2010. november 17., szerda

Wii Play

Megjelenés

Japán: 2006. december 2.
Amerika: 2006. december 2.
Európa: 2006. december 8.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Party
Játékmód: 1-2 játékos

Irányítás: Wii Remote
Wi-Fi: Nincs

Platform

Amikor 2006-ban megjelent a Nintendo Wii, akkor még csak sejteni lehetett, hogy a konzolozásnak egy új korszaka kezdődik meg, és ez idénre megvalósult. Már a Sony és a Microsoft is teret ad a mozgásérzékelésnek, rájöttek, hogy talán ebben rejlik a jövő. Talán naivság lenne azt hinni, hogy csak a siker miatt álltak át a vetélytársak az új irányítási módszerre, és az is igaz, hogy nagyon sokat fejlesztették ők is a technológiát, és ma már nagyon precíz a mozgásérzékelés. De honnan indult? A játék japánul a Hajimete no Wii címet kapta, lássuk is, hogyan indult a Wii sikerszériája.

Amióta a Nintendo a konzolpiacon van, mindig is a közösségi játékokra építettek, szerintük egy játék egyedül nem lehet elég jó. Ez a Wiire hatványozottan igaz, erre ékes példa a Wii Play. Ez önmagában nem játék, ez egy játékgyűjtemény, ugyanis a lemezre 9 került fel.

  1. Shooting Range (Céllövölde): Céltáblák, léggömbök, konzervdobozok kilövése a Wiimote A vagy B-gombjával. Ezzel lehet gyakorolni Wiimote-tal célozni.
  2. Find Mii (Találd meg a Miit): Megadott szempontoknak megfelelően kell Miit keresni, rányomni az A-gombbal. 10 másodpercről indul az óra, minden helyes “válasz” +10 másodperc, minden hiba, -5 másodperc. Maximum 120 másodperc lehet. Két játékos módban ugyanez a jutalom, csak pontokban. Az óra akkor fix. 120 másodperctől indul.
  3. Table Tennis (Asztalitenisz): Ez a játék szerintem két játékos módban jó igazán. Egyedül csak azt számolja, hogy hányszor ütjük vissza a labdát. Különben automatikusan a kezünkben van az ütő, a Wiimote mozgatásával kell azt irányítani. Két játékos módban az nyer, aki először eléri a 11 pontot. Ez a játék alkalmas arra, hogy megtanuljuk precízen mozgatni a Wiimote-ot.
  4. Pose Mii (Pózolj Mii): A vagy B gomb megnyomásával kell a Miit beleilleszteni a sziluettekbe. Háromféle póz van. Ha hármat hibázunk, vége a játéknak. Két játékos módban szabadon lehet hibázni, mivel korlátozott mennyiségű sziluett esik le, az nyer, aki többet talál el.
  5. Laser Hockey (Lézerhoki): Itt sem kell semmi gombot nyomni, csak a Wiimote-tal irányítani a gémkapocs-szerű “ütőt” és a Wiimote-forgatásával forog az. Mind egy, mind két játékos módban az a cél, hogy ki éri el előbb a 8 pontot azáltal, hogy a labdát beviszi az ellenfél kapujába. Ez a játék jó arra, hogy megtanuljuk precízen mozgatni, és forgatni a Wiimote-ot.
  6. Billiards (Billiárd): Egyszerű billiárd játék, a játéknak megfelelő hivatalos pontozással. A B-gomb nyomva tartásával lehet a golyót ellökni úgy, hogy először hátrafele visszük a Wiimote-ot, majd előre. Szerintem ennek az irányításával lehet a legtöbbet bajlódni. Ez rám is igaz, meg erről olvasok a legtöbb kritikát a neten. A játék célja, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze, és bizonyos hibákért (pl. a fehér golyó begurul a lyukba) pontot von le, még akkor is a hiba “érvényesül”, ha közben volt pontot érő lökésünk. Két játékos módban felváltva megy a játék, addig amíg az egyik hibázik. Itt nincs hibáért pontlevonás.
  7. Fishing (Horgászat): Ezzel a játékkal be lehet gyakorolni a Wiimote precíz mozgását. Itt nem kell semmi gombot nyomni, csak mint a horgászbotot irányítani a Wiimote-ot, és ha kapásunk van, gyorsan felrántani azt. Egy halfaj kivételével mindegyik bizonyos pontszámot ér. Mindig megjelenik a képernyő tetején egy bizonyos “bonus fish”, mely halat, ha kifogjuk, pontszámának dupláját kapjuk. Két játékos módban az a cél, hogy minél több halat fogjunk.
  8. Charge! (roham!): Fonálból kötött teheneken versenyzük, és a pályán levő pontokat összeszedjük. Itt sem kell semmit nyomni a Wiimote-on, csak előre- hátra- és oldalra dönteni. Előredöntéssel gyorsítunk, hátradöntéssel lassítunk, míg oldaldöntéssel fordulunk. Ha picit felrántjuk a Wiimote-ot, tehenünk ugrik.
  9. Tanks! (Tankok!): A NES-re közkedvelt játék visszatért! Kétféleképpen lehet játszani, vagy Wiimote-tal, vagy rákötjük a Nunchuk-ot, amivel szerintem lényegesen könnyebb az irányítás. A B-gombbal lőjük az ellenfél tankját, az A-gombbal helyezünk el aknát a pályán. Egy játékos módban három életet kapunk alapból, de bizonyos számú tank lelövése után extra életet kapunk. Két játékos módban életet nem számol a gép, addig megy a játék, míg mind a ketten meg nem halnak. 20 pálya van összesen, a nehézségüket elnézve ez a játék fogja a legtartalmasabb szórakozást nyújtani.

Szerintem az összes Wii pakk közül ez éri meg a legjobban, hiszen Wiimote jár mellé, és alig 1-2 ezer forinttal drágább, mintha csak az irányítót vennénk meg külön. A Nintendo elmondása szerint a játék célja, hogy minél precízebben megtanuljuk a Wiimote kezelését, irányítását. Arra tényleg alkalmas, de önmagában is el tud szórakoztatni. És igyekeztek egy játékos módban is érdekessé tenni azáltal, hogy van saját rekord táblázatunk, másrészt meg ha elég magas pontszámot érünk el, akkor medált kapunk. Van bronz, ezüst, arany, és ha valaki nagyon magas pontszámot ér el, az platina medált kap. Két játékos módban semmilyen rekordot nem jegyez meg a gép.

Lássuk hát magát a játékot. Grafikailag már valamivel szebb összképet mutat fel, mint a Wii Sports, de még mindig látszik, nem ezen van a fő hangsúly. Az irányítás okozhat némi nehézséget, azért látszik, hogy a kezdetekben még nem volt tökéletes a mozgásérzékelés. A zene nyugalmas, a fő hangsúly a szavatosságon és a hangulaton van, melyet magasan a Tanks! visz el. Aki nem vár technikai csodát egy játéktól, és el tud szórakozni egyszerűbb játékokkal is, annak ez nagyszerű választás!

Grafika: 7/10
Játszhatóság: 7/10
Szavatosság: 9/10
Kihívás: 5/10
Zene/Hang: 8/10
Hangulat: 9/10

+ Remekül el lehet sajátítani a Wiimote irányítását
+ Hangulatos, egy pár játék nagyon szórakoztató
+ Kellemes zene
+ Néhány régi játék remekül fel lett újítva
– Az irányítás nehézkes

83%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése