A '80-as évek japán konzolpiacát három cég dominálta: Sega, Nintendo és az Epoch. Ha a két világszerte ismert cég korai konzoljait bemutattam, akkor illő a harmadik nagy cég gépeiről is írni. Sajnos nem csoda, hogy Japánon kívül nem terjedt el. A Sega még csak-csak elbírt a Nintendo robbanásával, de az Epoch kénytelen volt 1985 után kiszállni a videojáték iparból. Csak egy kósza kísérletet tettek arra, hogy az egyik konzoljukkal megvessék a lábukat a francia piacon. Ismerkedjünk meg a céggel, és a konzoljaikkal.
A cég rövid története
1958-ban alapította Maeda Taketora három társával 1 millió jenből, akit 11 hónappal később 2,5 elnökké választanak. A tőkéjét ekkor 2,5 millió jenre emelték. A cég kezdetektől fogva a játékokban volt érdekelt, már 1962-ben részt vett az első japán nemzetközi játékvásáron. 1963-ban költözött a jelenlegi székhelyére, Tokióba. 1978-ra már 200 millió jen vagyona volt. 2001-ben törtek a nemzetközi piacra. Ekkor nyitottak Amerikában irodát, ahol a játékok nyugati forgalmazása történt. Elsősorban a Doraemon (híres gyerekeknek szóló mangasorozat) és a Sylvanian Families (európai babaházak japán változatai) játékairól híres.
Játékkonzolok
És akkor lássuk a cég által forgalmazott konzolokat.
TV Tennis Electrotennis
 |
| Forrás: https://toarcade.wordpress.com |
Ez volt Japán legelső játékkonzolja, mely 1975. szeptember 12-én jelent meg. Ára 19.000 jen volt. Ezzel együtt a Television Tennis volt a legelső japán játék, és a Pong játékán alapul. Érdekesség, hogy az aktuális állás nem a TV-n volt látható, hanem a konzol elején láthatunk számokat. Ezt magunknak kellett manuálisan állítani. Ez az első generációs konzolok sajátja, az 1972-ben megjelent Magnavox Odyssey is hasonló elven működött. Technikailag az Epoch gépe sem tud sokkal többet.
A konzol inkább az egyedisége okán tartják számon. Nemcsak mert UHF technológiát használt a megszokott RF technológia helyett, hanem hálózati csatlakozóra sincs szükség. Négy elemmel műközött, a képet pedig a konzolba integrált antenna továbbítja. Ennek köszönhetően ez a konzol teljes mértékig vezeték nélkül kapcsolódott a TV-hez, ami a korában igencsak progresszívnek hatott.
Nincs megbízható adat a pontos eladásról, az egyedüli hitelt érdemlő információ 10.000-es eladásról ír, amiből 5.000 még 1975-ben kelt el. Ennek elsődleges oka a magas ára volt, valamint ekkoriban kevés háztartásban volt TV. A japán konzolpiac 1977-re lendült fel, ennek úttörője a TV Tennis volt. A vezeték nélküli funkció még a Nintendót is komolyan elgondolkodtatta, amikor a Famicomot tervezték, de végül vezetékes maradt, hogy a költséget, ezzel együtt a konzol árát alacsonyan tartsák.
TV Game System 10
 |
| Forrás: Computing History |
Két évvel később, 1977-ben érkezett a folytatás, és nem kis meglepetésre az elődjéhez képest sokkal olcsóbb volt, 9.800 jen. Ez valószínűleg a Nintendo Color TV-Game 6 konzoljának átszabásának volt köszönhető. Megjelent egy hálózati adapterrel, fénypisztollyal kiegészített csomag 15.000 jenért, ami megegyezik a Color TV-Game 15 árával.
Ahogy a konzol alakja is utal rá, kifejezetten kétjátékosra tervezték. Az első játékos a konzol bal oldalán lévő tárcsákat forgatta, a második játékos pedig a jobb oldali tárcsákat. Páros tenisz esetén pedig akár négyen is játszhatnak rajta. Tehát ugyanolyan Pong-szerű teniszjáték volt ezen is játszható, mint a korábbi modellen. Ám jelen esetben a gép már automatikusan a TV-n mutatta a jelen állást. Röviddel ezután jött ki a TV Game System 10 M2, ami más színű volt, és kicsivel olcsóbban lehetett hozzájutni.
TV Baseball
 |
| Forrás: Computing History |
Tudható, hogy Japánban legalább annyira nemzeti sport a Baseball, mint a hagyományőrző küzdősportjaik. Nem csoda, hogy első játékkonzolok egyike volt az 1978-ban megjelent TV Baseball nevű konzol. Az Epochnak volt korábban egy Baseball nevű társasjátéka, ezt ültették át videojátékba. Kizárólag ketten lehetett játszani, az egyik volt a dobó játékos, a másik pedig az ütő. Ehhez már csatlakoztattak egy controllert, melyen csak egy akciógomb található. Minden más a konzolról vezérelhető.
Bár ez a konzol is eredetileg elemmel működik, de külön lehetett hozzá AC Adaptert vásárolni 1.400 jenért.
TV Block
 |
| Forrás: The Game Scholar |
Ez tulajdonképpen a Nintendo Block Kurushi konzoljának Epoch megfelelője, mely 1979 októberében jelent meg. Ők is az Ataritól vásárolták meg a chipet, és építették a saját házukba. Kicsit fejlesztettek a dizájnon, a hang is a TV-ből jön, nem a konzolból. Hétféle játék játszható rajta 13.500 jenért:
- Flipper Pinball 1
- Racket Pinball 1
- Flipper Pinball 2
- Racket Pinball 2
- Basketball Game
- Block Breaker 1
- Block Breaker 2
Jelen esetben is minden irányító a gépen található.
Cassette TV Game
 |
| Forrás: The Video Game Kraken |
Ami nem más, mint az Atari 2600-as konzol japán importja. Teljes mértékig Atari gyártmány, az Epoch csak kiadta Japánban a gépet. Olyannyira, hogy a gépen is meghagyták az Atari logót. A magas ára (57.300 jen) miatt nem terjedt el.
TV Vader
1980-ban kapták a japánok az Epoch jóvoltából a Space Invaders játékot. A TV Vader szóból kissé módosítva ugyan, de kiolvasható az "invader" szó. Népszeűségét elsősorban az alacsony árának köszönhette (16.500 jen), a többi gép, mely otthonra kínálta a Space Invaders élményt, 50.000 jenért voltak kaphatók. Négy különböző nehézségi szintet lehetett beállítani, ennek is minden gombja a gépen található.
Cassette Vision
Az Atari licensz után az Epoch saját cartridge alapú konzolját is megalkotta. Gyakorlatilag innen eredeztethető, hogy a cartridge-eket kazettának hívjuk. Ez ugyanis a japán szinonímája a ROM cartridge-nek, aminek semmi köze nincs a magnókazettához. A konzol 1981 július 30-án jelent meg, és a maga idejében elképesztően népszerű volt. 400-450 ezres összeladással a Famicom megjelenéséig ez volt a legsikeresebb konzol. Ez nagyban köszönhető annak, hogy a Nintendo a Color TV-Game családja után a kézikonzolok piacán próbálkozott a Game & Watch konzoljaival, aminek köszönhetően az Epochnak csak a Bandai által kiadott Intellivision importtal kellett megvívnia a maga csatáját asztali konzolok piacán. A gép 13.500 jenbe került, a kazetták hozzá 4.000 jen. Összesen 12 játék jelent meg.
Cassette Vision Jr.
A népszerűség árnyoldala, hogy sokat kellett gyártani belőle. A gyártási költségek azonban drágák voltak, ezért egy idő után nem érte meg a gyártás. Az Epoch ezért kifejlesztett egy költséghatékony új modellt Cassette Vision Jr. néven. 1983. július 19-én jelent meg, és csak az alacsony, 5.000 jenes árának köszönheti, hogy eleinte versenyben tudott maradni a pár napja megjelent Famicommal és a Sega SG-1000 konzollal.
Mint látható, a nagytestvéréhez képest lényegeseb kevesebb gomb található a gépen. Emellett nincs rajta hangerő-szabályzó, ahogy az AUX kimenet is hiányzik.
Super Cassette Vision
A Cassette Vision utódja, amit speciálisan a SG-1000 és a Famicom riválisaként dobtak piacra 1984 júliusában. Ára 14.800 jen volt, és egy 8-bites processzort tartalmazott, és nagyobb teljesítményű volt a riválisaihoz képest. Ennek ellenére nem volt sikeres, mert a Nintendo ekkor már uralta a konzolpiacot. Az Epoch leginkább közösségi oldalról próbálta életben tartani a konzolját. Például baráti körök alapításával, amibe beléphettél, ha a visszaküldöd a konzol dobozába csomagolt képeslapot. Összesen 30 játékot lehetett hozzá kapni.
A konzolt Franciaországban is lehetett kapni Yeno Super Cassette Vision néven. 1985-ben még a női játékosokat is próbálták magukhoz édesgetni a Super Lady Cassette Vision géppel, de 1986-ra világossá vált az Epoch számára, nem riválisai a Nintendónak, ezért leállították a Super Cassette Vision gyártását.
Epoch Game Pocket Computer
Az Epoch is tett egy próbát a kézikonzolok piacán 1984-ben. A Japánban "Pokekon" néven is ismert gép azonban sajnos teljes bukás volt, minek következtében csak 7 játék jelent meg rá. Ez volt az első olyan kézikonzol, mely cartridge-es volt.
Pedig gazdaságos kis gép volt. Négy db. AA elemet kellett behelyezni, mely minimum 60 órán át bírta. Részint azért, mert kijelzője monokróm volt, és 75×64 pixelt jelenített meg egyszerre.
Barcode Battler
Az Epoch második kézikonzolja, ami 1991 márciusában jelent meg. Az alapkoncepció nagyon érdekes: Kártyákat lehetett kapni, a rajtuk lévő vonalkódot kellett beolvasni. Ezek tartalmazzák az egyes karaktereket, melyek különböző képességekkel bírnak. Energiájuk, támadóerejük és védekezési képességük teszik egyedivé a karaktereket. Maga a harc egy véletlen számgenerátor algoritmuson alapul.
Persze a támadó- és a védekezőerő befolyásolta a harc kimenetelét. A gép elképesztően népszerű volt Japánban. Különböző Nintendo licensz kártyák Super Mario, The Legend of Zelda is jelentek meg. Ezzel együtt hiába minden promóció, nyugaton teljes bukás volt. Mivel tulajdonképpen csak egy szám volt olvasható, se grafika, se hang nem volt, ezért untatta az amerikai játékosokat a gép.
A nagy sikerre való tekintettel 1992-ben kijött egy továbbfejlesztett változat Barcode Battler II néven. Több lehetőség is volt a játékban, valamint egy kimeneti porttal is rendelkezett, amit kihasznált a Nintendo is: Adaptert gyártottak hozzá, így a Super Famicomhoz is csatlakoztatható volt.
Famicom játékok
A rivalizálástól eltekintve valójában nagyon jó volt a kapcsolat az Epoch és a Nintendo között. Talán nem is bánta az Epoch, hogy kiléptetett a konzolőpiacról, utána Famicomra fejlesztett különböző játékokat. A Barcode játékok mellett az Epoch fejlesztette az első J-League játékokat ('94, '95, Japán ekkoriban kezdte magát mutatni, mint labdarúgó nemzet), de ismertek még a Dragon Slayer Lupin III és néhány Disney játék licenszét is megkapták.
Extra érdekességként egy ötkötetes manga sorozat is megjelent Barcode Fighter címmel, mely a Barcode Battler kézikonzolt hivatott bemutatni.
Végszó gyanánt
Így teljes a japán '80-as évek gaming felhozatala. Érdekes cég volt, inkább a nyugatról licenszelt gépeikkel voltak ismertek Japánban. A fent említett okokon felül azért is volt nehéz az Epochnak betörni az otthoni konzolok piacára, mert az árkád gépek népszerűsége a '70-es években töretlen volt. Ezért lépett be a Sega később a konzolpiacra, mert az árkádgépek hatalmas bevételt hoztak a cégnek. Csak akkor szálltak ki belőle, amikor hanyatlásnak indultak az árkád gépek az otthoni konzolok javára.
Ezután volt az Epochnak pár igencsak sikeres próbálkozása, a csúcspont egyértelműen a Cassette Vision volt. Ám ahogy a Nintendo betört a piacra és kérlelhetetlen előnyre tettek szerint, úgy fogyott el a levegő az Epoch körül. Inkább a licenszelt játékai maradtak meg a köztudatban, a konzoljairól is inkább felsorolásszerűen emlékeznek meg. Számítógépekkel nem is próbálkoztak. Érdemes volt utánaolvasni, ezzel is bővül a japán gaming ismeret. Szenvedélyes gyűjtők vásárolják, és annyira nem is elrugaszkodott az ára. Lehet, hogy majd Magyarországon is kipróbálhatók lesznek... ha nincs másnak, talán nekem lesz, ha úgy érzem, hogy eljött az ideje.