 MegjelenésSuper Nintendo Wii Wii U Fejlesztő: Capcom Ár Méret: 70 MB Platform  |
A régi 8-16 bites korszakban sokkal nagyobb tere volt az árkád játékgépeknek. Ennek több oka is volt: Egyrészről fantasztikus hangulat alakult ki ezen gépek körül, ami nemcsak a játékok minőségének volt köszönhető, hanem könnyen összegyűlt egy-egy játék köré akár egy nagyobb társaság is, így akár barátságok is születhettek egy ilyen gép körül. Másrészről pedig az akkori keresetekhez képest egy-egy játék elképesztően drága volt. Ha nyersen össze akarnám vetni, nagyjából úgy kell elképzelni, mintha most kb. 50.000 forint lenne egy játék. De szerencsére a játékok árai nem emelkednek egyenes arányosságban a kereset növekedésével, ezt több tényező is befolyásolja. Viszont emiatt azokban az időkben szerény országunkban igencsak menőnek számított az, akinek volt valamilyen játékkonzolja, és néhány játéka.
.jpg)
A '90-es évek első felében még nem volt annyiféle verekedős játék, két igazán elterjedt stuff volt, a Mortal Kombat és a Street Fighter. A két játék között némileg különbözött a harcrendszer, hiszen maguk a körülmények is mások. A Mortal Kombat valamivel keményebb, véresebb (mondjuk pont nem Super Nintendón, de ez részletkérdés), addig a Street Fighter-ben a harcok valamivel „emberibbek”, ezeket a harcosokat, ahogy a játék nevében is benne van, az utca nevelte, többnyire maguktól érték el azt, amivé lettek. Ettől függetlenül persze nem szenvednek hiányt különleges támadásokban és speciális kombókban. Ahogy az újabb részek, a régi Street Fighter részek is több újrakiadást megéltek, ezen írásban az első Street Fighter II játék kerül nagyító alá, mely a The World Warriors alcímet kapta. A cím helytálló is, hiszen bejárjuk a világot, hogy megmérettessük magunkat a legnagyobb harcosokkal. Mai szemmel nagyon kevésnek tűnhet a 8 választható karakter, de ne feledjük el, hogy 1992-ben járunk, és a Super Mario Kart-nak sem volt több versenyzője. Szóval, ha kiválasztottunk egy harcost, akkor szépen elindulunk a nagyvilágba, és megmérkőzünk a többi nagy harcossal. A legnagyobbak már ekkor jelen voltak, például Ken, Ryu, Dhalsim, Chun Li, de itt van Zangief is, aki ezekben az időkben még Szovjetunió színeiben harcolt. Minden harcosnak saját pályája van, melyben hűen hozták az adott ország jellegzetességeit. Bár például Chun Li esetében Kína is inkább nosztalgikus, hiszen sok biciklis ember jár az utcán, utcai árusok, helyben sütött nyalánkságok… Azóta az ország rengeteget fejlődött, mai szemmel inkább Vietnam lehetne.
.jpg)
És most már lássuk a tényleges játékot. Az alaptámadásokra mindegyik akciógombot lehet használni. Az A, B, X, Y gombok mellett az L és az R is támadógombok. Ezekkel különböző ütéseket, rúgásokat lehet kivitelezni, ezek különböző kombinációjából lehet az extra támadásokat kivitelezni. De már az előre + támadógombbal el lehet dobni az ellenfél játékost, ami szintén hatásos. Az irányítása egész jó, viszont néha túlérzékeny, és hajlamos ugrani a karakter, amikor csak előre vinném, és ez megzavar a ritmusban, ezáltal az ellenfél előnyhöz juthat. Ezt eltekintve precíz az irányítás, és a speciális támadások is kisebb gyakorlás után könnyen kivitelezhetők. Abból a szempontból követi a hagyományos verekedős játékmenetet, hogy két harcot kell megnyerni, és azután juthatunk tovább. Életet nem számol a gép, ha elvéreznénk, annyiszor vághatunk neki az adott harcnak, ahányszor csak szeretnénk, így nem kell elölről kezdeni. Ez amúgy többek között a Capcom sajátossága, több régi játékuknál tapasztaltam, hogy ha elment az összes élet, akkor sincs miért aggódni, annyiszor újrakezdhetjük, ahányszor csak szeretnénk. Ha legyőztük mind a hét harcost, akkor jön három további, nehezebb harcos. Ha velük is sikeresen végeztünk, akkor jön a legutolsó, M. Bizon, aki aztán tényleg nagyon kemény, alig hagy minket egyáltalán levegőhöz jutni, nemhogy szóhoz. Az Options menüben nemcsak az irányítás, de a nehézségi szint is beállítható 0 és 9 között. Talán furcsán hangzik, de itt érdemes alacsonyabb szinten kezdeni, mert ez a játék nehezebb, mint bármelyik újkori verekedős játék. Ez nem olyan, mint a Super Smash Bros. hogy kis gyakorlással a 9-es szintűeket is nevetve elverjük, hanem itt már 5-ös, 6-os szinten is komolyabban kell ismerni a játék trükkjeit, és speciális támadásait, hogy végig tudjuk menni az ellenfél játékosokon. Valószínű, hogy az, akinek jobban érzéke van a verekedős játékokhoz, annak nem fog annyi nehézséget okozni eljuni a legmagasabb szintig, de azért az ellenfelek harcstílusán látszik, hogy nem egy mai játékról van szó.
.jpg)
A játékban alapvetően nincs sok lehetőség. Csak a párbaj gépi ellenfelekkel, valamint játékostársunkkal. A nehézség az, ami hosszú órákra a Super Nintendo elé ültethet. Akit elkap a hangulat, az könnyen átlendülhet azon, hogy egy mai szemmel nézve nehezebb játékról van szó. Én nagyon megszerettem, sőt, ki merem jelenteni, annak ellenére, hogy tudom, hogy nem leszek népszerű ezzel a véleményemmel, hogy jobban szeretem a Street Fighter II-t, mint bármelyik Super Smash Bros. játékot. A grafika egész jó, bár a karakterek itt-ott igencsak viccesen festenek, főleg, amikor kifeküdtek. A háttér nagyon szép annak ellenére, hogy ahol mozgás van, itt igencsak egyszerűnek tűnnek a megjelenítések. De a háttérben történő mozgások (például Kínában bicikliznek az emberek, vagy más pályákon szurkolnak az emberek) önmagában bravúr egy Super Nintendo játék esetében, nem feltétlen volt jellemző ezekben az időkben, hogy külön esemény lenne a háttérben. A pályák kivitelezése is kifejezetten szép, ahogy írtam feljebb, igyekeztek visszaadni az adott ország hangulatát, még ha itt-ott esetleg klisésen is. Ugyanígy a hangok, zenék is. A Super Nintendo képességeihez mérten hangok tekintetében is igyekeztek hűen visszaadni a pályák sahátosságait. Némileg más stílus, mint a Mortal Kombat, ennek ellenére bátran ajánlom a játékot, mert a Street Fighter-ök között az egyik legjobb játék, ezt bizton merem állítani. Nemcsak SNES-en, de Wii-n és Wii U-n is elérhető a játék. Leginkább Wii U-n javaslom a játékot, mert elképesztő, hogy mennyivel gyorsabb, mivel az amerikai változatot kapjuk meg. Köztudott, hogy az amerikai játékok 60 Hz-en futnak, míg az EU-sok 50 Hz-en, innen ered a különbség. Nem utolsósorban, az amerikai változat képmegjelenítése progresszív és nem váltottsoros, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy dinamikusabb a játék. Ezek után nincs más hátra, mint harcra fel, akár SNES-en, akár Wii-n, akár Wii U-n is játsszuk a játékot, garantált a hosszú órákon át tartó hangulatos csetepaté.
Grafika: 8/10 + Elképesztően hangulatos 86% |
