Sonic the Hedgehog (Mega Drive)

Megjelenés Sega Mega Drive Japán: 1991. július 26. Amerika: 1991. június 23. Európa: 1991. június 23. Wii Japán: 2006. december 2. Amerika: 2006. november 19 Európa: 2006. december 8. Fejlesztő: Sonic Team Kiadó: Sega Műfaj: Platform Játékmód: 1 játékos Ár: 800 Wii pont Platform

Bár a Sega már 1986-ban belépett a konzolpiacra, 1991-ig kivárt a mascot-jával. Valószínűleg saját jogán akarta a cég magát ismertté tenni, ám azzal, hogy a Master System nem volt valami sikeres kénytelen-kelletlen be kellett látniuk, hogy nekik is szükségük van egy kabalára, amiről megjegyzi magának a céget a videojátékos közösség.

Utána viszont kabalájuk sebességével nőtt a Sega ismertsége! Sonic hozta meg a cég számára azt, hogy méltó kihívója lett a Nintendónak. És hála istennek, semmi másban nem másolta a kiotói cégóriást! Sonic ugyanis semmiben nem hasonlít Marióra, a Sega teljes mértékig egy saját világot alkotott. Ezzel saját jogán versengett Marióval, és meg kell hagyni, sokáig kiélezett volt a verseny. Nézzük is meg, honnan indult a nagy rivális, Sonic kalandja.

Nemcsak azért volt Sonic Mario méltó kihívója, mert nagyszerű játékkal lépett be a videojáték piacra, hanem mert a saját világával legalább annyi újdonságot mutatott be a gamereknek, amivel legalább annyira kinyitotta a lehetőségek tárházát, mint a Nintendo. A nagy sebesség legalább akkora szabadságérzetet adott, mint ahogy Mario meghódította a fellegeket. A Sonic the Hedgehog egyszerű, de nagyszerű mivoltára utal az, hogy a sündisznónak valójában nincs sok képessége: Nagyon gyors volt, magasra ugrott és tudott gurulni. És ez elég volt, hogy az egész játékot végigjátsszuk. Ám ez természetesen nem minden. A pályatervezéssel gondoskodtak a fejlesztők arról, hogy nem elég birtokolni a képességeket. Tudni is kell használni őket! A pályák zseniális és trükkös kivitelezése adja meg a játék egyediségét, egyben nehézségét. A játék hat világból (vagyis zónából) áll, mindegyik három részre van osztva. Mindegyiknek saját témája, tája van, melyet sajátosságai nemcsak megkülönböztethetővé teszik az egyes zónákat, hanem az abban rejlő lehetőségeket kihasználva más és más nehézségekkel találkozunk.

És ez nagy különbség az addig megjelent Mario játékokhoz képest. Mert bár a Mario játékok különböző világai és különböző tájakon, környezetben játszódnak, itt-ott más ellenségek bukkannak fel. De a környezet kevésbé válik el egymástól, így a Mario képességeit kis túlzással ugyan, de ugyanúgy kell használni az egész játék során. Ehhez képest a Sonic the Hedgehog-ban sokkal jobban elkülönülnek egymástól a zónák. Sokkal inkább kijönnek a sajátosságai, ami azt is hozza magával, hogy Sonic képességeit mindegyik zónában másképp kell használni. Minden egyes zónában valami más vár ránk, valami teljesen új, amivel korábban nem találkoztunk. Ebben rejlik a játék igazi kihívása.

Mindegyik zóna végén megütközünk Dr. Robotnikkal. Mindig másképp támad ránk, és nekünk is mindig más módon kell őt megölni. Az egyes pályák végén, amikor megpörgetjük a táblát, lehetőségünk van beugrani a rejtett hatalmas gyűrűbe. Itt nemcsak extra gyűrűket gyűjthetünk, hanem itt szerezhetjük meg a hat Chaos Emerald-ot is. A gyűrűkről a pályákon se feledkezzünk meg! Nemcsak azért érdemes gyűjteni, mert ha összegyűjtünk belőle 100-at egy élettel gazdagszunk (ennyi Nintendós utalást megengedhet magának a Sega), hanem mert ha megsebződünk, az összes gyűrűt elveszítjük. Így a gyűrűk mennyisége azt is mutatja, milyen sokáig tudunk sebződés nélkül játszani. És mivel elszórva találhatók gyűrűk a pályákon, kijelenthetjük, hogy ha összegyűjtünk 100-at, megérdemeljük az extra életet. Ha pedig végigmentünk mind a hat világon, jön a Final Zone, vele együtt a végső összecsapás Dr. Robotnikkal.

És utána kiszabadul minden foglyul ejtett állat. A játék változatossága, színes, élénk grafikája tesz arról, hogy generációk rajongjanak a játékért, és ma ugyanazzal a lelkesedéssel játsszunk vele, mint aktualitásakor. A pályák pedig nemcsak hosszúak, de olyan szinten részletgazdagok, amivel kitűnik a 16-bites játékok közül. A Sonic Team hamar kialakította a saját stílusát, ami grafikailag a mai napig egyedivé teszi a Sonic játékokat. Zenéje pedig legalább annyira egyedi, emblematikus, könnyen felismerhető mint a Mario játékoké.

Bár Sonic nem gyakorolt akkora hatást a videojáték-iparra, mint Mario, bőven megvannak az erényei, amik játékra ösztönözhetnek. Az elején ugyan meglehetősen könnyű, utána viszont fokozatosan nehezedik. A pályák hatalmasak, a változatossága pedig biztosan többszöri végigjátszásra fog inspirálni.

Grafika: 9/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 8/10 Kihívás: 9/10 Zene / Hang: 9/10 Hangulat: 9/10 + Csodálatos, részletgazdag grafika + Változatos, egyre nehezedő pályák + Emblematikus zenék + Magával ragadó hangulatvilág – Mai szemmel talán rövid 89%

Sonic the Hedgehog (Master System)

Megjelenés Sega Master System Japán: nem jelent meg Amerika: 1991. október 25. Európa: 1991. október 25. Sega Game Gear Japán: 1991. december 28. Amerika: 1991 Európa: 1991 Wii Japán: 2008. augusztus 5. Amerika: 2008. augusztus 4. Európa: 2008. szeptember 19. Fejlesztő: Sega Kiadó: Sega Műfaj: Platform Játékmód: 1 játékos Ár: 500 Wii pont Platform

Azt gondolom, hogy kevesen vannak, akik ne ismernék a kék sündisznót, aki úgy süvít, mint a szél. Sokáig úgy tűnt, hogy méltó ellenfele lesz piros-kék overallos hősünknek Super Mariónak, ám sajnos a Sega bukásával, Sonic karrierje is mélyrepülésnek indult. A széria játékai sokáig csak a Sega konzoljain volt játszható, és sokak szerint addig volt jó. Na nem azért, hogy csak a Segások privilégiuma legyen Sonic, hanem mert a konzol bukása utána az újabb játékok inkább már olyannak tűntek, amit csak azért csináltak, hogy a Sega életben maradjon. Ezekhez a játékokhoz nem nagyon volt szerencsém (talán szerencsére?), de annak örülök, hogy a GameCube-os érától kezdve már más konzolokon is megjelentek a Sonic játékok, így mi, Nintendósok is kivehettük a részünket a nosztalgiából. Elég csak a GC-re megjelent Sonic Mega Collection-re gondolni, vagy a Wii Virtual Console-ra megjelent Sonic részekre.

Így juthattam ismét hozzá a Master System-es Sonic the Hedgehog-hoz. A személyes történeten túl mindig is érdekeltek a Sonic játékok, hiszen ott volt annak idején az 576 Kbyte TV műsora, valamint később (vagy vele egyidőben?) Martin önálló TV-s műsora, a Szegasztok! Igencsak árulkodó a cím, Martin annak idején nagyon sokat játszott Sonic játékokkal, és engem is megfogott a játék hangulata. Később a Master System segítségével lehetőségem volt a teszt tárgyát épező Sonic the Hedgehog-gal játszani. Azt láttam, hogy nem egészen ugyanolyan, mint a Mega Drive-os Sonicok, de van olyan jó, mint az.

Sőt, nagyon is jó. Ennek sokkal inkább platform-jelleget adtak, mintsem végigrohanni a pályákon, így eléggé hajaz a Mario játékokra. De szerencsére van benne elég különbség ahhoz, hogy ne koppintásnak gondoljuk, hiszen megmaradtak Sonic egyedi tulajdonságai, sőt, ha úgy tetszik, akár itt is végigfuthatunk egy-egy pályán. De ez nem mindenhol lehetséges, hiszen valahol lassan előremozog a kamera, és ott nem mehetünk a saját sebességünkben, vagy felfele kell menni, vagy éppen víz alatt kell végigmenni a pályán, ami ugye lassító tényező. A játékban hat világ van:

• Green Hill
• Bridge
• Jungle
• Labyrinth
• Scrap Brain
• Sky Base

Minden világnak három pályája van, és mindegyik pálya elején láthatjuk a térképen, hogy éppen merre megyünk, mi a cél. Az első világ a Sonic játékokból megszokott Green Hill, ahol az alapokat sajátíthatjuk el, a második a Bridge, ahol értelemszerűen egy hídon megyünk végig, a harmadik világ ugyanolyan platform jellegű, inkább csak a zöld háttér, és a növények idézik az őserdői hangulatot. Érdekes, hogy inkább az ötödik világnak van labirintus-jellege, a negyedik világban víz alatti pályákon megyünk végig. Itt vigyázni kell, mert fogy a levegőnk, amikor elkezd öttől visszaszámolni, gyorsan keressünk egy levegős helyet, vagy ugorjunk ki egy pillanatra a vízből, ha van lehetőség. Az ötödik világban egy nagy épületbe kerülünk, onnan kell kijönnünk, és a végén egy nagy léghajóban harcolunk meg végleg a főgonosszal Dr. Robotnikkal. Vele mindegyik világ harmadik pályáján harcolunk, és megmentünk kis állatkákat, akik egy gépezetbe vannak bezárva. Előny, hogy minden egyes pályán másképp kell megharcolni, az adott világ sajátosságait kihasználva. Minden egyes világban el van rejtve egy-egy Chaos Emerald, azokat is érdemes összegyűjteni. A játék végén pedig az összes foglyul ejtett állat kiszabadul, és ha összeszedtük mindenhol a Chaos Emerald-ot, akkor a világ megszabadul a gonosz erőktől.

A pályák szerencsére változatosak, így a többszöri végigjátszás is élvezetes. Ahogy írtam, ennek a játéknak inkább platform-jellege van, és mindezek mellett könnyű is, így ez a játék nagyszerű talpalávaló annak, aki szeretne megismerkedni a Sonic világával. Master System-en kívül Sega Game Gear-en is megjelent, valamint a Sonic Mega Collection Plus keretén belül is játszhatunk vele. A grafika nagyon jó, ahogy elnéztem a többi Master System játékot, kiemelkedik az átlagból. A játékot akár 1 órán belül is végig lehet játszani, de a hosszú évek azt tapasztalják, hogy van akkora újrajátszási értéke, mint egy-egy régi Mario játéknak, bár én hiányolom, hogy nem játszhatjuk többen, mint a régi klasszikus Mariókat. Az irányítása talán túlságosan egyszerű, hiszen a Wiimote-on az 1-es, vagy a 2-es gombbal tudunk ugrani, és a Control Pad iránygombjaival menni. Gyorsításra nincs szükség, hiszen Sonic önmagában nagyon gyorsan megy. Mindegyik világnak más zenéje van, ami fülbemászó, dallamos. A hangulata pedig teljesen magával ragadó. Úgyhogy maximálisan megéri az 500 pontot, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki meg akar ismerkedni a Sonic világával.

Grafika: 9/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 8/10 Kihívás: 7/10 Zene / Hang: 10/10 Hangulat: 10/10 + Fantasztikus zene + Könnyű kezelés + Átlagon felüli grafika + Magával ragadó hangulatvilág – Mai szemmel talán rövid 94%