Az előző postban megvizsgáltuk a Nintendo első asztali konzoljának történetét, most ismerkedjünk meg a Sega első konzoljával, mely szintén csak Japánban jelent meg.
A Sega mindig is a videojátékok valamilyen formájában volt érdekelt. Érdekesség, hogy a cég jogelődje Amerikában alakult meg 1940-ben, majd 1950-ben a Service Games of Japan céget. Első szolgáltatásainak egyike a pénznyerő automaták, a második világhaború alatt Amerikában állomásozó katonák számára. A mai formában ismert céget 1960-ban alapították meg Hawaii-ban Nihon Goraku Bussan néven. Kissé kacifántos úton megvásárolták a jogelőd cég teljes vagyonát, majd 1964-ben Sega Entertainment Ltd. néven egyesült a két cég, és onnantól csak videojátékokban voltak érdekeltek. Először egy árkád játékcentrumot alapítottak, ami a '70-es évek második felére óriási bevételt termelt. A '80-as évek elejére azonban lassult a növekedés üteme, ami a cég lehetőségeit is korlátozta, ezért elkezdtek a videojátékok felé orientálódni. A cég végül kénytelen volt eladni a árkád gépeinek gyártási és licenszjogát.
SC-3000 és SG-1000
Így a Sega a Nintendo sikerét látva úgy döntött, hogy ők is kísérletet tesznek a konzolpiacon. Első körben két változattal léptek piacra: Egy billentyűzettel ellátott SC-3000-es és egy csak játékokat lejátszó SG-1000-es modellt. Érdekesség, hogy a Famicommal egy napon, azaz 1983. július 15-én jelent meg mindkét modell. Ma már talán furcsának tűnhet, de a Sega konzolja indult sikeresebben. A Nintendo kezdeti készletei akadoztak, ráadásul hiba miatt vissza is kellett hívni az addig eladott készletet, ezért eleinte a Segának állt a zászló. Olyannyira, hogy a 160.000-es eladással többszörösen meghaladták az 50.000-es várakozásokat.
SC-3000
A neve a Sega Computer névből származik, a szám pedig a 30000 jenes árra, ebből egy nullát kivettek. Egyfajta hobbiszámítógépként kezdték el fejleszteni, hogy a gyerekek ismerkedjenek a számítógépek világával, segítségével megtanulhatják az alapokat. Japánban a NEC által gyártott PC-8001-es számítógépek hozták meg az áttörést. A gép annak ellenére volt népszerű, hogy az ára 168.000 jent kóstált. Ehhez képest az SC-3000-es modell 30000 jenes ára igencsak jutányosnak számít. Azért tudták ennyire lecsökkenteni az árát, mert a Sega a Fostex Denki KK cég segítségét kérte. A cég ugyanis nagyon jól értett olyan költséghatékony alkatrészek, komponensek gyártásához, ami az eredeti tervvel megegyező, vagy ahhoz hasonló tudással bírnak. Ezzel együtt a RAM-ot és a ROM-ot a különválasztották a főegységtől, és a rendszerprogramot is külön értékesítették. Ez azért volt előnyös, mert így a vásárló maga dönthette el, hogy mit vásárol az alapgép mellé: Mennyi memóriára van szüksége, és milyen egyéb komponensre.
A számítógép azonban nemcsak Japánban volt kapható. Még 1983-ban megjelent Ausztráliában és Új-Zélandon, 1984-re pedig Európába is eljutott. Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban lehetett kapni. Európában a YEN-O cég forgalmazta "OEM" termékként. Európában kedvező fogadtatásra talált, 100.000 példányban értékesítették, Ausztráliában is keresett volt.
A különböző software-eket kazettán terjesztették. Játékok mellett BASIC- és oktatóprogramokat lehetett vásárolni. BASIC-kazettával programozófelületen lehetett programozni, ahogy a neve is utal rá, BASIC-nyelven.
Perifériák
Ahogy fentebb utaltam rá, különböző komponenseket lehetett kapni a számítógéphez. Az egyik fontos periféria egy SR-1000-es modellszámú adatrögzítő eszköz, ami hangvezérléssel figyeli a ki- és bemeneti adatokat. Ennek megfelelően az olvasás befejeztekor a motor leáll, majd újraindul, amikor megkezdi az írást. Ezért a MOTOR parancsot és a REMOTE csatlakozót hardveresen kivették, a vezérlés pedig a BASIC rendszer belsejében történik. 9.800 jenbe került.
Ezzel együtt kapható volt egy SP-400-as modellszámú plotternyomtató is. Ez vízbázisú, négyszínű golyóstollal működött. Lehet váltani szöveges- és grafikus mód között, a funkciókat pedig 13 féle paranccsal lehet állítani. Az ára 39.800 jen volt.
1984 augusztusában megjelent a Super Control Station nevű bővítőegység is. Tulajdonképpen ez egy all-in-one kiegészítő, ami tartalmaz egy 64KB-os bővítő RAM-ot, egy 8KB-os bővítő ROM-ot, egy 3"-os kompakt floppy meghajtót, valamint egy nyomtatóport és egy soros port volt beépítve. A csomaghoz mellékelték az F-BASIC-et is, ami támogatta a Floppyról történő be- és kimenetet. Igencsak borsos ára volt, 79.800 jent kellett a pénztárosnak átadnia annak, aki egy ilyen kiegészítőt akart venni magának.
Két joystickot is lehetett kapni egy csomagban 4000 jenért.
SC-3000H
Készült egy SC-3000H modellű számítógép is, ami lényegében egy oktató számítógépnek felel meg. Árkád módon működik, tehát pénzérme bedobásával használható a házba beépített BASIC felület és a játékok. 1983 decemberében jelent meg és 33.800 jenes áron volt kapható.
Az 1983. május 25-én megrendezett "Microszámítógép kiállítás '83" eseményen bemutattak egy SC-5000-es modellű számítógépet is. A Denpa Shinbun nevű magazin arról számolt be, hogy a PC-8001-es számítógéphez nagyon hasonló funkciókkal rendelkezik, pluszba kapott egy 16-bites CPU-t is. Ezt szeptemberben tervezték megjelentetni, végül nem került a boltok polcaira. Úgy vélik, hogy ebből lett az SC-3000H számítógép.
SG-1000
A Sega, látva a Nintendo Color TV-Game sikerét, egy kifejezetten játékra tervezett konzolt is fejlesztett, aminek az elektronikája is egyszerűbb. A név a "Sega Game" rövidítése. Ára kedvező volt (15000 jen), főként azért, mert kiegészítőket opcionálisan lehetett külön megvásárolni. A fentebb említett sikerhez az is hozzájárult, hogy a Sega konzoljához 1983 végéig 21 játékot lehetett kapni, míg a Nintendo Famicomjához 9 játékot. A Segát is meglepte a nagy siker, ez nagy motivációt jelentett számukra, hogy a konzolgyártásra összpontosítsanak. Ennek eredménye az is, hogy valamennyi, nem konzolos tevékenységükhöz tartozó üzletágukat eladták, a Sega Enterprizes elnöke pedig Nakayama Hayao lett.
A konzolt eredetileg SG-2000 néven 19.800 jenért tervezték árulni, de amikor megtudták, hogy a Famicom ára 14.800 jen lesz, az árát ehhez igazítoták. Furcsasága, hogy a dobozán AV-kábellel csatlakoztatták TV-hez, de valójában RF-modulátor volt a konzolhoz csomagolva.
A konzolhoz különböző perifériákat lehetett csatlakoztatni. A különböző controllerek mellett az egyik legjelentősebb kiegészítő az SK-1100-es modellű billentyűzet, melynek köszönhető az SG-1000-es konzol az SC-3000-es számítógéphez hasonló tudással vértezi fel a konzolt. A C-1000 Card Catcher kiegészítőhöz igencsak jutányos, 1000 jenes áron juthatunk hozzá, cserébe lejátssza az összes Sega Card játékot.
Játékkínálat
A konzol gyenge pontja a játékkínálat volt. Összesen 51 játék volt rá kapható. Az összképet az C-1000 Card Catcher javította, hiszen további 29 cím volt Sega Card-on kapható. Ezen felül 26 oktató program volt kapható, amit az SG-1000-es konzolon is játszható volt SK-1100-es billentyűzettel.
A SG-1000 konzol teljesítménye némileg elmaradt a Nintendo Famicom konzoljától. Gyengébb kép- és hangminőséggel rendelkezett. A saját fejlesztő árkád játékok portjai, mint például a Safari Hunting, vagy a Flippy hozzájárultak ahhoz, hogy népszerű legyen a konzol.
De hogy az SG-1000 később is népszerű maradjon, a Sega kétségbeesetten keresett olyan árkád cégeket, akiknek portja megjelenhetne a konzoljukon. A probléma ott volt, hogy a cég nem volt hajlandó együttműködni azon cégekkel, mint például a Namco, Konami, melyeket riválisainak tekintett. Így igencsak leszűkült a Sega mozgástere, konkrétan csak a Tsukuda Original cég tudott játékot portolni a Sega gépére. Így a Sega végül olyan játékokat is kiadott, melyeket más cég árkád gépére jelentetett meg eredetileg.
SG-1000II
Az SG-1000-es konzol második kiadása, mely 1984 júliusában jelent meg. Némileg kisebb lett, és "Tsunage Home Personal Computer" (つなげればホームパソコン, kösd hozzá, és számítógép lesz belőle) szlogennel promotálták, hogy az SK-1100 billentyűzet eladásait fellendítsék. Két darab SJ-150-es controllerrel lehetett kapni a konzolt, melyek leválaszthatók voltak. A Famicom hibájából tanulva találták ki ezt a rendszert. Egy leválasztható controller könnyebben cserélhető, ha a konzol vagy a controller meghibásodna. A controller is egy padra emlékeztet, amit szintén a Nintendo honosított meg.
A controller érdekessége, hogy a D-pad közepe üreges. Lehet csatlakoztatni hozzá egy függőleges kart, amivel az SG-1000 konzol mellé kapható controllerrel egyenértékű lesz. Később lehetett kapni egy SJ-151-es modellű controllert is, amihez gyárilag volt csatlakoztatva a kar. Mivel a 151-es controllert csak rövid ideig forgalmazták, ezért ritkaságnak számít.
Az SG-1000II-ban az elődkonzol több hibáját is javították. Például a kazettanyílás elégtelen tápellátása miatt néhány Sega Card cartridge hibásan működött, valamint a controller 5V-os tápellátási problémáját is kiküszöbölték. Valamint több kisebb módosítást is eszközöltek a konzolon belül. Ezek közül a legjelentősebb a V-RAM 8KiB×2-es típus, aminek köszönhetően jelentősen csökkent az alkatrészek száma.
A javítások ellenére már nem tudott ez a modell annyira befutni, mert a Nintendo a Famicommal ekkoriban már egyre nagyobb teret nyert.
Sega Mark III
A számozás miatt az SG konzolokat is sokan Sega Mark és Sega Mark II-ként emlegetik. 1985. október 20-án jelent meg Japánban, és 1986-ra ebből lett nyugaton a Sega Master System konzol. Modellszáma SG-1000M3 volt. Teljes mértékig kompatibilis az előző konzolokkal, de jelentős fejlesztésekkel adták ki. Több színt és sprite-ot volt képes egyszerre megjelentetni, valamint kapott egy Sega Card bemenetet is.
A nagy fejlesztésekre azért is volt szükség, mert az árkád játékok rohamos technikai fejlődést mutattak fel, így az SC-3000-as számítógép hamar elavulttá vált. Elsődleges cél az volt, hogy a Sega System 1 és a Sega System 2 árkád alaplapokra fejlesztett játékokat minőségromlás nélkül portolják át Sega gépekre. A Sega Interactive munkatársa, Ishikawa Masami abban bízott, ha az árkád gépek játékélményét otthonra is biztosítják, az oda-vissza hatással lesz, tehát többen fognak árkád játéktermekbe járni. Ennek szellemében sikerült egy olyan konzolt fejleszteni, ami már felvette technikailag a versenyt a Nintendóval. Ennek ellenére nem tudott méltó kihívója lenni a Famicomnak, mert annak robbanásszerű terjedése minden riválist lesöpört az asztalról. A harmadik nagy cég az Epoch (mely egyébként az első otthoni konzolt jelentette meg Japánban 1975-ben) a Super Cassette Visionnel próbált érvényesülni. A '80-as években a Sega - Nintendo - Epoch hármasa dominálta a japán konzolpiacot. Az Epoch konzolja szinte azonnal eltűnt a piacról, a Sega Mark III 1987 végéig ki tudott tartani.
Ez a konzol lett tehát nyugaton a Master System. Mely konzol Amerikában végül nem tudott elterjedni, a Nintendo Entertainment System Amerikában a konzolpiac 90%-át tudhatta magáénak. Európában ugyan sikeres volt a Master System, konkrétan fele-fele arányban osztozott a Nintendóval a piacon, de mivel az európai piac kicsinek számított ekkor, a teljes piachoz csupán 9,1%-kal járult hozzá.
A Sega is összességében bukásként értékeli a 8-bites korszakot. Nakayama Hayao a Sega akkori vezetője két okot említett a bukás okaként. Egyrészt, hogy a Sega csak az árkádjátékokra fókuszált, és nem a Nintendóhoz hasonló otthoni, családi szórakozásra, ami sokkal szélesebb réteget szólított meg. Másfelől a Nintendo eszméletlen térnyerése megalapozta az úgynevezett "Nintendo-mítosz"-t is.
System-E
Az anyacég által 1986-ban fejlesztett árkád alaplapja, mely a Sega Mark III rendszerén alapul. Az E betű az economy szóból származik. A Sega System 16 alaplap a riválisaihot képest drága volt, ezért a Sega kifejlesztett egy alacsonyabb teljesítményű alaplapout, amit kb. féláron tudtak értékesíteni. Ám mivel az alaplap csak az akkori konzolok teljesítményével volt egyenértékű, nem tudott lépést tartani a rohamos fejlődéssel, amit a későbbi játékok produkáltal, így 2 évvel a megjelenése után leállították a gyártását.
Mark III Cartridge-ek
A Sega Mark III-ra játékok két különböző adathordozón voltak kaphatók.
My Card Mark III
A Sega Card egy változata, melyre dedikáltan csak Sega Mark III játékok kerültek. Ez volt a kezdeti adathordozó, ám a maximum tárhelye csupán 512 KiB (64 KB) volt, ezért nem lehetett rá sokáig játékot fejleszteni.
GOLD CARTRIDGE
Ezután áttértek a játékkazettákra. Maximum tárhelye 4MiB (vagy 512 KB) volt, tehát nyolcszorosa a My Card Mark III-nak. A színe kezdetben fehér volt, majd a Master System megjelenésével áttértek a fekete színre, amivel nálunk is ismertté vált. A doboza volt aranyszínű.
További források
A cikk megírásához az alábbi források álltak még rendelkezésre:
- Toy Journal - 1983. júniusi szám 41. oldal.
- Dengeki Game Natsukashi Book (Core Mook Series) 61. oldal ISBN 9784864369619
- Nakata Hiroyuki: Nintendo Dai Senryaku Mario ga Toyota wo Koeru-bi! (任天堂大戦略 マリオがトヨタを超える日!) JICC kiadó, 1990, 32. oldal
- Utsumi Ichiro: Nintendo no Gulliver Shoubou no Himitsu (任天堂ガリバー商法の秘密) Nihon Bungei-sha, 1991, 126. oldal