A Nintendo második aranykora? Egyáltalán nem túlzás ezt kijelenteni, hiszen akkorát robbantott a Wii, mint a Sony a PlayStation megjelenésével. A Wii ismert és népszerű konzol lett, melyről biztosan sokan legalább hallottak. De mire is vezethető vissza a Wii sikere? Mennyire beszélhetünk második aranykorról? Ennek járunk most utána.
Koncepcióváltás
Eddig sem állt távol a Nintendótól az újítás. A konzoljai egymástól nagyon jól elkülöníthetők voltak és mindegyik emlékezetes volt a maga módján. Akár játékkínálat, akár külső kialakítás terén. És annak köszönhetően, hogy a NES-SNES korszakban a generációjának élén volt, olyan nagy pénzügyi nyereségre tett szert, hogy sokáig talpon tudott maradni a PlayStation mellett. Viszont a GameCube kudarca komoly váltásra késztette a Nintendót. Mindenképp valami olyat akartak kitalálni, amit addig abban a formában senki nem valósított meg. A Nintendo 2005-ben hozta nyilvánoságra, hogy Project Revolution néven fejleszti az új konzolját. A név is igencsak hangzatos volt, sokáig forgott közszájon a “Nintendo Revolution” név, mert tényleg érzékeltette, hogy a Nintendo most valami nagyon újra készül. Valamire, ami forradalmi lesz. Mi, Nintendósok büszkén emlegettük a nevet, hiszen mennyivel jobban hangzik a készülő PlayStation 3-mal, vagy a már megjelent XBOX 360-mal szemben. A konzol prototípusa is erőteljesen hasonlított a végleges változathoz és nagyon vártuk, mert tényleg teljesen másképp nézett ki, így biztosak voltunk abban, hogy valami olyat fogunk kapni, amit eddig soha.
Ehhez képest szinte pofára esés volt a névváltoztatás, és hogy Wii néven jelenik meg az új konzol. A Nintendo ugyan az angol személyes névmással “we” magyarázta, hogy az új konzollal a közösségi játékra összpontosítanak (mert mintha eddig nem ez lett volna fókuszban...), de igencsak nehéz volt megemészteni az új, igencsak esetlen nevet. A Revolution név még az elvakult PlayStationösökből is tiszteletet vívott ki, később a Wii névvel viszont ugyanúgy gúny tárgya lett a Nintendo, mint korábban.
Megjelenésének körülményei
A GameCube életútja meglehetősen csendes volt. Jelentek meg rá jó játékok, voltak nagy visszatérők, mint például a Metroid Prime, viszont a nagy áttörés elmaradt. Így kicsit ebből is fakadt az a kíváncsiság, hogy mivel fog előjönni a Nintendo. A Wii végül 2006. december 8-án jelent meg Európában, így nálunk is. Ezen a napon a Game Park videojáték üzlet, mint legnagyobb Nintendo viszonteladó Magyarországon, külön Wii-napot is tartott. Ennek keretében a szerencsés előrendelők a konzolt aznap már éjfélkor átvehették, így lényegében a Game Parknak köszönhetően Európán belül Magyarországon lehetett elsőként kapni a konzolt. Kisebb sajtótájékoztatót is tartottak, így némi publicitást is nyert a Wii megjelenése. Aznap egész nap bárki számára kipróbálható volt a Wii, a Wii Sports-on keresztül bárki maga próbálhatta ki, hogyan is működött a mozgásérzékelés. Mert igen, a Wii volt az első olyan konzol, ahol a mozgásérzékelés volt fókuszban. A controller egy Wii Remote nevű szerkezet volt, ami leginkább a TV távirányítójához hasonlított, és a konzolhoz kapható Sensor Bar-ral kommunikált. A Sensor Bar pontosan érzékelte, hogyan, merre mozgatjuk a Wiimote-ot, ez pedig azt eredményezte, hogy a Wii Sports-ban szinte ugyanúgy játszhattuk az adott sportjátékot, mint a való életben. És ez rettenetesen hangulatos volt. Volt alkalmam nekem is aznap kipróbálni a konzolt és most is vissza tudom idézni, hogy hihetetlenül egyedi, de nagyon jó élmény volt először játszani Wii-vel. A Wii-nél manifesztálódott először az, amit mi Nintendo rajongók mindig is hangoztatottunk, hogy a grafika nem számít, csak a játékélmény a lényeg. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Wii Sports még egy Nintendo 64-es játéknál is csúnyább volt. De a kellemes zene és a mozgásérzékelés élménye kárpótolt a technikai hiányosságokért.
Merthogy a Wii volt a hetedik konzolgeneráció technikailag messze leggyengébb konzolja. Amíg PlayStation 3 és az XBOX 360 már az 1080p-vel kísérletezett, játékaik mindennél valósághűbbek voltak, addig a Nintendónál a HD még csak mutatóba sem volt. Ráadásul, ha a Nintendo GameCube-nál “bevesszük” a Luigi’s Mansion-t a Mario játékok közé, akkor kijelenthető, hogy a Wii volt ténylegesen az első olyan konzol, mely nem Mario játékkal jelent meg. Helyette kaptunk egy The Legend of Zelda: Twilight Princess-t, ami az addigi leghatalmasabb, legtartalmasabb Zelda játék volt. Ez a játék már felmutatott valami technikai tudást, de ezt a játékot eredetileg GameCube-ra fejlesztették. Meg is jelent az előd konzolra is, és bizony a mozgásérzékelésen kívül csak annyi volt a különbség, hogy szélesvásznú volt a kép, valamint az egész játék meg volt tükrözve. Link ugyanis balkezes, a Wiimote-ot (amivel kardozhattunk) a jobb kézben tartottuk. Maga a játék sokkal szebb nem volt.
Talán még sokak számára emlékezetes, de érdemes mélyebben elemezni a Wii sikerét. Mert hát igen: A NES és a PlayStation mellett a Wii volt a harmadik olyan asztali konzol, mely óriásit robbantott. Ezeket az eladási adatokat annak idején folyamatosan figyelemmel követhettük a Gamer365 weboldalán, ahol mindig listázták az aktuális heti japán konzol és játék eladási adatokat. És azt lehet mondani, hogy a Wii a Nintendo DS-sel kéz a kézben toronymagasan vezette a heti eladási listákat. Kisebb harc is kialakult a kommentmezőkben, hiszen amíg mi, Nintendósok, úgy éreztük, hogy helyreállt a rend, a Nintendo visszakerült a helyére, addig a PlayStationösök valósággal felháborodtak, hogy vezetheti egy ennyire gyenge konzol az eladási adatokat? És ezek a hatalmas eladási számok a pénzügyi nyereséget hoztak magukkal. Jenek milliárdjaiban, dollárok millióiban mérték az adózott eredményt és a bevételeket. El is terjedt annak idején egy meme, ahol Miyamoto Shigeru egy Nintendo DS-sel a kezében nevetett, hogy “It prints money!”, miközben a DS-ből csak úgy záporoztak a dollár bankjegyek.
Ha ekkora siker volt a Nintendo, joggal gondolhatnánk, hogy a Nintendo másodvirágzását élte és visszatértek az Elektor Kalandor és a Három Kívánság-szerű Nintendót népszerűsítő TV műsorok. Az igaz, hogy a Nintendo tényleg a másodvirágzását élte, de ennek körülményei árnyalják a sikert. A Nintendo ugyanis elsősorban az alkalmi, úgynevezett casual játékosok körében volt nagy siker. Ezen nincs mit csodálkozni. A Wii Sports és a Wii Play és az olyan mozgásérzékelős játékok, mint a WarioWare: Smooth Moves nem a keménymagot inspirálta játékra. A Nintendo a hetedik generációban azzal akarta kikerülni a PlayStationnel való versengést, hogy egy merőben új réteget vonzottak a videojátékok világába, ez az akció sikerült túl jól. Megjelentek a videojátékos szülők, a videojátékos nagyik, akik élvezték, hogy egy táviránytó-szerű szerkezettel a kezükben a TV-ben látható eredménye van a mozgásuknak. Ugyanakkor kijött két másik statisztika is, ami árnyalta a Nintendo sikerét. Az egyik a konzolhoz vásárolt játékok mennyisége, ami még nem mutatott annyira rossz értéket a Nintendónál. A konzolhoz vásárolt játékok mennyisége nem arra jó, hogy azt szemléltesse, hogy kinek mekkora gyűjteménye van, hanem arra, hogy mekkora a hosszútávú érdeklődés a konzol iránt. Mennyire veszik a játékokat. A Nintendo ebben nem mutatott annyira rossz számot a maga 6-7 játékával. Ezt a listát egyébként mindig az XBOX360 vezette 9,5 körüli játékátlaggal. Amiben viszont tragikus képet mutatott a Nintendo, hogy egy nap alatt átlagban mennyit játszanak vele az emberek. Nagyon keveset, mindössze 20-30 percet. Ez a szám arról tanúskodott, hogy az új réteg bevonása valójában sikertelen kísérlet volt és az egész mozgásérzékelés egy lufi volt, ami gyorsan kipukkadt. Pedig nem volt ördögtől való a terv, hiszen miért is szerethetné meg az idős nagymama is a Mario játékokat? Miért is élvezhetné egy fantáziavilág felfedezését a The Legend of Zelda játékkal? De hát nagyon úgy néz ki, hogy ahogy egy Rammstein rajongó sem kezd el németül tanulni, úgy egy casual játékos sem kezd komolyan érdeklődni a videojátékok iránt.
Persze, a Nintendo nem feledkezett meg azokról sem, akik valódi játékokra vágytak. Folyamatosan jöttek a valóban minőségi játékok, amik már emlékeztettek a régi játékok minőségére és hangulatára. Az érdekes, hogy a Wii abban is első Nintendo konzol volt, hogy eleinte tényleg a külsős cégek játékai domináltak a konzolon. Ilyen volt például a Red Steel, de az Electronic Arts is menetrendszerűen kiadta az aktuális újabb sport- és Need for Speed játékait Wii-re. Az első említésre méltó Nintendo játék a Super Paper Mario volt 2007 nyaráról, aminek funkciója sokkal inkább az volt, hogy a Super Mario Galaxy megjelenéséig szórakoztassa a Mario rajongókat. A Super Paper Mario abban különbözött az előző Paper Marióktól, hogy az RPG játékot platform játékként játszhattunk, így félig klasszikus Mario játékkal volt dolgunk, amit elképesztő humorral fűszereztek meg. Elég csak az intelligens virágokra, az úgynevezett “Floro Sapiens”-re gondolni, akik elrabolták Mariót. A zene is kellőképp érzékelteti a játék bohókás mivoltát. A játékot könnyű végigjátszani, így tényleg a szórakoztatás a fő funkciója, annak viszont elsőosztályú. De az első, igazi nagy attrakció a Super Mario Galaxy volt, ami méltóképp vitte tovább elődei hírnevét. Itt is, mint az előző 3D-s Mario játékokban, küldetéseket kellett teljesíteni, de a galaxisok közti utazásnak, az elképesztően bájos miliőnek, a gyermeklelkű lumáknak, őrzőjük Rosalinának köszönhetően magasan felülkerekedik az eddigi Mario játékokon. Nem véletlen, hogy ott jegyzik a világ legjobb játékai között, hiszen talán egyetlen játék sem hozta vissza ennyire a játékos gyermeki énjét, mint a Super Mario Galaxy és szeretett benne lenni. Emellett a mozgásérzékelést is kiválóan megoldották, így talán kijelenthető, hogy ez a játék volt az első, mely valójában megmutatja, hogy mit is tud a Wii technikailag.
Amiért viszont kár, hogy nem kapott nagyobb visszhangot a rajongók körében, az a Super Smash Bros. For Wii U. Talán ez az egyedüli Nintendo által valódi tartalommal ellátott játék, amin látszik, hogy a cég sokat dolgozott, azontúl, hogy elővette a sorozat előző játékát, a Brawl-t és kicsit kicsinosította. Illetve, ami emlékezetes volt még, a Wii U-n elindított Splatoon sorozat, mely hűen bizonyítja, hogy a Nintendónak most is vannak új ötletei. A játék szereplői “Inkling”-ek, akik hivatalos meghatározás szerint humanoid fejlábúak. Alapvetően ember alakban jelennek meg, a játék lényege pedig, hogy ki tud egy adott területet a legjobban összefestékezni. Legtöbbször 8-an játsszák a játékot és két csoportra vannak osztva, a csoportok más színű festéket kapnak és amelyik színben jobban pompázik az adott terület, az a csapat nyert. A festék persze egy idő után elfogy, a karakternek ekkor meg kell találni a saját színű festékét és abban puhatestűvé átalakulva, a festékben elmerülve tudja feltölteni a festékes tárát. A játék elképesztően szórakoztató, nagyon népszerű volt a rajongók körében. Még a Nintendo is tett arról, hogy népszerű legyen a sorozat, hiszen hétvégeken különböző “Splatfest”-eket hirdettek meg. Itt bizonyos “kérdésekre” volt két válaszlehetőség, mi magunk dönthettük el, hogy melyikbe csatlakozunk és azt képviselve egy online versenyben vettünk részt. Ilyen kérdés volt például, hogy a sült krumplit majonézzel vagy ketchuppel eszed. Ezeknek óriási sikerük volt, a Splatoon volt az a játék, amit a leginkább életben tartott a Nintendo Wii U-ra.
Megjelenés
Nincs mit szépíteni, tényleg erről volt szó. Mind a Wii, mind a Nintendo DS valójában nagyon alacsony költségvetésű konzolok voltak és a PlayStationösök valójában azt támadták, hogy egy ennyire olcsó konzol mennyire drágán kapható. A Wii technikai tudásához képest tényleg drága konzol volt, megjelenésekor 69.990 forintért volt kapható a boltokban. És ez az ár később sem ment lejjebb. Hát, ha viszik ennyiért is, akkor miért vinnék lejjebb az árát? Mondható tisztességtelennek, és igazuk is van, az más kérdés, hogy ez mennyire fér bele ez az árpolitika a kapitalizmus erkölcsi fogalomkörébe. A Wii azon kevés konzolok közé került, amelyet nyereséges lett gyártani, ugyanis minden egyes eladott példánnyal nőtt a Nintendo összbevétele. Nem ez a bevett gyakorlat a videojátékos piacon. Általában konzolt gyártani és eladni minimális veszteséggel szokás, méghozzá azért, mert a kieső bevétel az eladott játékokból jön vissza. Ez pénzügyileg a legjobb módszer arra, hogy a lehető legtöbb embert rávegyenek a videojátékozásra és hogy vegyék a konzoljukat. Így tudják az átlag keresettel rendelkező ember számára elfogadható áron értékesíteni a konzoljukat, a kieső bevétel meg a játékokból jön vissza.
Viszont a Nintendo megvalósította azt, hogy konzolt is nyereséges lett eladni. És emiatt ugyan mondhatjuk, hogy joggal szidta a PlayStationös tábor a Nintendo konzoljait, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a Sony is legalább annyira hibás volt abban, hogy a hetedik generációra ennyire felborultak az erőviszonyok. A Sony ugyanis annyira nagyra volt azzal, hogy technikailag felszerelt konzoljaikkal sikert aratnak, hogy a PlayStation 3 lett a generáció legerősebb konzolja. A helyzet azonban az, hogy a 2006-2007-es technikai fejlettséghez képest túl erős volt a konzol. A PlayStation 3 ugyanis csak HD TV-n működött és Blu-ray lejátszót tartalmazott. Fontos tudni, hogy ezekben az időkben még csak feltörőben voltak a lapos TV-k, a Full HD technológia meg kifejezetten drágának számított. Így egy átlag középosztálybeli ember nem engedhette meg magának a Full HD TV-t. A PS3 technológiája is nagyon drága volt, ezért volt az, hogy 164.990 forintról indult az ára. Ezzel együtt volt olyan szinten veszteséges gyártani a konzolt, hogy gyakorlatilag jobban jártak, ha nem veszik a játékosok, mert legalább nem nő tovább a veszteség. A PS3 eladásai sokáig messze elmaradtak a PS2 eladásaitól.
A Nintendo valójában semmi mást nem csinált, mint egy általuk 20 éve sikertelenül kipróbált technológiát vettek elő és tették bele a Wii-be. Ahogy szó volt róla korábban, már a ‘80-as évek második felében, NES-szel is tettek kísérletet a mozgásérzékelésre, de az akkor a magas ára miatt egyáltalán nem futott be. Eltelt azóta 20 év, a technológia olcsó lett és ezzel, mint egy újszerű játékélményt hirdetve harangozta be a Nintendo az új konzolt. Az eredmény pedig nem maradt el. A technológia olcsó mivolta abban is tetten érhető volt, hogy a Wii sikerét meglovagolva jöttek a klón konzolok, amik Wii-hez hasonlóan a mozgásérzékelést imitálták és lényegesen olcsóbb volt. Ezeket nálunk elsősorban a LIDL-ben lehetett kapni és relatíve volt is rá kereslet, ugyanis a tájékozatlan szülők ismerték ugyan a Wii-t, de annyira nem, hogy tudják, hogy mit vásárolnak valójában. Így nagy csalódás volt otthon, amikor kiderült, hogy valójában nem Wii-t vettek.
Valós-e ez a siker?
Viszont nem alakult ki a piacnak az az önszabályozó rendszere, hogy túlkínálat alakuljon ki a Wii-ből. Nem árasztották el a használt piacot a Wii konzolok, nem jelentek meg ezrével Vaterán, eBay-en, egyéb aukciós oldalakon az eladásra szánt konzolok. A Nintendo ugyanis 2008-ban kijött a Wii Fit nevű programmal, ami megint csak mindent letarolt, így a Nintendo aztán már tényleg mindent vitt. A Wii Fit, ahogy a nevéből kikövetkethető, egy edzőprogram volt. De nem csak úgy imitáltuk a Wiimote-tal a különböző gyakorlatokat. A játék mellé ugyanis egy Balance Board nevű mérleg-szerű szerkezetet csomagoltak, ami valóságosan érzékelte az elvégzett gyakorlatokat. Nagyon jól tudta, hogy mennyire guggolunk le, hajolunk le, mennyire végezzük pontosan az adott gyakorlatot. Pedig a trükk egyszerű volt: Azáltal érzékelte a gyakorlatunk pontosságát, hogy éppen hol van a testsúlyunk. Azt is könnyen érzékelte, ha lelépünk a Balace Board-ról, hiszen egyszerűen csak csökkent a rá nehezedő súly, amit pontosan ki tudott számolni.
További játékok
Online vásárolható játékok
A Wii volt az első olyan Nintendo konzol, melynek online boltja volt. Ezt a Wii Shop Channel nevű alkalmazáson keresztül lehetett elérni. Itt lehetett először digitális formában vásárolni játékot. Ám ekkor még csak retro játékok voltak kínálatban. Ezeket úgynevezett Wii Pontokért (melynek nevét később Nintendo Pontra változtatták meg) lehetett megvásárolni. Wii Pontokat a Wii Points Card nevű kártya által vásárolhattuk meg az üzletekben. A kártyán lévő 16 jegyű kódot beírva aktiválódott az alkalmazásban a pontmennyiség. Boltokban egységesen 2000 Wii Pontot tartalmazó kártyát lehetett vásárolni, de volt lehetőség online is pontokat vásárolni. A különböző retro játékok értek bizonyos pontmennyiséget (jellemzően 500, 800, 1000), ezekre válthattuk be őket. Elsőként a három retro Nintendo konzol játékait vásárolhattuk meg, de aztán becsatlakoztak egyéb cégek konzoljai, mint például a Sega Master System, Mega Drive, Commodore 64, TurboGrafX-16. Ezeket gyűjtőnéven “Virtual Console”-nak hívták. Ezen konzolok játékait folyamatosan tették ki letöltésre és a végére szép mennyiségű felhozatalból lehetett választani. Később WiiWare néven új játékok is letöltésre kerültek. Ezek mind kisebb, olcsóbb játékok voltak. Az ebből fakadó lehetőségeket nem is a nagy cégek használták ki, sokkal inkább a kisebb, független fejlesztők, akik sok esetben meglehetősen ötletes játékokat adtak ki, melyekkel érdemes volt foglalkozni. A legújabb Wii játékokat több okból sem lehetett ekkor még digitális formában megvenni. Egyrészt a Wii saját memóriája 512 MB volt, egy Wii játék meg sok esetben önmagában több memóriát foglalt. Az csak egy későbbi frissítés során tették elérhetővé, hogy a Wii közvetlen SD-kártyáról olvassa be a játékokat, de mivel ekkor még inkább 1, 2 vagy 4 GB-s SD kártyák voltak elérhetők, ezért a digitális játékok esetében ugyanúgy kellene cserélni (és persze vásárolni) a kártyákat, mint a lemezeket. Másrészt az internet is jóval lassabb volt ekkor, ezért nagyon lassan jött volna le egy-egy nagyobb játék. Harmadrészt meg annak idején jó eséllyel a Nintendo szerverei sem bírtak annyi memóriával, hogy ezeket a játékokat is tárolják. De aki szereti a retro játékokat, annak sok kincset rejtett a Wii online boltja. De már ez is történelem, mivel a Wii Shop Channel szerverét 2019 elején lekapcsolták.
Összegzés
Aztán jött szép sorban a Mario Kart Wii, a Super Smash Bros. Brawl, később a New Super Mario Bros. Wii, Super Mario Galaxy 2, valamint az új The Legend of Zelda játék, a Skyward Swords, melyekkel ellátták a veterán rajongókat. Összességében viszont azt lehet elmondani, hogy a Wii elsősorban a casual rétegnek köszönhetően volt elképesztően népszerű, valamint nekik köszönhetően lett a Wii az első olyan Nintendo asztali konzol, mely átlépte a 100 milliós összeladást. Hogy megérdemelten, azt döntse el mindenki saját értékrendje szerint. Egy biztos: Olcsó költségvetés ide, casual játékok oda, a Wii annyira egyedi konzol lett, hogy soha előtte egyetlen Nintendo konzolnak nem volt annyira egyedi élmény játszani. És ezt tessék a lehető legpozitívabban érteni. Mert bár a Wiimote teljesen elüt a többi konzol controllerétől, de pont azért, mert a Nintendo a klasszikus sorozatainak új játékaiba is belecsempészte a mozgásérzékelést, ezáltal teljesen sajátságos élményt adnak a játékok. Tehát mindenképp érdemes kipróbálni annak, aki eddig még nem játszott Wii-vel, mert még a konzoltörténelmen belül is saját történelmet írt.
Wii U
Persze a Nintendo nem ült a babérjain. Készült az új konzol, melyre már a munkacíme miatt is figyelmet kapott, ugyanis “Project Café” néven fejlesztették. Kávé készítését természetesen nem ígérték az új konzollal, de kíváncsi volt a nagyközönség arra, hogy merre mehet a Nintendo tovább a nagyon sikeres Wii után. Hiszen tudható, hogy a Nintendo mindig hoz valami újat, amit eddig soha senki nem vállalt be. Nos, újdonságok most is jöttek, de azok kivitelezése sokakban csalódást keltett. A Nintendo of America akkori elnöke, Reggie Fils-Aime mindig is emlékezetes volt egyedi arcformájáról (nincs mit szépíteni rajta, ez az igazság) és beszédstílusáról, és az, amilyen komolysággal az arcán képes bejelenteni a legjelentéktelenebb újdonságot, mintha a Nintendo megint valami forradalmit talált volna ki. Most sem volt másképp: ahogy a hangjával bejelentette az új konzol nevét, a “Wii” nevére rájön a “U” és összeolvasta, hogy Wii U, azzal nemcsak a Nintendós közösség, de echte az egész videojátékos közösség sokkot kapott. Természetesen most is az angol személyes névmásokkal játszottak, a “we” mellé jött a “you”. Hogy “te” miért esel ki a “mi” közösségünkből, arra a konzol egyedi (de unalmas más a Nintendónál mindent egyedinek hívni...) kontrollere, a Wii U GamePad adja meg a választ. Kijelzője lévén egy táblagépre hasonlít, azzal a különbséggel, hogy el van látva a controllerekre jellemző gombokkal. Ezzel egyébként a Nintendo 3DS dupla kijelzős kézikonzolját akarták asztali konzol formájában megoldani, tehát mást látunk a GamePad kijelzőjén és mást TV-n, valamint a kijelző érintőképernyős. De természeten nemcsak egyedül lehet játszani. A Wii U ugyanis teljességgel kompatibilis volt a Wiimote-tal és akár egyszerre négyet is rá lehetett csatlakoztatni. Tehát, a konklúzió: “te” játszol a GamePad-del, “mi” meg játszunk a Wiimote-tal.
Fogadtatás
De nemcsak a néven látszik meg, hogy a Nintendo kreativitásának mélypontján volt, hanem a konzol külsején is. A GamePad jelenléte ugyan jó ötlet volt, de maga a konzol külsőleg alig változott a Wii-hez képest. A Wii U esett át a legkisebb külsőségbeli változtatáson a Nintendo konzolok történetében. És mivel nagyon rosszul volt promotálva az új konzol, ezért az a nézet terjedt el, hogy a Wii U valójában nem más, mint a Wii-nek egy frissített, továbbfejlesztett változata. Ez bizony azt hozta magával, hogy a Wii U lett a legrosszabbul induló Nintendo konzol. Ezen az olyan nyitócímek sem segítettek, mint a New Super Mario Bros. U, a Nintendo Land, Zombi U vagy az Assassin’s Creed III.
És a Wii U-ra később sem várt jobb jövő, a Nintendo nagyon elhanyagolta ezt a konzolt. Ismét példát láthatunk arra, hogy a Nintendo nem tudja jól kezelni a sikert. A Wii óriási sikerei után a Wii U teljesen el lett hanyagolva és később sem hozott nagyobb sikert. Amíg a GameCube esetében legalább azt megcsinálták, hogy néhány nagyobb játék is kijött a konzolra, amik valamennyire életben tartották a konzolt, addig a Wii U-ról ez nem mondható el. Nagyon kevés monumentális játék jelent meg a Wii utódjára. A nagyobb, említésre méltó játék a Super Mario 3D World volt, de tartalmában messze elmarad a klasszikus 3D-s Mario játékoktól. Sokkal inkább a Nintendo 3DS-re megjelent Super Mario 3D Land-nek volt egy kibővített, asztali konzolos változata. Konkrétan új The Legend of Zelda játék nem jelent meg Wii U-ra, csak a Wind Waker és a Twilight Princess kapott egy HD kiadást. Viszont Hyrule Warriors néven indítottak egy új sorozatot. Nemcsak a név jelzi, hogy az eddigi Zelda játékoktól eltérő sorozat indult, hanem az is, hogy ezt nem egyedül a Nintendo adta ki. Az első játékot az Omega Force és a Team Ninja fejlesztette és gyakorlatilag a Dynasty Warriors és a The Legend of Zelda szériák házasításáról van szó. Mivel a játékmenet is közelebb áll a Dynasty Warrios-hoz, emiatt nem aratott átütő sikert, hiszen egyrészt a Zelda rajongók sem ehhez voltak hozzászokva, másrészt a játéknak sincs meg a Zeldára jellemző miliő. Talán nem is volt igazán célközönsége játéknak, rajongók keveset beszéltek a játékról. Ha valami célja volt a játéknak, akkor az, hogy Nintendóra is jelenjen meg egy Hack and Slash játék, ami eddig csak elenyésző mennyiségben volt konzolon, azok is kivétel nélkül külsős cégek játékai voltak.
Ami reménykeltő lehetett volna, a Mario Kart 8. A soron következő Mario Kartot nagy csinnadrattával jelentette be a Nintendo, ugyanis nemcsak abban volt különleges, hogy a pályák bizonyos részein nem volt gravitáció, így oldalt a falon, de akár a mennyezeten is játszhattunk, hanem hogy a zenék nagyrészét is élő hangszerekkel vették fel. Külön videóban mutatták, ahogy a nagyzenekarral veszik fel a zenéket. Ennek azért volt izzadtságszaga, mert a Mario Kart nem az a sorozat, ami orchestra minőségű zenét követel meg magának. Ez egy könnyed játéksorozat, amivel el lehet szórakozni, ezt pont a könnyed, számítógépes zene teszi teljessé, az emeli a hangulatot. Ám a Mario Kart 8 zenéjével nemcsak az volt a gond, hogy “túl jó” volt, hanem az is, hogy szinte semmilyen dallama nem volt. A Mario Kart 8 zenéje a legkevésbé emlékezetes az eddigi Mario Kart zenék közül. A videóban is csak azt demonstrálták, hogy mennyire kemény munka zajlik a felvétel során, remélve, hogy ez majd szinten tartja nemcsak a Mario Kart sorozatot, hanem fellendíti a Wii U eladásait is. Nos, ez sajnos nem történt meg, sőt, sajnos azt kell mondjam, hogy a zenébe azért volt felesleges ennyi energiát beleölni, mert azáltal, hogy nincs dallam, nem hallatszik ki semmilyen téma, egyáltalán nem marad meg az emlékezetekben. Nagy kár, hogy teljesen felesleges pontra helyezték a hangsúlyt, de nagyon nem is tudtak mit tenni, hiszen a Mario Kart már annyira kiforrta magát, hogy nagyon nem is lehet forradalmit újítani a játéksorozaton, leszámítva a HD grafikát, a pályaötleteket, néhány új karaktert, meg persze néhány új ötlet. A Mario Kart sorozatba érdemi újítást csak akkor lehet tenni, ha érdemben fejlődnek a konzolok technikailag, például a VR általános lesz.
Nintendo eShop
A Wii U-nál már sokkal fejlettebb online lehetőségek voltak. Már a kezdetektől meg lehetett vásárolni a Wii U játékokat digitális formában, bár már nem sávszélesség volt a szűk keresztmetszet, mint a Wii esetében, hanem a játékok árai. Ugyanis majdhogynem drágábbak voltak, mint a fizikai változatai. De emellett szintén lehetett új, csak digitális formában játékokat venni, valamint itt is volt Virtual Console, vagyis retro játék kínálat, de már csak a Nintendo retro konzoljai mellett a TurboGrafx-16 játékaiból lehet böngészni. Amit érdemes lehet tudni, hogy a Wii U esetében már nem a játékok európai verzióját töltjük le, hanem az amerikait. Azért, mert a Wii U már HD konzol és HDMI-kábellel csatlakozik a TV-hez, és Amerikában már a kezdetektől progresszív volt a játékok (és persze az egyéb TV-műsorok megjelenítése), míg Európában váltottsoros. Ez az NTSC analóg TV-s szabványnak köszönhető, melyet többek között Amerikában használtak és mivel Európában is elterjedtek a progresszív pásztázást támogató HD TV-k, ezért nem volt akadálya annak, hogy a jobb képminőségű, amerikai retro játékok terjedjenek el Európában. Alapvetően látható a különbség, tényleg lényegesen jobban néznek ki a régi játékok. Nem utolsósorban, mivel 60 Hz volt Amerikában a frekvencia, míg Európában 50 Hz, ezért a játékok gyorsabbak is voltak. Fogalmazzunk úgy, hogy Wii U-n játszhatjuk először eredeti sebességében a régi játékokat, hiszen az európai változat nyilván lassított volt. De ez egyébként annyira nem szembetűnő, sokkal inkább az élénkebb, telítettebb színek.
A Wii U esetében már nem pontokért vásároltuk a játékokat, mint a Wii esetében, hanem valós devizában. És mi dönthettük el szabadon, mennyi pénzt töltünk fel a digitális pénztárcánkba. Ami előny, hogy ez a pénztárca egyesítve volt a Nintendo 3DS online boltjával, így mindkét helyen egyaránt vásárolhattunk ugyanabból a digitális pénzből.
Konklúzió
Sokan a hibái ellenére szeretik a Wii U-t, hiszen azért volt rá játékkínálat. De nem lehet nem döbbenettel tudomásul venni, hogy 100 milliót is meghaladó Wii, mint legsikeresebb Nintendo asztali konzol után, a Wii U-ból alig 14 milliót adtak el. Márpedig ez a szám a Sega bukását idézi. Mondhatnánk, hogy megvolt a maga bája a Wii U-nak, de valójában ez volt az a Nintendo konzol, amelynek a legkevésbé volt saját hangulata. Kicsit olyan érzetet ad, mintha a Nintendo tényleg nem akart volna szabadulni a Wii-től, hiszen abban volt a sikerük igazi kulcsa és a Wii U csak azért jelent meg, mert hát haladni kell a korral. De ilyen kényszeres haladásra még nem láttam példát.
Egyáltalán nem túlzás a Sega bukását példának előhozni. Hiszen, ha a következő konzol, a Nintendo Switch is hasonlóképp teljesít majd, mint a Wii U, akkor elképzelhető, hogy ez a cég is feladja a konzolpiacot. De nem így történt, a Nintendo Switch sikere ismert, a Nintendo történelmet bemutató cikksorozat következő részében a kurrens konzolt vesszük nagyító alá.
A cikk eredetileg az AniMagazin 63. számában jelent meg. A magazin ingyenesen letölthető és olvasható ezen link alatt.
