A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cyberpunk 2077. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cyberpunk 2077. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. július 27., vasárnap

Nintendo Switch 2 - Hosszabb távú kilátások

Dübörög a Nintendo Switch 2, eladási rekordokat dönt meg, az internet gaming szekciója szinte csak a Nintendo új konzoljáról szól. A vélemények ugyanakkor megosztóak, sokan imádják, a Nintendo egy új szenzációjának tartják, míg másokat jobb esetben nem győz meg arról, hogy megvegyék, rosszabb esetben erősítik az online gyűlöletcunamit, amit a Nintendót és az újonnan megjelent Donkey Kong Bananza játékot igyekszik elsodorni. Újabban divat lett szidni a Nintendót.

Az igazat megvallva, én tartottam attól, hogy mivel eléggé hasonlít külsőre a Nintendo Switchhez, ugyanúgy el fog bukni, mint a Wii U, hiszen a hasonlósága okán azt is új kiadású Wii konzolnak tartották. A Ninendo ráadásul soha nem számozta a konzoljait. De úgy tűnik, hogy a kiotói cég javította az egyik korábbi hibáját, hiszen a Wii U a rossz marketingje miatt is bukott. A Switch 2 esetében viszont mindent megtettek azért, hogy minél több emberhez eljusson az, hogy egy új konzolt vásárolnak a boltokban az emberek.

Ennek rendje és módja szerint hatalmasat robbantott a konzol. Hiszen a PlayStation 2 sem tudott ekkorát szólni nyitáskor, mint a Nintendo Switch 2. Az első havi eladások is 5 millió eladott konzolról szólnak. Persze azt hozzá kell tenni, hogy becsült adatok alapján, hiszen később a Nintendo hozzátette, hogy ezek a számok nem pontosak. Vélhetően hibahatáron belül van, annyira biztos, hogy nem pontatlan, hogy a valós szám az 5 millió fele vagy harmada lenne.

Ugyanakkor valós észrevételeket, kritikákat olvasva azért elgondolkodok azon, hogy a Nintendo Switch 2 akármennyire is fejlődött technikailag, azért itt-ott érezhető, hogy a konzol csak kompromisszumok árán jelenhetett csak meg. Gondolok például arra, hogy vannak cartridge-ek, melyeken csak a letöltőkulcs van, ami alapján letölti a játékot a konzolunkra. Tehát cartridge formájában a játék digitális formáját vesszük meg. A fejlesztők pedig hálásak érte, hiszen ehhez elég csak a legkisebb tárhelyű kártyát megvenni, ami csökkenti a fejlesztési költségüket. Én a magam részéről ezt is annak tudom be, hogy a játékok fejlesztési költségei az utóbbi években nagyon megemelkedtek, és ez a cartridge segíti őket az anyagi nehézségekben. Ugyanakkor, ha belegondolunk, ez részint olyan, mint amikor az áremelkedést a boltok áthárítják a vevőkre, hiszen ez azzal jár, hogy a Nintendo Switch 2 256 GB-os tárhelye (aminek egy kisebb részét egyébként is fenntartja az operációs rendszer számára) gyorsan el fog fogyni. Amilyen hatalmas manapság a játék, egyáltalán nem sok az a 256 GB, és akkor nekünk kell az SD kártyát megvenni, amiből egyáltalán nem mindegy, melyiket vesszük meg. Hiszen a Nintendo Switch 2 csak az Express kártyát fogadja el, mégpedig azért, mert annak annyira gyors az adatátviteli sebessége, a komplex játék egyenletesen, akadozás nélkül jelenjen meg a képernyőn. Ugyanakkor mivel az Express kártya még új, ezért drága is. És ha a játék digitális változatát vesszük meg, plusz x játékonként az Express kártyát, akkor végsősoron a vásárló jár rosszabbul. Így teljes mértékig érthető, hogy a vásárlóknak nem tetszik a letöltőkulcsos cartridge.

Hasonlót tapasztaltam a minap személyesen is. Történt a héten, hogy bementem Békéscsabán a Media Marktba és ahogy szoktam, a Nintendo játékok között is szétnéztem. Volt két darab Nintendo Switch 2 is és pont akkor jött oda egy kissrác is és mutatta az apjának az új konzolt. Szegény gyerek azt hitte, hogy a Mario Kart World is jár mellé, mire mutattam, hogy nincs az alján a Mario a kocsijában, tehát nincs mellékelve a játék. Aztán hozzátettem, hogy az a kiadás egyébként is digitális formában tartalmazza a játékot, amire az apuka húzta a száját. Vissza is tették a gépet, meg aztán mondtam is, hogy ha dobozában vesszük a játékot, akkor sem biztos, hogy rajta van a játék maga. Hirtelen nem ugrik be, hogy melyik letöltőkódos volt játék volt épp készleten, de mutattam, hogy van olyan dobozos játék, amiben a kártya csak a letöltőkódot tartalmazza. Tehát le kell tölteni a játékot, és csak akkor játszhatja. Neki is mondtam, hogy a fentebb említett okok miatt a fejlesztők ennek csak örülnek, de összességében ez még kevésbé tetszett neki.

Úgyhogy ennyiben maradt Switch 2, és az az igazság, hogy azért éreztem, hogy lesznek majd, akik a hiányosságai miatt visszateszik a konzolt az áruház polcaira. A fő kérdés szerintem az, hogy hogyan alakul a konzol hosszútávú eladása? Mennyire fogja befolyásolni azok a hiányosságok, ami miatt lesznek, akik visszateszik az áruházak polcaira a konzolt? Vagy egyszerűen a Nintendo olyan hírnevet alapozott meg magának a Switchcsel, hogy hosszútávú érdeklődést, rajongást váltott ki a kiotói cég irányába. Az eddigi eladások szerencsére nagyon szépek, az átmeneti készlethiányból meg arra lehet következtetni, hogy a Nintendo sem számított ekkora keresletre. Aztán a Donkey Kong Bananza megjelenésére a Nintendo utolérte magát. Szóval nagyon jól indult a Switch 2, de hogy mi várható hosszútávon, ez a nagy kérdés. Eddig minden jel arra utal, hogy hosszútávon marad ez a trend, hiszen a Nintendo azzal is nagy hírnevet szerzett magának, hogy visszatértek a franchise-aik a mozivászonra. A 2023-as Super Mario Bros. Movie több mint 1 milliárd dollár bevételt termelt. Biztosra vehető, hogy ez is hozzájárult a Nintendo Switch 2 sikeréhez. És várható folytatás is, hiszen a második részt már bejelentették, sőt jön a The Legend of Zelda film is.

Így végsősoron elmondható, hogy ugyan mindig lesz valaki, aki az új konzol hiányosságaira hivatkozva nem veszi meg, de minden jel arra utal, hogy az eladások hosszútávon is a csúcson tartják a Switch 2-t.