2010. március 21., vasárnap

Mario Party DS

Megjelenés

Nintendo DS
Japán: 2007. november 8.
Amerika: 2007. november 19.
Európa: 2007. november 23.

Wii U
Japán: 2016. április 27.
Amerika: 2016. április 21.
Európa: 2016. április 21.

Fejlesztő: HudsonSoft
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Szórakoztató, Party
Játékmód: 1-4 játékos
Wi-Fi: Nincs

Méret: 116 MB
Ára: £8.99 / €9.99

Platform

A Mario Party sorozattal még az 576 Konzol 1999. áprilisi számában ismerkedtem meg akkor. Az volt az általam VALAHA legjobbnak tartott 576 Konzolos teszt. Azóta is az 1999. áprilisi a kedvenc számom. Először 2000 végén játszottam vele, nagyon tetszett. Utána jött a második rész, mely szinte minden hibáját kijavította az első résznek, sőt sok mindent továbbfejlesztett. Nagyon jó sorozatnak indult. És amilyen jónak indult, GC-re annyira el lett rontva. A negyedik és az ötödik rész hihetetlen vontatott és unalmas lett. Majd a 6. rész némileg javított az összképen. A 8. rész tartotta a közepes színvonalat, a sorozatot végül a teszt tárgyát képező Mario Party DS zárja.

Hogy milyen lett ez a játék? Méltó módon zárja le a sorozatot. Még talán ez hajaz minőségében a leginkább az első két részhez. A játékmódok változatosak, a pályák sokrétűek, a mini-játékok szórakoztatóak.

A főjátékot a Story Mode, és a Party Mode képezi. A Party Mode-ot 1-4 játékos játszhatja. Érdekessége, hogy csak single-card play van benne, tehát elég, ha csak az egyik játékosnak van kártyája, a többiek CSAK DS Download Play-jel tudnak csatlakozni, mivel csak meghívni tudunk játékosokat. Érdekes, de itt az Advance-es résszel ellentétben legalább jól megoldották a több játékos módot.

A szabályok mit sem változtak az évek során. Adott egy pálya (vagy tábla), dobunk a dobókockával, és annyi mezőt lépünk előre, ahányat dobtunk. A kék mezőnél itt is 3 érmét kapunk, a pirosnál hármat veszítünk. Itt is fellelhetők a zöld kérdőjel- és az egyéb akció-mezők. Itt most kapszulák helyett hatszögletű ún. hexeket kapunk, amikor letehetünk egy mezőre. De több akció mező van. Újdonság a Friend Space, ahol kiválasztunk játékost, és ő és mi kapunk 5-5 érmét. A Duel Space-nél egy általunk kiválasztott játékossal harcolhatunk, míg a Bowser Space esetében Bowser kavar be a játékba, ahogy megszokhattuk.

Ebben a játékban is megtalálhatjuk az Item Shopot, amit egy cső képez, és Monty Mole-tól lehet tárgyakat vásárolni, meglehetősen olcsón. Ezek a tárgyak állnak rendelezésünkre:

  • Double Dice Set: Kétszer dobhatunk a kockával. Ha két egyforma számot dobunk ki, 10 érme a jutalmunk. (3 érme)
  • Triple Dice Set: Háromszor dobhatunk a kockával. Ha három egyforma számot dobunk ki, 20 érme a jutalmunk. (7 érme)
  • Halfway Dice Set: Dobásunk értéke maximum 5 lehet. (1 érme)
  • Warp Dice: Elvisz egy másik mezőre, és onnan dobsz. (2 érme)
  • Snag Bag: Egy tárgyat lopsz el egy adott ellenféltől. (8 érme)
  • Star Pipe: Elvisz ahhoz a mezőhöz, ahol a csillag van. (15 érme)
  • Block Sensor: Egy rejtett téglát tesz arra a mezőre, ahova érsz dobás után. (Nem lehet venni, csak a Grab Bag tartalmazza)
  • Grab Bag: Az összes tárgyad eltűnik, helyükre tesz egy Triple Dice Setet, egy Star Pipe-ot, és egy Block Sensort (25 érme)

Minden kör után mini-játékban veszünk részt. Ezek nehézsége változó, viszont ami nagyon jó, hogy kihasználja a DS speciális képességeit, tehát szükségünk lesz a Stylusra, sőt a mikrofont is rendesen használja egy pár mini-játék. Ezek lényegesen szórakoztatóbbak, izgalmasabbak, itt is megtaláljuk a szabadon érmegyűjtögetős mini-játékokat, viszont van egy pár, ahol csak a szerencsén múlik, hogy nyerünk-e vagy sem. Sokan nem szeretik, de ez is velejárója a Mario Partyknak.

És természetesen ott van a Star Block, ahol csillagokat lehet venni. Pozitívum, hogy megőrizte a Mario Party 6-ból, hogy mindegyik pályán másképp lehet csillaghoz jutni. Az első pályán a Wiggler’s Gardenben a szokásos 20 érme egy csillag. A Toadette’s Music Roomban 5 érmétől indul a csillag ára, és aki vesz egy csillagot, vagy rálép egy hangolóra (ami új helyet generál a csillagnak), úgy nő a csillag ára 5, 10, 20, 30 érmére, majd vissza 5-re. A DK’s Stone Statue-ban pedig fix helyen van a csillag, és annyit vehetünk, ahányat tudunk. A Kamek’s Library pályán három kanna van, mindegyiket meg lehet nyitni 10-10 érméért. Az egyikben nincs semmi, és kidob a Start mezőre, a másikban 5 érme van, a harmadikban van a csillag. Bowser’s Pinball Land pedig a Story Mode teljesítése után nyílik meg. Itt ha egy kérdőjel-mezőre lépünk, akkor vagy Bowser Zone-ba, vagy Star Zone-ba kerülünk, ahol akár három csillagot is kaphatunk.

A végigment az összes kör, akkor itt is kapunk bónuszt, ha beállítjuk. Hat bónusz közül választ ki a gép hármat találomra:Minigame Star: Az kapja, aki a legtöbb mini-játékot nyeri meg.

  • Item Star: Az lesz megjutalmazva vele, aki a legtöbb tárgyat használja fel.
  • Green Star: Annak jár, aki a legtöbbször lépett zöld mezőre.
  • Running Star: Aki a legtöbb mezőt lépi az egész játékban, az kapja meg.
  • Hex Star: Aki a legtöbb hatszögletű tárgyat használja fel, annak jár.
  • Friendship Star: Aki a legtöbb Friend Space-re lép, az lesz megjutalmazva vele.

És ezután hirdetnek eredményt. És aki nyer, az lesz továbbra is a superstar.

Story Mode a szokásos 1 játékos módot rejti magában. Kapunk a történetet, és teljesíteni kell a benne foglaltatott küldetést. Ez magába foglalja a négy pályát, amit alapból kapunk, majd a Bowser pályáját. Már-már szokásos a séma. Pályánként megyünk végig, az a cél, hogy mindig elsők legyünk, és a pálya főellenségét legyőzzük. Mindegyik pályának más a főellensége:

  • Wiggler’s Garden: Piranha Plant. Egy léggömb van rajtunk, és amikor a Piranha növény magába szippantana, akkor kell a szájába dobni a bomba növényt. Háromszor kell megdobni.
  • Toadette’s Music Room: Hammer Bros. Talán az egyik legkönnyebb. Az a lényeg, hogy Hammer Bros. játszik nekünk egy ütemet, és nekünk vissza kell játszani.
  • DK’s Stone Statue: Dry Bones. Különböző varázs-mezőkre lép Dry Bones, feladatunk hogy taposással megsebezzük.
  • Kamek’s Library: Kamek. Nem annyira könnyű. Egy könyvvel elbarikádozott akadálypályán kell végigmenni, majd a végén Kamek vár ránk, akinek a szemét tintával meg kell spriccelni, hogy ne lásson, Amikor teljesen megvakul, akkor elkezd hadonászni a pálcájával és megsebzi magát.
  • Bowser’s Pinball Land: Bowser. Három alakja van. Először Bowser ilyen totemoszlop-szerűséggé változik, elkezd forogni. Megszédül, leesik, és az aranykockát kell ütögetni. Második alakja egy hatalmas kocka, és úgy mozog, mint a Tox Box a Super Mario 64-ben. Itt is az arany kockát kell ütögetni. És végül egy giliszta-szerű kockává változik, itt a feje az arany kocka, azt kell ütögetni. Amikor mozog, akkor tűzzel van közbevéve, de amikor áll, és tüzet lő ránk, akkor semmi nem védi, akkor lépjünk akcióba.

Ha teljesítettük a Story Mode-ot, akkor megannyi játékmód nyílik meg, emellett a gép karakter nehézségét easy normal és hard mellett experten is lehet játszani.

Persze, nemcsak ennyiből áll a játék. Itt is rendelkezésünkre áll a Minigame Mode, ahol több lehetőségünk van minijátékokat játszani. A Puzzle Mode egy újdonság, ezt 1-2 játékos játszhatja. Különböző kirakós játékokon mérhetjük össze tudásunkat. Ha csak egyedül vagyunk, akkor a gép játszik ellenünk, ahol szintén beállíthatjuk a mesterséges intelligenciáját. A Galériában megnézhetjük a kollekciónkat, hol vannak a jelvények, figurák, egyéb pályákra jellemző dolgok, és trófeák. Nagyon sok van belőlük, ezek begyűjtése igencsak kitolja a játékidőt. Emellett a Galériában hallgathatjuk meg a zenéket, hangokat, gyakorolhatjuk a már megszerzett mini-játékokat, megnézhetjük a Story Mode történeteit, valamint a rekordaink is itt tárolódnak.

A játék grafikája felemásra sikeredett. Vannak nagyon szépen megjelenített területek, viszont egyes dolgok (például a táblánál a felső képernyő) megjelenítése bűnronda lett. A karakterek kidolgozottsága is hagy kívánnivalót maga után. De szerencsére a szebb grafika van túlsúlyban. Talán jól tették, hogy csak 30 kör a maximum, egy hordozható gép esetében nincs annyi ideje a játékosnak, hogy órákat játszon egy játékkal, már csak az akkumátor élettartama miatt sem. Pozitívum, hogy gyorsan történnek a dolgok a játékban, így talán annyira nem is unalmas kivárni a sorunkat. Ha szeretnénk teljessé tenni a játékot, érdemes minél többet játszani, minél több karakterrel megcsinálni a Story Mode-ot, így igazán tartalmas szórakozást nyújt a játék. A zene olyan átlagos Mario Partys, kellemes hangulatú, viszont vannak olyan zenék, melyek nagyon fantasztikusra sikeredtek. Már csak a zene miatt is érdemes játszani a DK’s Stone Statue és a Kamek’s Library pályákon!

Összességében a Mario Party DS is csak ugyanolyan, mint a többi. Csak talán még ennek van a legjobb hangulata. Még a Mario rajongók közül is sokan nem szeretik a Party sorozatot, mert nem a tudás van fókuszban, hanem a szerencse. Ez a játék sajátossága. Aki viszont most ismerkedik a sorozattal, azt talán ez a rész mutatja be a legpozitívabban szériát. Hogy érdemes-e megvenni? Előbb mindenképp érdemes kipróbálni, mert jó lett, de nem biztos, hogy azt kapjuk tőle, amit várjuk.

Grafika: 7/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 8/10
Kihívás: 4/10
Zene/Hang: 9/10
Hangulat: 10/10

+ Nagyon sok jó, hangulatos mini-játék
+ Változatos pályák
+ Az utóbbi évek legjobb Mario Party-ja
– Néhol ronda grafikai megjelenítés
– Online mód hiánya

82%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése