Megéri-e 2026-ban Wiit venni?

Idén 20 éves a Nintendo egyik emblematikus konzolja, a Wii. Már a korában is vitatott volt a létjogosultsága, hiszen Nintendo rajongók jellemzően szerették a konzolt, az ellentábor meg azon forrongott, hogy hogy lehet egy olcsó technológiájú gépet jócskán áron felül adni. És hogy jönnek ahhoz, hogy ennyire népszerű legyen? Hiszen nagy visszatérő volt, ismertsége túlszárnyalta a NES és a SNES ismertségét. Most ezen kerek évforduló alkalmából nézzük át, hogy érdemes-e most is Wiit venni.

A válasz egyértelműen igen! Nemcsak az évforduló miatt veszem a Nintendo mozgásérzékelős konzolját nagyító alá, hanem mert ez az egyedüli olyan retro Nintendo konzol, mely olcsón kínál visszatekintést a Nintendónak ezen nagyszerű időszakához. Miért nagyszerű? Mert a Wii mindenkit megszólított. A casual játékosoknak ott voltak a mozgásérzékelős játékok, a hardcore játékosoknak meg a klasszikus címek folytatásai. De milyen folytatások voltak! Super Mario Galaxy, a The Legend of Zelda: Twilight Princess is Wiin a legolcsóbb, a Mario Kart Wii és a Super Smash Bros. Brawl hosszú-hosszú órákon át biztosította a közösségi játékot. És ne felejtsük el azt sem, hogy néhány nagyobb cím is Wiire tért vissza! Metroid Prime 3: Corruption és Kirby's Adventure Wii remek példák arra, hogy volt mivel játszani ezen legendás konzolon. Aki pedig egyszerűbb szórakozásra vágyik, annak ott a Wii Sports, Wii Play, a Wii Fittel igazi kockahasat gyúrhatunk magunknak a strandszezonra, aki pedig elborult szórakozásra adná a fejét, annak ott a WarioWare: Smooth Moves, ami talán a sorozat legbetegebb játéka.

Tehát a Wii mindenkinek szólt. A Nintendo már a Game Boyos időszakban is tudta, hogy a játékosoknak a játékélmény az elsődleges, nem az ultraerős hardware (Game Boy: 118,4 millió, Game Gear 10,6 millió, azt hiszem, nem szorul különösebb magyarázatra). Amire ugyan lehet azt mondani, hogy jolly joker, hiszen olcsó technológiával igencsak meg lehet gazdagodni, de akárhogy is nézzük, a játékélményt nem váltja ki az erős gépezet. Ez az asztali konzoloknál a Wiinél csúcsosodott ki. A hetedik generáció egyébként is furcsa volt, hiszen a Wii valóban technikailag elmaradott konzol volt, a PlayStation 3 meg túlfejlett. Talán csak a Microsoft lőtte be jól, hiszen az XBOX360 konzoljával, hiszen fokozatosan állt át a HD TV technológiájához. A PlayStation 3 meg azért volt túlfejlett, mert 2006-ban messze nem voltak elterjedve a HD TV-k, és mivel konzol technológiája is a jövő felé mutatott, ezért annak idején nagyon drága konzol volt. Ez pedig a Wii létjogosultságát növelte, hiszen hiába volt a fejlettségéhez képest drága, a PS3-hoz képest olcsó volt. És mivel mozgásérzékeléssel családi szórakozást ígért, ezért sokak számára egyértelmű választás volt a Nintendo konzolja.

Tehát amíg a Sony a modern korszakát kezdte meg a PlayStation 3-mal, addig a Nintendo megmaradt a klasszikusnál. Ez egyben azt is magával hozza, hogy a Wii igazán CRT TV-n mutat jól. Nincs akadálya annak, hogy HD TV-hez kössük, sőt, a Komponens kábel segítségével nagyon szép képet ad, de a legjobb képminőséget egyértelműen a képcsöves TV-n élvezhetjük.

Miért? Mert ott jönnek ki a leginkább a Wii gyönyörű, élénk színei, az igazán szép játékoknál a grafika mennemenőleg itt van a leginkább kidolgozva. Ez persze magával hozza azt is, hogy képcsöves TV-t kell venni. Ezekhez egészen jutányos áron hozzá lehet ma már jutni, sokkal inkább a szállítás és a tárolás lehet problémás, hiszen egy CRT TV nagy méretű és nehéz. De megéri, mert a játékélmény régi TV-n a legautentikusabb. Közbevetésként hadd ajánljam figyelmekbe a Sony Trinitron TV-ket, ami minden retro játékos kedvence. Miért? Mert az alapvető technológiája, hogy három sugarat bocsát ki egyetlen csőből, így a kép nemcsak élesebb, nagyobb a fényereje, hanem realisztikusabb színeket is bocsát ki.

A Wii játékkönyvtár

A Wii-re összesen 1612 játék jelent meg, így a játékkönyvtára is figyelemre méltó. Arról se feledkezzünk meg,  hogy a Wii játékok nagyrészét nem portolták későbbi konzolokra. Amik meg ugyan kaptak remastert (pl.: Super Mario Galaxy, Donkey Kong Country Returns), azok ugyan Full HD-ban játszhatók, de a Wii a legolcsóbb alternatíva azok számára, akik esetleg nem engedhetik maguknak az újabb kiadásokat. Bár a retro játékok ára nagyon felment az utóbbi években, a Wii játékait még mindig olcsón lehet megvenni. Ez a népszerűségnek az egyik nagy előnye: A konzolból több mint 100 millió példányban fogyott, elképesztően sok van belőle a használt piacon, így könnyű hozzájutni egy-egy példányhoz. Hasonlóképp a játékok is. Annak köszönhetően, hogy a nagy címekből is eszméletlen sokat adtak el, így könnyű megtalálni őket, így jutányos áron hozzá lehet jutni. És higgyétek el: A jó játékok, nagyon jók lettek Wiire, így olcsón kaphatunk minőségi játékélményt!

A retro értéke azért is ment fel, mert egyre több olyan poszt lát a közösségi oldalakon napvilágot, hogy régen nem volt se előfizetés, se mikrotranzakció, a játékot birtokolhattuk, nem állt fenn az a veszély, hogy egyszer csak lekapcsolják a szolgáltatást. Ha egy játékot megvettél, az teljes mértékig a tiéd volt. Meg egyáltalán a régi játékok sokkal nagyobb kihívást rejtettek magukban. A Wii ebből a szempontból egy átmeneti konzol volt, hiszen úgy képviselte a régi értékeket, hogy közben már a jövő felé tekintett. Bár a játékok ugyan könnyebbek voltak, de a tartalma, a környezet, a hangulatnak köszönhetően valósággal magukba szippantották a játékost. Ugyanígy megjelent az internet, és az online vásárlás is. De ekkor még nem volt előfizetés, így azt a játékot, amit digitális formában megvehettünk, az bizton a miénk volt. Az online szolgáltatást ugyan lekapcsolták, így online már játszhatók a játékok, de a másik ok, ami miatt annyira magasztalják a retrót, hogy ha többen akartunk játszani, akkor át "kellett" járni egymáshoz. De ez egyáltalán nem volt nyűg, egyrészt, mert akkoriban ez természetes volt, másrészt az offline közösségi játékot, amikor egymás mellett ülve játszunk, és reagáljuk le az adott történést, a mai napig nem pótolja az online játék. Bár ezek a posztok eléggé vehemensen védik a "Régen minden jobb volt" elméletet, ezzel egyszerűen nem tudok vitatkozni.

A Wii identitását ugyan nagyban meghatározzák a casual játékok, de kínálat erejét egyértelműen a már fentebb is említett nagy Nintendo címek adják. Ezek egyben a legsikeresebb játékok is. Magasan ezek uralták a Wii piacát, ahogy a Nintendónál szokott lenni, egyértelműen az anyacég játékai domináltak. Ez ugyan árnyalja a játékmennyiséget, de a magam részéről ezt nem tartom olyan nagy problémának. Mert bár ugyan ez behatárolta, hogy melyek azok a játékok, melyek tudtak érvényesülni, de a tudatos vásárlás egyik alapkövének tartom azt, hogy csak azokat a játékokat vesszük meg, amik tényleg megszólítanak minket. Írtam korábban is, hogy nem vagyok kibékülve azzal, ha egy "okosított" konzolt kismillió játékkal adnak. Mert csak a korábban feltett kérdést tudom ismételni: Vajon időt is kapok ahhoz a rengeteg játékhoz? Aligha. Talán furcsa lesz ez az asszociáció, de olyan ez, amikor valakinek rengeteg barátja van, de nem tölt minőségi időt azokkal, akik igazán számítanak. A játékokat is hasonlóképp látom.

Wii Emuláció 2026-ban

Sokan az emulátorokat használják, ha egy régi játékot akarnak kipróbálni, újra feleleveníteni a hozzájuk kötődő emlékeket, játékélményt. A Wii esetében is van erre lehetőség, megvannak a megfelelő programok erre, így az emulátor sokak számára a legkézenfekvőbb megoldás.

Ami viszont megváltozik, az a kontextus. Hiszen a konzolt cseréljük le egy programra, ami másképp játssza le a képeket. Bár jó eséllyel arra is van lehetőség, hogy HD-re felskálázza a képet, de az akkor sem lesz olyan, mint egy való HD remaster.

Miért? Mert a Wii még egyértelműen CRT TV-re készült. A játékokat is kifejezetten úgy fejlesztették, hogy képcsöves TV-n mutasson a lehető legszebben, legnagyobb felbontásban. A karakterek mozgása és a táj és régi TV-n mutat a legszebben, legrészletgazdagabban. Modern TV-re kötve a kép szaggatottabb, homályosabb és zajosabb. Ezek azok, amiket egy HD remasterrel kiküszöbölnek, de egy egyszerű felskálázás, amit az emulátorok használnak, ezeket nem javítják ki.

Ez persze nem az jelenti, hogy az emulátor használata rossz döntés lenne. Sőt, én már csak úgy sem vagyok ellene, mint régen, amikor már-már "harcosként" érveltem a Nintendo mellett. Ma már nagyrészt elengedtem azt, hogy szerzői jogokra hivatkozzak. Sokkal inkább úgy vagyok vele, hogy akinek elegendő az, amit az emulátor nyújt, aki nem akar komolyan Wiivel játszani, csak alkalmanként kipróbálni egy-egy játékot, annak jó választás az emulátor. De aki autentikus közegben akar Wii játékokkal játszani, annak a CRT TV és a konzol beszerzése nemcsak kiváló választás, de olcsó megoldás is.

Kiváltják a mai Nintendo konzolok a Wiit?

Egyértelműen nem. Bár a Nintendo Switch (2)-nek megvannak a maga mozgásérzékelős megoldásai, de azokat teljesen másképp használják, így nem pótolják azt az élményt, amit a Wii nyújtott.

A játékokat illetően meg kevés kapott HD remastert, vagy került be gyűjteménybe, illetve új változatok jelentek meg új konzolokra (pl.: Wii Sports -> Nintendo Switch Sports, Wii Fit -> Ring Fit Adventure), melyek új ötletekkel többé teszik az alapkoncepciót, de az egész játékkönyvtárt egy az egyben nem vitték át későbbi konzolokra.

Wii játékok ugyanakkor játszhatók Wii U-n. Tartalmaz Wii emulátort, 100%-osan lejátssza az előző generáció játékait. Így a Wii U is remek alternatíva, de nem annyira olcsó. A Wii első kiadását azért is megéri megvenni, mert lejátssza a Nintendo GameCube játékokat. Tartalmazza a GameCube controller mind a négy bemenetét, plusz a memóriakártya két bemenetét, amit gond nélkül beolvas.

A Wii használata 2026-ban

Tehát, aki Wii vásárlására adná a fejét, annak érdemes az első kiadást megvenni, ha szeretne Nintendo GameCube játékokkal is játszani. Ugyanakkor mivel ez a legrégebbi kiadás, ezért nagyobb az esélye annak, hogy sérült példányba futunk bele, vagy egy-egy alkatrésznek közel az életidejének vége.

A leggyakoribb hiba a Wiinél egyértelműen a lemezmeghajtóval van. Az a légérzékenyebb, sajnos előfordulhat egy idő után, hogy nehezebben olvassa be a játékot, zajos, vagy egyáltalán nem működik. Ugyanakkor az alapvető tapasztalat az, hogy a Wii önmagában jó minőségű konzol. Ritkán hallok arról, hogy más komponense elromlana, a Wiimote-ok is rendszerint jól bírják.

És akármennyire is furcsán hangzik, de a Wii interface-e a mai talán a legjobb Nintendo interface. A kis ablakokban az ábrák mozognak, az egész stílus és elrendezés a mai napig, ha nem is feltétlen modern, mindenképp kellemes még most is ránézni.

És azt se felejtsük el, csakhogy tovább érveljünk a retro mellett, hogy a Wiihez nem kell extra memória. Ne tessék kiröhögni az 512 MB-os belső tárhelyet! Bár a játék a lemezen van, nem települ a konzolra (mind a PS3 esetében), így csak a felülírandó adat (pl.: mentés) kerül a belső tárhelyre, és mivel az minimális helyet foglal, ezért játékok ezreinek mentése kerülhet a konzolba.

Ám fontos tudni, hogy ez csak akkor áll, ha csak Wii játékkal játszunk a konzolon. A Nintendo ennél a konzolnál vezette be a (retro) játékok digitális formában történő vásárlását (Virtual Console és WiiWare), amik szintén a belső tárhelyet foglalják. Ha ezekkel megszaladunk, szükségünk lehet SD-kártyára. Az itt lévő játékok elérhetőségét egy későbbi frissítéssel könnyen elérhetővé tették.

Ne feledjük, hogy a Wii játékok CRT TV-n mutatnak a legjobban. Ott kapjuk az igazán kiváló képminőséget. Ha HD TV-hez kapcsoljuk, akkor javasolt a komponens kábel vásárlása (ha van ilyen bemenet a TV-ben), mert élesebb lesz tőle a kép, meg kevésbé zajos.

Arról volt már szó, hogy leginkább az első kiadású Wiit érdemes megvenni. De amennyiben nem kívánunk Nintendo GameCube játékokkal játszani, úgy a Wii Mini is remek választás.

Várható élettartam

Retro konzolnál ez kényes kérdés, nincs másképp a Wiinél sem. Hiszen mégis csak használt gépet veszünk, ami ráadásul idén lesz 20 éves. Csak akkor várhatjuk, hogy javítások nélkül sokáig fog működni, ha az első gazdája is kíméletesen bánt a konzollal.

És bár akármennyire is ellene vagyok a Homebrew használatának, el kell ismerjem, hogy jelen esetben hosszútávon kifizetődő a használata. Amennyiben be tudunk ruházni egy külső merevlemezre, és megfelelően tudjuk futtatni a játékokat, akkor nemcsak a lemezmeghajtót kíméljük, hanem a játékok sem használódnak, így azok tovább megőrzik jó állapotukat. A Homebrew használata azért is megfontolandó, mert a Nintendo legkapcsolta a konzolhoz tartozó online szolgáltatásait, így nincs mód arra, hogy digitális játékokat legálisan megvásároljuk. Ezért, ha ezeket is a könyvtárunkba akarjuk tudni, akkor mindenképp alternatív megoldáshoz kell folyamodni.

De természetesen, aki hozzám hasonlóan ragaszkodik ahhoz, hogy eredeti közegben játsszon Wii játékokkal, nem kell neki sem sokat tenni azért, hogy a konzolját a lehető legtovább használhassa. Használt Wii esetében alaposan járjunk utána az állapotának, és hogy az előző tulajdonosa vajon kíméletesen használta-e. A Wii alapvetően jó minőségű komponensekből áll, így ha az előző tulajdonos is megkímélt állapotban adja át, mi is vigyázunk a konzolra, akkor várhatóan sokáig fog még minket szolgálni.

Végszó gyanánt

Semmi kétség nincs afelől, hogy megéri most is Wiit tartani. Hiszen a konzoltörténelem egy igazán egyedi, egyben komplex korszakát tudhatjuk magunkénak. Ugyanis a Wii tényleg mindenkit megszólított. Akkoriban, elfogult rajongóként úgy éreztem, hogy nem igaz, hogy a Wii érdemtelen a sikerre, ezt most, valamivel kritikusabb gondolkodással is így látom. Nyugodtan sportoljunk családtagokkal, versenyezzünk verjük el egymást barátokkal a hardcore játékokban! Ha pedig egyedül vagyunk, a kalandjátékokkal olyan játékélményben lehet részünk, amit soha nem fogunk elfelejteni.

Mindezt megfizethető áron. A Wii most is ugyanazt jelenti, mint megjelenésekor. 2026-ban is minden korosztály megtalálja a neki megfelelő szórakozási formát, előfizetés, online korlátozás és kontroll nélkül.

Konzolos élet Békéscsabán

Ezt részint az előző retro gaming post kiegészítéseként szánom, ahol összefoglaltam, hogy milyen volt a konzolos élet a '90-es években, amikor annyira drága volt a videojáték, hogy inkább kölcsönözni érte meg. Miként valósult ez meg a gyakorlatban, és milyen közösségi életet hozott magávan a helyben játék lehetősége.

Most ráhelyezném a fókuszt a szülővárosomra, Békéscsabára, hogy milyen volt itt annak idején.Általában azzal szoktam érzékeltetni, hogy Békéscsaba elmaradott volt a '90-es években konzolboltok terén, hogy az 576 KByte shop, amikor annak idején országszerte terjeszkedett, az üzletük talán egy évig tudott itt fennmaradni.

A Jókai utca 6. szám alatt volt. Voltam ott egy párszor gyerekkoromban, még most is meg tudom mutatni a helyét. Először az 576 KByte 1994. októberi számában listázták az üzletek között, utoljára pedig 1995. szeptemberében. Ez egy kis területű üzlet volt, talán pont az volt az oka, hogy nem tudott itt fennmaradni, mert közösségi életre nem emlékszem, hogy lett volna. Nem emlékszem arra, hogy lett volna helyben játszási lehetőség. Kölcsönzés biztos, hogy volt, mert az megmaradt, hogy kölcsönöztem onnan pár Super Nintendo játékot. Aladdin, Oroszlánkirály, Hupikék Törpikék. Néhány játék, amivel 24 órára játszhattam.

Igazából akkor lendült fel itt a konzolos élet, amikor a szomszédban (Jókai utca 8.) egy nagyobb alapterületen 1998 körül megnyílt az Aster-X nevű konzolbolt. Ott a helyben játéknak köszönhetően volt közösségi élet, és talán az sem elhanyagolható szempont, hogy foglalkoztak használt játékokkal is. Kedvező áraik kétségtelenül fellendítették az érdeklődést a játékok iránt. Aztán átköltöztek a Corvin utcába, a helyüket meg átadták a PSX Shopnak. Nevükkel ellentétben foglalkoztak Nintendo 64-gyel is. Ez jót is tett nekik, hiszen emlékeim szerint leggyakrabban Mario Kart 64-gyel és Goldeneye 007-tel játszottak helyben. Meg persze a használt játékok is mentek náluk is. Úgy gondolom, hogy ez volt Békéscsabán a konzolozás aranykora, és tartott addig, amíg el nem jött a GameCube. Azt már ők is csak rendelésre hoztak, az üzletben csak PlayStation 2 és XBOX voltak.

Ők pár éve zártak be végleg. Érdemi riválisuk nem volt, csak amikor bejött a Media Markt, de az meg ugye nem egy kategória.

Röviden ez szerény városom konzolos története. A felnőttkori konzolos élet már engem is Budapesten ért, ahol jobban foglalkoztak a Nintendóval, "kiegyenlítettebb" volt a konzolos élet. Azt a pár évet, meg amit aranykornak hívtam, szép emlékként raktározom el magamban.

Nintendo gyűjtemény: The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom (Collector's Edition)

Azt gondolom, hogy kevés nagyszerűbb módja van a The Legend of Zelda 40. évfordulós hónap lezárásának, mint egy limitált kiadás beszerzése. Most vettem meg a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom gyűjtői kiadását, és azt kell mondjam, hogy odáig vagyok érte. Gyönyörű, csodálatosan szép, megérte megvenni!

Érdemes megvenni, aki pályázik rá, még megtalálhatja használtan. Még jó áron meg lehet találni, ezt például a Vinteden vettem 38.500 forintért.

Kicsit későn ébredtem fel a limitált kiadásokat illetően. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ahogy láttam az N-Conon az általunk összerakott The Legend of Zelda kiállítást, és hogy hogy néznek ki a limitált kiadások, merült fel bennem a kérdés, hogy eleddig ezt hogy hagyhattam ki? Nem tudom, de jobban rá fogok hajtani. Mondjuk azért is ezt vettem előbb, mert ehhez a legkönnyebb hozzájutni, így az ára sem annyira magas még. A korábbi Collector's Edition játékok beszerzése viszont már neccesebb lesz anyagilag, de ahogy lesz rá lehetőségem, beszerzem.

Az megmosolyogtat, hogy egy ekkora dobozban ilyen kicsinek hat a játék. Hát még a cartridge benne. De szépségét senki el nem tagadhatja.

A borító egyedi. Írtam arról az Ocarina of Time 3D-s posztban, hogy ott kezdték el azt, hogy kevésbé Linkre helyezték a fókuszt, hanem magára a tájra, ezzel is érzékeltetve a játék hatalmas mivoltát, és a vele járó szabadságérzetet. Ezt a Tears of the Kingdom borítójával is remekül kihozták.

És járt mellé egy acéltok is, amiben szintén lehet tárolni a játékot. Teljesen mindegy, miben van, mindegyikban stílusosan mutat a cartridge. Ez tulajdonképpen az a történelmi ábrázolások, amit a játék elején látunk a Hyrule kastély alatt. Nagyon ötletes, bár sokat gondolkodtam azon, hogy lehetne beilleszteni a hivatalos The Legend of Zelda timeline-ba, mert Zelda Hyrule alapításáról beszél Linknek, én meg azokból az időkból ilyenről nem tudok. Bár hozzáteszem, nem játszottam még a Skyward Sworddal. Ez az idővonal szerinti első játék, ahol a mi értelmezésünk szerint az őskorban járunk. Bár azt meg kell hagyni, Hyrule világában meglehetősen fejlett volt a civilizáció már a Skyward Swordban is. Ha esetleg ez a játék részletesen kifejti. Meg a Zelda Wiki vonatkozó cikkét is el lehet olvasni. Az biztos, hogy a Skyward Sword és a Tears of the Kingdom között legalább 10000 év telt el, de lehet, megvan az 20000 is, hiszen a Breath of the Wild ismert arról, hogy az idővonal szerinti előző Zelda játék után 10000 évvel játszódik. Mindenesetre gyönyörűek ezek a rajzok! Meg tudták azt csinálni, hogy olyanok, mint akár az egyiptomi hieroglifák.

És menjünk is tovább. A játék fölötti hosszúkás dobozban négy jelvényt találunk. Az igazat megvallva, még nem tudom értelmezni, hogy mit ábrázolnak, de ahogy előrehaladok a játékban, biztos okosabb leszek.

Bár elvileg használtan vettem a játékot (az eladó elmondása szerint csak egyszer nyitotta fel a dobozt), az artbook érintetlen. 200 oldalnyi tömör Zelda képgyönyör! Kell ennél több?

Ilyesféle könyveket elsősorban a japán kiadású limitált kiadás anime DVD-k és Blu-rayek mellé csomagolnak vázlatokkal, koncepciós rajzokkal, helyszínek részletes ábrázolásával. Ezek nagyon szépek, sokat hozzáadnak az anime eszmei értékéhez. Ha nem csomagolják a DVD, Blu-ray mellé, akkor külön könyvként lehet kapni "visual guide" címen.  Ezek a könyvek jellemzően nagyobb méretűek. A plusz információkkal, interjúkkal sokat adnak az animékhez. Ahogy átfutottam, itt nincsenek úgy extra infók, de a képtár eszméletlen hangulatos. Ez ad sokat hozzá a játékhoz, teszi teljesebbé az élményt. De igazuk is van. Egy kép többet mond ezer szónál, és ezen könyv segítségével tényleg elmélyülhetünk a Tears of the Kingdom világába.

Ez a fémfelüleletre helyezett artwork meg több mint csodálatos. Csak azon gondolkodok, hova lehetne kitenni, vagy hogyan. Volt mögötte egy mágneses valami. Jól rá is volt ragadva, olyan nehezen tudtam róla leimádkozni... Ha az esetleg "közvetítőként" szolgál, de akkor kell hozzá egy megfelelő felület. Maradjunk annál, hogy a dobozban biztonságban megmarad.

Az eddigiek alapján egyébként jobban érzem ezt a játékot, mint a Breath of the Wildot, de messzemenőleg nem mondanék még semmit. De a kutatás nagyon jó ötlet, aktívan bevezet a játék hangulatába. De amikor meghallottam Zeldát angolul beszélni, első dolgom volt, amint megkaptam az irányítást, átállítani a játék nyelvét japánra. Irritáló számomra Zelda angol hangja, mert olyan, mintha állandóan pánikolna valami miatt. A japán ehhez képest egy határozott, mégis kellemes hangú nő. Nevezetesen Shimamura Yuu, aki ahogy elnézem, olyan animékben volt hallható, mint az Ao no Exorcist, Oshi no Ko, de Givenben is hallható, mint Uenoyama nővére. Innen tudom a leginkább a leginkább beazonosítani. "Takaros" kis menyecske, maradjunk ennyiben, erélyesen fejezi ki nemtetszését az öccse attitűdje felé.

A felirat meg nem is lehet más, mint holland! Így teljes a játék.

Nos, ennyi lenne. Remélem, tetszett a bemutató. Ha lesz még limitált kiadás, minden további nélkül be fogom mutatni. Végezetül hadd mutassam be jelenlegi Nintendo Switch gyűjteményemet.

Meg egy kis extra a végére: A The Legend of Zelda klubnapra megcsináltam a The Legend of Zelda idővonalat magyarul. Nem tudom, hogy bárki valaha megcsinálta-e, de én ezt itt most közkinccsé teszem.

Mother 2: Gyiyg no Gyakushuu/Earthbound

Megjelenés Japán: 1994 Augusztus 27 USA: 1995 Június 5 Fejlesztő: APE Inc., HAL Laboratory Kiadó: Nintendo Műfaj: JRPG Platform: Super Famicom/SNES Cím eredeti írásmóddal: MOTHER 2 ～ギーグの逆襲～

Amikor 1989-ben Itoi Shigesato és csapata kiadta a Mother-sorozat első részét, kifejezetten nagy sikert értek el vele, ami nem is csoda, hiszen sci-fi elemeket használó, de modern környezetben játszódó történetük nemcsak egy jól elkészített JRPG, de egyben a műfaj korai és szokatlan paródiája is volt. Nem is lehet meglepőnek nevezni, hogy gyorsan meg is érkezett a lehetőség egy folytatás elkészítésére, amelynek munkálatai azonban meglehetősen sokáig, öt évig tartottak. Ennek többek között az is oka volt, hogy az első részért felelős csapatból mindössze az ötletgazda Itoi és a két zeneszerző, Suzuki Keiichi és Tanaka Hirokazu maradtak meg. A fejlesztési időszak talán épp ezért meglehetősen problémás lett, és nagyon úgy nézett ki, hogy a játék végül sosem fog elkészülni, mígnem egy újabb fő tagja csatlakozott vissza az eredeti csapatnak: Iwata Satoru. A főprogramzóként és producerként visszatérő szerző segítségével végül mégis sikerült piacra dobni a játékot, és alighanem nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden idők egyik legfontosabb, legmeghatározóbb alkotása készült el… bár ezt akkor és még utána sokáig senki nem sejtette.

A történet gyakorlatilag folytatja az első rész eseményeit: viszonylag régen négy bátor hős legyőzte a titokzatos és kegyetlen űrlényt, Giygast (a kicsit nehezen értelmezhető katakanás írásmód miatt a japán átírás Gyiyg, de meglehetősen sokféleképpen láttam már leírva a nevet. A Giygas a hivatalos angol átirat). Most azonban újra titokzatos események történnek a világban: űrlények jelennek meg, állatok és tárgyak válnak vaddá. Az események középpontjába ezúttal egy Ness nevű fiú kerül. Az előző rész főhőse – ugyan csak a Nintendónál használ placeholder névpolitika miatt – a Ninten nevet kapta, a második rész főhőse azonban már tudatosan folytatta ezt a hagyományt. A Ness-ről természetesen rögtön eszünkbe juthat a NES, de jobban megnézve a SNES anagrammájáról van szó. Ness kapja a feladatot (mégpedig nem mástól, mint egy szupererős légytől), hogy Giygas egyre nagyobb befolyását megakadályozza a bolygón.

Az Earthbound nem nagyon változtat az első részben leírt recepten: ismét a modernkorban járunk, ismét fiatal srácokat vezetünk végig egy bonyolult úton, és a feladat is gyakorlatilag pontosan ugyanaz: a főgonosz legyőzéséhez meg kell keresnünk a nyolc hangkövet, majd végül szembeszállni vele. Ilyen szempontból ma már akár remake-nek is mondhatnánk, az egyértelmű folytatás-szituáció ellenére, ámde amikor jobban megnézzük a dolgokat, a különbségek nemhogy szembetűnőek, de van egy-két figyelemreméltó újdonság is benne. A partyba ezúttal négy ember is belefér, és négy állandó főhőst is fogunk összegyűjteni. Ők lesznek a már említett Ness, aki Ninten karakterét folytatja, Paula, aki az eredeti Anájára hasonlít és Jeff, aki Lloyd szerepét viszi tovább. Ez a három karakter gyakorlatilag mindenben a NES-es „eredetijére” hasonlít, stílusban is, harci beállítottságban is (noha Ness már nem asztmás). A negyedik karakter, Po viszont egyáltalán nem hasonlít a Mother vendégszereplőjére, Teddyre, hanem helyette egy tipikus távol-keleti harcművész. A történet ezúttal teljesen kidolgozott, nyílt világú keresgélés helyett egy megírt kalandon kell végigjutnunk, a nyolc dallam pedig nyolc, természetesen egyre nehezedő labirintus főellensége után vár bennünket. Bár ez a szám akár nagynak is tűnhet, a játék nemcsak meglepően gördülékeny, de a köztük lévő időszakokat is remekül kidolgozza, és nem fél bemutatni világának sötétségét is a rajzfilmszerű stílus és a rengeteg humor mögött. Külön öröm, hogy nemcsak a négy főhőst dolgozták ki, hanem minden fontosabb szereplőnek megvan a saját arca. De a legfontosabb Porky (Pokey) Minch, aki Ness szomszédja, a játék során sokáig Ness barátja szeretne lenni, de a személyisége egyre jobban torzul, miközben szép lassan eléri céljait.

A helyszínek szintén működnek. Ezúttal gyakorlatilag számozott városokat kapunk (Onett, Twoson, Threed stb.), de közben gyakran kinézünk majd néhány kisebb településre. Bár a játék rajzstílusa konzisztens, ezek a helyszínek nagyon mások. Onett egy remekül ábrázolt nyüzsgő kisváros, Threed egy ijesztő, állandó éjszakába burkolózó horrorfalu, Foursome pedig egy nagyváros, aminek ráadásul van egy szürreális neonvilág ellenpárja.

Ami miatt azonban különösen érdekes játék az Earthbound, az a rengeteg bizarr és mókás elem, amikre a készítők egyszerűen nem sajnálták az időt. Twosonban biciklit bérelhetünk. A tárgyaink között van elég sok, amik változnak és hangot adnak. Pizzát is rendelhetünk, amit az első városból szállít ki a futár, egy igen okosan megalkotott útvonaltervező segítségével. De a labirintusban használhatunk útmutató egereket, akik megmutatják, merre van a kijárat. Rengeteg a popkulturális utalás (a készítők nagyon szerethették pl. a Beatlest), a megoldhatatlan, sehova se vezető mellékküldetés. A játéktermek gépeivel nem játszhatunk, de még annak ellenére is felismerhetjük a rajtuk futó játékokat, hogy azok alig pár pixelméretűek. Vannak események, amelyek kifejezetten az RPG-k furcsaságait parodizálják ki (pl. a Pencil Eraser, amivel ceruzaszobrokat tudunk eltüntetni az útból, és az Eraser Eraser, amivel radírokat). És alapvetően még oldalakon keresztül lehetne sorolni a rengeteg furcsaságot. Mindemellett kifejezetten innovatív fejlesztéseket is tartalmazott: a térképeken megjelentek az ellenségek, nem csak sima random encounterekként kezdődtek meg a harcok, bár itt még nem nagyon lehetett egy-egy küzdelmet elkerülni. Viszont amennyiben partynknak 100% esélye volt egy bunyó megnyerésére, akkor ezek a sprite-ok egyrészt menekültek, másrészt a harcot magát átlépte a program és automatikusan megkaphattuk érte az XP-t/pénzt/tárgyakat. Egyébként maga a pénz nem közvetlenül került elő, hanem győzelem esetén a bankszámlára érkezett, ahonnan le is kellett vennünk azt, mielőtt felhasználjuk.

Emellett azonban a játékot nemcsak a gyerekes és újító humor dominálja. Hanem kifejezetten egy rémisztő történet is, amely nemcsak néha maróan parodizálja ki az amerikai kultúra visszásságait, hanem ügyesen keveri össze az ismerős félelmeket a természetfelettivel. Ness és a többiek útja egy felnövéstörténet, ahol nemcsak meg kell ismerniük egy mókás világot, de szembe kell nézni a sötétséggel is: van itt rendőri korrupció, agresszív bandák, veszélyes vad vidékek, és egy barát feltételezhető meggyilkolása. A játék egy elég emlékezetes része Po (a csapat keleti harcművészének) edzése, felkészítése a kalandra, ami szintén egy meglehetősen bizarr eseménysor. És persze ott van Pokey Minch, Ness szomszédja. A két fiú kapcsolata egy igen fontos eleme a történetnek: eleinte Pokey amolyan ismeretlen rivális, valaki, aki mániákusan rajong Nessért, de a nagyon egészségtelen családi környezete miatt ez egyfajta birtoklási vágyban mutatkozik be. Aztán ahogy gyakorlatilag minden rosszban, úgy Pokey életében is lassan megjelenik Giygas, és ez a rajongás átalakul valami egészen mássá. Hasonlóan az első részhez, Ness is meglátogatja majd Magicantot, az álomvilágot, hogy végül egy időutazás után szembenézhessen a főgonosszal. Giygas egyébként maga is a játék legijesztőbb, legsötétebb eleme, és gyakorta idézik, mint a SNES-korszak talán legfélelmetesebb főgonoszát. Ebbe nem csak az játszik bele, hogy a sok borzalom a játék alatt közvetve vagy közvetlenül az ő műve, hanem az is, hogy a végső csata maga is egy kőkemény erőpróba, amely mintha a legszörnyűbb rémálmainkból lépett volna elő, remekül bemutatja egy nálunk összemérhetetlenül hatalmasabb gonosszal való szembenézés borzalmát. A játék zenéje az első részhez hasonlóan remekmű. Minden helyhez, fontosabb eseményhez saját zene tartozik, néha az előzményből átkomponálva, máshol önmagát remixelve. Az első városban egy nyugodt, mégis gyors, tipikus kalandindító muzsika szól, a szektás városban zavarodott zene, Threedben ijesztő elemekkel teli. De ott a főellenség (Sanctuary Guard) téma is, ami elég vidámnak hangzik, de jobban belehallgatva észrevehetjük, hogy feszült, az élet-halál harcot megjelenítő alkotásról van szó. Énekes kísérőlemez ehhez nem készült.

A játék az első részhez hasonlóan nagyon jó eladási adatokkal bírt Japánban. Amerikában azonban óriási bukásnak bizonyult, egész egyszerűen azért, mert az első rész sosem került ki Japánból, és a sorozat szimpla grafikai stílusa nem tudta felkelteni az emberek figyelmét. Ráadásul ekkoriban, a 90-es években az egyik fő humorforrás nyugaton az úgynevezett gross-out humor volt, ami leginkább undorító dolgokban keresett poénokat. Az amerikai marketingesek pedig erre álltak rá, kigyűjtötték a játék ronda, slime-szerű ellenségeit és ezekre építették fel a kampányt, ami természetesen iszonyatos bukás lett. Mindössze egy kicsi, de annál aktívabb rajongói bázis jött létre. Éveknek kellett eltelnie, hogy a játék végre megkapja nyugaton is azt a státuszt, amit kiérdemelt, bár ekkor a Nintendo részéről többé-kevésbé mindegy volt anyagilag. Azonban ahogy a játék egyre inkább kulturális fogalommá lépett elő, egyre többen foglalkoztak vele, és gyakorlatilag az egyik legfontosabb befolyásolójává vált a modern indie játékkészítésnek. 2023-ban egy dokumentumfilm készült Earthbound, USA címmel, ami azt mutatta be, hogyan fogta össze a kevés korai rajongót a játék. 2006-ban egy bizonyos Toby Fox készített egy romhack-et Arn’s Winter Quest néven, hogy aztán 2008-ban egy Halloween Hack néven elterjedt, teljes, saját grafikákat és zenéket tartalmazó fanmunkával jöjjön elő. Toby Fox ma leginkább két közkedvelt és népszerű játékáról, az Undertale-ról és a Deltarune-ról ismert. De a 2010-es évek közepétől sorban jöttek ki a magukat Earthbound hatásúnak mondott RPG-k: Lisa, OMORI, Eastward, hogy csak egy párat említsek. Akárhogy is nézzük, hosszú volt az út a kiadástól a nemzetközi sikerig. Sajnos a játék hivatalos útját a csapnivaló nyugati eladási adatok megakasztották, de Itoi Shigesato csapata hazájában még látott benne fantáziát, és 2006-ban, tizenkét év múlva kiadott egy utolsó, harmadik részt. De ez már a következő cikk témája lesz.

A cikk megírásához a saját ismereteim mellett az alábbi források nyújtottak segítséget:

Earthbound, USA (IMDB) | Piracy helped Earthbound become a cult classic (Polygon) | Starman.net | Earthbound: Itoi's accurately inaccurate America nostalgia

Amikor játszva kölcsönözhettünk

Én ezt eredetileg retro gaming posztnak szántam, csak hát az a faramuci helyzet állt elő, hogy aktualitása lett. Most volt ugyanis hír, hogy a Sony a PlayStation 5 konzoljainak árának emelkedése okán bevezeti a kölcsönzéses rendszert. Nagyon tetszik az ötlet, hova tovább, az olvasottak alapján kijelenthető, hogy igencsak korrektek az ajánlatok. Bár a cikk némileg lódít, mert a PlayStation hivatalos weboldalán nem írnak vásárlási lehetőségről. Az még akkor is remek opció lenne, ha a végösszeg végül magasabban jön ki, mintha most megvásároltuk volna a konzolt, mert azt gondolom, hogy többen vennének PlayStation 5-öt, de a nagyon magas ára miatt most nem engedhetik meg maguknak. Így hozzá tudnának jutni egy példányhoz.

Tulajdonképpen ismétli magát a történelem, hiszen a '90-es években volt elterjedt gyakorlat a konzolok, játékok kölcsönzése. Akkor is az volt, hogy annyira magasak voltak az árak, hogy megérte ez a konstrukció. A különbség most annyi, hogy annak idején a konzolboltok fakultatíve vezették be, most viszont a Sony ezt központilag vezeti be. Japánban már egy ideje működik, és nagyot fut náluk. További különbség, hogy ezt egy lízingcég működteti. Az Egyesült Királyságban a PlayStation Flex nevet kapta a szolgáltatás. Meglátjuk, mennyire lesz foganatja. Amit eddig látok, az alapján szimpatikusnak tűnik, mert a három éves kölcsönzés havidíja is alacsonyabban jön ki összesen, mint a PS5 teljes ára. Remélhetőleg elterjed egész Európában, ha tényleg lenne utólagos vásárlási lehetőség, az lenne a non plus ultra.

Az 576 KByte Shop szlogenje volt "A hely, ahol játszva vásárolhatsz", majd később "A hely, ahol játszva kölcsönözhetsz". Nem véletlen a változtatás. 1993-ban olyan magas volt a konzolok és játékok árai, hogy általánosságban lassulásnak indult a konzolpiac. A jobb oldalon látható, inflációval korrigált ártáblázat is remekül érzékelteti, hogy miről van szó. Nem csoda, hogy ez a piac szereplőit is változásra késztette, új módját keressék annak, hogy megszólítsák a játékos közösséget.

Ez Magyarországra különösen igaz volt, hiszen itt eleve alacsonyabb volt a vásárlóerő a '90-es években, így itt különösen drágának számítottak a játékok. A drága konzolok és játékok többek között azt hozták magukkal, hogy az utcában jellemzően egy valakinek volt Super Nintendója vagy Sega Mega Drive-ja, a többi gyerek pedig hozzá járt át játszani. Ez a közösségépítésnek egy teljesen új formáját hozta magával. Ők alkottak egy csapatot, de arra is akadt példa, hogy innen alakultak klubok.

Erről nekem is vannak emlékeim. A mi utcánkban ketten voltunk, akinek volt Super Nintendója, így a barátok, osztálytársak hozzám jártak át, akiket érdekelt a videojáték. Volt ennek egy hangulata, amit szerettem. Csak még jobbak voltak a játékok és az összecsapások, ha volt szurkolótábor is.

Az üzleteket illetően jellemzően 24 órára lehetett konzolt, játékot kölcsönözni. A játékok kölcsönzése is nagyon ment, hiszen jellemzően így volt lehetőség kipróbálni az újdonságokat. Már a kölcsönzésben is nagy örömöm volt, úgy vittem haza a játékot, mintha a sajátom lett volna. Aztán a játék köré gyűltünk, és jó hangulatban teltek a játékok. És ne feledjük el, hogy többek között ez is oka volt annak, hogy a játékok annyira nehezek voltak annak idején, hogy ne az legyen, hogy a játékos egy 24 órás kölcsönzéssel kijátssza a játékot, aztán nem veszi meg. Erre a legjobb példa a SNES-es és a Sega Mega Drive-os Oroszlánkirály játék, ahol a Disney kifejezett elvárása volt, hogy nehéz legyen a játék.

De persze nemcsak kölcsönzés volt ekkoriban, hanem a konzolboltban, helyben is lehetett játszani. Általában egy órára 100-200 forintért lehetett játszani. Ez a közösségépítésnek egy teljesen új formáját hozta, hiszen gyakran ismeretlen srácok álltak össze játszani, és így akár barátságok is szövődhettek. Ilyennek én is részese voltam. Olyan is volt, hogy ha nagyon belemerültünk a játékba, de szóltak ránk, hogy hamarosan lejár az idő, akkor négyen dobtuk össze az újabb órára való játékot, és ment a móka tovább. Ezért van az, hogy a Mario Kart 64 és a Goldeneye 007 különleges játékok számomra, mert főleg konzolboltban játszottam velük sokat. És azok az órák felejthetetlenek voltak, mivel négyen játszottunk velük, ezért számomra ezek a többjátékos móka igazi alapkövei voltak.

Ezért van az, hogy nem bánom, hogy későn tudtam venni Nintendo 64-et. Csak 2000-ben, de ha azt vesszük, hogy a helyben játékokkal és kölcsönzésekkel mennyit játszottam előtte, az élmény sokkal korábbi.

Jól látható, hogy a kölcsönzés annak idején egy win-win deal volt a konzolboltoknak és a vevőnek is, hiszen volt lehetősége kipróbálni a játékot, így úgy vehette meg azt, hogy tudja, hogy neki az tetszeni fog. Nem utolsósorban barátokkal mindig jobb kipróbálni az újdonságokat. A konzolboltoknak meg hamar összejött a játék ára a kölcsönzésekből.

Valami hasonló kísérel meg a Sony mai körülményekhez mérten visszahozni. Bár a közösségépítés része elmarad (a helyben játék oldaláról biztosan), de az mindenképp pozitívum, hogy lehetőséget biztosít arra, hogy az is hozzájusson PS5-höz, aki nem engedheti meg magának. Ez elég jól mutatja, hogy a konzolpiac lassulásnak indult annak következtében, hogy az árak már nemhogy nem csökkennek abban a mértékben, ahogy korábban, sőt még inkább növekedett is. De mint látható, elég csak egy-két jó ötlet, és a piac nem vész el, csak átalakul. A helyben játék meg az gamer- és esport bároknak köszönhetően jó ideje jelen van ismét Magyarországon.

Ezért van az, hogy én nem tartottam különösen problémásnak az áremelkedést. Egyrészt kellemes emlékeim vannak azokból az időkből, amikor jóval kevesebb játékot vásárolhattunk. Az igazat megvallva én nemcsak azért nem szeretem, amikor meghirdetnek egy konzolt kismillió játékkal, mert meg van buherálva a gép, hanem mert papíron ugyan jól hangzik a mennyiség, de időt is kapok hozzá, hogy az összes játékot 100%-ra végigjátsszam? Aligha. Tehát régen jóval kevesebb játék volt, de ezekbe volt idő elmerülni, végigjátszani. Tudatosabb is volt a játékvásárlás, amit meg nem tudtunk megvenni, azt kölcsönöztük. Másrészt tudtam, hogy lesz erre megoldás. És lám, a Sony meghozta. Remélem, beválik Európában is. Némileg más lesz, mint 30 éve, hiszen változnak az idők, de azt gondolom, hogy a jelenkor igényeihez alkalmazkodva ez most is jó gyakorlat lenne.

Nintendo gyűjtemény: The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D

A The Legend of Zelda évfordulójának alkalmából be szeretném mutatni a sorozathoz köthető játékgyűjteményemet. Első ízben az Ocarina of Time 3D-t. Azért ezt, mert személy szerint jobban szeretem ezt a kiadást, mint az eredetit. Méghozzá azért, mert talán ez az első olyan remake, melynek grafikai és technikai fejlettsége tükrözi a játék nívóját. Az Ocarina of Time nem érdemtelenül a mai napig a világ legjobbjának tartott játék. Kezdve azzal, hogy a Famitsu japán magazinban az Ocarina of Time volt az első olyan játék, mely megkapta a maximális pontszámot. És a játéknak a nimbusza azóta sem kopott ki.

Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ahhoz, hogy a játéknak ekkora presztízse legyen, kellett az is, hogy szinte teljesen kizsigereljék a Nintendo 64-et technikailag. És ennek főleg mi, európaiak vagyunk a kárvallottjai, hiszen az órajel és az 50 Hz miatt eleve lassabbak a játékok nálunk. Ez az Ocarina of Time esetében fájóbb az átlagnál.

A Limited Edition Wind Waker játék második lemeze az Ocarina of Time, amit már javítottak, de úgy gondolom, hogy az első, technikailag igazán jó kiadás a Nintendo 3DS-es Ocarina of Time 3D. Ez az első olyan változat, amelyik méltó a játék nagy híréhez.

Az én példányom kicsit késői, 2022-ben vettem Hollandiában. Azon túl, hogy keblemre a holland nyelvvel és a holland kiadásokkal, korábban elkövettem azt a hibát, hogy eladtam minden Nintendo 3DS játékot, amit a Nintendo Selectsnek köszönhetően olcsóbban meg tudtam venni a Nintendo eShopról digitálisan. Aztán később visszavásároltam az összes játékot, de azóta úgy vagyok vele, hogy amíg nem tör rám egy kataklizma, addig nem szeretnék semmi olyasmit eladni, amihez van kötődésem.

Van egy olyan tézisem, hogy ez az artwork is azt közvetíti, hogy komolyan gondolták ezt a kiadást. Ezt a Nintendo 3DS-es Ocarina of Time megjelenésekor közölték, és meggyőződésem, hogy a valaha közölt legszebb Nintendo artworkök egyike. Mert csodálatos, részletgazdag, minden ízében fantasztikusan kidolgozott képről van szó. Link meg azért relatív kicsi, mert a táj hatalmasságával akarták érzékeltetni azt a szabadságérzetet, amivel a játék megajándékoz minket. Hogy nemcsak hogy a felfedeznivalók tárháza végtelen, hanem arra mész, amerre akarsz. Az egész Hyrule csakis a tiéd, és csak rád vár, hogy bejárd és felfedezd. Remekül érzékelteti a játék lényegét, a felfedezést, a rácsodálkozást, a gyermeki lelkesedést. Ekkor lehet igazán érezni a játék lelkét és nem akkor, ha végigjátszuk a játékot. Nem véletlen van annyi rejtett kincs a játékban. A 100%-os végigjátszáshoz tényleg alaposan be kell járni az egész játékteret.

Ez az artwork abból a szempontból is korszakalkotó, hogy aztán ez a téma lett a későbbi Zelda játékok artworkjeinek az alapja. Főleg a Nintendo Switches Zeldáknál érhető tetten, hogy a játékok nyílt világú mivoltát hasonlóan festői, csodálatos tájakkal érzékeltették. Már nem Link van a központban, hanem a világ hatalmassága és érintetlen szépsége. Az új Zelda játékokat akkor lehet igazán élvezni, ha belemélyedsz és átadod magad a felfedezés örömének.

Az természetesen alapvető, hogy a belső papírjának is meg kellett, hogy legyen. Amúgy relatív jó vásár volt, a Marktplaatson találtam €20-ért. Teljes mértékig elégedett vagyok vele, nem pályázok angol nyelvű kiadásra. Nincs problémám a leírás értelmezésével, ami szerintem a lehetőségekhez mérten kifejezetten szépen néz ki.

A 2011 volt az az év, amikortól a Nintendo belekezdett a leírásainak "összezsugorításába", és bár kárvallottja lett ennek az OoT 3D is, ez kifejezetten nagy és jól meg van csinálva. Ebből is látszik, hogy nem akarta a Nintendo veszni hagyni ezt a kiadást. És jól is tették, a lehetőségekhez mérten egy szép kiadással van dolgunk, túl azon, hogy van egy Ocarina of Time témájú Nintendo 3DS, ami aztán tényleg szinte megszólal.

Semmiben nem kevesebb ez a kiadás, mint az Wind Waker Limited Edition, hiszen ebben is megnyitható a Master Quest, ha már végigjátszottunk az alapjátékot. Érdekes időt szánni rá, mert játékélmény többszörösen visszaadja a befektetett időt. Az nagy dobás lenne, ha a Nintendo a 40. évforduló alkalmával bejelentené Nintendo Switch 2-re az Ocarina of Time HD-t. Az már tényleg olyan lenne, hogy azzal teljesedne ki csak igazán a játék nagyszerűsége. Rohannék előrendelni, akár a limitált kiadást is!

40 éves a The Legend of Zelda

Tavaly a Super Mario Bros. megjelenésének 40. évfordulóját ünnepeltük. Ez a játék adta meg végül az utolsó löketet Japánban a Nintendo kazettás rendszerének, a Famicomnak. A The Legend of Zelda viszont a Famicom Disk System nyitócíme volt. Bár a két játékot egyszerre fejlesztették, a The Legend of Zelda komplexitása nemcsak a néhány hónapos plusz munkát követelte meg, hanem a kicsivel jobb rendszert. A Famicom Disk System megfelelő volt, nem utolsósorban küszöbön volt a megjelenése, így 1986-ban a kezében tudhatta a japán videojátékos közösség.

Szükség is volt az extra chipekre, amivel a Famicom Disk System rendelkezett, mert ilyen összetett játékot korábban nem látott a videojátékos közösség. Hatalmas játéktér, amelyben szabadon mozoghattunk. Minden csak arra vár, hogy felfedezzük. A Nintendo egy igazán varázslatos tájat tárt a játékosok elé, amely tele van fantáziadús lényekkel, elemekkel.

Történet

Réges-régen a világban káosz uralkodott!

Ezen káosz közepette Hyrule földjén egy kis királyságban egy legenda szállt apáról fiúra. A “Triforce” legendája, az arany háromszögekről, melyek misztikus erővel bírnak. Egy napon egy gonosz sereg megtámadta ezt a békés kis királyságot és ellopta az Erő Triforce-át. Ez a sereget Ganon vezette, a Sötétség hatalmas hercege, aki uralkodásával félelembe és sötétségbe akarta taszítani a világot. A gonosz uralmától tartva, Zelda, a királyság hercegnője nyolc részre törte szét a Bölcsesség Triforce-át, amit a birodalom különböző részeibe rejtett, hogy megmentse a gonosz Ganon karmaitól. Ezzel együtt megkérte a legmegbízhatóbb dajkáját, Impát, hogy titokban keresse meg azt a férfit, akinek van elég bátorsága elpusztítani a gonosz Ganont. Ennek hallatán Ganon dühbe gurult, bebörtönözte a hercegnőt és csapatot küldött Impa megkeresésére.

Erdőkkel és hegyekkel dacolva Impa menekült üldözői elől, hogy mentse az életét. Amikor már nagyon fáradt volt, Ganon gonosz csatlósai körülvették őt. Sarokba szorították! Mit tehetett volna? ... De várj! Még nincs minden veszve! Megjelent egy fiatal fiú. Ügyesen legyőzte Ganon csatlósait, és megmentette Impát a halálnál is rosszabb sorstól.

Linknek hívták. Utazásai során találkozott Impával és Ganon csatlósaival. Impa elmesélte Linknek Zelda hercegnő és a gonosz Ganon teljes történetét. Fűtötte az igazságérzet, ezért Link elhatározta, hogy megmenti Zeldát. De Ganon erős ellenfél volt, hiszen birtokolta az Erő Triforce-át. Így hát, hogy meg tudjon küzdeni Ganonnal, Linknek meg kellett keresni a Bölcsesség Triforce-ának részeit, hogy újjáépítse a misztikus háromszöget. Ha ezt nem tudta volna megtenni, Linknek esélye nem lett volna eljusson a Halál Hegyébe, ahol Ganon élt.

Le tudja Link győzni Ganont és megmenteni Zelda Hercegnőt?

Csak rajtad múlik. Sok sikert! Használd okosan a Triforce-t.

Játékmenet

A játék akció, kaland és RPG elemeket is tartalmaz. A játékos felülnézetből irányítja Linket, és fordul egyet a kép, amint Link eléri a képernyő szélét. Hyrule hatalmas világa változatos környezet teszi még szebbé. Link a kardjával győzi le az ellenségeket, de a kalandja során különböző segítő tárgyakat talál. Ezek egy része igencsak mélyen van elrejtve, megtalálásuk a játék egyik nagy rejtvénye.

Zelda Hercegnő a Bölcsesség Triforce-ának darabjait nyolc különböző kazamatában rejtette el. Ezeket kell Linknek megtalálni, a bennük lévő szörnyeket legyőzni. Ezekben a várbörtönökben is különböző segítő tárgyakra bukkan Link. Ha megszerzi a Bölcsesség Triforce-ának nyolc darabját és összerakja, akkor léphet be az utolsó várbörtönbe, a Halál Hegyébe, ahol már le tudja győzni Ganont és meg tudja menteni Zeldát.

Link a csak játék elején kapott karddal és ruházattal csak nagyon nehezen tudná Ganont legyőzni. Ezért a játék során erősebb kardokat talál, amivel könnyebben le tudja győzni az ellenségeket. A különböző színű ruházatok pedig ellenállóbbá teszik a sebződések ellen.

Fejlesztés

A játék Miyamoto Shigeru és Tezuka Takashi második közös fejlesztése. Miyamoto-san fejlesztette a játékot, míg Tezuka-san írta a történetet és a forgatókönyvet. A programozást nagyrészét Nakago Toshihiko látta el. Terui Keiji írta meg a háttértörténetet a játék leírásában. Elsősorban a középkori európai harcok ihlették a történet írásakor. Ő olyan animéknek forgatókönyvein dolgozott, mint a Dr. Slump vagy a Dragon Ball. Mind a két manga Toriyama Akira műve.

A fejlesztés 1984 őszén kezdődött, és már akkor is a Famicom Disk System megjelenésére időzítették a játék megjelenését. Bár a Super Mario Bros. és a The Legend of Zelda játékok fejlesztése egyszerre történt, figyeltek arra, hogy a két játék jól elkülöníthető legyen egymástól. A Mario játékot tudatosan egyszerűbbre fejlesztették, ahol a kaland volt a lényeg, és hogy a játékos végigjátssza a játékot. Ezzel szemben a Zelda játék jóval lassabb, összetettebb. Kifejezetten azon voltak, hogy a játékost gondolkodásra késztessék, akár annyira átérezze a kaland súlyát, mintha ő maga lenne a hős. Eleinte tartottak attól, hogy ez nem fog bejönni a játékosoknak, unalmasnak fogják tartani, végül nagyon kedvező fogadtatásra talált a játék.

Így nézett ki a játék Adventure-ként (Forrás: Nintendo Japan)

Az első koncepciót Miyamoto-san 1985. február 1-jén mutatta be. Ekkor a játék neve még csak “Adventure” volt, de már ez is részletes, átgondolt volt, aminek alapján tovább tudtak lépni. A grafikai terv vázlata is igen hamar, február 13-án készült el.

Grafikai vázlat alig két héttel később (Forrás: Nintendo Japan)

Miyamoto-san emlékezése szerint a japánokat összezavarta a kezdeti játéktervekben a nem lineáris játékmenet, és a játékot már kezdték, hogy Link kezében ott volt a kard. Ezt végül azért változtatták meg, hogy a játékos már az elején hallgasson az idős emberre és fogadja meg a tanácsát. A későbbi játékmenetben az idős bölcsek útmutatást adnak Linknek a továbbiakat illetően, ezzel a kommunikáció egy teljesen új formája valósult meg. Ez a játék alapozta meg a játékokban a karakterek közti beszélgetést.

A labirintusszerű elrendezés vázlata
(Forrás: Nintendo Japan)

Miyamoto-san a saját gyerekkori kalandozásait rajzolta meg a játék során. Kiotó környéki erdőket, mezőket, barlangokat járta be, és a Zelda játékokon keresztül akarta átadni azt a csodát, amit a felfedezései során élt meg. "Amikor gyerek voltam, egyszer menten túrázni és találtam egy tavat. Meglepődtem, amikor megláttam. Amikor térkép nélkül utaztam az országban, ahogy az úticélom felé mentem, lenyűgöző dolgokat találtam. Rájöttem, milyen csodálatos érzés egy ilyen kalandra indulni." Emlékszik vissza Miyamoto-san. Emellett nagyon szerette Indiana Jones történeteit is.

A Sonobei otthonában a tolóajtók labirintust képeztek, ez adta az ihletet arra, hogy a kazamaták labirintusszerűek legyenek. Hatással voltak rá a The Black Onix és az Ultima játékok is, amiben a karakterek fejlődését szórakoztatónak találta. Tezuka-san véglegesítette a kazamaták dizájnját és 1985 decemberében továbbadta Nakago-sannak, aki beprogramozta a játékba. Ám valami hiba miatt végül a kazamatáknak csak a felét programozta be, a térkép viszont a teljes egészében bekerült a játékba. Miyamoto-san ennek ellenére elégedett volt az eredménnyel, a csapat pedig elhatározta, hogy a memória másik felét pedig a második küldetés megalkotására használják fel. Ez a játék nehezített változata, ami akkor nyílik meg, amikor végigjátszottuk az alapjátékot. Tezuka-san találta ki, hogy a történet tündérmese-jellegű legyen, amit az olyan fantasy könyvek inspiráltak, mint J.R.R. Tolkien: A gyűrűk ura című regénye.

Miyamoto-san szerint a játék korai koncepciójában technológiai elemeket is tartalmaztak. Triforce töredékek elektronikus áramkörök voltak, a játék pedig eredetileg egyszerre játszódott volna a múltban és a jövőben is. Link neve is onnan származik, hogy kapcsolatot teremt a két idősík között. Ez ugyan végül nem valósult meg, de a későbbi játékokban a különböző világok és időszakok megjelennek. A főhős ezek között teremt kapcsolatot. A sorozat a későbbi játékokra is megtartották a fantasy-középkori jelleget, de beépítettek néhány technológiai elemeket. A címszereplő neve Zelda Fitzgeraldtól származik. A férje F. Scott Fitzgerald híres író volt. Zelda híres volt szépségéről, Miyamoto-sannak pedig tetszett a nevének hangzása.

Kondo Koji eredetileg öt zenét szerzett a játékhoz. Az első zenék nehezen jöttek, mert Tezuka-san utasításai nehezen érthetők voltak. A játékmenetet illetően is csak annyit árult el, hogy markánsan eltér a Super Mario Bros.-tól. Ez zavarta Kondo-sant, a homályos utasítások nehezítették a munkáját. Eredetileg Maurice Ravel: Boléro műve alapján írta a játék főcímzenéjét, mert annak dinamikája tökéletesen passzolt a játék lendületéhez. Ám 1985 novemberében át kellett írja a zenét, mert a japán törvények értelmében a mű még nem volt közkincs. Végül teljesen új alapra írta meg a végleges változatot, ami az egész játéksorozat ikonikus témája lett. A zenét egy nap alatt írta meg.

Miyamoto-san a címképernyőn hallható zene kapcsán megjegyezte, hogy a hangulata a spagettiwestern filmek melankóliáját idézi, ugyanakkor bátor, buzdító, így méltó egy kaland elindításához.

Megjelenés

Japán

Japánban a Famicom Disk System nyitócíme volt 1986. február 21-én. Az FDS nem egy önálló konzol volt, hanem egy kiegészítő, amit a Famicom aljába lehet csatlakoztatni. Jelentősége nemcsak az, hogy floppy-ra is írtak játékot, hanem extra hangchipet is tartalmaz, így a hangzás tartalmasabb. Ez leginkább a játék főcímzenéjében érhető tetten, de Link kardsugarának hangja is más, ahogy a főellenségek üvöltése is élethűbb. A Famicom Disk System önmagában nem használható. A floppy előnye nemcsak az, hogy nagyobb tárhellyel rendelkezik, hanem gyártása jóval költséghatékonyabb. Mivel a Famicom csak 256 karaktert támogat, ezért japán szöveget kizárólag katakanával jelenítenek meg. Ez az a japán írásrendszer, amit idegen eredetű szavak írásához használnak. További előnye a floppynak, hogy újraírható, ezért van az, hogy a The Legend of Zelda az első olyan játék, mely saját mentéssel rendelkezik, ahelyett, hogy jelszavakat jelenítene meg. A játék kihasználta a controller mikrofon bemenetét is. Bizonyos ellenségeket megölhetjük pusztán azzal, hogy beleüvöltünk a mikrofonba.

Japánban ezen tényezők mellett az is hozzájárult a sikerhez, hogy egyrészt a kiegészítő megjelenésekor ez volt az egyedüli önálló játék, a többi mind Famicom port volt.

A játék meg is lehetett nyerni Japánban. A Charumera ramen cég hirdetett meg a játék megjelenésekor egy The Legend of Zelda promóciót, aminek keretében meg lehetett nyerni a játékot. Ez a kiadás elvileg semmiben nem különbözik az eredetitől. Ennek ellenére rendkívül drágán értékesítik aukciós oldalakon, mert nagyon ritka.

Cartridge változat

A játék 1994-ben cartridge-en is megjelent. Ehhez a játékot némileg le kellett butítani a Famicom PCM hangrendszeréhez igazítani a hangzást. A mentést meg egy kazettába beépített "Memory Management Controller" chippel (MMC1 modell) oldották meg. Ez nemcsak azt tette lehetővé, hogy a játékok kazettán is nagyobbak legyenek, hanem elemmel működő RAM-mal is rendelkezett, így a játékosok tudták menteni az adataikat. Ugyanakkor az elem lemerülése teljes és visszavonhatatlan adatvesztéssel járt.

A kazettás kiadásra a címet is módosították, a "Zelda no Densetsu" cím mellé egy 1-es számot is írtak, hiszen ekkorra már voltak folytatások.

Amerika és Európa

A The Legend of Zelda nyugaton aranyszínű cartridge-ben jelent meg. Hogy ez már vásárláskor is vonzerő legyen, a dobozból kivágtak egy apró részt, hogy látható legyen a kazetta színe. Az amerikai kiadás leírásában tévedésből benne hagyták “az ellenségek utálják a hangos zajt” utalást. Ez sokakat megtévesztett, mert azt hitték, hogy a “recorder” nevű fuvola használata egyfajta jolly joker. Ehhez képest döbbenten konstatálták, hogy semmi hatása nincs.

A játékban megszerezhető könyv nevét Book of Magicre változtatták meg. A japán változatban Bible a könyv neve. Valószínűleg azért eszközölték a változást, a Nintendo of America akkori szigorú irányelvei szerint a játékok nem tartalmazhattak semmilyen vallási vonatkozást. Ehhez képest érdekes módon a pajzson látható keresztet meghagyták.

A játékból 1988-ban kétmillió példány kelt el. A Nintendo of America igyekezett az erős és összetartó rajongói bázist képezni, ezért, ha a játékhoz mellékelt garanciajegyet visszaküldték, automatikusan egy rajongói klub tagjai lettek. A tagok kéthavonta kaptak egy eleinte 4, 8 majd később 32 oldalas hírlevelet, amiben különböző tippek-trükkök szerepeltek Nintendo játékokból. Az első számból 700 példányt küldtek ki, de a rajongói bázis rohamléptekben növekedett. 1988 elejére már 1 millió tagja volt.

A japán magazinok sikereiből tudta a Nintendo, hogy a rajongók értékelik ezeket a segítségeket. Ezt későbbiekben kiegészítették rejtvényekkel, viccekkel, és a rajongók különösen örültek az olyan összetettebb játékokhoz adott tippeknek, mint a The Legend of Zelda, amelyben például titkos ajtókat, bejáratokat, rejtett kulcsokat fedtek fel. Az 1988-ban átlépett lélektani határ arra késztette Arakawa Minorut, az akkor Nintendo of America elnökét, hogy indítsa útjára a Nintendo Power magazint.

Mivel a Nintendónak nem volt sok terméke, ezért kevés reklámot készített. De azok hatalmas költségvetéssel bírtak. Egy Nintendo reklám elkészítése akár 5 millió dollárt is elégetett, ami négy-ötszöröse egy átlagos cég reklámjának. A The Legend of Zelda reklámja volt az első, amit elkészítettek, méghozzá Bill White reklám és PR-igazgató vezetésével. A reklám nagy figyelmet kapott, hiszen egy amerikai komikus, John Kassir, lényegében “eljátszotta” a játékot. Egy sötét, várbörtönnek látszó helyen volt, hadonászott mindenfelé, mintha lecsapná az ellenségeket, miközben a nevüket kiabálja, és Zeldát hívja.

Új kiadások

BS Zelda no Densetsu

A játékot Japánban eredetileg nem Famicom kazettán tervezték újra kiadni, hanem Super Famicomra egy kibővített változatot. A játék 1995-ben játszható is volt a csak Japánban kapható Satellaview kiegészítő segítségével. A kiegészítő tulajdonképpen egy modem, amivel műholdról lehetett venni Super Famicomra játékot, magazint. A Satellaview egy 512 KByte méretű kazettából és egy, a Super Famicom aljába illeszthető kiegészítő portból állt. A játék 16-bites grafikával és kibővített lehetőségekkel játszható volt 1995 augusztusa és 1997 januárja között. Az első térképet 1995. augusztus 6-án tették közzé, míg a másodikat 1995. december 30-án. A játék további érdekessége, hogy nem Link volt a játszható karakter, hanem egy Satellaview-ből választott karaktert iráníthattunk.

Nyugati kiadások

A játék először a Nintendo GameCube-ra megjelent Animal Crossing játékban volt játszható, de nem úgy, ahogy a többi elérhető játék. A játék Nintendo Entertainment Systemre megjelent játékokat tartalmaz, amik a játék egy bizonyos helyszínén játszhatók. Négy játék viszont csak speciális módon volt elérhető, közülük a The Legend of Zelda nyitható meg a legkörülményesebben. Szerepel a játék az Animal Crossing kódjában, de csak csalókártyával nyitható meg.

Az első hivatalos kiadás a The Legend of Zelda: Collector’s Edition játékgyűjtemény részeként jelent meg. Az első játék mellett játszható a Zelda II: The Adventure of Link, az Ocarina of Time és a Majora’s Mask, valamint egy 20 perces demó is megnyitható a Wind Waker játékból. Game Boy Advance-re is megjelent 2004-ben a játék a NES Classics sorozat részeként. A felbontást a Game Boy Advance-hez igazították, az emuláció pedig a Collector’s Edition változatán alapul. Ezek mellett Virtual Console és Nintendo Switch Online részeként is megjelent a játék. A Wii Virtual Console emulációja is a Collector’s Edition kiadásán alapul. Valamint egy demó is játszható a Wii-re megjelent Super Smash Bros. Brawlban. 2021 novemberében pedig a játéksorozat 35. évfordulója alkalmából megjelent egy Game & Watch kiadás a játékból. Itt játszhattunk először hivatalosan a The Legend of Zelda japán változatát.

Minden újabb kiadás szinte 100%-osan megegyezik az eredeti változattal. Apróbb helyesírási hibákat javítottak ki, főleg a címképernyő történetében.

Fogadtatás

A játék minden szempontból forradalmi volt és hatalmas siker. Japánban már a megjelenés napján 1 millió példány kelt el a játékból. Amerikában pedig az első olyan NES játék volt, mely elérte az 1 milliós eladást. Európában viszont jóval szerényebb eladásokat produkált. Nem kapott komoly reklámkampányt a játék, a gaming média sem nagyon beszélt róla, a játékosok is inkább idegenkedtek a teljesen újszerű játékmenettől és hogy túl sok titkot, rejtvényt tartalmaz. A játék visszamenőleg lett nagyon kedvelt. Sokan az újrakiadott változatok által ismerték meg a játékot.

A japán BIWEEKLY Famitsu magazin kritikusát lenyűgözte a hangzás, a szép, tiszta grafika és a könnyed, egyszerű irányítás. Úgy tartják, hogy a népszerűsége a dizájnban rejlik, és bár nehéz a játék, de a küzdelem kifizetődik. Ez inspirálja a játékosokat, hogy ne adják fel. A Famicom Hisshoubon magazin mind a három kritikusa dicsérte a játékot. A változatos fegyverarzenál, a hatalmas játéktér és a sok titok nemcsak tartalmas, hanem hosszútávú szórakozást garantál, ugyanakkor a Famicom Disk System 15000 jenes árát sokallották. Az első Famitsu Game Awards díjátadón a The Legend of Zelda lett az év harmadik legjobb játéka a Dragon Quest és a Gradius mögött. A legjobb háttérzene díját viszont elnyerte. Az 1994-es új kiadást a Famitsu 273. számában ugyan remekműnek írták le, de felhívták a figyelmet, hogy mivel cartridge-en jelent meg, ezért mind grafikailag, mint zeneileg gyengébb minőséget képvisel, ami már nem felelt meg az akkori standardeknek.

Az amerikai sajtó is dicsérte a játékot. A Computer Entertainer kiváló kalandjátéknak nevezte a játékot. Jócskán felülmúlta a várakozásokat, hiszen nem egy tipikus Hack-and-Slash játékról van szó. A története túlmutat az addig látottakon. Kiemelték a játék nehézségét is, hogy bár sok szörnnyel kell megküzdeni, titkos bejáratokat kell felfedezni, ami ugyan rengeteg frusztrációval járhat, de a játék rúpiákkal, fegyverekkel, új helyekkel, felfedezéssel bőven megjutalmaz, tehát a kemény munka kifizetődik. Dicsérték a játék nagyon vonzó mivoltát, a mesés tájakat, legnyűgöző grafikát és a kiváló eredeti zenét. Külön kiemelték, hogy a hatalmas játéktér ellenére a játék gördülékeny és zökkenőmentesen halad. A játék hihetetlenül gazdag játékélménnyel jutalmazza a játékost, ami messze túlmutat az addig megszokott játékokon. Úgy fogalmaztak, hogy minden Nintendo-rajongó számára kötelező. A Computer Gaming World 1988-ban az év kalandjátékának nevezte a The Legend of Zeldát. Úttörő volt az akció-kaland játékok konzolra történő áthozatalában. 1990-re sok számítógépes RPG-játékos vett Nintendo Entertainment System konzolt. A Nintendo Power magazin első számára a játékosok Top 30-as szavazásán 1. helyen végzett. A magazin az 1988-as év “legjobb kihívású” játékának díját is megkapta. A magazin a működő innovációinak okán a legjobb NES játéknak minősítette a The Legend of Zeldát. A GamesRadar a 3. legjobb NES játékának minősítette, dicsérve a komplexitását, hogy nyílt világú, a grafikát pedig időtlennek írták le.

Európában viszont nem volt egységesen pozitív a fogadtatás. A brit Computer and Video Games hosszasan ismertette a játékot tárgyilagosan, kevésbé az érzelmekre helyezte a fókuszt. Végsősoron kiemelte a kiváló grafikát, játékmenetet és zenei hangzást, de bírálta a 39 GBP-s árat. Ez jól mutatja, hogy Európa bizonyos szempontból elmaradott volt videojátékok terén, hiszen ide végképp nem jutott el semmilyen RPG játék, ezért ez a játék még ebben a formában is teljesen új volt. Az ACE magazin ugyanakkor "szerepjáték-eposz"-nak nevezte a The Legend of Zeldát, amivel bebizonyította a Nintendo, hogy a konzolok is alkalmasak a szerepjátékokra. A Total! Magazin 1992-ben 78%-osra értékelte a játékot. A grafikát és a zenét például közepesre értékelték. Többek között a vegyes fogadtatásnak is köszönhető, hogy a The Legend of Zelda franchise nehezen indult el Európában.

Retrospektív értékelések is mind elismerően szólnak a játékról. A gamer sajtó visszamenőleg is látja és értékeli a The Legend of Zelda forradalmi mivoltát. Folyamatos jelenlévője legjobb játékok listájának, ezeken rendre előkelő helyen végez. 2016-ban pedig bekerült a játék a videojátékok Hírességek Csarnokába.

Hatása

A The Legend of Zelda játékot az akció-RPG játékok szellemi előfutárának tartják. Annak ellenére, hogy egyébként nem tekinthető klasszikus értelemben RPG játéknak, hiszen hiányoznak belőle például a tapasztalati pontok és a körökre osztott harcok. De hogy Linknek egyre erősebb fegyverei és egyre több szíve van, ahogy előre halad, utal azokra a fejlődésekre, amin egy karakter egy RPG játékok során átmegy. Ezek alapul szolgáltak a későbbi akció-RPG játékoknak. A nem lineáris fantasy közeg és a zene stílusa is számos RPG játék alapja lett.

Miyamoto-san azonban nem RPG-nek tartja a játékot, sokkal inkább "valós idejű kalandjátéknak”. Elmondása szerint nem érdeklik a statisztikák és a számok, sokkal inkább arra fókuszált, hogy a játék fantázia-mivolta mellett is amennyire csak lehet, valósnak hasson a játék, hogy akár egy akciójáték benyomását keltse.

A The Legend of Zelda a Nintendo egyik legfontosabb sorozata. A játékokban egyedi és hangulatos közeget és karaktereket alkottak meg. A főcímzene és a hangok kivétel nélkül megjelennek a későbbi játékokban is.

Egy Triforce nevű árkád alaplap is készült 2002-ben a Nintendo, a Sega, és a Namco közös munkájának köszönhetően. A név nemcsak a játéksorozatra utal, hanem a három készítő közös munkáját is szimbolizálja.

A GameSpot besorolta minden idők 15 legnagyobb hatású játéka közé, a nyílt világú, nem linerális játék korai példája volt, valamint az első játék, amiben lehetett menteni. Olyan játékokat alapozott meg, mint a Metroid vagy a Final Fantasy. A Game Informer pedig 2009-ben egy 200-as listában minden idők legnagyszerűbb játékának aposztrofálta, mert szerintük nem évekkel, hanem évtizedekkel előzte meg a korát.

Rajzfilmsorozat

A játékból készült egy 13 részes rajzfilmsorozat a DiC Entertainment jóvoltából. A rajzfilm nem önálló sorozatként készült, hanem a Super Mario Bros.: The Super Show részeként. Hétfőtől csütörtökig egy Super Mario Bros. rajzfilm epizódot vetítettek le, péntekenként pedig egy The Legend of Zelda részt.

A rajzfilmet meglehetősen sok kritika érte a repetitív mivolta és a gyerekes története miatt. A történet giccses, a párbeszéd meg természetellenes. Zelda rajongók nem is szeretik a franchise részeként értelmezni a rajzfilmet. Amerikában DVD-n is megjelent, a kiadvány minőségét is kritizálták, főleg a kép miatt, hogy a színek túl világosak.

Összegzés

"Minden játéknak van története. Egynek azonban legendás." Szól a szállóigévé vált mondás. Remélem, hogy ez az írás méltán bizonyítja, hogy miért is igaz ez a The Legend of Zelda játékra. Meghatározta a játékipar alakulását, megannyi játéksorozatot inspirált. A főhősről, Linkről meg talán kijelenthetjük, hogy ő Pán Péter fejlettebb változata. Hiszen ő nemcsak egy kalandhoz nőtt fel. Hanem egy teljes eposzhoz. Egy olyan eposzhoz, mellyel nemcsak a videojátékipart tette többé, hanem a játékosokat is, akiket megajándékoz a kalandjaival. Már 40 éve velünk van... És még hány felejthetetlen kaland vár ránk!

További linkek

Hivatalos Nintendo profil | Zelda Wiki | Zelda Fandom | Zelda Dungeon