 MegjelenésJapán: 2004. január 22. Fejlesztő: Nintendo Platform  |
A konzolgeneráció váltás nemcsak a technikai fejlődésről kellene szóljon. Nemcsak grafikailag, zeneileg kell fejlődnie egy játéknak, hanem a több lehetőségből kifolyólag autentikusabbnak, hangulatosabbnak kell lennie. Ha mondjuk egy sportjáték jobban kihozná az adott sportágban rejlő lehetőségeket, teljes értékű játékok lennének, mindezek mellett maguk a pályák is hangulatosabbak lennének, minél jobban visszaadnák az adott sportág hangulatát, a retro sokkal inkább a helyén lenne kezelve, és nem lenne egyre nagyobb igény rá. Szerencsére még most is elmondhatjuk, hogy mi Nintendósok szerencsések vagyunk ezügyben, több játék is példázza azt, hogy miért jó az új generáció. Most is visszamegyünk egy kicsit az időben, és egy szintén nagyon jó példát szeretnék bemutatni.
Ez a 1080° Avalanche, mely számomra tökéletesen megmutatja, hogy miről szól egy generációváltás. Ez a játék ugyanis minden tekintetben jobb lett az elődjénél. A GameCube lehetőségeihez mérten kiváló játékról van szó, grafikailag rengeteget javult, a hihetetlenül dimanikus, a zene pedig hihetetlen hogy visszaadja a snowboard hangulatát. Mindezt teszi úgy, hogy mindent megőrzött abból, amitől olyan fantasztikus volt az elődje. Ahogy írtam, egy snowboard játékról van szó, ahol versenyezni lehet, és trükkök bemutatásával szerezhetünk minél több pontot. Már a címképernyőn hallható kemény rockzene is hűen visszaadja a játék dinamikus mivoltát, azonnal bevisz a sportág hangulatába. A két főjáték a Match Race és a Trick Attack. Öt játszható karakter áll rendelkezésünkre. Közülük Ricky Winterborn, Hayami Akari és Rob Haywood ismerős lehet az előző játékból, hozzájuk csatlakozott Tara Hunter és Kemen Vazquez. Nem érdemes utánuk nézni a Wikipédián, mind az öten fiktív szereplők. Mindnyájuknak saját hódeszka-készületük van, egyéni tulajdonságokkal, a karakterek egyéni jellemzőivel kiegészítik egymást.
Match Race esetében párbajt vívunk egy ellenfél játékossal, az nyer, aki gyorsabban ér be a célba. Ez a játékmód fix egyjátékos, egy gépi ellenfél játékossal versenyzünk a pályán. Az irányítást könnyű elsajátítani. Nem kell gombot nyomni a gyorsításra, karakterünk mindig a legnagyobb sebességre törekszik. Az Analóg karral lehet fordulni, az A-gombbal lehet ugrani, valamint az L-gombbal lehet az úgynevezett tojástartást felvenni. Ekkor gyorsabban érjük el a csúcssebességet, ugyanakkor ilyenkor rosszabbul vesszük be a kanyart, és az egyensúly-érzékünk is romlik. Valamint az R-gombbal lehet a hódeszkát megfordítani, a Z-gombbal pedig saját magunknak örülhetünk. Három bajnokság van itt is: Novice, Hard és Expert, ami előrelépés a Nintendo 64-es elődhöz képest, hogy itt már mindegyik bajnokságnak külön pályája van. Mindezek mellett a pályák sokkal kidolgozottabbak, részletgazdagabbak. A fák, jég, buktatók, házak mellett például síelők közül versenyzünk, és bizony, ha egyikük-másikuk útban van, akkor karakterünk nem megáltallott egy “Get outta way!” szöveggel odébb parancsolni a pánikba esett síelőket. Ugyanígy megjelentek az alagutak is, de egy pályán például egy olyan ház mellett megyünk el, ahol a tűzifának valót vágják géppel, és fellógatva vontatják őket. Persze ekkor már játékosunk kap szívbajt, hogy csak nehogy megsebesüljön. Azt eddig is tudtam, hogy a Snowboard (ahogy a téli sportok többsége) veszélyes sportág, efelől ez a játék csak megerősített. Ez a játék is számol sebzést, de másképp, mint ahogy az előző játékban, ahol egy hosszú csík volt, és a sérülés mértékétől függően akár nagyobb szelete is kipirosodhat, hanem itt fixen hat kis csík van. Tehát összesen ötször lehet sérülni, a hatodikra játékosunk végleg elterül a földön, egy életet elvesztünk, és kezdhetjük elölről a pályát. Merthogy életet itt is számol a gép, és itt is nagyon szűkmarkúan osztják. Három élet van, és ha elfogy az összes, akkor bizony kíméletlenül Game Over van, és kezdhetjük az egészet elölről. Életet nemcsak akkor vesz el a gép, ha hatszor megsérültünk, hanem akkor is, ha vesztünk a versenyben.
Trükköket különböző gombkombinációkkal lehet már a Match Race-ben is kivitelezni, de tapasztalatom szerint nem érdemes, mert csak lelassít, ráadásul megtörténhet az, hogy elvesztjük az egyensúlyunkat. Ilyenkor az történik, hogy nagyon lassúak vagyunk, elvesztjük az uralmunkat a hódeszka felett. Ezt az analóg kar forgatásával lehet helyrehozni, és játékosunk akkor képes ismét versenyezni. Meg aki szokott snowboard versenyt nézni a TV-ben, az láthatja, hogy ott sem trükköznek a sportolók, csak azon vannak, hogy a lehető leggyorsabban, legjobb ívben menjenek végig a pályán, és nyerjenek. A trükkökre ott van a Trick Attack játékmód, ahol pontozzák is a különböző trükköket. A játék nevében meg nem véletlen van a 1080°, ugyanis a három kör a levegőben, azt a lehető legnehezebb kivitelezni, és a legtöbb pont jár érte. A játékban listázva vannak a különböző trükkök, és azokat milyen gombkombinációval lehet kivitelezni.
A Time Trial itt is időmérő, bár itt annyiból érvényét veszti, hogy a Match Race alatt elért legjobb időket is elmenti a gép. De azért adtak értelmet az időmérőnek is. Ugyanis 5 érmedarabkát helyeztek el egy-egy pálya különböző részein. Ezeket összegyűjtve kapunk meg újabb és újabb hódeszkákat. És mivel minden játékosnak saját snowboard-készlete van, érdemes mindenkivel összegyűjteni az érméket. A Gate Challenge is érdekes játékmód. Alapból 30 másodpercet kapunk, és különböző ellenőrzőpontokon kell átmenni az adott pályán, akkor kapunk 500 pontot, és +2 másodpercet. Ezt a játékot is lehet többen játszani, végre akár négyen is összeülhetünk egy versenyre. Az előző játék nagy hiányossága volt, hogy csak ketten lehetett maximum játszani.
Ezek is azt gondolom, hogy kellő alapot adnak arra, hogy egy nagyon jó játékkal van dolgunk, amit külön megdobnak a hangulatos pályák és az extrém jó rock zene. Érdekes, hogy csupa ismeretlen előadók vannak a játékban, mint például Finger Eleven, BOYSETSFIRE vagy Cauterize. Itt derül ki, hogy nem feltétlen azok gyárták a legjobb zenéket, akiket játszanak a rádiók, hanem alternatív együttesek körében is születnek fantasztikus zenei művek, akik mifelénk nem annyira ismertek. Az biztos, hogy nagyon feldobja a zene a játék hangulatát. A grafika pedig nemcsak a sok pályaelem miatt kiemelkedő, hanem mert részletgazdag, kidolgozott, a színek élénkek, egyszerűen csodálatos az egész. Meg merem kockáztatni, hogy ha nem változtatnának semmit a grafikán, csak feljavítanák a felbontász 1080p-re, a mai játékok között is simán megállná a helyét grafikailag. Azt gondolom, hogy a 1080° Avalanche az egyik legjobb név az úgynevezett “overlooked” játékok listáján, az biztos, hogy az egyik legjobb sportjáték, amivel életemben valaha is játszottam.
 Grafika: 10/10 + Eszméletlenül hangulatos 92% |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése