomagoltak a konzolhoz. Második controllerem csak sokkal később lett) és párhuzamos játékhoz meg ugye kell a 2 controller. A ketten is játszható Mario játékokat pedig lehetett úgy játszani, hogy a controllert adogattuk egymásnak.
A másik kritika, amit szoktak említeni a játékkal kapcsolatban, hogy a The Lost Levels mennyire nehéz. Milyen jó, hogy a Nintendo of America pont ezért rostálta ki az eredeti NES verziót... Az tény, hogy nagyon nehéz, de pont azzal tették játszhatóvá a játékot, hogy betették a mentést a játékba és pont a Lost Levels-nél lehet pályánként menteni. Szegény japánoknak mit kellett szenvedniük az eredeti változattal, hogy végig tudják játszani... Mellesleg ott is volt mentés oly módon, hogy ha az összes életed elveszett, akkor annak a világnak az első pályáján folytathattad a játékot, ahol "Game Over"-t kaptál. Illetve szokták mondani a Super Mario Bros. 2 vontatott játékmenetét is.

Super Mario All-Stars + Super Mario World

1994 decemberében kapott egy új változatot a játék, melybe ötödik játékként betették a Super Mario World-öt. Ez a játék szinte teljesen megegyezik az eredeti kiadással, azzal az különbséggel, hogy Luigi kapott egy saját sprite-ot. Az eredeti Super Mario World-ben Mario és Luigi ugyanúgy néztek ki, csak annyi volt a különbség, hogy Luiginak zöld volt a ruhája. Ebben a játékban meg lett újítva. És ha úgy vesszük, ez a változat érdemelné meg igazán a 100%-os értékelést, hiszen hány Nintendo rajongónak a Super Mario World az abszolút kedvenc Mario játéka? Nekem speciel a Super Mario Bros. 3 (ha nem az All-Stars), de hogy számomra is élmény minden egyes alkalommal végigjátszani a Super Mario World-öt, az kétségtelen.

Amint Yoshi és Birdo megjelentek, Spiny került központba és megváltoztatták a világítást. Valamint ott van extra játékként a Super Mario World.

A Super Mario World-ben is 4 mentési lehetőség van, ahogy a többi játékban, illetve ahogy sejtem, akkor a játékban nem lehet mentést létrehozni. Nincs meg a játék, csak tippelni tudok. De az a képen látható, hogy amikor megnyitjuk mindegyik kijáratot a játékban, akkor a 96-os szám mellett egy csillag is látható. Ezzel megegyezik az eredeti játék amerikai verziójával, ugyanis ott is egy csillag jelenik meg a 96-os szám mellett. Az európai verzióban kékre színeződik a 96-os szám, ha azt elérjük.

Nemcsak azért van Yoshi a bal-alsó sarokban, hogy üres teret töltsön ki, hanem a Super Mario World-ben nincs lehetőség a gombkiosztás módosítására, mivel ez effektív Super Nintendo játék, ezért a Super Nintendo controllerének több gombjának köszönhetően több mozgási lehetőség is van.

Azért kár, hogy ezt a változatot nem hozták át a későbbi konzolokra. Tényleg így teljes a Super Mario All-Stars.

Super Mario All-Stars 25th Anniversary Edition

2010 decemberében a Super Mario Bros. megjelenésének 25. évfordulója alkalmából Wii-re is megjelent egy Super Mario All-Stars. A dobozban két tokot találunk. Az egyikben rejlik a játék lemeze, a másikban egy soundtrack CD lemezt találunk, illetve egy Super Mario History című könyvecskét.

Nagyon furcsán mutat egy Super Nintendo játék egy Wii lemezen, kicsit pazarlásnak is tűnik, hogy egy alig néhány MB-os játék foglal el egy teljes lemezt. Főleg itt kár, hogy nem kapott helyet a Super Mario World mint extra játék. Maga a Mario World ugyan meg volt vásárolható a Wii Shop Channel-ben 800 Wii pontért, de nem hiszem, hogy nagyon rontotta volna az üzletet, hiszem ekkor már több mint 3 éve kapható volt digitális formában a játék. Inkább a Wii-s All-Stars megítélését javította volna. A játékhoz mellékelt használati utasítás nagyjából rendben van, bár a SNES-es leírás hangulatával, a képekkel (screenshotok, artworkök) messze nem ér fel.

A másik tokban a soundtrack CD nem az a fajta válogatás, amit agyonra fogunk hallgatni a CD lejátszóban. Extrának jó, de ha valamire tényleg érdemes figyelmet fordítani, az a Super Mario History című könyvecske, melyben például screenshotok, kezdetleges vázlatok láthatók az egyes Mario játékokról a Super Mario Bros.-tól egészen a Super Mario Galaxy 2-ig.

Én, mint nagy Super Mario All-Stars rajongó, a megjelenés napján vettem meg, 8.900 forint volt az ára. Tehát olcsóbb volt, mint egy átlag Wii játék, de hát ebbe nyilván érdemes azt is belekalkulálni, hogy egy Super Nintendo játékot veszünk meg újra. Amit ha úgy számolunk, akkor 800 Wii pontért lehetett venni. 1000 Wii pont €10 volt, tehát egy SNES játék €8, ami a 2010-es kb. 270 forintos Euró áron átszámítva 2.160 forint volt. Ha ezt kivonjuk a 8.900-ból, marad 6.740 forint. Ezt osszuk szét az extrák között, illetve, hogy a játékot fizikális formában tudhatjuk magunkénak...

Így azt hiszem, érthető, hogy miért kapott negatív kritikákat ez a kiadás. Biztos vagyok abban, hogy ha a Super Mario World is helyet kapott volna ebben a változatban, máris lényegesen pozitívabb lett volna a kiadvány megítélése. Meg az is nagyon jót tett volna a lemezes kiadásnak, ha olyan extrákkal látták volna el, mint például a Sonic Mega Collection-t: Digitális formában olvasható leírások, videók, illetve egyéb extrák. De a CD is lehetett volna tartalmasabb. Realista szemmel nézve csak a Super Mario History booklet az, ami kompenzál valamennyire.

De hát miért is teszi meg a Nintendo, hogy ilyen kiadványokat ad relatíve drágán? Mert megtehetik. Mert tudják, hogy a rajongók úgyis megveszik. Én is. Én is az első nap vettem meg. Nem érdekelt az ára, csak az, hogy "Super Mario All-Stars" ráadásul extrákkal. És ebből nagyon jól meggazdagszik a Nintendo. Ezért átok Nintendo rajongónak lenni. Játékaik persze rendszerint kiválóak, de legalább jók. Annyira egyedi a Nintendo játékok miliője, hogy aki ráérez és megszereti, azt teljesen beszippantja. Tehát igazából a Nintendónak sok rajongó azért nézi el az árpolitikáját, mert az egyedi hangulatának köszönhetően sokan teljesen a rajongójává válnak, így nem érdekli őket, hogy van néhány olyan kiadvány tőlük, ami pénznyelő automataként működik, megveszik, mert ezt is hozzátársítják a Nintendo hangulatvilágához. "Annyi jó játékot gyárt a Nintendo, miért is ne venném meg ezt is?" Valami ilyesmi érzete van.

Fejlesztés

A Super Mario All-Stars ötlete nagyjából a Super Mario Kart elkészülte után született, amikor már küszöbön állt annak a játéknak a megjelenése, de a Super Mario World 2: Yoshi's Island fejlesztése még túlzottan kezdeti stádiumban volt ahhoz, hogy arra a közeljövőben számítani lehessen. Az ötlet Miyamoto Shigeru agyából pattant ki, hogy adjanak ki egy "Mario Value Pack"-et, mely az összes Super Mario játékot tartalmazza. Végül "Mario Extravaganza" munkacímen indult a fejlesztés. A grafikus Sugiyama Tadashi elmondása szerint már a kezdetektől világos volt, hogy bekerül a csak Japánban megjelent Super Mario Bros. 2 is bekerül a játékba. Az is adta a játék ötletét ugyanis, hogy azt akarták, hogy az a játék is minél több konzolon játszható legyen. A japán Super Mario Bros. 2 az a játék, mely fennakadt a Nintendo of America rostáján, mondván, hogy túl nehéz. Helytálló is a "The Lost Levels" alcím, hiszen nyugaton tényleg elvesztek a szintek NES-en. Helyette megkaptuk az átalakított Doki Doki Panic játékot. Ismert, hogy az eredeti játék nem volt Japánban sikeres, de hogy nyugaton nagyobb sikert arasson, az eredeti karaktereket Super Mario karakterekkel helyettesítették, így lett nekünk egy teljesen más Super Mario Bros. 2-nk. De ahogy feljebb már szó volt róla, ez a játék sem lett nagyon népszerű a vontatott játékmenet következtében.

A grafikai és hangtechnikai fejlesztés, azok átdolgozása első feladatok egyike volt. A Super Nintendo technikai fejlettsége lehetővé tette, hogy a játékot gazdagabb színvilággal lássák el. Hiszen egy karakter már nem csak 4 színből, hanem akár 16 színből is állhat, ahogy a teljes színválaszték is felment 52-ről 32.768-ra. A dizájner, Mori Naoki félelmetesnek érezte, hogy még csak alig 3 éve dolgozott a Nintendónál és máris a Nintendo egyik legjelentősebb sorozatánál kapott egy fontos feladatot. A dizájnt alapvetően a Super Mario World-ről mintázták, emellett Mario fekete körvonalat kapott, hogy kitűnjön a háttérből és jobban látható legyen. Azok a pályák, melyeknek eredetileg fekete volt a háttere a Super Mario Bros.-ban, azok a jellegének megfelelő hátteret kaptak. Így a föld alatti pályák olyanok lettek, mintha egy barlangban lennénk, a kastélyban lévő pályák szintén jobban emlékeztetnek egy kastélyra. És hogy tudjuk, hogy kinek a kastélyában vagyunk, Bowser portréja díszíti a falat. Illetve a bónusz pályán, ahol érméket gyűjthetünk, egy nagy Mario (vagy Luigi) kép díszíti a háttér közepét. Arra törekedtek, hogy a játék őrizze meg az eredeti változatának hangulatát, ezért nem adtak új pályákat a játékokhoz. Ugyanígy az ellenségek helyét sem változtatták, mindegyik ott maradt, ahol eredetileg volt. Hasonlóképp Mario mozgását sem bővítették, holott erre a Super Nintendo tenchikai fejlettsége lehetőséget adott volna.

De néhány új animációval igyekezték élethűbbé tenni a játékot, például amikor a kastélyok végén legyőzzünk a hamis Bowsereket, akkor a Toadok egy zsákból próbálnak kiszabadulni. Érdekes módon ez pont akkor sikerül, amikor Mario megjelenik. Ugyanilyen animáció a Super Mario Bros. 2-ben, amikor Mario felveszi a kulcsot és egy maszk utánunk ered, hogy elvegye tőlünk, a háttérben van egy óriási maszk, melynek szeme villódzik, amikor Mario felveszi a kulcsot. Ez olyan érzetet ad, mintha az óriási maszk tulajdona lenne a kulcs és ahogy Mario felveszi, riasztja az alattvalóit, hogy vegyék el Mariótól a kulcsot.

A vázlatokat papíron rajzolták meg. Sugiyama Tadashi rajzolta a Super Mario Bros.-t is, így össze tudta hasonlítani az eredeti játék terveit az újjal, de több, az eredeti játékot fejlesztő munkatársat is bevontak az All-Stars fejlesztésébe. Hiszen ugyanaz az SRD (Systems Research and Development) fejlesztette az All-Stars-t is, mely eredeti NES játékokon is dolgozott. Sokat dolgoztak az eredeti játék glitcheinek kijavításán. Ugyanakkor az olyan hibákat meghagyták a játékban, mint például a "végtelen élet", azt csak annyiban módosították, hogy a játékban megszerezhető maximális élet 128. Bár Mori Naoki is segített felderíteni a hibákat, a The Lost Levels hibakeresésébe direkt nem szállt be, mert ott túl nehéz volt megtalálni. A hibák keresésére nem alkalmaztak külön csapatot, a fejlesztő csapat kereste és javította a hibákat.

A játékot könnyebbé téve, több élettel lehet játszani a játékot, emellett a mentés is lehetővé vált, köszönhetően az akkor nemrég kifejlesztett elemes mentés technológiának. Fontosnak tartották, hogy a The Lost Levels-ben pályánként lehessen menteni, ezzel is lényegesen könnyebbé téve a játékot.

A Super Mario All-Stars-ba a Nintendo addigi 10 éves történelme van belesűrítve, hiszen lényegében az eredeti játékban is öt játék van, hiszen Mario Bros. is bekerült a a kazettába. A Super Mario Bros. 3 Battle Game-jeként játszható, kizárólag ketten. Mori ennek kapcsán jegyezte meg, hogy sokat játszott vele a munkaközi szünetekben, hiszen ezzel annyit játszhatunk, amennyit csak akarunk. Ahogy arról is kifejtette a véleményét, hogy jobban szerette a "Mario Extravaganza" munkacímet, mint a végleges címet, a "Super Mario Collection"-t, ezért csalódásként élte meg a névváltoztatást.

Az meglepett mindenkit, hogy a Super Mario All-Stars jelenik meg Wii-re 2010-ben a Super Mario Bros. megjelenésének 25. évfordulója alkalmából. De Sugiyama Tadashi reméli, hogy azok a fiatalok is szívesen játszanak majd vele, akik annak idején nem nem volt lehetőségük játszani vele, így számukra újnak fog hatni a játék. Idősebbeknek meg kiváló retro élményt fog nyújtani.

Összehasonlítás

Most lássuk, hogy miben is különböznek az egyes Mario játékok az eredeti változatuktól.

Super Mario Bros. és Super Mario Bros.: The Lost Levels

Fontos tudni, hogy a NES az a konzol, melynek az életideje alatt a legnagyobb fejlődésen mentek keresztül a játékok. Erre a Super Mario Bros. az egyik legjobb példa, hiszen ez a játék fejlődött a legtöbbet technikailag a Super Nintendós kiadásra. Szinte teljesen újragondolták grafikailag a játékot. Látható a videón is, hogy mennyivel élethűbb lett Super Nintendón a játék. A táj is úgy mondható élethűbbnek, hogy mégis van valami rajzfilmszerű feelingje. Ez a Super Mario All-Stars egyik nagy varázsa, jól látható, hogy a fejlesztők tényleg azon voltak, hogy a játék amennyire csak lehet, újuljon meg, de őrizze meg az eredeti játék hangulatvilágát. A zenében is hallható, hogy mennyivel változatosabb a hangzása. Itt is hallható, hogy a hangerővel is játszottak, hogy minél inkább átélhetőbb legyen a játék.

Ugyanez igaz a minálunk The Lost Levels-ként megjelent japán Super Mario Bros. 2-re is, hiszen a grafika az első Super Mario Bros. alapjain nyugszik. Ezért nincs különbség a két Mario játék között SNES-en. A fő különbség az, hogy a SNES játékban pályánként menthetünk. Annak következtében, hogy a játék nálunk nem jelent meg, az eredeti verziót először Wii-n játszhattuk Virtual Console-on. Ott ugye nagy segítség, hogy a játékot ha abbahagyjuk, akkor ha következőleg visszatérünk, ugyanott folytathatjuk, ahol kiléptünk a játékból. Ettől függetlenül a játék SNES-en és Wii-n is megizzaszt.

Super Mario Bros. 2

A Super Mario Bros. 2 is élethűbb lett, de nem annyira a grafikában érhető tetten a fejlődés, hanem a zenében. Sokkal szebb a SNES változat hangszerelése, illetve érdekes hallani, hogy játszottak a hangerővel. Grafikában természetesen szebben néz ki a SNES változat, de talán azon túl, hogy Birdo a remake-ben nyerte el a végleges alakját, illetve a bal oldalon az életerőt nem hatszög mutatja, hanem szív.
Illetve ami még nagy különbség, hogy a pályák végén, ha játszhatunk szerencsejátékot, akkor a SNES játékban fokozatosan állnak meg a félkarú rabló egyes ábrái, nem azonnal, mint az eredeti NES játékban. Így a SNES játékban könnyű kiszámítani, hogyan kapunk három egyforma ábrát. És mivel a sikeres játékot élettel jutalmazzák, ez komoly könnyítés a NES verzióhoz képest.

Super Mario Bros. 3

A Super Mario Bros. 3-ban csúcsodott ki az, amit a Super Mario Bros.-ban megalapoztak. És mivel már a NES verzió is sokkal szebben néz ki, ezért a Mario 3 esetében elmondható, hogy csak egyfajta ráncfelvarráson esett át a játék SNES-re. De nagyon fontos ráncfelvarrásokon, hiszen sehol nem laggol a játék. Így a SNES változat azt az érzetet adja, hogy ez a játék Super Nintendón néz ki úgy, ahogy azt eredetileg eltervezték. A zene is itt lett igazán fantasztikus.

Videokazetta

Angliában megjelent egy Super Mario All-Stars videokazetta, melyen a játékról árulnak el néhány kulisszatitkot, mutatnak be tippet-trükköt. Tényleg nem nagy szám, az egész műsor kb. 20 perc. Nagyjából olyanokat mutatnak meg benne, mint például hogyan érhetjük el a Super Mario Bros.: The Lost Levels-ben a 128 életet. De a kazetta azért is csalóka, mert a második felében más SNES játékokat mutatnak be, mint például The Legend of Zelda: A Link to the Past, talán van F-Zero is, meg Starwing. A Super Mario All-Stars rész maximum 10 perc, aztán rátérnek néhány SNES játékra. Gyűjteménybe jó, teljesebb tőle a Super Mario All-Stars gyűjteményem, de összességében nem nagy szám. Körülbelül 15 éve vettem meg eBay-en.

De már nem fontos súlyos pénzeket kiadni a VHS-ért annak, aki nem gyűjtő, hiszen lelkes rajongók feltették a videokazetta teljes tartalmát YouTube-ra, itt megtekinthető.

Azért mindenképp érdemes megnézni a videót, hogy lássuk, hogy ez a nagymenőzős, produkálom magam YouTuber-stílus már a '90-es években is dívott, és már csak a '90-es években is ugyanannyira gáz volt, mint most.

Összegzés

Remélem, sikerült átadni valamit a játék nagyszerűségéből. Nagyon szerettem írni erről a játékról, mert tényleg ez volt az játék, aminek köszönhetően véglegesen és menthetetlenül Nintendo rajongó lettem. És már elég sok helyen elérhető az eredeti változat, SNES és Wii mellett immár Nintendo Switch-en is játszható, így mindenki számára adott a lehetőség, hogy végigvigye ezt a mesterművet.

Linkek

Hivatalos Nintendo profil | Wikipédia | MobyGames | NintendoLife | GameFAQs | 

Forrás

Iwata Asks: Super Mario All-Stars

A 2D-s Nintendo korszak

Amerikában a ‘70-es évek végére nagy népszerűségre tettek szert a különböző játékkonzolok. A különböző játékfejlesztő és kiadó cégek ekkor tették le a videojátékos kultúra alapjait, és nagyon népszerűek lettek a különböző árkád gépek a játéktermekben. Hogy tudott mégis utat törni magának a Nintendo? Ennek fogunk utána járni.

Előzmény

Az első gépek, melyeket a TV-hez csatlakoztathattunk és játszhattunk még a ‘70-es évek elején jelentek meg. Ezek az első generációs konzolok. Ezek annyira kezdetlegesek voltak, hogy az elért pontszámot is a játékosoknak maguknak kellett egy papírra lejegyezni. A controller, meg az irányítás mai szemmel már inkább megmosolyogtató. Később persze automatizálták a pontszámokat is, a második generációra, amikor már az első Atari játékgépek jelentek meg. Ezek már meg tudták jegyezni a pontszámot, és az dinamikusan “emelkedett” is, ahogy egyre előrébb jutottunk a játékban. És ahogy technikailag is fejlődtek a játékgépek, és jöttek az egyre jobb játékok, úgy lett egyre népszerűbb hobbi a videojáték. Ezáltal egyre több cég akart játékkonzolt gyártani, illetve, ahogy elterjedtek az otthoni felhasználásra szánt számítógépek, úgy jelentek a kifejezetten játékokra specializálódott számítógépek. Például a Spectrum ZX, Commodore és később az Amiga számítógépei sokat tettek azért, hogy a videojáték elterjedt szórakozási forma legyen az akkori fiatalok körében.

Érdemes megemlékezni arról, hogy külön magyar felfutása is volt a számítógépeknek, ugyanis 1981-ben az akkori Művelődésügyi Minisztérium bevezette az Iskolaszámítógép programot. Elsődleges célja volt a számítástechnika oktatásának elterjesztése iskolákban. Ez annyira népszerű volt, hogy két ciklusa is volt ennek a programnak. Az egyik számítógép, ami többek között alkalmas volt játékokra, az a Commodore Plus/4, melynek Magyarországon és Közép-Európában óriási sikere volt. Minálunk külön érdemes róla megemlékezni, hiszen ennek a számítógépnek és a BASIC programozási nyelv oktatásának köszönhetően, nemcsak a játékok terjedtek el Magyarországon is, hanem a játékfejlesztés is. Videojátékos berkeken kívül kevéssé ismert az a tény, hogy sok játék Magyarországon készült, és nem egy közülük bizony világszerte is megjelent. A magyar videojátékfejlesztés történetéről dokumentumfilm is készült nemrég: Vakondok 4: Végigjátszás címen, ami a YouTube-on teljes egészében megtekinthető. Ajánlott is, mert nemcsak érdekességeket, “kulisszatitkokat” tudhatunk meg arról, miképp zajlott hazánkban a játékfejlesztés, hanem maga a tálalás is rendkívül érdekes.

Ahogy a fentiekből sejthető, játékot bárki fejleszthetett, aki tudott programozni. És mivel a videojátékok sikeréből egyre többen akartak részesedni, ezért önjelölt játékfejlesztők tömegével kezdtek el játékokat fejleszteni, gyártani. Ennek nemcsak az lett a következménye, hogy túlkínálat alakult ki videojátékok terén, hanem bizony hamar kiderült, hogy egy jó játékhoz nem elég a programozói tudás. Hiszen, ha nincs érzékük arra, hogy érdekes, jó játékot fejlesszenek, akkor könnyen megeshet, hogy minősíthetetlenül rossz játékot adnak ki a kezük közül. Márpedig ez így történt, ennek következtében óriási sebességgel terjedtek az irdatlan mennyiségű, minősíthetetlenül rossz játékok. Ez pedig azt hozta magával, hogy nem érte meg játékokat vásárolni? Elterjedt a játékok másolása. ‘80-as évek gyerekeinek, fiataljainak volt az a szórakozása, hogy átjártak egymáshoz a kazettákkal, és átmásolták egymásnak a játékokat. Ez azért volt könnyen kivitelezhető, mert elsősorban a Commodore számítógépek játékai átlagos magnókazettán jelentek meg, így akinek volt kétkazettás magnója, az a bal oldaliba betette az eredeti kazettát, a jobb oldaliba az üres kazettát, és a RECORD gombot megnyomva máris készült a másolat. Így terjedtek el a másolt játékok. Ez óriási törést, hovatovább válságot okozott a videojátékos piacnak. Hamar eljutottak oda a fejlesztők, hogy nem éri meg játékokat gyártani. 1983-ban (ez volt a nagy videojátékos válság éve) konkrétan az is felmerült, hogy maga a videojáték, mint szórakozás meg fog szűnni.

Hogy tör így utat magának a Nintendo?

Fontos tudni, hogy ez a válság csak Amerikában volt, mivel ott lett hatalmas üzlet a videojáték. Japán –mint annyi mindenben – a maga útját járta a videojátékok terén, és a Nintendo már a ‘70-es években jelentkezett különböző játékokkal, melyek népszerűek volt az akkori japán gyerekek, fiatalok körében. És már a videojátékok piacán is kipróbálták magukat, hiszen ekkor már kapható volt a Game & Watch kézikonzol. A Nintendo az asztali konzolok piacán is meg akarta vetni magát. Kevesen tudják, hogy a Nintendo Entertainment System nem 1985-ben, hanem 1983-ban jelent meg először Japánban Family Computer (Famicom) néven. A konzolnak már ekkor is szép sikere volt, de ekkor sok hibás példány került forgalomba. Így a Nintendo végül úgy döntött, hogy az összes példányt visszahívja, és 1985-ben piacra dobták a javított, ma is ismert változatot.

A cég már ekkor komolyan gondolkodott azon, hogy a Famicom-ot Japánon túlra is kiadják, de látták, hogy mi a helyzet Amerikában, ezért féltek nyugaton megjelentetni a konzolt. Végül azt a megoldást találták ki a konzolba beépítettek egy másolásvédelmet, hogy ne tudja a gép lejátszani a hamis játékokat. Ehhez viszont át kellett alakítani magát a konzolt, és a játékkazettát is, így jelent meg az általunk ismert külsővel Amerikában Nintendo Entertainment System néven 1986-ban, majd Európában 1987-ben. Érdekesség, hogy a másolásvédelem nemcsak azt hozta magával, hogy másolt játékkazettát nem játszott le a Nintendo konzolja, hanem ezáltal a rendszer is zárt lett. Mindegyik más számítógép és játékkonzol nyílt rendszerű volt, ennek volt köszönhető, hogy bárki fejleszthetett játékot rájuk, míg a Nintendo konzoljára nem. A Nintendo annyira elzárkózott a különböző cégektől, hogy saját listájuk volt arról, hogy mely külsős fejlesztők és kiadók fejleszthettek játékokat Nintendóra. Ez a lista persze bővülhetett, de nagyon szigorú feltételeknek kellett megfelelni. Már az önmagában szigorú feltétel, hogy Japánba kellett utazni, hogy lehessen tárgyalni a fejesekkel. És aki kicsit is jobban ismeri a japánokat azon túl, hogy az animék, mangák őshazája, az bizony tudhatja, hogy a japánok nyugati szemmel nagyon rossz üzleti partnerek a sajátságos látásmódjuk lévén, valamint ahogy az élet annyi területén, úgy az üzleti életben sem mutatták ki az érzelmeiket. És mivel egy japán nem mond nemet, a nyugati üzleti partnereknek nehéz volt kitalálni, hogy a “keresni fogjuk még” az “átgondoljuk” és hasonló búcsúszövegek mögött valójában az áll, hogy elutasítják a partnerséget.

Az első játékok

A Nintendo története mára legendaszámba megy, hogy mekkorát robbantottak a játékaikkal. A saját játékaikon ugyanis nemcsak a legjobb fejlesztők, grafikusok, zeneszerzők dolgoztak, hanem a szokásos japános mentalitással, precizitással dolgoztak rajtuk, melynek eredményeképp olyan játékok jelentek meg, melyeknek köszönhetően a játékosok úgy érezték, hogy ismét érdemes játékkonzolra, játékra költeni. Ezáltal ismét fellendülőben voltak az Atari, Spectrum, Commodore számítógépek, így történt meg az, hogy a Nintendo megmentette a videojátékos ipart.

Viszont már ekkor is a Nintendo által kiadott játékok domináltak, illetve elsősorban japán külsős cégekkel tartottak fenn kapcsolatot (pl.: Capcom, Konami), így elterjedőben voltak a tipikusan japános játékok. Illetve eltejedőben lettek volna... Ennek ugyanis komoly gátat szabott a Nintendo of America üzletpolitikája, mely a családbarát játékokra akart fókuszálni. Magyarán, hogy a játékok az egész család számára nyújtsanak szórakozást. Ezt persze átvette a Nintendo of Europe is, ennek következménye az, hogy a Nintendo Entertainment System dobozain egy családot látunk játszani. Pontosabban a két gyerek, a szülők meg legalább akkora élvezettel figyelik gyerekeik játékát, mintha ő maguk is részesei lennének a szórakozásnak. Ez alapvetően kedves, de mai szemmel inkább megmosolyogtatóak ezek a képek, hiszen hemzseg az olyan alapvető hibáktól, mint például a gyerek a címképernyővel “játszik”, a játékkazetta nincs is benne a NES-ben, illetve az apuka ingujjának színe és mintázata más, mint az ing, ami rajta van.

Ez az üzletpolitika ugyanakkor azt is magával hozta, hogy sok játék kizárólag Japánban jelent meg. És nemcsak az erőszakos játékokra kell gondolni, hanem a túl nehéz, nyugati szemmel túlzottan “egyedi” játékok sem jelenhettek meg nyugaton. Ezért van az, hogy a Fire Emblem csak sokkal később jelent meg Japánon túl, ahogy a Dragon Quest is, illetve a Final Fantasy széria is csak Amerikában jelent meg, ott is csak hiányosan. Ezáltal elterjedt az a közgondolkodás, hogy a videojáték a gyerekek szórakozása, egy bizonyos kor után az ember nem játszik. Sokan hallottuk már 12+ évesen, hogy “nagy vagy már, ne játssz tévéjátékkal.” Aztán persze egy idő után belátta a szülő, hogy a játék nem kor kérdése, de jól jelzi az akkori gondolkodást. Valamint a gyerekek is, hogy miről beszéltek a videojátékok kapcsán. Ebbe egyébként egy kis betekintést enged a “Boku Dake ga Inai Machi” anime, ahol Satoru az egyik szünetben az osztálytársaival beszélget a Nintendóról. Ott is, még csak nem is a Super Mario volt a téma, hanem a Final Fantasy vagy a Dragon Quest. Japánban teljesen más volt a videojátékos kultúra, és az egyik fő ok, hogy a Nintendo a kezdetektől elsősorban Japánra fókuszált, mert ott semmilyen korlátozást, cenzúrát nem kellett alkalmazni a játékaikra. Azok úgy jelenhettek meg a szigetországban, ahogy elképzelték.

Ezekről a tipikusan japán játékokról mi, nyugatiak persze nagyon keveset tudtunk, tekintve, hogy akkor nem volt internet. De talán nem is lett volna rá igény, egyrészt, mert érthetetlen lett volna a nyugati játékos számára, másrészt meg amik eljutottak nyugatra, azok is olyan szinten nyújtottak újdonságot és szórakozást, hogy bőven ki voltunk velük szolgálva.

És a fejlődés nem áll meg

De még mennyire, hogy nem áll meg, hiszen a NES-re megjelent játékai óriási technikai fejlődésen mentek keresztül. A NES ugyanis az a konzol, melynek életideje alatt a legtöbbet fejlődtek a játékok technikailag. Mondjuk nagyban szerepet játszott ebben az is, hogy a különböző árkád játékok is megjelentek a konzolra, mint például a Donkey Kong, Mario Bros., nem beszélve a kezdeti időkben a Nintendo által kiadott sportjátékokra, mint például a Soccer, Tennis, Baseball. Az utóbbiakat elsősorban idősebb korosztály előszeretettel veszi elő a nosztalgiától átitatva, ám valójában ezek a játékok borzalmasra sikeredtek. A NES technikailag egyszerűen alkalmatlan volt a sportjátékok megfelelő kivitelezésére, hiszen több karakter, ha egyszerre mozog, akkor beszaggat az egész játék, ezáltal például szinte lehetetlen a Soccer-ben cselezni. Ehhez képest volt nagy technikai fejlődés a Super Mario Bros. a már korábbiakban említett érdemei mellett. Ez a játék hozta meg azt az áttörést, ami új réteget vonzott a videojátékos kultúrába. Ezt a hírnevet a Nintendo olyan további játékai is öregbítették, mint a The Legend of Zelda, ami a 16×8-as TV-képernyőnyi pályájával korának leghatalmasabb pályájának számított. Erre jöttek a különböző Dungeonök, melyek egyedi ötletei és nehézsége okán vált emlékezetessé az akkori Nintendo rajongók körében. Nehézsége miatt csak egy réteg vált a Metroid játék rabjává, de a sci-fi kivitelezése teljesen élethű, mindezek mellett nem kis meglepetés várta azokat, akik végigjátszották a játékot, hiszen megtudhatták, hogy a főhős, akit irányítottak, egy nő.

De elsősorban a Super Mario sorozat volt közkedvelt a játékosbarát nehézsége és hihetetlen hangulata miatt. Olyannyira népszerűvé vált, hogy ezt az ellenségre ráugrós, könnyed platformer sémát egyre többen másolták. Megjelentek a Capcom által fejlesztett Disney játékok! NES-re elsősorban a Disney sorozatok domináltak, mint például a Kacsamesék, Balu Kapitány Kalandjai, Csipet Csapat. Egész estés Disney klasszikusokból készült portok is megjelentek NES-re, mint például Aladdin, Az Oroszlánkirály, a Dzsungel Könyve, de ezek mind a Super Nintendo változatok után jelentek meg, értelemszerűen butított változatban. Ezek a játékok is ugyanazon az ellenségre ráugrós platformer koncepción alapultak

Itt érdemes kitérni arra, hogy a NES volt az egyedüli konzol, melyet a Nintendo az utód konzol megjelenése után is éltette egy darabig. A Nintendo üzletpolitikája szerint, ha megjelenik a következő generációs konzol, akkor a régit szinte azonnal nyugdíjazza és nem jelennek meg rá új játékok. Ez alól a NES volt a kivétel. Az első asztali konzolra még a Super Nintendo megjelenése után pár évvel is jelentek meg játékok. Ez jó eséllyel a konzol népszerűségének is volt köszönhető, illetve, ahogy írtam feljebb is, a NES volt az a konzol, mely az életideje alatt a legnagyobb fejlődésen esett át. Így a konzolban még rejlő lehetőségeket használták ki azzal, hogy sokáig jelenhettek meg rá játékok.

Kiegészítők özöne

A NES képességeit nemcsak oly módon használták ki, hogy a technikai lehetőségeket a végsőkig kiaknázták, hanem rengeteg sok kiegészítő jelent meg a konzolra. Ezek között voltak az olyan alapvető kiegészítők, mint a Zapper nevű fénypisztoly, mellyel a Duck Hunt-ban lehetett lövöldözni a kacsákat, vagy az Advantage nevezetű joystick, melynek ugyanúgy volt botkormánya, mint a Nintendo előtti játékgépeknek. Sokan nem tudják, hogy a NES volt az első olyan konzol, melyre megjelentek olyan játékok, melyekkel négyen lehetett játszani. Ezekkel a NES Four Scope nevű kiegészítővel lehetett játszani.

Emellett nagyon sok olyan kiegészítő jelent meg, mely nem terjedt el széles körben. Elsősorban azért, mert technológiailag jelentősen meghaladták a korukat, ezért nagyon drágák voltak. Egy kivétel volt, ugyanis nagy sikert aratott a R.O.B. nevezetű kiegészítő. Ez egy robot, mely controllerként funkcionált. Amerikában annyira népszerű volt, hogy sok gyerek csak azért akart NES konzolt magának, hogy legyen R.O.B.-ja. A kiegészítő sajnos nem jutott el Európába. De ugyanígy a jövőbe mutatott a “Family Fun Fitness” nevű kiegészítő, amely gyakorlatilag a DDR elődjének is nevezhető. Ugyanúgy földre teríthető párnázott pad volt, rajta érzékelők, melyek gombokként funkcionáltak. Ez a kiegészítő lehetővé tette, hogy már NES-re jelenjenek meg különböző fitnesz játékok és otthon is átmozgassuk magunkat a szobában. Emellett Japánban már ekkor kísérleteztek 3D-s szemüvegekkel, de ami a legérdekesebb, hogy már ehhez a konzolhoz is gyártottak modemet, mellyel rá lehetett csatlakozni a Nintendo szerverére, és mint interneten, híreket olvasni, időjárást megnézni, de még játékot is letölteni. De sajnos ez is csak Japánban volt kapható.

De ez is jól jelzi, hogy a Nintendónak mindig is Japán volt a prioritás. Inkább a saját piacát preferálta, mert azt úgymond “értették”, tudták, hogy mi miért történik ott gazdasági területen. Másrészt nem tetszett nekik, hogy már a Nintendo of America is cenzúrával illette a játékaikat. Illetve a családbarát üzletpolitikával sem voltak kibékülve. Ezért van az, hogy Japánban nemcsak, hogy sokkal több játék jelent meg, de jóval több kiegészítő is. De olyan licenszelt termékek is kaphatók voltak, mint különböző plüssök, figurák, illetve játékok zenéi jelentek meg CD-n. Persze, nem az eredeti NES hangzással, hanem feljátszották a dalokat egy zenekarral. A különböző animés relikviák már ekkor is kaphatók voltak, és a Nintendo elterjesztette a videojátékos relikviákat Japánban.

A közös munka eredménye: Két konzol

Mint arról szó volt korábban, a Nintendo sokáig éltette a NES-t, de mivel a technikai fejlődés nem áll meg, és már kijött a Sega a MegaDrive nevű konzoljával, ami ráadásul figyelemre méltó sikert aratott, ezért a Nintendónak is tartania kellett a lépést a vetélytársakkal. Új konzoljának legyártásához pedig nem kisebb cégtől kért segítséget, mint a Sonytól. Az eredeti terv az volt, hogy az utód konzol CD-ROM-mal legyen ellátva, ezáltal hihetetlen lehetőségek rejlettek az új konzolban. Be is mutatták a CD-ROM-os prototípust, már majdnem kész is volt a konzol, de a Nintendo egy váratlan pillanatban megszüntette a közös munkát a Sonyval, dobták a CD-ROM-is technológiát, és a Super Nintendo, vagyis az utódkonzol végül kazettás rendszert kapott. Egyes elméletek szerint a Nintendo azért lépett vissza a Sonyval való közös munkától, mert a Sony túlságosan bele akart szólni a játékokba. Ők is alakítani akarták a Nintendo játékkínálatát, de ez az anyacégnek nem tetszett. Emellett a Nintendo továbbra is tartott attól, hogy a másolt játékok elterjednek a konzoljaikon, és mivel a CD egy relatíve olcsó eszköz, ezért a másolás könnyebben megoldható lett volna az új konzolra.

A Nintendo a váratlan döntésével nem okozott komoly fejfájást a Sonynak, hiszen ha a CD-ROM már teljesen készen volt, akkor csak nem fogják eldobni az egész projektet. És mint legsikeresebb japán elektronikai cég, bőven volt anyagi kapacitásuk egy saját konzol kifejlesztésére. Így jött 1994 végére, hozzánk 1995-re a Sony PlayStation, amely korának magasan a legsikeresebb konzolja lett, és a mai napig erősen meghatározó név a videojátékos piacon. Pont attól volt úttörő a PlayStation, hogy nem voltak Japánon túl cenzúrázva a játékaik, ezáltal teljesen újfajta játékok láttak napvilágot, és ez az új jelenség legalább annyira átalakította a videojátékos piacot, mint a Nintendo a NES-szel.

Szuper játékok Super Nintendóra

De térjünk vissza a Super Nintendóra, mert siker terén itt is bőven van miről beszélni. A Super Famicom (a konzol japán neve) a legjobban várt konzol volt, konkrétan akkora eladásokat prognosztizáltak a megjelenésekor, hogy a Yakuza is részesedni akart belőle. Erről a Nintendo is tudomást szerzett, és kénytelen volt titokban szállítani a megrendeléseket az üzletekbe, mert a japán maffia el akarta lopni a szállítmányt, hogy hiányt generálva sokkal drágábban adhassák el a náluk lévő konzolokat. Ez szerencsére nem történt meg, így biztonságban jelent meg 1990-ben a Super Famicom olyan forradalmi játékokkal, mint a Super Mario World vagy az F-Zero.

Akárcsak a NES, a Super Nintendo Amerikában is megváltozott külsővel jelent meg 1991-ben, míg mi európaiak érdekes módon a japán dizájnú konzolt kaptuk meg 1992-ben. Személy szerint örülök neki, mert szebb a lekerekített külsejű gép, modernebbnek hat. Emellett a controllerek akciógombjai is színesek (míg Amerikában szürke), ami szintén egy kis plusz a játék hangulatához.

A Super Nintendo azért volt kiváló konzol (és a kedvencem a mai napig), mert a 2D-s játékok minden szempontból sokkal jobbak volt, mint az előd konzolon. Grafikailag szebb volt, és mivel értelemszerűen fejlettebb volt a technológia a Super Nintendóban, ezért nem laggoltak a játékok, mint NES-en, ha túl sok mozgó elem volt egy képernyőn. Annak idején 3D-sként promotálták a Super Nintendót, ami abból a szempontból csalóka, hogy valójában a háttér volt többrétegű. Ezt a Mode 7 trükkel érték el, aminek köszönhetően a háttér hétrétegű volt. A különböző háttérelemek különböző rétegekben helyezkedtek, és úgy oldották meg a mozgásukat, hogy együttesen úgy mozogjanak, mint a valóságban és ettől van 3D-s hatása a grafikának. Emellett a hangzás is sokat fejlődött, hiszen a NES négy csatornájával ellentétben a Super Nintendo nyolc csatornás, ami azt jelenti, hogy nyolc különböző hangzás szólalhat meg egyidőben, beleértve a hangeffekteket is. A Super Nintendo visszhangozásra is képes volt, ezzel is emelve a játék élethű mivoltát. Jó példa erre a Super Mario All-Stars, ahol Mario, ha föld alatt volt, a zene és az effektek is visszhangoztak.

A Super Mario All-Stars az egyik legjobb példa arra, hogy mekkora lehetőségek rejlettek a Super Nintendóban. Itt érte el a 2D-s platformer műfaj a csúcsát. Hosszabbak voltak a játékok, nem akadozott, és a hangzás élethű mivolta is sokat emelt a játékélményen. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Disney játékok is ekkor élték a fénykorukat. Az Aladdint ugyan a Capcom fejlesztette (míg a MegaDrive változatot a Virgin), ezért teljesen más, mint a Sega és a PC változat, de van annyira hangulatos, mint a rivális konzolokra megjelent játékok. Emellett itt aratott nagy sikert az Oroszlánkirály is, de a Dzsungel Könyvéből, Pinokkióból, Szépség és a Szörnyetegből, Toy Story-ból is készültek játékátiratok. Illetve, amit nagyon tudok még ajánlani, az a Magical Quest: Starring Mickey Mouse széria.

Az első igazán jó sportjátékok is Super Nintendóra jelentek meg. Már a Nintendo által kiadott Super Soccer és a Super Tennis is sokkal jobbak voltak, mint bármelyik NES-re megjelent sportjáték, de az igazi játékok csak ezután jöttek. Az International Superstar Soccer páros igazi klasszikus, de ekkor jelentek meg az első FIFA játékok is. Ezeket is már az Electronic Arts adta ki, mint a maiakat, de fontos különbség, hogy bár már ekkor is évente jelentek meg az újabb focis játékok, az első játékok még jelentős fejlesztéseken mentek keresztül. Az első években még komoly munkát fektettek egy-egy FIFA játékba, ez a “minek változtassunk rajta, úgyis megveszik a játékosok” jellegű stratégia csak az utóbbi 10-15 évben bevett gyakorlat. Nagyjából a 2000-es évek második felétől kezdték el azt csinálni, hogy ugyan fejlesztik a játékaikat, de mindig éppen annyit, hogy megérje megvenni az új játékot, de legyen benne annyi hiányosság, hogy legyen miért várni a következő évi FIFA játékot.

A Nintendo válasza a PlayStationre

Eközben a Sony megjelentette a PlayStation konzolját, ami annak rendje és módja szerint mindent lesöpört, és teljesen átalakította a videojátékos piacot. Nemcsak azért szerettek a külsős cégek a PlayStationre fejleszteni játékokat, mert olcsó volt a CD-ROM technológia, és ez csökkentette a fejlesztési költségeket, hanem azáltal, hogy egy CD-re 650-700 MB adat fért, ez többszörös lehetőséget rejtett magában, mint Super Nintendóra fejleszteni a NES után. Emellett nagyon fontos tényező volt az is, hogy a Sony sokkal több szabadságot biztosított a külsős cégeknek. Kevésbé szólt bele a játékok fejlesztéseibe, valamint kevesebb önrészt tett el az eladott példányok után. A Nintendo nemcsak a cenzúra és a kazettás rendszer miatt volt problémás a külsős cégek számára, hanem mert a játékeladásokból származó bevételek nagyobb arányát tette el a Nintendo önrész gyanánt. Így drága is volt fejleszteni játékot Super Nintendóra, nem is volt annyi lehetőség, hiszen egy Super Nintendo kazettába maximum 12 MB adat fér. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Nintendónak elsősorban az amerikai és az európai családbarát politika miatt kellett cenzúrázni. Hogy ez pontosan mit jelent, azt leginkább a Mortal Kombat játékokban lehet látni. Aki játszott a klasszikus Mortal Kombat játékokkal, az tudhatja, hogy a Sega MegaDrive változatban iszonyú módon fröccsen a vér, és olyan brutális kivégzések vannak, hogy hiába 16-bites a grafika, van annyira élethű, hogy még arra is azt lehet mondani, hogy csak erős idegzetűeknek. Ezeket egy az egyben kivették a Super Nintendo változatból. A SNES verzióban teljességgel vér nélküli a játék, és ha van is kivégzés, sokkal “enyhébb”, már ha egy kivégzés lehet enyhe.

A felmerülő problémák ellenére a Nintendo állta a sarat, és a PlayStation megjelenése után is szép sikereket ért el a Super Nintendo. Erre az egyik legjobb példa a Donkey Kong Country hármas, amit a Nintendo konkrétan a PlayStation megjelenésére szánt válaszul. A Nintendo azt akarta üzenni a Donkey Kong játékokkal, hogy nem szükséges a mindennél tökéletesebb grafika ahhoz, hogy élvezzük a játékot, a játékélmény mindennél többet ér. És ezt nagyon jól megmutatták a Donkey Kong Country játékokkal, ugyanis teljes mértékig kihasználták a Super Nintendo lehetőségeit. Minden technikai adottságot kiaknáztak, hogy ne csak, mint platformjáték működjön a Donkey Kong Country, hanem minden lehetséges audiovizuális technológiát alkalmaztak, hogy a játék a lehető leginkább átélhető legyen. Így lett a Donkey Kong Country az 1995-ös év legjobb játéka.

Ezen felül is mindent megtett a Nintendo azért, hogy amíg lehet és amíg fejlesztik az utódkonzolt, a lehető legtovább életben maradjon a Super Nintendo. Egyre gyakrabban alkalmazták a Super FX chipet. Ez a játékkazettákba volt beépítve, ami szintén extra grafikai lehetőségeket rejtett magában. Ezáltal élethűbbek voltak a térben játszódó játékok. Az első játék ugyanis, ahol bevetették a Super FX chipet, a StarWing (Japánban és Amerikában StarFox) volt. Ez az a játék, ahol Fox McCloud és csapatának kellett a repülő járműveikkel felvenni a harcot az ellenséges csapatokkal szemben. Itt a Super FX chip tette lehetővé, hogy a levegőben, térben működjön a játék úgy, hogy a jármű szemszögéből játszottunk. A chip egyéb lehetőségeket is biztosított a játékban. Például a tárgyak, karakterek valóban megnőttek a játékokban, ahogy azt láthattuk a Super Mario World folytatásában, a Yoshi’s Island-ben. A játék rendkívül kedves, aranyos hangulatának köszönhetően ma is közkedvelt játék a Nintendo rajongók körében.

De sajnos már ekkor prognosztizálható volt, hogy a Nintendo nagyon vissza fog esni a következő években. Nem reagált rugalmasan arra a tényre, hogy a PlayStation megjelenésével túl sok minden változott videojátékok berkeken belül. A Nintendo ugyanis szeretett volna egy Mario RPG-t gyártani, és melyik külsős cég is lenne alkalmasabb egy Mario RPG készítésére, mint a Final Fantasy szériával már ekkor is hatalmas sikert arató SquareSoft? A Nintendo konok módon tovább folytatta sajátságos üzletpolitikáját, aminek következtében a két cég fejese úgy összerúgta a port, hogy egyrészt a Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars már nem is jelenhetett meg Európában. A SquareSoft pedig minden együttműködést megszüntetett a Nintendóval, ami a PlayStationnek köszönhetően nem is volt anyagilag fájdalmas döntés.

Összegzés

Jól látható, hogy a Nintendo követett el hibákat, de az is látszik, hogy játékok fejlesztésében mindig is az innováció és a játékélmény volt előtérben. Ennek köszönheti a Nintendo a hatalmas sikerét, de sajnos arra is jó példa lettek, hogy sikert is fel kell tudni dolgozni. A Nintendo erre nem volt képes. Tudatában voltak annak, hogy akkora sikerük van, hogy szinte monopóliumuk volt. Ezzel pedig visszaéltek azáltal, hogy cenzúrát alkalmaztak, hogy nagyon megválogatták, hogy melyik külsős céggel dolgoztak együtt, illetve, hogy a Nintendónak dolgozni sem feltétlen kifizetődő, mivel az eladott játékokból befolyó bevétel jó részét megtartotta magának az anyacég. Bár tudható, hogy mi ennek a következménye, de a következő részben ezt részletesen is kielemezzük, amikor a Nintendo 64 és a Nintendo GameCube életútját fogjuk végigkövetni.

A cikk eredetileg az AniMagazin 59. számában jelent meg. Az újság ingyenesen letölthető az alábbi weboldalon.