A Nintendo helyzete Magyarországon

A Nintendo megítélése mindig is sajátságos volt. Ennek oka többek között az egyedi játékkínálat. Konzoljaikkal mindig a saját útjukat járták, valamint az üzletpolitikájuk, marketingjük létjogosultságát nem egyszer még rajongók is erősen megkérdőjelezik. Az olyan országokban, ahol sokkal nagyobb a videojátékos piac, ott mindig is megvolt a maga helye és rajongótábora a Nintendónak. De mi a helyzet az olyan közép-európai országokkal, mint például Magyarország, ahol a videojátékoknak jóval kisebb szerepe, ismertsége van? Hogy állja meg itt a helyét a Nintendo?

Habár a Nintendo első asztali konzolja, a Nintendo Entertainment System 1987-ben jelent meg Európában (az ismert 1985-ös év az amerikai és a japán második kiadásának megjelenési éve), hivatalosan Magyarországon csak 1990-től lehet Nintendo konzolt kapni. Ebben az évben jegyezte be magát nálunk az osztrák székhelyű Stadlbauer cég, akik különböző játékok mellett a Nintendo német, osztrák és később magyar terjesztését is vállalta. Persze előtte is hozzá lehetett jutni Nintendóhoz. Bécsben, hasonló módon, ahogy a ’80-as években jártak ki a magyarok például Gorenje hűtőért.

A hőskor

A Nintendónak egyből híre is ment kicsi országunkban, köszönhetően Dévényi Tibi bácsinak, aki az Elektor Kalandor című műsorával egycsapásra országos ismertséget adott nemcsak a Nintendónak, de a Mario játékoknak is. Ez egy sajátságos játék volt, melynek lényege, hogy a telefon nyomógombjaival lehetett irányítani Mariót. Csak mivel ekkor még nem volt általánosságban elterjedt a nyomógombos telefon, ezért a műsor stábja ment ki az adott családhoz, akit játékra sorsoltak ki, és összekötötték a technológiájukat a telefonnal, és lehetett játszani. A játék alatt pedig összegezték mindenkinek a játék alatt elért pontját, és 1993 decemberében pedig a legtöbb pontot elért játékos értékes nyereményben részesült. Ami nem volt kisebb, mint egy egyhetes utazás Floridába. Ez az első két helyezettnek járt, a harmadik-negyedik helyezett egy Super Mario All-Stars kiadású Super Nintendóval gazdagodott. A műsor már annak idején is megütközést váltott ki az akkori hardcore videojátékos körökben egyrészt Dévényi Tibi bácsi – mondjuk ki nyíltan – gyerekes és bohócruházata miatt. Bár az aranyos volt, amikor Super Mario jelmezben vezette a műsort. De az 576 KByte magazin is úgy emlékszik vissza az 1993. decemberi számában a műsorról, amikor összegezték az 1993-as évet, hogy „mögöttünk egy gyanús múltú Elektor Kalandor”. Dévényi Tibi bácsi megítélése ma már inkább negatív, főleg a Három kívánság című műsora miatt, de az tagadhatatlan, hogy nagyon sokat tett azért, hogy a Nintendo és Super Mario Magyarországon országosan is ismert legyen. Ha ez a műsor nincs, talán soha nem lettem volna akkora Nintendo rajongó, mint amennyire a mai napig is vagyok, és nem lett volna Super Mario számomra egyenlő azzal, mint ami Batman vagy Superman és a különböző szuperhősök voltak a kortársaim számára. Azt még érdemes megemlíteni, hogy később a Három kívánság című műsorban többször volt játszható a Super Nintendo.

Az 576 KByte szerepe is nagy volt a Nintendo országos szintű elterjedésében. 1992 decemberében nyitották meg első üzletüket Budapesten, a Pozsonyi utcában, ezzel ők voltak az első olyan üzlet, ahol nagy választékban lehetett Nintendo (meg egyáltalán video-) játékokat kapni. Emellett ők voltak az első olyan számítástechnikai magazin, mely 1993 áprilisától folyamatosan írt Nintendo játékokról. Emellett az 576 KByte és a SzEGAsztok című műsorukkal is sokat tettek a videojátékos kultúra terjesztéséért. Viszont az 576 munkásságának megítélése (főleg Nintendós szemmel) legalább annyira ambivalens, mint Dévényi Tibi bácsié. Habár az olyan játékok, mint a Super Metroid vagy a Donkey Kong Country megkapták a maguk méltó dicséretét, de soha nem rejtették véka alá, hogy a két nagy rivális konzol közül a Sega Mega Drive-ot preferálták. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az is hozzájárult, hogy a Nintendo játékai sokkal kisebb arányban szerepeltek az újság hasábjain, hogy a Nintendo marketing terén is legalább annyira sajátságos úton járt, mint a konzoljai tekintetében, de erről később.

Az akkori Nintendós közösség

A fentebb említett médiumoknak köszönhetően relatíve ismert és népszerű volt Magyarországon a Nintendo, annak ellenére, hogy mind a konzol, mind a játékok az akkori fizetésekhez képest nagyon drágának számítottak. Így nem is engedhette meg magának mindenki a Super Nintendót. Így a '90-es években akinek volt, annak egyfajta státuszszimbóluma volt a barátai körében. Mind hozzá jártak játszani. Természetesen annak sem kellett lemondania a játékokról, aki nem engedhette meg magának, hiszen a videojátékok népszerűségének köszönhetően jelentősen megszaporodtak a videojáték üzletek, ahol nemcsak vásárolni, de kölcsönözni is lehetett játékokat. Emellett a Stadlbauer cég sem ült a babérjain. A '90-es években sokat tettek azért, hogy népszerű maradjon a Nintendo. Például országos versenyeket szerveztek, emellett kiadtak néhány Club Nintendo magazint magyarul, valamint játékokhoz magyar nyelvű leírást mellékeltek. Habár a munkájuk minősége néhol kifogásolható volt, mert a magazinok egy az egyben az angol változat fordításai, és itt-ott eléggé magyartalan mondatokat hoztak össze. Hasonlóképp a játékok leírásai is tartalmaztak furcsa mondatokat. Valamint néhány karakter, tárgy nevét is magyarították, melyek komikussá tették a szöveget, semmint közelebb hozták volna hozzánk, magyarokhoz. Pedig az alap elgondolás nekem személy szerint tetszett. Sokan úgy kerülik a német kiadású játékokat, mintha valami hamisítványok lennének, de nekem nagyon tetszik, hogy a németek mindent lefordítanak a saját nyelvükre. Ezzel teljesen sajáttá teszik a játékokat, azt az érzetet adja, mintha erős lenne a német Nintendós közösség. Ehhez hozzájárul a minőségi német fordítás. Magyarul meg az olyat olvasni, mint például Toad helyett “varangy”-ot… Nem hiszem, hogy csodálkozni kell azon, hogy még az olyan elhivatott Nintendo rajongók, mint én, aki szívük szerint maguk magyarítanák az angol elnevezéseket, távol tartják magukat az ilyen fordításoktól. Pedig a közösség nyitott a magyar nevekre. Az én korosztályom még ma is mosolyogva emlékszik vissza arra, amikor Dévényi Tibi bácsi a fentebb említett Elektor Kalandorban Teki Katonának hívta Koopa Troopát. Ez akkor teljességgel beleégett a Nintendo közösség tudatába. Annak viszont nem szoktam örülni, hogy a Nintendo közösségekben sok olyan elnevezést is angolul mondanak, amikre vannak magyar szavaink. Például a tárgyat “item”-nek mondják, ugyanígy az érmét is sokan “coin”-nak mondják. Számomra ez azt mutatja, hogy a magyar Nintendo képviselet gyenge, mert nem volt senki, aki olyan elnevezéseket adott volna a különböző tárgyaknak, helyszíneknek, melyek magyarul is jól hangzottak volna. A karakterek nevei maradhattak volna angolul.

A ‘90-es évek első felében alapvetően két csoportra volt osztva a videojátékos közösség. Voltak a Nintendósok és voltak Segások. A Segások büszkék voltak a Sonic játékokra, arra, hogy az Aladdin olyan volt, mint PC-n, valamint a Mortal Kombat-ben náluk fröcsög a vér. Ezzel szemben volt a Nintendo a Mario játékaival, és a különböző Nintendo által fejlesztett játékaival, melyeknek már ekkor sajátságos miliője volt. Egy olyan, ami annyira a Nintendo sajátja volt, hogy azt össze nem lehetett téveszteni a riválisokkal. Viszont a 1995-ben óriási változás következett be az egész videojátékos kultúrában. Megjelent a Sony a PlayStation konzoljával, amivel olyan szinten rengette meg a világot, mint 10 éve a Nintendo a NES-szel. A forradalmi megjelenéshez nagyban hozzájárult a Sony erőszakos reklámpolitikája, aminek köszönhetően a cég valósággal berúgta a videojátékos piac ajtaját, és akkora helyet foglalt el magának, hogy a Nintendo és a Sega épp csak szorongani tudott mellettük. A Nintendo úgy-ahogy tartotta magát, viszont a Sega Mega Drive után megjelent Saturn-nal komoly mélyrepülének indult. A Sony az összes addigi videojátékos elméletet egy az egyben felrúgta, és teljesen új alapokra helyezte az egész szubkultúrát. Érdekes volt látni a német RTL-en a Nintendo játékok akkori reklámjait, melyek mai szemmel kétségtelenül megmosolyogtatóak, viszont egyértelműen a játékra helyezték a hangsúlyt. Ezzel szemben a Sony nem magát a konzolt, vagy a játékot helyezte fókuszba a reklámjaiban, hanem az érzést, amit a játékai által élhetsz meg. Trendivé tették a videojátékokat, azt az érzetet keltették, hogy ha játszol, akkor menő vagy. Hogy ez mennyire volt hatásos, már abból is világosan leszűrhető, hogy az a maga idejében menőnek számító Super Nintendo 49 millió példányszámban talált gazdára, míg a Sony PlayStation-ből 102 milliót adtak el. A Sony teljességgel dobta a Nintendo által kialakított családbarát videojátékos közeget, lényegében a Sony-nak köszönhető, hogy maga a videojáték sokkal inkább beépült a modern kultúrába. Bár a Segának is voltak erőszakos játékai (melyek Super Nintendo változatai cenzúrázva voltak, lásd például a fentebb Mortal Kombat játékokat, amelyek SNES változatában nem folyt a vér), de ezek sokkal inkább PlayStaionön terjedtek el. És mivel a változás nagyon gyorsan is hirtelen ment végbe, sokan nem tudtak mit kezdeni a durva játékokkal, innentől váltak igazán elterjedtté azok az újságcikkek, TV-adások, melyek azt ecsetelgették, hogy a videojátékok milyen rossz hatással vannak a gyerekekre.

A videojátékos közösség alakulása

Ez a marketing folyamat nálunk is végbement. Hiába Magyarország kicsi ország, még kisebb videojátékos piaccal, a Sony megtehette, hogy minálunk is óriási marketing-hadjáratot indít, hiszen az egyéb műszaki cikkeinek értékesítéséből bőven futotta reklámra. Meg is lett az eredménye. A Nintendo ismertsége nagyon visszaesett Magyarországon, a Sega szinte teljesen kiszorult, ellenben új divat lett a “PlayStationözés”, ami az ezredforduló fiataljait teljesen a hatalmába kerítette. A PlayStation ismertségéhez a fentebb már említett 576 KByte később alapított másik nagy videojátékos magazinja, az 576 Konzol is hozzájárult, melyben még nagyobb arányban jelentek meg PlayStation cikkek, mint Nintendo 64 leírások. És mivel akkoriban szinte az 576 Konzol volt az egyetlen olyan médium, mely csak videojátékokkal foglalkozott. De aki nem vette a magazint, az is könnyen tudott dönteni a PlayStation vs. Nintendo 64 kérdésben, hiszen a videojáték boltok polcain sokkal nagyobb arányban voltak PlayStation játékok. Így elég volt csak szétnézni, és mivel látta, hogy mennyivel több PSX játék volt, egyértelműen a PlayStation mellett döntött. A Nintendo 64 nagyfokú visszaesésének következtében pedig a Stadlbauer cég nagyban háttérbe szorította a tevékenységeit. Megszűntek az országos versenyek, ahogy a magyar Club Nintendo magazin is, sőt, pár évig a leírások magyar fordítását sem mellékelték a játékokhoz.

Habár jóval kisebb réteg játszott Nintendo 64-gyel, maga a Nintendo név nem tűnt el teljesen a köztudatból. Megjelentek a piacokon az úgynevezett sárga kazettás videojáték gépek, a magyar videojátékos tudat pedig ide importálta át a Nintendo nevet. Az elnevezés annyiból helyes, hogy a piacon kapható játékgépek a japán kiadású Nintendo Entertainment System (Famicom) kínai hamisított változatai, melyek kazetta nyílásába ugyanolyan sárga kazettát kellett belehelyezni, mint a Famicom kazettái voltak. Miután ezek a gépek és a bele való játékok lényegesen olcsóbbak voltak, ezért sokan itt játszottak először a Super Mario Bros.-szal. Így lényegében ki lehet jelenteni, hogy Dévényi Tibi bácsi műsora után a piaci gépek indítottak el egy új hullámot a videojátékok ismertségében. Csak hát itt is igaz a szólás, hogy olcsó húsnak híg a leve, ugyanis akiknek volt ilyen játékgépe, azok tudják, hogy ezek bizony bődületesen rossz minőségűek voltak. Ha az AC Adapter túl sokáig maradt az áramforrásban, azok egyszerűen megolvadtak. Az meg csak a kisebbik rossz volt, ha a gép használhatatlan volt. Súlyosabb esetben veszélyessé váltak.

De az alacsony áruknak köszönhetően széles körben elterjedt, olyannyira, hogy nálunk beépült a videojátékos kultúrába. MondoConokon, valamint egyéb animés és videojátékos rendezvényeken, ahol van retro konzol is, gyakran megtalálhatók a sárga kazettás videojátékok is. Ezt én személy szerint nem támogatom, mert valahol azt reprezentálja, hogy a magyar videojátékos közösség szegény, és mintha ennek a szegénységnek állítanánk emléket. A másik, amit problémának tartok, hogy sokan csak innen tudnak a Mario játékok létezéséről. Szoktam promóterkedni a PlayIT!-en a Nintendo standon, és döbbenten hallom, hogy néhányan, akik próbálnák ki az új Nintendo játékokat, a piaci gépeknél, és az ott játszott Super Mario Bros.-nál megállt a tudományuk, és meglepetten konstatálják, hogy vannak mai Mario játékok mai grafikával. Itt akár le is lehetne zárni cikket, mert sok kérdésre választ ad, de érdemes a későbbi időkre is kitérni.

Az ezredforduló után

Az ezredforduló évében generációváltás történt, melyet a Sony nyitott a PlayStation 2-vel, ezt követte a Nintendo a GameCube-bal, valamint egy új, szintén a műszaki területen szintén máshonnan ismert cég jelentkezett saját konzoljával. Méghozzá a Microsoft az XBOX-ával. Mivel ekkor még nem volt komoly marketing az XBOX mögött ezért ez nem volt annyira sikeres. Itt is a PlayStation 2 uralt mindent. A GameCube volt az első olyan Nintendo konzol, mely optikai meghajtóval rendelkezett, ezzel némileg teret adva a nagyobb tárhelyű játékoknak is. A probléma itt az volt, hogy a GameCube játékok kisméretű lemezre voltak írva, és mivel PlayStation 2 rendes méretű DVD-n jelentek meg, ráadásul a konzol, mint DVD lejátszóként is funkcionált, ezért a GameCube nemcsak azért maradt el még a Nintendo 64-nél is jobban a vetélytársánál, mert jóval kevesebb játék volt rá, hanem mert nem volt multimédiás funkciója. Ráadásul a kisméretű lemez miatt nagyon nem tudták komolyan venni a konzolt. A Nintendo egyik nagy rákfenéje az volt, hogy maga a gép nagyon erős, szinte mindegyikről kijelenthető, hogy a generációjának legerősebb konzolja volt (a GameCube-ig bezárólag), de mivel sokáig kazettás volt a gép, mellyel az egyik fő probléma volt, hogy az alacsony tárhelyük okán nem tudták rendesen kihasználni a gépben rejlő lehetőségeket, hasonló problémák voltak a GameCube-nál is. Érdekes kontraszt, hogy az első két PlayStation gyengébb volt, de az első konzol esetében a CD 700 MByte-os tárhelyét nem tudták rendesen kihasználni. Sok esetben a játék maga valójában kicsi helyet foglalt, a zene az, amivel kitöltötték a fennmaradó üres helyet. Ennek ellenére a PlayStation sokáig a videojátékos piac nagy győztese volt Az a maroknyi videojátékos réteg, akik megmaradtak a Nintendónál, megkapták a “hithű szamurájok” becenevet, olyan kevesen maradtak.

Az internet hajnalán

Az internet elterjedésének köszönhetően egyre többen olvashattak más, külföldi online híroldalakat, ezáltal a Nintendo újabb ismertségre tett szert. Emellett a Nintendo DS és a Wii megjelenése is új távlatokat nyitott a kiotói cég felé. Magyarországon a Nintendo DS annyira nem lett népszerű, de a Wii nálunk is szélesebb körben elterjedt, köszönhetően az olyan casual játékoknek, mint a Wii Sports, Wii Fit, amik olyan közösséget is a videojátékok felé tereltek, akik számára korábban teljesen közömbös volt a szórakozás ezen formája. A sikernek köszönhetően a Stadlbauer cég újra aktivitást mutatott. Megjelentek kisebb rendezvényeken, több online videojátékos híroldalon is interjút adtak. Viszont a Sony és a Microsoft képviseletéhez képest a magyar Nintendo forgalmazó jelenléte továbbra is elenyészőnek volt mondható. Habár mindig kaphatók voltak az aktuális Nintendo játékok, de a kínálat továbbra is nagyon kicsi volt. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a magyar Nintendo közösség kicsi volt a két rivális konzol közösségéhez képest, hanem a forgalmazó cég nem vette vissza az el nem adott játékokat. Magyarán nem lehetett visszáruzni. Így a videojáték üzletek sem kockáztattak, de ezzel a sajátságos üzletpolitikával mi, Nintendósok olykor nagyon jól jártunk. Ugyanis a különböző üzletek az eladhatatlannak vélt játékaik árát egy idő után nagyon levitték, így nem egyszer megesett az, hogy az aktuális Super Mario, The Legend of Zelda, Pokémon játékot töredék áron tudtuk megvenni. Az egyik legnagyobb fogásom a Pokémon HeartGold Version volt, ami újonnan, mindennel együtt volt 1.200 forint.

A közösség összetartó ereje

Bár, hogy mennyire nem volt aktív a Stadlbauer 2006 után, az jelzi, hogy bár vettek részt kisebb rendezvényeken, de jelenlétük egyáltalán nem volt mérvadó. Az internetes fórumoknak köszönhetően országszerte találkozhattak, beszélgethettek a magyar Nintendo rajongók, nem egyszer találkozókra is eljutottak. A közösségi játékoknak és a rendezvényeken való részvételeknek köszönhetően újra egyre több helyen lehetett találkozni a Nintendóval. De hogy videojátékos eseményeken, AnimeConon, később MondoConon aktívan jelen volt a Nintendo, az mind a lelkes rajongóknak volt köszönhető. Miután a Stadlbauer nem változtatott az üzletpolitikáján, ezért a kínálat továbbra is nagyon kicsi volt. Később megpróbálkoztak egy különböző nyereményjátékokkal, de ezek rendre balul sültek el. Az egyik legemlékezetesebb a Nintendo 3DS megjelenéséhez volt köthető, aminek az volt lényege, a Media Markt különböző üzleteiben hostess lányok mutatták be a konzolt, és az érdekelődőkről egy fotót készítettek, és feltöltötték a Facebook-ra. Hogy mennyire volt üzleti érzéke a Stadlbauer akkori vezetésének, nagyon jól mutatja, hogy külön profilt hoztak létre a nyereményjátéknak "szemüveg nélküli" felhasználónévvel, melynek semmilyen összeköttetése nem volt a Nintendo Magyarország profiljával. Miután fotós-lájkolós verseny volt, így az nyert, akinek a képe a legtöbb embernek tetszett. A nyertes egy Nintendo 3DS konzolt kapott, az eredményről legyen elég annyit mondanom, hogy talán soha semmi nem váltott ki akkora vitát a közösségen belül, mint a nyertes kiléte. A Stadlbauer cég ezek után ismét némileg visszafogta magát, ami komolyabbnak nevezhető megmozdulása volt, az a 2012-ben megjelenő Wii U konzol promotálása volt, mellyel szintén jelen voltak a Media Markt-ban.

A Nintendo napjainkban

Komoly változás következett be 2014-ben a magyar Nintendós közösség életében, ugyanis a Nintendo európai képviselete nem hosszabbította meg a szerződését a Stadlbauer céggel, helyébe egy másik forgalmazó cég került, a cseh székhelyű ConQuest Entertainment. Ők a Nintendo négy európai országba való forgalmazására kaptak jogot: Magyarország mellett Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba, tehát a visegrádi négyek országaiba. A váltás nem ment zökkenőmentesen, mi, rajongók ezt abból érzékelhettük, hogy a boltok polcain jelentősen visszaesett a Nintendo kínálat. Ennek oka az volt, hogy a ConQuest-nek újra kellett szerződnie az összes videojáték- és műszaki cikkeket árusító üzletekkel, és ezek a tárgyalások lassan haladtak. Ennek egyik oka, hogy a cseh forgalmazónál sem lehetséges a visszáruzás. Jó eséllyel azért, mert a Prágába visszakerülő játékok költségeit is a forgalmazónak kéne állnia. Volt azonban néhány komoly pozitív hozadéka a váltásnak. A ConQuest ugyanis azonnal felismerte, hogy a két nagy rivális konzol rajongóival ellentétben a Nintendo rajongókat sokkal inkább közösségben lehet elérni. Aktívabbak a közösségi oldalakon, és nagyon sokat kommunikálnak egymással. Ennek fő oka pont az, hogy a mivel a Nintendónak a kezdeti időket leszámítva gyakorlatilag nem volt erős képviselete, ezért a közösség tartotta a lehetőségekhez mérten köztudatban a konzolt. Mindezek mellett a cseh forgalmazó aktívabban részt vett rendezvényeken. MondoConon, PlayIT!-en komoly jelenlétük volt, nem egyszer hasonlóan nagy standjuk volt, mint bármelyik nagyobb, trendibb videojátékos cégnek. Ezeken pedig gyakran lehet magyar nyelvű reklámanyagot, prospektust fellelni, melyeknek minősége megegyezik a nyugati Nintendós reklámanyagokkal. Ez pedig ismertség terén új lendületet adott a Nintendónak. Sokan rácsodálkoznak arra, hogy a Nintendo most is létezik, eszébe juttatta a gyerekkori videojátékos élményeit (ez megint csak árulkodik a Stadlbauer aktivitásáról). Ennek kontrasztja, hogy a játékkínálat sokáig elenyésző volt, így hiába nőtt meg az érdeklődés a Nintendo játékai iránt, ha egyszerűen nem lehetett kapni őket széles választékban.

De mindenképp érdemes számba venni, hogy a ConQuest milyen további tevékenységekkel igyekszik népszerűsíteni hazánkban is a Nintendót. Mindenekelőtt teljességgel leporolták a magyar nyelvű hivatalos Nintendo weboldalt, és nemcsak dizájnjával veheti fel a versenyt a nyugati hivatalos Nintendós weboldalakkal, hanem tartalom tekintetében is naprakész. Mostanában érhetők el komolyabban magyar nyelvű internetes reklámanyagok, valamint a hivatalos YouTube csatornára is folyamatosan kerülnek ki a legújabb játékok előzetesei, reklámjai magyar nyelven. De nemcsak online vannak jelen reklámokkal, hanem az utcákon is. Emlékezetes volt a több emelet magas Super Mario Odyssey és Pokémon: Let’s Go Pikachu / Eevee plakátok az Örs Vezér Terénél és a Keleti Pályaudvarnál. Emellett Budapest szerte fellelhetők voltak a Super Smash Bros. Ultimate és Pokémon: Let’s Go reklámmal ellátott turistabuszok. Valamint 50 db. Super Mario Maker 2 plakát van Budapest szerte kihelyezve, természetesen magyarul. Ezek mellett a különböző Facebookos nyereményjátékok is sokkal szervezettebbek, úgy vannak kitalálva, hogy tényleg a legjobb nyerjen, és ne az, akinek a legtöbb ismerőse van. Emellett különböző aktuális Pokémon játékok promóciós kódjai lelhetők fel konzolboltokban. Ezekhez ingyenesen hozzá lehet férni, és az adott játékban kaphatunk különleges Pokémonokat. A magyar YouTuberekkel is igyekszik partneri kapcsolatot létesíteni. Ennek hátránya, hogy csak kevés partnerük van, leginkább azokkal, akiknek több feliratkozójuk van. Ez azért problémás, mert ők döntő többségében a PC és a rivális konzol játékok miatt népszerűbbek, nem annyira a Nintendo a fő profiljuk. Ellenben meg azok a videósok, akik szinte csak Nintendóval játszanak, azoknak többségében kevés feliratkozójuk van, és bár hiába lelkesek, nem ők kapják tesztelésre a konzolokat, és a játékokat. Ez pedig gátolja a népszerűségüket, ugyanis mivel kisebb anyagi forrásból tartják fenn a csatornájukat, ezért a legritkább esetben tudják a legújabb játékokat bemutatni. Mindezek mellett mivel szinte csak a Nintendo játékaival játszanak, ezért jó eséllyel lelkesedésből játszanak, így sokkal inkább tudják közvetíteni, hogy miről is szól a Nintendo életérzés. Emellett persze a különböző videojátékos sajtók is megkapják a tesztpéldányokat, így több Nintendo játékot tudnak tesztelni.

Szerzői jogi kérdések

Ha már szó volt a magyar YouTuberekről, érdemes kitekinteni a nagyvilágra, hogy megértsük, hogy miért kritizálják a rajongók a Nintendót a sajátságos üzletpolitikája miatt. Abban látszik meg ugyanis leginkább, hogy a Nintendo tipikusan japán cég, hogy rettenetesen kényesen bánik az általuk kikerülő játékokkal. Aki ismeri a japán gondolkodást, az tudhatja, hogy nagyon tisztelik a szerzői jogokat, és a különböző japán kiadó cégek (legyen az zenei, anime, manga, könyv, videojáték, bármi) ezt nagyon szigorúan kezelik. Erre egyik jó példa, hogy a torrent oldalak mind tiltva vannak Japánban. A Nintendo is hasonlóképp alkalmazza a japán szerzői jogi témát, csak mivel ők azon kevés japán cégek egyike, mely a szellemi termékeit világszerte forgalmazza, ezért a szerzői jogi szigort is világszerte alkalmazza. Ezt leginkább a YouTuberek érezték meg, akik szívesen játszanának Nintendo játékokkal online, mutatnák meg a világnak a játékaikat. Sok videojáték fejlesztő és kiadó cég felismerte hogy ez nekik hatalmas reklám, ráadásul részint anyagilag is megéri nekik, mert nem nekik a videojátékok demózására, promotálására költeni. A Nintendo erről viszont teljesen másképp gondolkodott. Elgondolásuk szerint a játékokat nem nézni kell, hanem játszani, és egy YouTuber ne keressen azon pénzt, hogy a játékaikkal játszik. Ezeket a videókat eleinte erősen támadták, töröltették a videómegosztóval. Majd miután rajongók és YouTuberek hadát haragították magukra, belátták, hogy a teljes szigor nem megoldás. Ezután jött az, hogy ugyan kikerülhettek a játékaik a YouTube-ra, de erősen kontroll alatt tartották ezeket a tartalmakat. Minden Let’s Play videót, ahol Nintendo játékokkal játszottak, a Nintendo kisajátította magának, ami azzal járt, hogy a reklámbevétel mind a Nintendóhoz vándorolt. Ez pedig megint visszavetette a Nintendo játékok jelenlétét, hiszen a YouTuberek lényegében a saját maguk által gyártott tartalomból éltek meg. A másik ok, ami miatt a Nintendo ellenőrzés alatt tartotta a videókat, hogy a játékaik a mai napig a családbarát üzletpolitika jegyében készülnek, és az erősen visszaveti a játék ezen jellegét, ha káromkodnak egy Nintendo játék alatt.

A Nintendo, hogy orvosolja a problémát, partnerségi szerződést kötött a YouTube-bal, mely a Creator’s Program nevet kapta. Hamar kiderült, hogy ez is csak fél megoldás, ugyanis csak bizonyos játékok bizonyos országokban voltak elérhetők. Minden más Nintendo játék, mely nem a Creator’s Program keretében került ki a videomegosztóra, a Nintendo a bevételt szinte teljes egészében magáénak mondta. Anyagilag azok sem jártak jobban, akik beregisztáltak a Creator’s Program-ba. Nekik két választásuk volt. Vagy egy adott videót küldtek be, vagy az egész csatornát beregisztrálták a programba. Mindkét esetben ugyan több pénz jutott a YouTubernek, de az utóbbi esetben a csatornára csak és kizárólag Nintendo játékok videói kerülhettek ki. Miután a Nintendo a Creator’s Program videóit is folyamatosan ellenőrizte, ezért nem volt engedélyezett az élő videók közvetítése, és mivel ez volt a YouTuberek népszerűségének egyik komoly forrása ez volt, ezért ez megint rendkívül rossz döntés volt.

Habár a Nintendo 2019. január 1-jén eltörölte ez Creator’s Programot, és Nintendo játékokból készült videókat is szabadon fel lehet tölteni, nagyon jól mutatja, hogy a Nintendo és általában a japán cégek, melyek szellemi termékeket állítanak elő mennyire nem tudnak mit kezdeni az internet adta szabadsággal, és azzal, hogy a termékeik korlátozás nélkül felkerülhetnek a világhálóra. A nyugati gondolkodás, ezzel együtt az üzletpolitika lazább, sokkal inkább a lehetőséget látják meg a rajongói feltöltésekben, megosztásokban, és ebből igyekeznek úgy hasznot húzni, hogy a tartalom gyártójának is megérje. A japánok ezzel szemben a mai napig „tanulják” az internet szabadságát. Az olyanok, melyek világszerte forgalmazzák termékeiket, igyekeznek alkalmazkodni a nyugati gondolkodás szabadságához, de több kisebb japán kiadó cég a mai napig nagyon szigorúan veszi a szerzői jogokat.

A Nintendo árszabása

Ahogy korábban szó volt róla, a Nintendo játékkínálata mindig is sokkal kisebb volt a versenytársaihoz képest, ellenben sokkal inkább a minőségre mentek rá. Elég csak az olyan játékokat megemlíteni, mint a Super Mario 64, Super Mario Galaxy, The Legend of Zelda: Ocarina of Time vagy a Metroid Prime, melyek átlagértékelése mind 90% felett van a GameRankings-en és a MetaCritics-en. Ez azt hozta magával, hogy a Nintendo játékainak sokkal inkább van eszmei értéke, és ez később az árakban is megmutatkozott. Az internet elterjedéséig a használt játékokat relatíve jó áron lehetett kapni. A változás akkortól kezdődött, amikor a Wii megjelenésével elindult a Nintendo online digitális értékesítése. Eleinte a Virtual Console keretein belül lehetett megvásárolni a klasszikus retro játékokat. Annak ellenére, hogy ezen játékok árait sokan drágállották, mégis nagyon népszerű volt. Sokan vették meg újra, digitális formában a régi klasszikusokat. Ez a tendencia folytatódott Nintendo 3DS-en és Wii U-n is, ami egy idő után azt hozta magával, hogy a retro értéke a Nintendónál különösen nagy lett, és emelkedni kezdtek a fizikai kiadású játékok árai, mert megnőtt azok iránt is a kereslet. De a játékok eszmei értéke nemcsak retro játékoknál jelentkezik, hanem az újaknál is. Miután a mai Nintendo játékok is nagyon magas minőségűek, ezért körülöttük is hamar kialakul egyfajta kultusz, ezért sokáig tartják a kezdeti áraikat. Ez pedig megnehezíti a Nintendo magyarországi népszerűsítését, hiszen a fentebbiek következtében a magyar keresetekhez képest a Nintendo sokkal inkább luxushobbinak számít. Főleg, hogy ha azt is számba vesszük, hogy maguk a konzolok árai is nagyon sokáig tartják a megjelenéskori áraikat. Mivel a Nintendo játékoknak nagyobb az eszmei értéke, sokkal inkább megtartják a rajongók a játékaikat. Sem a Sony-nál sem a Microsoft-nál nincs meg ez a fajta kultusz, ezért azok a játékok sokkal inkább gazdát cserélnek, és lényegesen alacsonyabb árakon, ahogy a konzolok árai is gyorsan lemennek. A videojátékos kultúra olyan szinten különbözik, hogy a PC-nél és a rivális konzoloknál is még az olyan játékok árai is lemennek, amik egyébként nagyon jók, ráadásul díjakat (például Game of the Year) nyernek. Különböző események, keretében szerveznek akciókat, melyeknek köszönhetően a játékok áraira akár 75% kedvezményt is adnak. Ezzel szemben a Nintendo ritkábban szervez ilyen akciókat, akkor is általában kb. 33% engedményt adnak.

És akkor most beszéljünk nyíltan az egész videojátékos ipar sötét oldaláról, a konzolok hackeléséről, és a másolt játékokról. Mert a Nintendo árszabása sajnos azt hozta magával, hogy az olyan országokban, mint Magyarország, ahol inkább luxus szórakozás a Nintendo, ott nagyon gyorsan terjedtek a különféle hackelési lehetőségek. Hiszen nem akartak az árak miatt csak úgy lemondani a játékokról, ezért szépen lassan – ahogy szoktam mondani - “alternatív” útvonalakon jutnak hozzá sokan a játékokhoz. Ugyanakkor mivel annyira elterjedt dolog lett az, hogy játékokhoz illegálisan jutnak hozzá játékosok, ezért közösségi oldalakon olyan általánosságban beszélnek a témáról, hogy gyakorlatilag nem is jut el a tudatukig, hogy ahogy játszanak, az gyakorlatilag illegális. Szinte büszkén vállalják, hogy innen-onnan letöltötték akár a legújabb játékot is, és még ők nevetik ki azokat, akik képesek tizenezer forintokért megvenni a játékokat. Hasonlóan kiábrándító volt még régebben hallani a Media Markt-ban, amikor egy család a videojátékok között nézett szét, és a gyerek az egyik PlayStation 4 játékot akarta megvenni. Az anya meg hüledezett, hogy “Úristen, mi kerül 17.000 forintba egy játékon?” Nyilván egy akkor megjelent játékról van szó, de ha elkezdenénk nekik elemezni, hogy a grafikusokat meg kell fizetni, a programozást, a zeneszerzőket, hogy fizikai változatban megjelenjen az adott játék. És akkor csak a legfontosabbakat említettem meg, de ha végignézzük egy játék stáblistáját, láthajtuk, hogy ma már annyian dolgoznak egy-egy játékon, mint egy magas költségvetésű amerikai filmen. Tanulságos volt megnézni a Vakondok 4 című dokumentumfilmet, melyet az egyik retro videojáték kiállításon vetítettek le. Ebben a filmben magyar videojáték programozók beszéltek a videojáték készítésének hátteréről. Elképesztő volt hallgatni, hogy heteken, hónapokon át éjt nappallá téve programoztak, az alatt szinte semmilyen szociális életet nem éltek, a számítógép mellett aludtak pár órát, utána folytatták a munkát ugyanott, ahol abbahagyták. Japán munkamorál uralkodik a videojáték készítőknél, ezt nem túlzás kijelenteni. De ez mindenhol így van. A Super Mario Bros. 3-at, is amikor fejlesztette a Nintendo, hónapokon át napi 16 órát dolgoztak rajta. Ezek után tessék megkérdezni, hogy miért olyan drágák a játékok.

Persze naivitás csak azokra ráhúzni a vizes lepedőt, akik másolt játékokkal játszanak, és ne felejtsük el, hogy az tette tönkre a magyar anime- és mangapiacot is, hogy kevesen vásárolták az eredeti példányokat, mindenki onnan töltötte le, ahonnan csak tudta. És ha eljutunk oda, hogy a ConQuest cégnek sem fogja megérni videojátékokat forgalmazni Magyarországra, akkor könnyen erre a sorsra juthat a Nintendo is.

Összegzés

Azt fontos tudni, hogy nem feltétlen csak a forgalmazó cég hibája, hogy nem volt aktív Magyarországon. Ennek oka pedig a kezdetektől visszavezethető. 1983-ban, amikor a Famicom első kiadása megjelent Japánban, ők csak a szigetországra terveztek. Nem fordult meg a fejükben, hogy Nintendo világszerte jelentesse meg a konzolját. Már csak azért sem, mert látták, hogy a nagy amerikai cégek játékait milyen könnyen lehetett másolni. Ez konkrétan az egész video-játék ipart válságba sodorta 1983-ban. Az én korosztályomnak már nem, de az idősebbeknek program volt, hogy barátok azért jártak el egymáshoz, hogy kétkazettás magnóval átmásolják egymásnak a játékokat. Ugyanis több számítógép játékai rendes magnókazettán jelentek meg, és ahhoz, hogy másolatot készítsenek, elég volt hozzá egy üres kazetta és egy kétkazettás magnó, rajta megnyomni a "record" gombot, és már mentek is a haveroknak a másolt játékok. És ez nem nemcsak a szegényebb közép-európai országokra volt jellemző, hanem Amerikára is, és miután ez a másolás nagy méreteket öltött, nem érte meg játékokat fejleszteni. A Nintendo ezt látva komolyan tartott attól, hogy ha Japánon kívül megjelenik a konzoljuk, az nekik komoly veszteség lesz. Erre találták ki, hogy beültetnek egy chipet a konzoljaiba, mely meggátolja a másolt játékok olvasását, így jelenhetett meg Amerikában 1985-ben Nintendo Entertainment System, ahogy Európában 1987-ben. Ezzel ugyan világsikert arattak, köszönhetően annak is, hogy olyan szintű innovációkkal, tartalmakkal fejlesztették a játékaikat, amire előtte nem volt példa. Viszont a Nintendo a lakosság arányában mindig is Japánban volt a legnépszerűbb, melynek következtében a Nintendo főként Japánra fókuszált. Ott jelent meg a legtöbb játék, emellett jellemző volt a különböző díszdobozos, igényes kiadás, nem utolsó sorban sok játékot sokáig csak Japánban lehetett kapni. Amerikában még egész jó volt a Nintendo jelenléte, de mivel Európában volt a lakosság arányában a legkevésbé népszerű a Nintendo, ez nemcsak azzal járt, hogy minálunk jelentek meg döntő többségében legkésőbb a játékok, hanem sok esetben a Nintendo olyan üzletpolitikai döntést hozott meg, ami ha nem feltétlen érintette hátrányosan az európai közösséget, de sokan csak lestek, hogy mit akar ezzel a kiotói cég elérni. Csak egy példa volt kiemelve a YouTuberekkel kapcsolatosan, de több üzleti döntés is reprezentálja a sajátságos japán üzleti gondolkodást. Ezeket ugyanis a japánok kedvezően fogadták (legalábbis náluk általános dolog például a szerzői jogok szigorú védelme), de nem volt összhangban az általános nyugati üzletpolitikával. Ezáltal Európa inkább elhanyagolt kontinensnek számít Nintendo szemszögből, és ezt különösen azok az országok érezték meg, ahol jóval kisebb tere van a videojátékoknak. Ez az, ami érezhető többek között Magyarországon. Ennek a következménye az is, hogy ha volt aktív jelenléte a Nintendónak, az inkább a rajongóknak volt köszönhető.

Hamis illúzió lenne azt gondolni, hogy a magyar Nintendo helyzet valaha megközelíti Németországét, vagy eléri Ausztriáét, de amíg mi rajongók mindent megteszünk azért, hogy a Nintendo a köztudatban maradjon, addig mindig lesz egy réteg, aki ismerni és szeretni fogja a Nintendót. És ha másképp nem, szájról szájra terjed a híre, és erre büszkék lehetünk.

A cikk megírásában és a képek válogatásában segítségemre volt a Nintendo Magyarországi Marketing Asszisztense, Lukács Borbála (bagszi). Köszönet érte.

A cikket eredetileg az Animagazin 50. számába írtam. A magazin ingyenesen letölthető és olvasható ezen link alatt.

New Super Luigi U

Megjelenés Japán: 2013. június 19. (DLC-ként) 2013. július 13. (önálló játékként) Amerika: 2013. június 20. (DLC-ként) 2013. augusztus 25. (önálló játékként) Európa: 2013. június 20. (DLC-ként) 2013. július 26. (önálló játékként) Fejlesztő: Nintendo EAD Kiadó: Nintendo Műfaj: Platform Játékmód: 1-4 játékos Ár: £17.99 / €19,99 Online játék: nincs Amiibo-támogatás: nincs Méret: 731,4 MB Platform

2013-ben jubilált Mario testvére Luigi, hiszen akkor 30 éve debütált a Mario Bros.-ban. Ezen alkalomból több játék és kiegészítő jelent meg Luigi főszereplésével, melyekkel emlékezetessé tették a “Year of Luigi”-nak elnevezett 2013-as évet. Ennek egyik játéka a New Super Luigi U.

Amely lényegében a New Super Mario Bros. U módosított változata. Sokban hasonlít, de a Super Mario Bros.: The Lost Levels alapján Luigi magasabbra ugrik és jobban csúszik, amikor meg akarnánk állítani. A pályák lényegesen rövidebbek, de több ellenség és akadály van, ezáltal nehezebb átjutni egy pályán. Ha ez még nem lenne elég, a rendelkezésünkre álló idő mindössze 100 másodperc. Ebben a játékban Mario egyáltalán nem játszható karakter. Luigi a főszereplő, mellette szerepel a sárga és kék Toad, illetve Nabbit. Az eredeti játékban tárgyakat rabolt el Toad házából, azokat lehetett megszerezni. Itt játszható karakterként tér vissza. Ő az, aki nem sebződik, de nem tud segítő tárgyat felvenni, illetve Yoshin se tud lovagolni.

Tehát a lényeg itt is ugyanaz: Hercegnőt elrabolták a Koopalingek, Luigit és Toadot (Mario csak a sapkája “erejéig” látható a játékban) Bowser mechanikus karja messzire repíti, az Acorn Síkságig. A különbség nemcsak az, hogy Mario nem szerepel a játékban, hanem hogy Nabbit is csatlakozik hozzánk, tehát segítő karakterként avanzsál. Feladatunk ezúttal is ugyanaz, mint a korábbi Mario játékokban. 8 világon keresztül eljutni Bowser kastélyáig és megmenteni Hercegnőt. Ahogy szó volt róla, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, hiszen hiába rövidek a pályák, azokon jóval több akadály és ellenség van jelen.

Ellenben ez a játék kiváló arra, hogy gyakoroljuk a más játékokban elsajátított képességeinket, hiszen a pályák alkalmasak arra, hogy ritmusra fussunk végig rajta, vagy akár az ellenségek csoportos ledózerolásával életeket szerezzünk. Ezért ez a játék inkább arra alkalmas (már csak az időlimit miatt is), hogy kiismerve a pályákat végigszaladjunk rajtuk, tehát gyakoroljuk vele a speedrunolást. Pont ezért mondanám azt, hogy nem nekem való ez a játék, hiszen jobban szeretem felfedezni a pályákat, lassan, már-már komótosan végigmenni rajtuk, semmint végigszaladni. Soha nem volt stílusom, hogy végigszaladjak a pályákon, ettől függetlenül biztos, hogy végig fogom vinni a játékot, már csak azért is, hogy gyakoroljam ezt a stílust. Maga a játék meg van annyira jó, hogy motivált legyek abban, hogy végigjátsszam.

A játékot persze többen is játszhatjuk. Magát a főjátékot is végigjátszhatjuk csapatban, illetve a New Super Mario Bros. U-ból megismert játékmódok ebben a játékban is elérhetők és játszhatók, csak természetesen Mario nélkül. Játszható a Challenge Mode, ahol egy meghatározott időn belül kell a pálya egy meghatározott részéig eljutni. Talán ebben a játékban jobban él a Boost Rush Mode, hiszen eleve sietni kell, hogy elérjük a pálya végét, hát itt aztán lehet azt gyakorolni. Végül ott van az érmegyűjtős Coin Battle is, amit itt is csak többen játszhatunk.

Mivel egy játék kiegészítéséről van szó, ezért nagyon többet nem lehet írni róla. Olyannyira, hogy az önálló játék már nem kapható külön, kizárólag a New Super Mario Bros. U-val együtt, mint "New Super Mario Bros. U + New Super Luigi U". Ezért is van az, hogy már digitális formában is csak a két játék együtt tölthető le. De azért látható, hogy annak ellenére, hogy ez csupán egy kiegészítés, meg van töltve tartalommal, ezért önálló játékként is érdemes volt megvenni. És mivel hamar egyesítették a két játékot, ezért külön a New Super Luigi U fizikai változatban ritkaságnak számít manapság. Kizárólag ez a változat játszható magában, digitális formában DLC-ként töltődik le a játék, amit csak a New Super Mario Bros. U-val együtt lehet játszani. Ezért is van az, hogy gyorsan összefésülték a két játékot. De érdemes a Luigi nevével fémjelzett játékot is külön végigvinni, hiszen kiváló kiegészítőről van szó és megizzaszt rendesen.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 9/10 Szavatosság: 6/10 Kihívás: 9/10 Zene / hang: 6/10 Hangulat: 8/10 + Kiváló kiegészítése az alapjátéknak. – Kezdő játékosoknak túl nehéz. 82%

New Super Mario Bros. U

Megjelenés Japán: 2012. december 8. Amerika: 2012. november 18. Európa: 2012. november 30. Fejlesztő: Nintendo Kiadó: Nintendo Műfaj: Platform Játékmód: 1-5 játékos Ár: £19.99 / €24.99 Online játék: Nincs Amiibo-támogatás: Nincs Méret: 13936,22 MB Platform

A Wii U sikerét nemcsak a rendkívül rossz marketing és a hibás üzleti döntések sorozata nehezítette meg, hanem gyenge Nintendós nyitócímek. Hiszen megszokhattuk, hogy a Nintendo egy-egy konzol kezdeti eladásait mindig valami nagyobb címmel lendíti meg, ami aztán be is írja magát a konzoltörténelem egyik legemlékezetesebb játékai közé. A Wii sikerére viszont annyira elkényelmesedett a Nintendo, hogy a Wii U-t kihagyta ebből a szórásból. Jött új Mario játék, örülhettünk a New Super Mario Bros. U-nak, de rövid is volt, ráadásul messze nem volt annyira korszakalkotó, mint az előző konzolok nyitócímei. Jobb, mint a New Super Mario Bros. 2, tehát érzékelhetően komolyan vette magát a Nintendo, de már nincs meg az a varázsa, mint a Nintendo DS-es, vagy akár a Wii-s New Super Mario Bros.-nak.

Természetesen szó nincs arról, hogy egy rossz játék lenne (ahogy a New Super Mario Bros. 2 sem volt az), megvannak a maga újításai, hiszen bejöttek új játékmódok, és megadták a módját, hogyan használhatjuk ki a Wii U GamePad érintőképernyőjét. De az biztos, hogy a nagy újítás nem a történetben keresendő, hiszen ugyanúgy Hercegnő lett elrabolva Bowser által, mint bármikor korábban. Most épp békés vacsorájuk közben jut eszébe Bowsernek és 7 alattvalójának (minek utána kiderült, hogy a 7 Koopaling nem a gyerekei) elrabolni Hercegnőt. Marióra, Luigira és a sárga és kék kalapos Toadra meg a “Mecha Hand” nevű szerkezettel jól rácsaptak, hogy ne árthassak bele ördögi tervükbe. Ennek következtében ők messzire repülnek, egészen az Acorn síkságig. Ott egy Acorn fának zuhannak, ahonnan sok Super Acorn esik ki. Bizony, ez lesz az új segítő tárgy hőseinknek a kalandjuk során.

És hát mivel hőseink messzire repültek, ezért 8 világot kell bejárniuk, hogy eljussanak Bowser kastélyáig és megmentsék Hercegnőt. A játékmenet teljesen ugyanolyan, mint a korábbi New Super Mario Bros. játékokban. Mario pályákon megy végig, hogy eljusson az adott világ kastélyáig, hogy megküzdjön az azt uraló Koopalinggel, majd végül Bowserrel, hogy végre megmentse Hercegnőt. A játék 2,5D-s, tehát oldalscrollozós játék, de mivel van háttere a pályáknak, ezért 3D-s hatást kelt. Ahogy szó volt róla, az új segítő tárgy az úgynevezett Super Acorn, mely hősünket Squirrel Marióvá változtatja. Ahogy a neve utal rá, Mario mókussá változik át, melynek két oldalán van egy-egy köpenyeg-szerűség van, mely által konkrétan repülni ugyan nem tud, de a Wiimote egyszeri megrázásával a magasba lendül, majd a folyamatos rázogatással lebegve ér földet. Repülőmókusok a valóságban is léteznek, róluk mintázták Mario képességét.

Az ellenségek közül is sok lesz az ismerős, és leginkább a sok újsonság hiányzik a játékból. A játékmenet teljesen ugyanaz, a zene pedig annyira nem innovatív, hogy még a világok zenéi is végig ugyanazok, csak persze a világ körülményeihez képest más dallammal hangszereléssel. Abban sincs változás, hogy ugyanúgy sztyeppékről indulunk, majd jön a pusztaság, majd átmegyünk a vízi, havas, erdős, hegyes világon, majd felmegyünk egészen a felhőkig, hogy végül megküzdjünk Bowserrel. A pályákon is a már jól megszokott zenék szólnak. Persze magukat a pályákat teljesen újratervezték és azokon most is élmény végigmenni. Örvendetes, hogy a pályák itt is inkább nehezebbek, mint a Wii-s New Super Mario Bros.-ban. Mert így legalább van némi kihívás, a Nintendo meg nagyon jól ért ahhoz, hogyan tegye a pályákat inspirálóan nehézzé. Tehát, hogy érezzük, hogy van kihívás a pályában, mégis olyan ötlekkel gazdagítják a pályákat, hogy élmény rajtuk végig menni. Ez a New Super Mario Bros. U-ban is megvan, alapvetően nagyon jó rajtuk játszani, de a pályák felépítése annyira hasonlít a korábbi New Super Mario Bros. játékokéhoz, hogy nem maradnak meg az emlékezetekben.

Sokak örömére Yoshi is visszatért, sőt hozta kisbarátait is. A Baby Yoshik különböző színekben pompáznak, színük szerint különböző képességeik vannak. Ez ismerős lehet a Super Mario Galaxy 2-ből. A sárga Baby Yoshi megvilágítja a sötét terepet, a piros (most egyszerűsítsünk) Baby Yoshi óriási léggömbbé fúvódik fel, neki köszönhetően lebeghetünk a magasban, a kék Baby Yoshi meg buborékokat lövell ki a szájából, melyek ha elkapnak egy ellenséget, három érmévé változnak, amit természetesen bezsebelhetünk.

Inkább játékmódok terén történt némi újítás, ugyanis a fő játék mellett ott van például a Challenge Mode, ahol meghatározott időn belül egy a pálya egy meghatározott részére eljutni. Ezeknek öt különböző módozata van. Aztán ott van a Boost Rush Mode, ami nagyon hasonlít a New Super Mario Bros. 2 Coin Rush módjához. Tehát adott három pálya, de nem a lehető legtöbb érmét kell a a pálya végére érve összegyűjteni, hanem egyszerűen csak eljutni az pálya végéig. Aztán, ha jönnek vele érmék, az csak bónusz. A Coin Battle-ben gyűjthetjük az érméket. Ezt csakis többen játszhatjuk. A lényeg, hogy a játék mindegyik pályáján játszhatunk, ahol már jártunk a főjátékban, és gyűjthetjük az érméket. Ez is hasonlóan a New Super Mario Bros. 2-höz számolatlanul jelennek meg az érmék extrában (csak épp aranygomba és virág nélkül), és több pályán megyünk végig. Természetesen az nyer, aki a legtöbb érmét összegyűjti. Nem mutatja a játék alatt, hogy állunk, mindig az adott pálya végén összegzi az érméket, és láthatjuk a jelenlegi állást. Ez egy plusz izgalmi faktor. Alapvetően jó ötlet, élvezetesek az extra játékmódok.

Szóval nem érdemes azt a forradalmat várni, mint a klasszikus Mario játékoktól, de elszórakozunk vele, és a maga sajátságos módján tartós szórakozást garantál. De az igazi innováció igenis hiányzik a játékból. A játékmenet, a pályák felépítése némi változtatástól eltekintve teljesen ugyanaz, mint a korábbi New Super Mario Bros. játékok esetében, valamint zenék tekintetében sincs semmi újítás. Viszont az jó dolog, hogy HD-ben játszhatunk, illetve az extrák is jól sikerültek. De nem csoda, hogy közel 10 év távlatából ez az utolsó New Super Mario Bros. játék. Persze, ott a New Super Luigi U és a Nintendo Switch-es újragondolt változat, de alapvetően ez az utolsó New Super Mario Bros. játék, és talán már nem is lesz folytatás. És talán így is van rendjén. Nem inflálták el annyira az egész sorozatot, hogy akár nevetség tárgya legyen, hogy sokadszorra ugyanazt kapjuk. Amik vannak, azokkal érdemes játszani, ahogy ezzel is.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 9/10 Szavatosság: 6/10 Kihívás: 7/10 Zene / hang: 6/10 Hangulat: 8/10 + A régi megszokott, könnyed Mario hangulatvilág – Kevés újítás, szinte csak a kötelező körök 82%

Super Mario 3D All-Stars

Megjelenés Japán: 2020. szeptember 18. Amerika: 2020. szeptember 18. Európa: 2020. szeptember 18. Fejlesztő: Nintendo Kiadó: Nintendo Műfaj: Platform Játékmód: 1-2 játékos Irányítás: Joy-Con, Pro controller Wi-Fi: Nincs Nyelv: Angol, német, francia Ár: £49.99 / €59,99 (Csak 2021. március 31-ig volt elérhető digitális formában) Platform

A Nintendo mindig is tett arról, hogy az egyes játéksorozatok évfordulóira emlékezzenek a rajongók. Hiszen folyamatosan kaptuk az ilyen-olyan különleges kiadásokat. És mivel ezek nekünk, rajongóknak kifejezetten tetszett, ezért egy idő után már-már igényként merült fel, hogy a Nintendo örvendeztessen meg minket valami extrával. Így aztán jöttek az újabb és újabb játékok vagy az újabb kiadások. Felesleges ezért szidni a Nintendót, hiszen csak igényeket elégítenek ki. Ha nem repülnének rá a rajongók a folyamatos újrakiadásokra, akkor más lenne a felállás. De mivel veszik a játékosok, így kaptunk egy pakkot a Super Mario Bros. megjelenésének 35. évfordulójára is, méghozzá a Super Mario 3D All-Stars-t.

Pakkot? … Ne essünk túlzásokba, egy rendes Switch kártyára kaptunk 3 régi Mario játékot: Super Mario 64, Super Mario Sunshine és Super Mario Galaxy. Sokan hiányosnak tartják a gyűjteményt, hiszen várták a Super Mario 3D World-öt is. Azt később extrával megkaptuk, én személy szerint sokkal inkább hiányolom a Super Mario Galaxy 2-t. Az ilyen “Super Mario Bros.: The Lost Levels” lehetett volna a Super Mario Galaxy mellé. Meg abban talán több tartalom volt, az lett volna igazán ezen gyűjtemény megkoronázása. Meg az is érthetetlen, hogy miért csak limitált ideig lehetett kapni a játékot? De inkább azt nézzük meg, hogy mi az, amiben nem változott a játék és mi az, amiben többet nyújt?

Mi maradt régi?

A játékmenet, egyértelműen. A játékokon semmit nem változtattak. Azért kár, mert végigjátszottam volna a Super Mario 64-et a Nintendo 64-es grafikával a Nintendo DS-es bővítésekkel. Tehát, nem 120 csillag lett volna a maximum, hanem 150. Az önmagában dobott volna a gyűjtemény értékén. Mind a három játék megmaradt eredeti mivoltában, így most már Nintendo Switchen is végigjátszhatjuk őket.

A grafika határeset. Láthatóan próbálták amennyire lehet felpásztázni 1080p-re, a szövegbuborékokegész élesek, és magát a játékot is amennyire lehet, igyekeztek szebbé tenni, de azért látszik rajtuk, hogy nem most jelentek meg először.

És miben lett új?

Többek között a kezdőképernyő, ami igencsak tetszetősre sikeredett. Itt el lehet olvasni a játékokkal kapcsolatos információkat, valamint váltani lehet a nyelvek között. Ami nekem személy szerint tetszik, hogy az európai borítókat használták fel a játékok illusztrálásához. És persze meg lehet hallgatni a játék zenéjét is. A lejátszó jól néz ki, az eredeti albumok borítói láthatók. Bár, hogy ki hagyná bekapcsolva a konzolját, hogy hallgassa a játék zenéjét, nem tudom, de mivel tudomásom szerint a dalok sehol máshol nem érhetők el digitális formában, így ha úgy vesszük, a kiadvánnyal együtt első kézből vehetjük kezünkbe a játékok zenéjét digitális formában.

Super Mario 64

Az első 3D-s Mario játék igazán tetszetősen néz ki. Látszik, hogy dolgoztak rajta, hogy jól nézzen ki Full HD-ban is. Nemcsak nagyobb lett a felbontás, hanem a textúrákon is javítottak. Kifejezetten kellemes játszani így a játékkal, viszont a Nintendo DS-es bővítésekkel tényleg sokkal jobb lett volna maga a játék. De így is teljesen jó. Gondolom, veterán Mariósok Nintendo 64-en (vagy valamelyik későbbi megjelenés alkalmával) már többször végigjátszották 100%-ra, itt az idő, hogy ezt megtegyük ismét Nintendo Switch-en!

Super Mario Sunshine

Ez az első olyan Mario játék, mely nem aratott osztatlan sikert még a Mario rajongók körében sem. És lehet is érzékelni, hogy miért. Kellemes hangulata van a Delfino Island-nek, meg itt-ott kisebb hanghatásokkal sikerült emlékezetessé tenni a játékot, de a kamerakezelés és az irányítás ugyanolyan borzalmas maradt, mint korábban. Úgy kellett kisakkoznom, hogy melyik gomb, mit csinál. Azért, mert annyi irányítása van Mariónak, és ami miatt soha nem tudtam megbarátkozni a játékkal, hogy ha csak egy kicsit is másfele irányítottam Mariót, mint amerre eredetileg akartam, akkor általában sokat esett vissza és nem egyszer fordult elő, hogy többször neki kellett menni a pálya egy nagyobb részének. Így egy idő után ez már sok volt nekem. Játszva a Nintendo Switch változattal, kénytelen voltam konstatálni, hogy itt sem lesz végigjátszva, mert már az elején problémám volt például a F.L.U.D.D. irányításával. Ami a grafikát illeti, a kép ugyan szélesvásznú lett, ami mindenképp örvendetes, viszont nem lett teljesen éles. Nem sikerült teljesen Full HD-re felpásztázni.

Super Mario Galaxy

Egyértelműen ez a játék viszi el a hátán a gyűjteményt. Nem véletlen gondolom, hogy a Super Mario Galaxy 2-vel lett volna teljes a játékcsomag, hiszen ez a játék még most is fantasztikus, ráadásul csodálatosan mutat Full HD-ben. Erre a játékra már annak idején is rácsodálkoztunk, mert az első olyan Wii játékok egyike volt, amely nemcsak a klasszikus Nintendo játékélményt hozta vissza (emlékezhetünk a Wii kínálatára…), hanem amit csak lehet, kisajtoltak technikailag a konzolból, ugyanis gyönyörűen néz ki a játék. És láthatóan alig kellett javítani a külsőségeken, hogy Nintendo Switch-en is mutatós legyen. Emellett játékmenet terén is sokat fejlődött a játék és az irányítást is fantasztikusan hozták át az új konzolra. Kiválóan működik a mozgásérzékelés a két Joy-Connal, gyorsan rá lehet érezni az irányításra. Ez a fajta könnyedség az, amit hiányolok a Sunshine-ból. Pro Controller híján nem tudom, hogy milyen lehet mozgásérzékelés nélkül irányítani a játékot, de az biztos, hogy ebben a kiadásban ez a játék jobb, mint az eredeti.

Összegzés

Mind a három játékon javítottak valamennyit. Még fellelhető boltokban, de aki korábban játszotta mind a három játékot, és gondolkodik, hogy megvegye-e ezt is, annak javasolnám, hogy nézze meg előbb és ha tetszik, amit lát, csak akkor vegye meg. Kellemes válogatás, de mivel inkább hiányosnak mondható, ezért nem gondolnám, hogy mindenkinek bejönne. De ha valaki újra végigjátszaná a 3D-s klasszikusokat, azoknak kiváló választás ez a gyűjtemény.

Grafika: 7/10 Játszhatóság: 7/10 Szavatosság: 8/10 Kihívás: 10/10 Zene/Hang: 10/10 Hangulat: 10/10 + Három klasszikus egy helyen + Hosszú időre leköthet + Kiváló zenék, melyek külön is meghallgathatók – Inkább hiányosnak mondható gyűjtemény – Kevés az újítás 80%

Assassin's Creed DVD

Már a kezdetekben is voltak videojáték adaptációk, de ezek inkább az utóbbi években terjedtek el. Hiszen az internetnek, a streamereknek, esportolóknak köszönhetően óriási szeletet hasított ki magának a szubkultúra tortájából, és cégek is egyre-másra ismerik fel a videojátékokban rejlő anyagi lehetőségeket. Ezért az utóbbi években egyre több videojáték történet kerül a mozivásznakra, és várhatóan ez komoly trend lesz a jövőre nézve. Az, hogy ezen filmeknek mennyire változó a minősége, arra pont az Assassin’s Creed a nagyon jó példa.

Annak ellenére, hogy Nintendóra csak néhány rész jelent meg a játékból (Wii U-ra), hellyel-közzel ismerem az alapfelállást, hiszen elolvastam az Assassin’s Creed Reneszánsz című könyvet, valamint egy kicsit játszottam a második résszel PlayStation 3-on. Így nem ismeretlenül vágtam neki a filmnek. És most, hogy már a DVD-t 999 forintért lehet kapni (megvártam, amíg lemegy az ára), úgy döntöttem, hogy ennyiért már akkor is megveszem, ha tényleg olyan rossz film, mint ahogy mondják, mert ennyiért már úgy is megéri, mint egy videojátékos “loot”. Egy biztos: Maga a borító rendkívül gyönyörű. Ez az első DVD-m a BontonFilm kiadótól, mely Csehországban van jelen. Ez is árulkodik egyébként arról, hogy mennyire mélyponton van manapság a DVD gyártás és kiadás, hogy már a cég is Csehországban van, és vélhetően több Közép-Európai országba is ők adják ki a filmeket DVD-n és Blu-rayen. Bár ahogy olvasom, már ez is múlté, mert megerősítették, hogy abbahagyják a DVD-forgalmazást. Ennek több oka is lehet, az egyik biztos, hogy az, hogy DVD-t itthon már nagyon kevesen vesznek. Néhány éve, amikor kiderült, hogy a Disney nem engedélyezi a Pro Videónak, hogy kiadják a filmjeiket Blu-Rayen, az egyik indok, amit olvastam tőlük, az az volt, hogy nem kelt el elegendő példányszámban, ami elvárás volt a Disney-től. Elképzelhető, hogy valami hasonló lehet az ok, de erről részleteket nem tudok. De maga a kiadás nagyon igényes, első, hátsó borító is nagyon szép, sőt, a belső oldalon is van egy nagy kép, ami szintén szépnek mondható. Úgyhogy maga a kiadás a mai DVD-kiadványokhoz képest átlagon felüli.

Most pedig lássuk magát a filmet. Az alapfelállás egyáltalán nem rossz, sőt, ki lehet jelenteni, hogy felvet néhány jogos kérdést az emberiséggel kapcsolatosan. Callum Lynch-et Texas államban kivégzik, ezáltal egy (elvileg) túlvilági helyre kerül, ahol (elvileg) halottként kísérletet akarnak végezni rajta. De hamar kiderül, hogy a kivégzés nem volt valós, csak elkábították, ezalatt Madridba szállították egy kutatócsoporthoz. A kísérlet célja, az emberi faj tökéletesítése, mely azáltal történhet meg, hogy kiirtják az emberből az agressziót. Erre Callum Lynch az alkalmas személy, mert az ő 500 évvel ezelőtti őse volt annak a bizonyos Almának a tulajdonosa, melynek magjában rejlik az engedetlenség, de a szabad akarat is. Callum nemcsak vérrokoni kapcsolatban áll az ősével, hanem a képességét is örökölte. A férfit regresszió által viszik vissza az 1492-es évbe. Feladata, hogy az almát megszerezze és elhozza a 21. századba. A nőnek, Sofiának, aki Callumot segíti a múltjának felfedésében, jó szándéka van, mert neki ténylegesen az a célja, hogy az emberi agressziót megszüntesse a világban, ám az apjának azért kell az alma, hogy az emberiséget véglegesen megfosszák a szabad akaratától, és végképp hatalmat gyakoroljanak felette. Van a vallás, a politika, most a fogyasztás, semmi nem volt eléggé hatásos ahhoz, hogy az embereket megfosztassék a szabad akaratától, így neki emiatt kell az alma.

Az film alapvetően jó, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy elég későn játszottam először az Assassin’s Creed II-vel PS3-on. Konkrétan előbb láttam a filmet, illetve csak az első könyvet olvastam el előtte. Ezért eleinte nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy járkálunk az időben, meg hogy most kivégezték most, vagy nem? Hol is van ez a bizonyos kutatóközpont? Az zavart meg nagyon, hogy van egy másik férfi, Baptiste, aki már 200 éve halott. Ő mégis mit keres még mindig a való világban? Tehát a film több szempontból is zavaros volt nekem.

Extrákból tisztes mennyiségben van a DVD-n, ráadásul nem is annyira rövidek. Az ötrészes dokumentumfilmben nemcsak a titkokat, érdekességeket tudhatunk meg a filmkészítés hátteréről, hanem bemutattak néhány jelentetet, hogy miként vették azokat fel. Illetve megnézhetjuk a jelmezeket, fegyvereket is. Az a néhány rejtett extra meg maradjon itt is rejtve.

Tehát egy teljesen korrekt kiadványról van szó, a jobb, szebb, igényesebb DVD-k közé tartozik, ráadásul nemcsak a dísztárgy a gyűjteménybe, de néha érdemes is megnézni a filmet. A zavaros részektől eltekintve azért korrekt lett.

Film: 7/10
Kép: 8/10
Hang: 9/10
Felirat: 9/10
Extrák: 7/10
Borító: 9/10

+ Korrekt film nagyon igényes kiadásban
– Néhány jelenet nagyon zavaros

80%

Pikachu, a detektív DVD

Legújabb szerzeményem a Pikachu, a detektív DVD. Spontán jött az ötlet, hogy megnézhetném a filmet, és még elérhető DVD-n, ezért úgy döntöttem, hogy megveszem.

Emlékeztem bagszi véleményére, hogy nem volt nagyon elragadtatva a filmtől, ráadásul amikor megjelent DVD-n és Blu-rayen, megvette magának mind a két kiadást, és nagyon csalódott volt, hogy szinte semmi olyan extra nincs a lemezen, ami különlegessé tehetné a kiadványt. Hát sajnos ilyenek a mai DVD-kiadványok. Ennek fényében csodát nem reméltem, de gondoltam beszerzem magamnak. Egyrészt, mint Nintendós gyűjtemény, másrészt így megnézem a filmet magamnak. Szerencsére sikerült függetlenítemi magamat a véleményétől a film kapcsán, de azt kell mondjam, hogy sok mindenben volt igaza, tényleg messze nem tökéletes a film.

Pedig nagyon ígéretesnek indult. Hihetetlenül élethűen mutatta be a Pokémonok jelenlétét a való világban. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy miért is ne történhetne ez meg ez a mi világunkban? Miért is ne létezhetnének a Pokémonok a valóságban? Annyira tetszett, ahogy például Pidgey-k repültek, Squirtle-ök lubickoltak a vízben, és ahogy Tim Goodman tanítja a barátját (ha jól emlékszem… lehet, hogy fordítva volt), hogyan kapjon el egy Pokémont, jelen esetben egy Cubone-t. Mókás volt a jelenet, de az események akkortól indulnak be, amikor egy rejtélyes alak Ryme City-be hívja, ahol az apja él, ugyanis különös körülmények között eltűnt. Több se kellett hősünknek, hogy vonatra szálljon, elmenjen Ryme City-be, és felderítse a rejtélyes eltűnést. Ebben a városban az emberek és a Pokémonok egyenrangú társként élnek. És még itt is kiváló volt a Pokémonok megjelenítése a valóságban. Machamp közlekedési rendőrként irányította a kocsikat a kereszteződésen, Taurosok békésen legeltek a mezőn és sok ilyen hasonló jó ötlettel szinte tökéletesen megadták azt az érzetet, hogy a Pokémonok a mi világunkban is élhetnének, aztáltal, hogy úgymond helyükön voltak. El tudom képzelni Machampról, hogy a fizikai erejével meg tudna állítani egy szabálytalanul közlekező autóst.

Tim amikor belép apja házába, ugyan tényleg nincs ott az apja, de talál egy Pokémont, aki ráadásul tud beszélni. Na ő Pikachu, és ekkortól kezdtem el azt érezni, hogy a film lejtmenetbe megy, és elveszti a kezdeti báját. Pikachu ugyanis meglehetően beképzelt, pökhendi stílusban beszélt Timhez, konkrétan olyan érzésem volt, mintha Garfieldet látnám Pikachu kiadásában. Egyáltalán nem illik ez az attitűd a játékokban és az animesorozatban megismert végtelenül aranyos és szerethető Pikachuhoz. De mivel a történet tényleg érdekfeszítő volt, ezért tovább néztem. Az volt az érdekes, hogy annak ellenére, hogy tele volt tűzdelve sablonos jelenetekkel, mégis nézette magát. Talán a Nintendo-, ezáltal a Pokémonok iránti rajongásom nézette velem a filmet, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy első végignézés után kevés jelenetre emlékszem. Többen is mondták Timnek, hogy az apja meghalt, de Tim esküdni merne arra, hogy az apja él (a gyermeki hit jelenik meg itt), illetve egy idősebb férfi van, aki érvekkel is alátámasztotta, hogy miért élhet az apja. Az egy emlékezetes jelenet volt. De a rejtélyek között tartozott Mewtwo eredete is, nem tudtam nem az első filmre gondolni. Tetőpontként a harc is nagyon jó volt, illetve a vége, amikor kiderült, hogy mi is történt valójában. Amúgy összeáll a vége, meg mondható csattanósnak is, csak az a baj, hogy teljesen logikátlan, és további kérdéseket hagy maga mögött.

Kár érte, pedig sok lehetőség lett volna. Vannak lehetőségek magában a franchise-ban is, és tényleg nagyon jónak indult a film. Kár a többi részéért, főleg a végéért. Maga a DVD meg tényleg szegényes. A kép jól nézett ki, bár mintha kisebb bitrátán futna, mint az átlag DVD. A hang meg jó minőségű, a feliratban találtam egy-két helyen elírást. Extra van a lemezen, de csak egy kétperces kis rövid videó, ahol a főszereplő srácot alakító színész Justice Smith beszél arról, hogy mennyire szerette a Pokémokokat, mennyit játszott a játékokkal, és gyűjtögette a TCG-ket is. Mindez szép és jó, csak ha nem mondta volna ezeket teli vigyorral a száján, akkor talán még el is hittem volna neki. Mindemellett maga a DVD kiadvány is tényleg szegényes. Nincs belül semmi extra, a lemezre is csak kék alapon rányomták a film logóját. Illetve megfigyeltem a Pro Videós DVD-knél, hogy a menü is már csak egy kép, és alatta vannak a választható lehetőségek. És ha belépünk az extrákba, teljes képernyőn látható az a kis extra videó, ami helyet kapott a DVD-n. Ugyanez volt a sablon a Csillag születik DVD esetében is.

Ezt a kiadványt Nintendo-, Pokémon rajongóknak tudnám ajánlani, illetve, akik szeretik a játékadaptációkat.

Film: 6/10
Kép: 8/10
Hang: 9/10
Extrák: 1/10
Borító: 3/10

+ Nagyon jó alapokkal indult a film, sok jó ötlet volt
– Sablonos történetmenet, rendkívül szegényes kiadás

45%