MegjelenésNintendo Entertainment System Wii Nintendo 3DS Wii U Fejlesztő: Nintendo Ár Méret Platform |
Sok jó játék jelenik meg manapság is. Szerencsére a Nintendónak most is a szórakoztatás az elsődleges szempont, amikor játékot készítenek. Viszont egy produktum csak akkor válik legendává, ha azt többedjére is ugyanúgy élvezet végigjátszani, és többjátékos módban több év után is ugyanazt a szórakoztatást nyújtja. Szerencsére a Super Mario Bros. 3 ilyen.
Az a legenda járja a tavaly elhunyt néhai Nintendo elnökről, Hiroshi Yamauchi-ról, hogy bár nem sokat értett a videojátékokhoz, viszont az üzlethez nagyon. Emellett bár szigorú főnök volt, de becsülte a kemény munkát, valamint ha újdonságot tesznek a játékokba. Ezt mind úgy tudták a készítők teljesíteni, hogy megőrizték az eredeti hangulatot, ez volt annak idején a Nintendo játékok sikerének titka. A Mario 3 pedig hemzseg az újdonságoktól. Az első Super Mario Bros. “személyében” adott az alapkoncepció, ezt gondolták tovább: Térkép-rendszer, megannyi új segítő tárgy (én így magyarosítottam a Power-up-ot), Bowser 7 gyereket, kooperatív többjátékos mód, és még sokáig lehetne sorolni. De a legnagyobb dobás egyértelműen az volt, hogy mindezen újdonságok mellett nemhogy megőrizték az eredeti Mario hangulatot, hanem tovább emelték azt, majdhogynem az egekig. De miről is van szó?
Ugyanúgy platformjátékot játszunk, mint a Super Mario Bros. esetében, de a lehetőségek tárháza most sokkal szélesebb. Egy térképen járunk, ott vannak számokkal ellátva a pályák, azokon kell sorba végigmenni. Rendkívül találó ötlet volt, hogy a pálya olyan, amilyen a térképen, tehát ha víz van a környékén, akkor tengerbe fogunk csobbanni, vagy ahol sűrű homok, ott bizony futóhomokkal kell szembenézni. A térképek szimbolizálják az országokat, összesen 8 van belőlük. Az első világ lényegében a Gomba Királyság, a Sztyeppék országa. Így megyünk további hat világon át, hogy a végén a Sötétség országában, megküzdjünk Bowser-rel, a sárkánykirállyal. A pályák lényegében hasonlóak, mint az első SMB játékban, ugyanúgy fejükre ugorva kell megölni az ellenségeket, megannyi titok után a pálya végén nem a zászlórúd vár minket, hanem egy kártya, melyben forognak az ábrák, és amelyiket éppen megfejeljük ugrással, az lesz a miénk. Három ábra van: Gomba, Virág és Csillag. Ha kiforgatunk három ábrát, akkor egy életet kapunk, de ha három azonosat, akkor több élettel jutalmaz minket a gép: 3 Gomba esetén 2 élet jár, 3 Virágnál 3 élet a jutalmunk, 3 Csillag kiforgatásakor pedig 5 életet kapunk. A térképen is vár néhány eddig nem látott újdonság. Ott van például Toad háza, melyben egy tárgyat szerezhetünk magunknak, ami elraktározódik. Ezeket a térképen a B-gomb megnyomásával tudjuk előhívni, és a megfelelőt kiválasztva az A-gombbal aktiválhatjuk őket. Összesen 28 segítő tárgyat tudunk elrakni magunknak a későbbiekre. Ott van még a Pikk-négyzet, mely a pályák végén található kártyák elvén működik, három részletből kell kirakni Gombát, Virágot és Csillagot és sikeres játék esetében ugyanúgy életet kapunk. Ez az első Mario játék, mely nem szerénykedik az életekkel, ahogy a mai játékokban megszokhattuk, már itt is könnyen lehet 20, 30, 50 a játék végére meg ha ügyesek vagyunk, a maximális 99 élet is ott állhat az M (vagy L) betű mellett. Mindezek mellett a térképen találjuk még a mini-kastélyokat, a térkép végén a nagy kastély, és megannyi titok, melyek mind felfedezésre várnak.
Ha viszont ketten játszunk ezzel a játékkal, akkor érthetjük meg igazán, miért nem teszik bele az online többjátékos módot az új Mario játékokba sem. Itt ugyanis nem külön térképen megyünk, mint az első Mario játékban, ahol külön mentünk a pályákon, hanem együtt, és bár nem egyszerre játszunk, de egy térképen egymást követve járjuk az országokat, így érdemes összehangoltan dolgozni a jobb eredmény érdekében. De lehet egymás ellen is, ha éppen azt szeretnénk. Amikor az egyik játékos még a térképen van, akkor kicsinyítve láthatja a társának nevének első betűjét. Ha ide megyünk be, akkor csatázni hívjuk ki őt. Lényegében egy Mario Bros.-szerű pályán vagyunk, itt élet-halál harcot kell vívni. Vagy szemtől szemben harcolunk társunkkal, vagy kicselezzük őt, hogy végül mi kerüljünk ki győztesként. Aki nyer, az folytatja a játékot a térképen.
Ha azt látjátok, hogy néha akad a játék, az nem véletlen. Ugyanis itt látszik meg, hogy tényleg a maximumot hozták ki a NES-ből. És most is élmény vele játszani, nem is beszélve arról, hogy akár 3DS-en is játszhatjuk ketten Download Play-jel úgy, hogy elég, ha csak egyiknek van meg a játék. Ezek után azt gondolom, bárki belátja, hogy bőven megéri a £3.49-es árat. Mentsük hát meg ismét Hercegnőt, és közben merüljünk el a játék hangulatába, melynek nincs párja, csakis és kizárólag ebben a játékban lehet átélni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése