Ilyen érzés volt kivárni a 3DS-t, és átvenni a Launch Partyn az elsők között

2010 januárjában, az érettségi előtti hónapokban a Gamespot oldalán lettem figyelmes egy rövid cikkre, amiben pár mondatban taglaltak néhány alapvető, frissen kiszivárgott információt a Nintendo készülőfélben levő  következő generációs kézikonzoljáról. Az ígéretek szerint formailag a DS-t fogja követni, lesz rajta analóg kar, giroszkóp, a felső képernyő képes lesz szemüveg nélküli sztereoszkópikus 3D-s képet megjeleníteni, teljesítményben a Gamecube-hoz fog közelállni, és nagyjából jövő év, azaz 2011 során kerül a boltokba. Nem sokkal 3DS néven hivatkoztak rá innentől, azt viszont nem lehetett biztosan tudni, hogy a végén tényleg ezt a nevet kapja-e majd. Én már itt felültem a hype vonatra, mert a GBA SP óta imádtam a Nintendo kézikonzoljait. 

Utána igyekeztem követni a híreket, mert pár hetente jött még egy-egy infómorzsa, amelyekből el lehetett kezdeni összerakni a képet, hogy mire is számíthatunk a jövőben. Úgy emlékszem, hogy lehetett hallani ezt-azt a 3D kameráról, szóba jött az AR, és a továbbfejlesztett online szolgáltatás is. Végül egy rövid bejelentés történt márciusban, ahol kiderült, hogy a konzol valóban a 3DS névre lesz elkeresztelve, és további információk várhatók az E3-on. Viszonylag hamar kiderült, hogy javában készül néhány igazi nagyágyú a konzolra, többek közt a The Legend Of Zelda: Ocarina of Time is játszható lesz rajta.

Ekkortájt találtam rá az interneten egy ausztrál David Turnbull nevű srác által szerkesztett blogra (3DS Blog volt a neve), aminek az volt a célja, hogy minden információt összeszedjen a konzolról. Ennek a blognak rendszeres olvasójává váltam, szinte mindig innen szedtem össze a legújabb híreket. A blog mára megszűnt, de itt egy utólagos interjú a sráccal:

https://seafoamgaming.com/2020/01/06/interview-with-nintendo3dsblog-owner-david-turnbull/

A bloghoz tartozó YouTube csatorna a mai napig létezik. Érdemes belenézni, mert remek időkapszula:

https://www.youtube.com/@Nintendo3DS/videos

Az érettségi stresszt azzal oldottam, hogy élőben néztem a Nintendo prezentációját, amit tűkön ülve vártam már hosszú ideje. Némi Wii játék bemutató után sorra is került a nagyágyú: Reggie Fils-Aime a néhai Satoru Iwatával karöltve közösen leplezték le a következő generációs Nintendo konzolt, a további percekben szinte minden korábban hallott feature-ről kiderült, hogy nem is állnak távol a valóságtól:

Ezután kiderült a megjelenési dátum, először a Japánban kerül piacra február 26-án, majd pedig egy hónappal később, március 25-én lesz kapható Európában, kettő nappal később pedig az USA-ban.

Ettől kezdve számomra még nagyobb méretet öltött a hype. Eldöntöttem, hogy a szalagavatóra, ballagásra és egyéb alkalmakra kapott pénzt félreteszem, tovább gyűjtöm, és előrendelem a 3DS-t, amint lehet. Ezt meg is tettem a mára megszűnt Margit Körút 62. alatt található Gamestop (aztán Gameshop, ami a Konzolvilág része lett) oldalán. Eközben a 3DS Blogra már özönlöttek az E3 utáni időszakban is az újabbnál újabb hírek, kép-és videóanyagok. A sima DS után elképesztő volt, hogy az otthoni konzolokat megközelítő minőségű játékokat kapunk kézikonzolra (pl. Resident Evil Revelations, Metal Gear Solid Snake Eater 3D).

Emlékezetes, de kevésbé becsületes esemény a várakozási idő alatt az volt, amikor 2011 első hetében berobbant az internetre egy fotósorozat, amin egy gyárból kicsempészett, még firmware nélküli fekete 3DS szerepelt. Itt lehetett jobban összehasonlítani, hogy a többi Nintendo kézikonzol mellett hogy mutat.

A 3DS blogon végig követtem a japán launch-ot (David ugyanis kiment Japánba emiatt, hogy beszerezzen egyet), igyekeztem valahogy kibírni még azt a szűk egy hónapot, de ekkorára már teljesen átéreztem Eric Cartman helyzetét a South Parkból, mikor a Wii megjelenését várta.

Eljött 2011. március 24-e, már javában vágtam a centit, és abban a hitben voltam, hogy másnap reggel nyitásra mehetek is átvenni a gépet. Aztán, éppen hazafelé tartottam a villamoson, mikor felhívtak a Gamestop-tól, hogy aznap este launch party-t tartanak az üzletben, ahol ki lehet próbálni, és át is lehet venni a 3DS-t. Mivel aznap jelent meg a Crysis 2, ezért az esemény valójában kettő dologról szólt. Ha jól emlékszem, este 7-8 óra környékén kezdődött a buli, bár a 3DS-t rögtön nem lehetett kipróbálni, mert azt csak később hozták az üzletekbe, de addig is a Crysissal lehetett játszani, osztottak Mostert is, és a Gamestar stábja is kint volt, akik Guitar Hero és MotorStorm Apocalypse versenyt is szerveztek. Aztán egy ponton az eladók megkértek minden látogatót, hogy menjenek ki az üzlethelységből, és várjunk kicsit a bolt előtt. Ekkor láttam, hogy jön néhány férfi a bolt felé, emlékeim szerint zakót/öltönyt viseltek, kezükben szatyrokkal, és látszot bennük a 3DS konzolok doboza! Ők aztán bementek az üzletbe, és kis várakozás után szóltak az eladók, hogy jöhetünk vissza.

Az üzlet pultjára ekkor már ki volt készítve több 3DS (3 darab, ha jól emlékszem) a dokkolóba helyezve, amiken ki lehetett próbálni néhány launch title-t. A Pilotwings Resort, Splinter Cell 3D, Super Street Fighter 3D, és Asphalt 3D volt, amire biztosan emlékszem. Nem volt annyi gép, ahány játék, de az eladó kicserélte a kártyát másra, ha kértük. Itt boldog birtokosa lettem egy Cosmos Black 3DS-nek, amit már közel egy éve vártam és spóroltam rá. Az első és eddig egyben az utolsó konzol, amint launch eventen vettem át, de nem bántam meg. Mivel mobilon szerettem az Asphalt Urban GT-t, ezért az Asphalt 3D-t választottam az első játékomnak, de később a kezdő címek közül utólag többet is beszereztem, személyes kedvencem ezek közül a Ghost Recon Shadow Wars.

Miután hazatértem a konzollal, alig vártam, hogy egész éjszaka játszhassak. Ennek egyetlen dolog szabott korlátot: angol töltős gépet adtak, erről azonban elfelejtettek tájékoztatni, és úgy emlékszem, hogy nem is volt teljesen feltöltve az akku, talán másfél-2 órát használhattam, mielőtt lemerült. Szerencsére másnap gyorsan találtam átalakítót egy közeli műszaki boltban.

Ekkor talán még nem is gondoltam volna, hogy a 3DS több lesz, mint egy konzol. Ugyanis még abban az évben rátaláltam a frissen létrejött 3DS Hungary-ra, ahol egy nagyon összatartó közösség szerveződött. Később írtam is ide játékteszteket, cikkeket. Ugyanitt jelent meg egy röviden megfogalmazott szavazás, ami valahogy így szólt: "Te eljönnél egy 3DS találkozóra? Igen/Nem". Én igennel szavaztam. Ezáltal lehetőségem nyílt megismerni a közösség egy nagyobb részét, és rendszeressé váltak ezek a találkozók. Ugyanezzel a társasággal hosszú ideig jártunk Play It-re promóterkedni a Nintendo-hoz, és ez vezetett a jelenlegi N-con-hoz is. A 3DS Hungary később Nintendolgokká avanzsált, számomra ennek a csúcspontja akkor volt, mikor a Nintendo forgalmazó Magyarország 2015 nyarán felajánlotta, hogy bagszival kiutazhatunk a Katowicéban tartandó Post E3 Tourra, hogy kipróbálhassuk a legújabb 3DS/Wii U címeket, és cikket írjunk róluk. Ezen felül imádtam fotózni is a 3DS-sel, utazások alkalmával mindig kerestem a lehetőséget, hogy hol tudok remek 3D-s képeket lőni. A konzol dobozzal együtt a mai napig megvan, és időkapszula gyanánt a számla is a dobozban van, jelezve a vásárlás pontos időpontját, bár kissé megfakult már. Az évek során nem kevés játékot beszereztem hozzá, és túlzás nélkül monhatom, hogy a legtöbbet használt konzolom a 3DS.

Csobbanjunk a habok közé! - Wave Race: Blue Storm

Van egy olyan szokásom, hogy az évszaknak megfelelő játékokkal játszom. Például a Mario & Sonic játékok kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy otthonunkban akár minden nyáron újra éljük a nyári Olimpia hangulatát, de itt van a Nintendo 64-re és GameCube-ra megjelent Wave Race páros, ami szintén kiváló választás azoknak, akik szeretik a vízi extrémsportokat.

Bár Jet ski-t ritkán közvetítenek sportcsatornák, pedig emlékeim szerint egy időben felkapott volt, de aztán annyiban maradt. Nagyjából akkor jelent meg a Nintendo 64-re a Wave Race 64. El is ment a játékból majdnem 3 millió példány. Volt egy kellemes hangulata, aminek köszönhetően mindig játszatta magát, de valamiért a Nintendo nem kapta fel annyira. Van három sportjáték-sorozata a cégnek, melyeket meglehetősen méltatlanul kezelt: A Pilotwings - Wave Race - 1080° Snowboarding hármas. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy rétegsportágakat dolgoznak fel, melyeket kevesen űznek. Pedig egy ilyen játék kiváló lehetőség arra, hogy népszerűsítse az adott sportágat. A Nintendo játékaiban erre minden lehetőség adott volt, hiszen a cég nagyon is ért a játékfejlesztéshez, hogy a játékaiba beletegye azt az egyedi hangulatvilágot, mely megkülönbözteti a Nintendo játékait a többi fejlesztő cég játékaitól. Ezt sikerrel alkalmazta a Wave Race játékokban is.

Nagyon jó lett mind a két játék, bár a Blue Storm valamivel tökösebb lett, nemcsak a nehézségével, hanem a szövegeivel is. Egy idő után rettenetesen bosszantott a Nintendo 64-es játékban, hogy a kommentár mindent már-már kényszeresen pozitívan reagált le. Például a Time Attack módban, azt mondja: "You almost had it!" amikor 6-7 másodperccel elmaradtam a legjobb időmtől, de őszerinte "majdnem" megvolt. Én azt hívom "almost had it"-nek, amikor csak néhány tizeddel maradtam el a legjobb időmtől. Ezeket azért idegesítő egy idő után hallgatni, mert tudom én magamtól, hogy nem volt jó a versenyem, nem kell tompítani az élét. Ilyen nagy különbség mellett meg legjobb jóindulattal sem lehet "majdnem"-ről beszélni. Merjétek mondani egy Forma 1-es versenyzőnek időmérő edzéskor 5 másodperc hátránynál, hogy "You almost had it!", szerintem egy nagyot  belerúgna a kocsijába. Bár a 64-es játék narrátorának hangja effektív idegesítő tud lenni, szerencsére a Blue Storm-ban mások beszélnek. Konkrétan a versenyzők edzője, kiknek stílusa jobban reprezentálja a sport extrém mivoltát. A Nintendo 64-es játék szövegét is szerencsére teljesen megváltoztatták.

De minden szempontból jobb a Nintendo GameCube-os játék. A grafika a karakterdizájnt leszámítva gyönyörű! A víz teljesen valóságszerűen fordozódik, ahogy a hullámzás is (bár ez már a Nintendo 64-es játékban is jó volt) teljesen jó. Sőt, azt mi magunk is állíthatjuk, ezáltal is változatosabbá téve a játékot. De még az időjárási körülményeken is lehet változtatni. Természetesen napos időben a legjobb versenyezni, esőben pedig igazi kihívás a látási viszonyok okán is. Erről a kamerára cseppenő esőcseppek is gondoskodnak.

Sokan egyébként nem szeretnek a Time Attack módban játszani. Vagy elő sem veszik, vagy épp csak kipróbálják, hogy elmondhassák magukról, hogy teljes körűen kipróbálták a játékot. Pedig nagyon jól lehet rajta gyakorolni, én azon kevesek közé tartozom, akik sokat szoktak Time Attack-ben játszani. Úgy vagyok vele, ahogy az egyik nagy kedvenc animémben a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ben volt jelenet, amikor Sasaki Kousuke lehordta Kurahara Kakeru-t, hogy nem szégyelli magát, gyengékkel fut egy csapatban, majd Sugiyama Takashi odalépett és büszkén odamondta neki, hogy "Mi a saját versenyünket futjuk!" Ez a Time Trial vagy a Time Attack játékmód. Ott csak saját magunkkal versenyzünk, a Time Attack kiváló lehetőség arra, hogy magunkat fejlesztve, akár legyőzve is fejlesstük önmagunkat. És ha egy játék kellőképp jó, akkor a Time Attack mód még motivál is, hogy fejlődjünk benne. Minimum 1 órát képes vagyok minden alkalommal Time Attack-en játszani.

Ez a játékmód azért is jó, mert nem zavarnak be a többiek. Van lehetőség kiismerni a pálya sajátosságait, hol vannak a bóják, hogyan kell irányítani a Jet-ski-t, hogy mindegyiket a megfelelő irányból ki tudjuk kerülni. Azt is beállíthatjuk, hogy milyen milyen időjárási körülmények között eddzünk. És csak megerősíteni tudom, hogy élmény javítani a legjobb időnket. Személyes tapasztalat, amikor már elég jó vagyok egy könnyebb pályán, aztán egy nehezebb pályát választottam, abban is sokkal jobb voltam és az addigi legjobb időmet 9 másosperccel javítottam meg! Az elején általában hagyom, hogy továbbmenjek, ha hibázok és az akkori legjobb idők természetesen elmaradnak az átlagos legjobb időtől. De ahogy fejlődök, úgy engedem meg magamnak egyre kevésbé a hibázást és indítom újra a játékot, ha felborulok a Jet-ski-vel. Egy idő után egyre gyakoribb, hogy hiba esetén újra kezdem az egész játékot. Ez főleg akkor tud rettenetesen bosszantó lenni, amikor egy előző körben körrekordot értem el. Szerencsére egyáltalán nem rage-elek és nem vágom dühösen a földhöz a controllert, ha elrontom és újra kell kezdenem. Nagyon egyszerű módszerem van önmagam megnyugtatására: "Ha egyszer sikerült elérni azt a körrekordot, sikerülni fog még egyszer." Én csináltam és akkor nagyon figyeltem, miért is ne sikerülhetne még egyszer? Ez arra ugyan tényleg jó, hogy megnyugtassam magam, de nem mindig jön össze. Van olyan, hogy tényleg keresztet vethetek arra az időre, de arra is volt példa, hogy még annál is jobbat tudok teljesíteni. Akkor aztán tényleg hatalmas az öröm.

Azt külön pozitívumnak tartom a játékban, hogy nincs előre beírt legjobb idő. Nem szeretem a versenyjátékok időmérőiben, ha van írva például 1:10:000, mert akkor elvész annak az élménye, hogy önmagamat fejlesztve érek el legjobb időt. Ráadásul nem feltétlen van olyan idő beállítva legjobbnak, amit könnyű elérni. Ilyen szerencsére nincs a Wave Race: Blue Storm-ban. Azt gondolom, hogy az a legjobb, ha a Time Attack módban teljesen egyedül gyakorolhatunk.

Verseny

Akkor érdemes a Championship Mode-ban komolyan versenyezni, amikor az időmérőn kellőképp kiismertük a pályákat. A versenyek ugyanis még normal-ban is rendkívül nehezek tudnak lenni. Ha felborulunk a Jet-ski-vel már jönnek ránk az ellenfél játékosok és akár testületileg is megelőznek minket. És ez nemcsak önmagában azért baj, mert nem érhetünk el jó eredményt, hanem mindegyik pályánál kell egy minimum pontszám, amit el kell érni ahhoz, hogy a következő pályára mehessünk. Ez természetesen halmozódik, ahogy egyre előrébb megyünk és a játék kellő ismerete, valamint elegendő gyakorlás nélkül nem olyan könnyű elérni azt.

8-an versenyzünk, az 1. helyezett 12 pontot kap, de az utolsó is kap 1 pontot. Nekem szimpatikus az egy pont az utolsó helyen, mert ha mást nem, legalább azt méltatja a játék, hogy végigmentünk. Ebben a játékban tényleg megérdemli az 1 pontot az is, aki utolsónak ér be, ugyanis ha 5 alkalommal rossz oldalról kerüljük ki a bójákat, akkor diszkvalifikálnak minket a versenyről. Ekkor kapunk 0 pontot.

De természetesen, aki végig akar menni az egész versenyen, annak komolyabb eredményt kell felmutatnia. A játék pedig minden szempontból jobb, mint a Nintendo 64-es előd, úgyhogy érdemes minél többet játszani. Élményszámba megy fejlődni és jó érzés jónak lenni egy ilyen játékban.

Trükkök kivitelezése

Trükkök kivitelezését egyáltalán nem gyakoroltam a játékban. Ezeket a versenyben nem érdemes alkalmazni, mert csak belassít minket. A többi játékos se használja, ráadásul extrém sportokban gyorsasági versenyeknél egyik sportoló sem trükközik. A 1080° Snowboardingnak köszönhetően szívesen nézek snowboardot télen az Eurosporton, és ott is az van, hogy amikor gyorsasági verseny van, akkor csak arra összpontosítanak, hogy tartsák a megfelelő tartást, a kanyart megfelelően vegyék be, illetve a különböző akadályokat úgy abszolválják, hogy a lehető legkevésbé lassítsa őket. Ugyanez a helyzet a Jet-ski-nél is. Olyan trükköket lehet megtanulni ebben a sportágban is, hogy épp hogy nem vagyunk cirkuszi mutatványosok, de ezt a játékban csak a Stunt Mode-ban érdemes alkalmazni.

Illetve van egy Free Roam játékmód, ahol teljesen szabadon, arra mehetünk a pályán, amerre csak akarunk. Itt már végképp semmilyen megkötés nincs. Nincs időkorlát (amit saját magadnak állítasz), nincs az, hogy hány kört mehetünk, minden teljesen szabad. Ez a játékmód ideális a trükkök gyakorlására. Utána mehetünk a Stunt Mode játékmódra, ahol díjazzák a tudásunkat. Minél bonyolultabb trükköket mutatunk be, annál több pontot kapunk. Tehát ebben a módban a pontrekordunkat dönthetjük meg.

Karakterek

A játékban 8 karakter közül választhatunk, ismerkedjünk meg velük egy kicsit komolyabban. Az ő egyéni képességeik is növelik a játék szavatosságát, ugyanis külön kihívás kiismerni mindegyik irányítását. Az nagyon jó, ha valaki 1-2 karakterrel profin megtanul játszani és sorra nyeri velük a versenyeket, de azt szoktam mondani, hogy azok az igazán jó játékosok, akik mindegyik karakterrel jól tudnak játszani. Ők azok, akik 100%-ig kiismerték a játékot, hiszen nemcsak az adott játékos sajátosságaihoz alkalmazkodva tudnak úgy versenyeket nyerni, hogy mindegyik pályát kiismerték. Röviden összefoglalva mesterei a játéknak. És így már sokkal hosszabb ideig tart ténylegesen jónak lenni a játékban, hiába van benne csak 7-8 pálya. Ez a kis leírás segít abban, hogy vázlatos képet kapjunk a játszható karakterekről és és eldöntsük, hogy melyikükkel érdemes kezdeni, melyikükkel érdemes megismerkedni a játékkal, kit érdemes később választani, amikor már jók vagyunk.

Mindegyik mellett olvashatók a képességei, ez a játéknak meghatározása alapján 6-os skálán értelmezendő. 1-es a szegényes, 6-os a kiváló. A japán nevek keleti sorrendben olvashatók.

1. Hayami Ryota

Kor: 18 éves
Nemzetiség: japán
Edzője: Coacha, Jack
Irányítás: 4,5
Sebesség: 4,5
Gyorsulás: 3
Erő: 4
Kunszt: 3

Hayami Ryota ideális kezdőknek. Semmiben nem kiemelkedő, de nagyon jól irányítható, vele jól elsajátíthatók a játék alapjai. Egyébként kedves szerény srác. Jóképű, szeretik a lányok, de nincs meg benne az a vagányság, ami ahhoz kell, hogy igazán jó legyen ebben a sportban. Leginkább csak élvezni szereti a játékot, nem kifejezetten versenyszellem. Ő a Wave Race 64-ben debütált, ahol szintén nagyon jól irányítható karakter.

2. David Mariner

Kor: 32 éves
Nemzetiség: amerikai
Edzője: Haverja, Ray
Irányítás: 2
Sebesség: 6
Gyorsulás: 1,5
Erő: 5
Kunszt: 2

Nagydarab srác, jellemzőek is rá a nehéz súlyú versenyzők sajátossága, hogy ugyan nagyon gyorsak tudnak lenni, de azt nehezen érik el, ráadásul rosszul irányíthatók. David Mariner is olyan nagy ívben veszi be a kanyart, hogy nagyon könnyű vele kikerülni a pályáról valamint a megfelelő irányból kikerülni a bóját. Igazából semmire nem megy a nagy sebességével, mert csak még nehezebben irányítható akkor. Csakis profi játékosoknak javasolt. Ő is a Wave Race 64-ben debütált, ott is ő a legnehezebben irányítható karakter.

3. Hayami Akari

Kor: 17 éves
Nemzetiség: japán
Edzője: Szobatársa, Kyoko
Irányítás: 3
Sebesség: 1,5
Gyorsulás: 6
Erő: 1,5
Kunszt: 5,5

Hayami Akari a tipikus aranyos japán kiscsaj, akin megakad a fiúk szeme fürdőruhában. De aranyos vagy sem, ő a "túl könnyű irányítani" tipikus esete. Annyira élesen veszi be a kanyart, hogy alig kell fordulni vele, és akkor is szinte hajtűkanyart vesz. Vele ezért kell vigyázni. De egyébként nagyon könnyen eléri a végsebességét, így aki megtanulja a jet-skijének irányítását, az egy jól irányítható karakterrel versenyezhet. Mellesleg a habok mellett a hófödte hegycsúcsok ördöge is, hiszen az 1080° Snowboarding-ban debütált. Bár a kisugárzása nem ezt tükrözi, de alapvetően kedves, szerény lány, akinek nem okoz problémát elismerni a másik erényeit. Ő Hayami Ryota húga

4. Nigel Carver

Kor: 28 éves
Nemzetiség: brit
Edzője: Coacha, Terrence
Irányítás: 6
Sebesség: 3
Gyorsulás: 4
Erő: 3
Kunszt: 4,5

Ő a másik, akit könnyű irányítani. 100%-ig azt csinálja, amit "mondunk" neki, emellett jó a sebessége is. Vele is nagyon jól meg lehet tanulni az alapokat, kezdőknek érdemes őt választani. Ő csak ebben a játékban játszható karakter.

5. Ayumi Stewart

Kor: 21 éves
Nemzetiség: amerikai
Edzője: Coacha, Robin
Irányítás: 4
Sebesség: 4
Gyorsulás: 3,5
Erő: 3,5
Kunszt: 3,5

Ayumi Stewart félig japán félig amerikai, ezért van nyugati sorrendben a neve. Ő azok számára ideális, akik már elsajátították az alapokat és már több kihívásra vágynak. Ő sem kiemelkedő semmiben, de nagyon jó eredményt lehet vele elérni. Ő is a Wave Race 64-ben debütált.

6. Rob Haywood

Kor: 20 éves
Nemzetiség: amerikai
Edzője: A barátja, Doug
Irányítás: 2,5
Sebesség: 5,5
Gyorsulás: 2
Erő: 6
Kunszt: 2,5

Rob Haywood a tipikus erőember, akinek szenvedélye a testépítés. Minek utána kiváló erőben van, ezért a nehéz súlyú versenyzők jellemzőivel rendelkezik: nagyon jó a jet-skijének végsebessége, de nagyon nehezen irányítható. Ő is nagy ívben veszi be a kanyart, könnyű kijönni vele a pályáról és nehéz megkerülni vele a bójákat. Kifejezetten profiknak ajánlott. Ő is a 1080° Snowboarding-ban debütált, ott is inkább az erejével tűnt ki, semmint a tudásával.

7. Ricky Winterborn

Kor: 14 éves
Nemzetiség: kanadai
Edzője: A nagybátyja, Russ
Irányítás: 3,5
Sebesség: 2
Gyorsulás: 5
Erő: 2
Kunszt: 6

Ricky Winterborn a csapat legfiatalabb, egyben legkisebb termetű tagja. Ebből kifolyólag nincs nagy ereje, de nagyon jól gyorsul és a relatíve alacsony végsebességét jól tartja. Emellett ő is ajánlott kezdőknek, hiszen jól irányítható, vele is jól elsajátíthatók az alapok. Zsenge korának okán ő a legbevállalósabb, nemcsak imádja kivitelezni a trükköket, hanem nagyon jó is bennük. Az ő személye abból a szempontból is érdekes, hogy szintén a 1080° Snowboarding-ban debütált, sőt a 1080° Avalanche-ben is játszható karakter, de a téli sportokban inkább tűnik fiatal felnőttnek. A Nintendo 64-es téli játékban kicsit esetlen, de a GameCube-os változatban ő a legmenőbb srác, aki már-már a rosszfiú-lét határait súrolja.

8. Serena del Mar

Kor: 19 éves
Nemzetiség: brazil
Edzője: A barátja, Luis
Irányítás: 5,5
Sebesség: 3,5
Gyorsulás: 4,5
Erő: 2,5
Kunszt: 4

Mindig jól jön egy spanyol nevű (bár portugál ajkú országból származik...), egzotikus külsejű nő, akin megakad a férfiak szeme. Ő ezen funkciók mellett meglehetősen jó játékos, bár néha ő is túl könnyen irányítható, ami problémát okozhat. Ő is inkább azoknak ajánlott, akik már kiismerték az alapokat. Ő is csak ebben a játékban játszható.

Kritikák

Kritikákat nemcsak azért érdemes olvasni, hogy összevessük a saját véleményünket másokéval, hanem mások olyanokra is ráirányíthatják a figyelmünket, amire addig nem is gondoltunk, pedig tényleg sarkalatos pontok. Ezért is van az, hogy bizonyos játékokat jobb évekkel később ismét elővenni, hogy mássuk, hogy más játékok ismeretében is ugyanolyannak látjuk-e a játékot. Erre az egyik legjobb példa számomra a Mario Kart 64, amivel annak idején rengeteget játszottam. Sokáig fel se tűntek a hibái, mert akkor nem ismertem annál jobbat, csak később, ahogy jöttek a technikailag jobb versenyjátékok (pl.: Diddy Kong Racing), világlott meg, hogy mennyivel jobb is lehetett volna a játék, ha csak egy kicsivel később jelenik meg.

Egy ilyen hibája a játéknak lett világos számomra akkor, amikor először játszottam a 1080° Avalanche-csel. Hogy mennyire kidolgozottabbak a karakterek ott. A Wave Race: Blue Storm esetében a víz fodrozódása és az időjárási körülmények teljesen realisztikussá teszik a játékot, de a karakterek messze nincsenek kidolgozva. Felismerhetők, azzal nincs gond, de részletek elvesznek. Azért nehéz erről részletesebben írni, mert a játék megjelenése óta eltelt 20 év és ma már szinte teljesen filmszerű a karakterek kidolgozása. Ma már nehéz megállapítani, hogy GameCube-on mi számít igazán jónak. Főleg, hogy nem az apró részletekre állt rá a szemem, de azt biztosra tudom mondani, hogy ebben a játékban a víz az, amire nagyon fókuszáltak, hogy a hullámzás, eső legyen minél valósághűbb.
Ugyanakkor, ha a Nintendo 64-es játékhoz képest nézzük, ahol a sisak miatt egyáltalán nem volt arca a karaktereknek, akkor inkább fejlődött a játék. A Wave Race 64-ben csak az eredményhirdetéskor láthattuk a játékosok arcát, és ott aztán tényleg nem a karakterdizájn az, ami miatt elkezdünk tapsolni. A GameCube-os játékban legalább végig látjuk őket.

A másik, amit komolyan szoktak említeni, hogy a pályákon nincs sok változtatás a Wave Race 64-hez képest. Nemhogy nincs sok változtatás, hanem a nagyrészüket egy az egyben áthozták a Nintendo 64-es változatból, azokat fejlesztették tovább. Így a Wave Rave: Blue Storm majdnem úgy viszonyul a Wave Race 64-hez, mint a Mario Kart 8 Deluxe a Mario Kart 8-hoz. Mondjuk Wave Race 64 Deluxe-nak a GameCube játékot? Annál azért lényegesen több, ha már csak a grafikára gondolok, de a több karakter is kellő extrát nyújt, főleg ha arra megyünk, hogy mindegyikkel jók legyünk.

Sokan mondják, hogy nehéz a játék. Sokat kell gyakorolni az biztos, de erről csak azt tudom mondani, hogy a játék tényleg van annyira jó, hogy kellően motiváltak legyünk abban, hogy fejlődjünk benne. Nálam nem dominál a játék nehézsége. Ugyanakkor az tény, hogy meglepő tapasztalni egy-egy komoly Blue Storm-ozás után mennyivel könnyebb nyerni a 64-es játékban.

Ezeket leszámítva azt lehet mondani, hogy akik játszottak ezzel a játékkal, szinte kivétel nélkül szerették a Wave Race: Blue Storm-ot. A titok egyszerű: Kellőképp komolyan veszi magát ahhoz, hogy ténylegesen motiváltak legyünk a fejlődésben. Tényleg nem számít mennyire nehéz a játék.

Hol lehet játszani a játékot?

Ha már mindenképp kritizálni akarunk valamit, akkor azt, hogy a Nintendo mennyire mostohán kezeli a GameCube játékok sorsát. Sokan átkozták a Wii és a Wii U idejében a Virtual Console-t, mert a Nintendo újra pénzt kért a retro játékokért. Ez tény, de van egy nagy előnye az újra kiadásoknak: Folyamatosan köztudatban tartja a retro játékokat és elérhetővé teszi azoknak is, akik nem játszottak vele annak idején. Vagy azért, mert nem volt lehetőségük, vagy mert más játék volt náluk épp akkor fókuszban.

A Virtual Console-nak és most a Nintendo Switch online-nak köszönhetően folyamatosan játszhatjuk újra és újra a régi Nintendo konzolok játékait. Ez alól egyetlen kivétel van, a Nintendo GameCube. Sajnos a Wave Race: Blue Storm-ra is igaz az, ami a többi szintén nagyszerű Nintendo GameCube játékra (jó, tudom, kijött a Super Mario Sunshine a 3D All-Stars-ban illetve a Zelda: Wind Waker HD-ban), hogy ha ezeket újra akarjuk játszani, akkor vennünk kell egy Nintendo GameCube-ot és vadászni a játékot. Ami nem olyan könnyű a Wave Race: Blue Storm esetében, hiszen ebből lényegesen kevesebbet adtak el, csupán kb. 600.000 példányt. Az ilyen játékokért kár, sokkal nagyobb ismertséget érdemelnek. Csak remélni tudom, hogy kijönnek a Nintendo GameCube játékok is digitális formában, addig is érdemes egy Nintendo GameCube-ot venni és beszerezni a nagy játékokat, ami arra a konzolra jelent meg. Sok játékélménnyel leszünk gazdagabbak.

Extrába még annyit megemlítenék, hogy ezt a játékot tényleg CRT TV-n érdemes játszani. Bár van 22"-os LCD TV-m amin relatíve jobban mutatnak a retro játékok, de még ott is homályos a kép. Ha csak új TV-n van lehetőségünk játszani, mindenképp kis TV-n játsszunk, mert kevésbé pixelesek a játékok. De régi képcsöves TV-n az igazi. A Wave Race: Blue Storm képe tűéles CRT TV-n. Mutattak is nekem egy összehasonlító cikket retro játékok képei CRT és az LCD TV között, tényleg látványos a különbség. Ezeket a játékokat a régi képcsöves TV-kre fejlesztették, ott mutat igazán jól, az új TV-knek más a technológiája, ezért a retro játékok ritkán mutatnak rajta jól. Tehát retro játékoknak retro sarkot.

Akinek viszont van lehetősége ezzel a játékkal játszani, annak nagyon jó játékélményben lesz része.

Linkek

A játékról az alábbi weboldalakon lehet részletesebben olvasni.

Hivatalos Nintendo oldal | Wikipédia | MobyGames | GameFAQs | NintendoLife

Pilotwings Resort

Megjelenés Japán: 2011. április 14. Amerika: 2011. március 27. Európa: 2011. március 25. Fejlesztő: Monster Games Inc. Kiadó: Nintendo Műfaj: Repülőszimulátor Játékmód: 1 játékos Wi-Fi: Nincs StreetPass: Nincs SpotPass: Nincs Méret: 756 blokk Ára: £39.99 / €44.99 Platform

Talán kicsit gyenge volt a Nintendo 3DS nyitókínálata, a Nintendo szinte csak casual játékkal nyitott, a nagy címeit kicsit későbbre hagyta. Lehet ez egyfajta üzleti fogás, hogy a 3DS eladásait folyamatosan szinten tartsa, ám a valódi oka a kezdeti alacsony eladásnak a magas ár volt. Így bár lehet, hogy a Nintendo a casual réteget célozta meg, de az ára egyáltalán nem volt casual, így a kettő szinte kiütötte egymást, és az eladások csak akkor lendültek meg, amikor csökkentek az árak. De az kétségtelen, hogy a Pilotwings Resort az egyik legjobb 3DS nyitócímnek számít.

A Pilotwings sorozat nagy visszatérő, hiszen utoljára csak Nintendo 64-en jelentkezett, az első rész még SNES-re jelent meg. Nekem csak ahhoz volt szerencsém. Az a rész nem sikerült olyan jól, mivel az is a konzol kezdeti korszakán jelent meg, és túlságosan a Mode 7 trükkre helyezték a hangsúlyt, így bár a játék fizikája rendben volt, grafikailag nem jött át a hangulat. A 64-es változattal még nem játszottam, de ez már ígéretesnek tűnik. A Resort esetében is beigazolódott az, hogy képekből, videókból meg tudom magamnak állapítani, hogy a játék tetszeni fog, vagy sem. Ezek alapján pozitívan álltam a címhez, beváltotta minden reményemet.

A játék abban a Wuhu Island-ben játszódik, ahol a Wii Sports, és a Wii Fit párosok, de talán a Pilotwings Resort adja vissza a legjobban a Wuhu Island hangulatát. A játék közben teljesen átjár a sziget kellemes hangulata, lényegében ezzel tudom a legjobban leírni, hogy miért is tetszik ennyire ez a játék. De miről is van szó? A Pilotwings egy repülőszimulátor, ahol különböző küldetéseket teljesítve érünk el pontszámokat, annak függvényében, hogy teljesítettük azokat. Háromféle légi járgányunk van: Repülőgép, sugárhajtású gép, és sárkányrepülő. Mindegyik egyedi képességéhez igazították a küldetéseket. Ez a Mission Mode, ahol ötféle fokozatban vannak sorolva a küldetések: Novice, Bronze, Silver, Gold, Platinum. A Novice-ban egyszerű, gyakorló küldetések vannak, tanuljuk meg használni a járműveket. A Bronze-ban egyszerűbb küldetések vannak, a Silver-től kezd nehezebb lenni, és utána… lesz dolgunk bőven, pláne, ha 100%-ra akarunk menni. És az a fantasztikus a játékban, hogy nincs vége az adott küldetésnek azzal, hogy elértük a maximális pontszámot, hanem akkor újabb, magasabb maximális pontot ír ki a játék, ezzel meghosszabbodik a játék szavatossága. Mindegyik küldetésnél más a maximális pontszám, és annak egyediségéhez mérten más a pontozási rendszer is. A végső pontszám után minősítést kapunk, három csillag a maximum. Nyilván ehhez nem kell a maximális pontszám, de igen kicsi a hibahatár. A következő küldetésszint (tehát pl. Bronze után a Silver) akkor nyílik meg, ha az adott szint összes csillagjának legalább kétharmadát elértük. Én azt gondolom, hogy ha egy bizonyos pontszám felett nem tudunk teljesíteni, akkor érdemes a magasabb szinte menni, ha nehezebb szinten kiálljuk a próbát, akkor a könnyebben is jobban fog menni.

Ezen kívül még két játékmód van, az egyik a Free Flight Mode. Ebben szabadon repülhetünk amerre csak szeretnénk, és lehet közben “i” betűs köröket gyűjteni a Wuhu Island különböző pontjain. Akkor kiírja a játék, hogy éppen hol járunk, és különböző érdekességeket olvashatunk az adott helyszínről. Nagyon ötletes lett, csak ne lenne az a 2 perces időlimit. Ugyanis eleinte ennyit kapunk. Majd később, ha a közeli “I”-gyűrűket megtaláltuk, akkor megnyílik a játékmódnak egy újabb része, ahol léggömböket kell kidurrantani. Ha meghatározott mennyiségű léggömböt kidurrantunk, úgy hosszabbodik meg az I-gyűrűk keresési lehetőségének ideje, maximum 5 percre. Aztán különböző egyéb dolgokat gyűjthetünk össze, melyekkel szintén el lehet szórakozni. A másik a Dioramas, mely csak akkor nyílik meg, ha a Mission Mode-ban megnyílik a Gold szint, és az azokban rejlő (Dioramas) küldetések is csak akkor nyílnak meg, ha a Free Flight Mode-ban különböző kritériumoknak megfelelünk. Valamint jó dolog, hogy a sárányrepülővel akár fényképeket is csinálhatunk a Wuhu Island különböző épületeiről, vagy amiről csak szeretnénk, és ezeket a képeket elmenthetjük az SD kártyánkra.

És még napestig sorolhatnám, hogy mennyi megnyitható küldetés van a játékban, rengeteg lehetőség van benne, tényleg amennyire csak lehet, kiaknázták a lehetőségeket. Egyedül a StreetPass-t, SpotPass-t hiányolom, azok még jobban megnövelték volna a játék szavatosságát, akár Mario Kart-szerűen is lehetne csinálni, hogy adott küldetéshez szellem-adatokat küldünk át egymásnak StreetPass-on keresztül, és akár meg is mérettethetünk volna társunkkal szemben. Szintén jó ötlet lett volna a többjátékos mód, például egy küldetést ki csinál meg hamarabb, és egy meghatározott küldetés utáni összpontszám adná a végeredményt. Ha ezek is benne lennének, szinte tökéletes lenne a játék.

A grafika nagyon szép, kidolgozott, szinte tökéletes, csak ez is kicsit torzul, ha 3D-ben játszunk. A kezelés kicsit nehézkes, de szerencsére bőven van lehetőség gyakorolni, és szinte szájbarágósan magyarázza el a járművek irányítási és landolási lehetőségeit. Szerencsére a játék rendkívül tartalmas, így garantáltan hosszú időre le fog kötni minket. A zene pedig egyszerűen csodálatos. Asuka Ito szerzeménye, ez az első játékzenéje, nagyon ráérzett a hangulatára, kellemes zenéivel csak még jobban emeli a játéknak amúgysem gyenge hangulatát.

Talán eleged van az egyhangú autóversenyes, FPS, verekedős játékokból? Ha nyitott vagy az egyedi címekre, tégy egy próbát a Pilotwings Resort-tal, mely a játékvilág egy olyan szigetére kalauzol el, ahol az önfeledt szórakozás vár.

Grafika: 9/10 Játszhatóság: 9/10 Szavatosság: 9/10 Kihívás: 9/10 Zene / Hang: 10/10 Hangulat: 10/10 + Nagyon szép grafika + Csodálatos zene! + Magával ragadó hangulat + Hosszú időre képes lekötni – StreetPass, SpotPass, többjátékos mód hiánya 92%