New Super Luigi U

Megjelenés Japán: 2013. június 19. (DLC-ként) 2013. július 13. (önálló játékként) Amerika: 2013. június 20. (DLC-ként) 2013. augusztus 25. (önálló játékként) Európa: 2013. június 20. (DLC-ként) 2013. július 26. (önálló játékként) Fejlesztő: Nintendo EAD Kiadó: Nintendo Műfaj: Platform Játékmód: 1-4 játékos Ár: £17.99 / €19,99 Online játék: nincs Amiibo-támogatás: nincs Méret: 731,4 MB Platform

2013-ben jubilált Mario testvére Luigi, hiszen akkor 30 éve debütált a Mario Bros.-ban. Ezen alkalomból több játék és kiegészítő jelent meg Luigi főszereplésével, melyekkel emlékezetessé tették a “Year of Luigi”-nak elnevezett 2013-as évet. Ennek egyik játéka a New Super Luigi U.

Amely lényegében a New Super Mario Bros. U módosított változata. Sokban hasonlít, de a Super Mario Bros.: The Lost Levels alapján Luigi magasabbra ugrik és jobban csúszik, amikor meg akarnánk állítani. A pályák lényegesen rövidebbek, de több ellenség és akadály van, ezáltal nehezebb átjutni egy pályán. Ha ez még nem lenne elég, a rendelkezésünkre álló idő mindössze 100 másodperc. Ebben a játékban Mario egyáltalán nem játszható karakter. Luigi a főszereplő, mellette szerepel a sárga és kék Toad, illetve Nabbit. Az eredeti játékban tárgyakat rabolt el Toad házából, azokat lehetett megszerezni. Itt játszható karakterként tér vissza. Ő az, aki nem sebződik, de nem tud segítő tárgyat felvenni, illetve Yoshin se tud lovagolni.

Tehát a lényeg itt is ugyanaz: Hercegnőt elrabolták a Koopalingek, Luigit és Toadot (Mario csak a sapkája “erejéig” látható a játékban) Bowser mechanikus karja messzire repíti, az Acorn Síkságig. A különbség nemcsak az, hogy Mario nem szerepel a játékban, hanem hogy Nabbit is csatlakozik hozzánk, tehát segítő karakterként avanzsál. Feladatunk ezúttal is ugyanaz, mint a korábbi Mario játékokban. 8 világon keresztül eljutni Bowser kastélyáig és megmenteni Hercegnőt. Ahogy szó volt róla, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, hiszen hiába rövidek a pályák, azokon jóval több akadály és ellenség van jelen.

Ellenben ez a játék kiváló arra, hogy gyakoroljuk a más játékokban elsajátított képességeinket, hiszen a pályák alkalmasak arra, hogy ritmusra fussunk végig rajta, vagy akár az ellenségek csoportos ledózerolásával életeket szerezzünk. Ezért ez a játék inkább arra alkalmas (már csak az időlimit miatt is), hogy kiismerve a pályákat végigszaladjunk rajtuk, tehát gyakoroljuk vele a speedrunolást. Pont ezért mondanám azt, hogy nem nekem való ez a játék, hiszen jobban szeretem felfedezni a pályákat, lassan, már-már komótosan végigmenni rajtuk, semmint végigszaladni. Soha nem volt stílusom, hogy végigszaladjak a pályákon, ettől függetlenül biztos, hogy végig fogom vinni a játékot, már csak azért is, hogy gyakoroljam ezt a stílust. Maga a játék meg van annyira jó, hogy motivált legyek abban, hogy végigjátsszam.

A játékot persze többen is játszhatjuk. Magát a főjátékot is végigjátszhatjuk csapatban, illetve a New Super Mario Bros. U-ból megismert játékmódok ebben a játékban is elérhetők és játszhatók, csak természetesen Mario nélkül. Játszható a Challenge Mode, ahol egy meghatározott időn belül kell a pálya egy meghatározott részéig eljutni. Talán ebben a játékban jobban él a Boost Rush Mode, hiszen eleve sietni kell, hogy elérjük a pálya végét, hát itt aztán lehet azt gyakorolni. Végül ott van az érmegyűjtős Coin Battle is, amit itt is csak többen játszhatunk.

Mivel egy játék kiegészítéséről van szó, ezért nagyon többet nem lehet írni róla. Olyannyira, hogy az önálló játék már nem kapható külön, kizárólag a New Super Mario Bros. U-val együtt, mint "New Super Mario Bros. U + New Super Luigi U". Ezért is van az, hogy már digitális formában is csak a két játék együtt tölthető le. De azért látható, hogy annak ellenére, hogy ez csupán egy kiegészítés, meg van töltve tartalommal, ezért önálló játékként is érdemes volt megvenni. És mivel hamar egyesítették a két játékot, ezért külön a New Super Luigi U fizikai változatban ritkaságnak számít manapság. Kizárólag ez a változat játszható magában, digitális formában DLC-ként töltődik le a játék, amit csak a New Super Mario Bros. U-val együtt lehet játszani. Ezért is van az, hogy gyorsan összefésülték a két játékot. De érdemes a Luigi nevével fémjelzett játékot is külön végigvinni, hiszen kiváló kiegészítőről van szó és megizzaszt rendesen.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 9/10 Szavatosság: 6/10 Kihívás: 9/10 Zene / hang: 6/10 Hangulat: 8/10 + Kiváló kiegészítése az alapjátéknak. – Kezdő játékosoknak túl nehéz. 82%

New Super Mario Bros. U

Megjelenés Japán: 2012. december 8. Amerika: 2012. november 18. Európa: 2012. november 30. Fejlesztő: Nintendo Kiadó: Nintendo Műfaj: Platform Játékmód: 1-5 játékos Ár: £19.99 / €24.99 Online játék: Nincs Amiibo-támogatás: Nincs Méret: 13936,22 MB Platform

A Wii U sikerét nemcsak a rendkívül rossz marketing és a hibás üzleti döntések sorozata nehezítette meg, hanem gyenge Nintendós nyitócímek. Hiszen megszokhattuk, hogy a Nintendo egy-egy konzol kezdeti eladásait mindig valami nagyobb címmel lendíti meg, ami aztán be is írja magát a konzoltörténelem egyik legemlékezetesebb játékai közé. A Wii sikerére viszont annyira elkényelmesedett a Nintendo, hogy a Wii U-t kihagyta ebből a szórásból. Jött új Mario játék, örülhettünk a New Super Mario Bros. U-nak, de rövid is volt, ráadásul messze nem volt annyira korszakalkotó, mint az előző konzolok nyitócímei. Jobb, mint a New Super Mario Bros. 2, tehát érzékelhetően komolyan vette magát a Nintendo, de már nincs meg az a varázsa, mint a Nintendo DS-es, vagy akár a Wii-s New Super Mario Bros.-nak.

Természetesen szó nincs arról, hogy egy rossz játék lenne (ahogy a New Super Mario Bros. 2 sem volt az), megvannak a maga újításai, hiszen bejöttek új játékmódok, és megadták a módját, hogyan használhatjuk ki a Wii U GamePad érintőképernyőjét. De az biztos, hogy a nagy újítás nem a történetben keresendő, hiszen ugyanúgy Hercegnő lett elrabolva Bowser által, mint bármikor korábban. Most épp békés vacsorájuk közben jut eszébe Bowsernek és 7 alattvalójának (minek utána kiderült, hogy a 7 Koopaling nem a gyerekei) elrabolni Hercegnőt. Marióra, Luigira és a sárga és kék kalapos Toadra meg a “Mecha Hand” nevű szerkezettel jól rácsaptak, hogy ne árthassak bele ördögi tervükbe. Ennek következtében ők messzire repülnek, egészen az Acorn síkságig. Ott egy Acorn fának zuhannak, ahonnan sok Super Acorn esik ki. Bizony, ez lesz az új segítő tárgy hőseinknek a kalandjuk során.

És hát mivel hőseink messzire repültek, ezért 8 világot kell bejárniuk, hogy eljussanak Bowser kastélyáig és megmentsék Hercegnőt. A játékmenet teljesen ugyanolyan, mint a korábbi New Super Mario Bros. játékokban. Mario pályákon megy végig, hogy eljusson az adott világ kastélyáig, hogy megküzdjön az azt uraló Koopalinggel, majd végül Bowserrel, hogy végre megmentse Hercegnőt. A játék 2,5D-s, tehát oldalscrollozós játék, de mivel van háttere a pályáknak, ezért 3D-s hatást kelt. Ahogy szó volt róla, az új segítő tárgy az úgynevezett Super Acorn, mely hősünket Squirrel Marióvá változtatja. Ahogy a neve utal rá, Mario mókussá változik át, melynek két oldalán van egy-egy köpenyeg-szerűség van, mely által konkrétan repülni ugyan nem tud, de a Wiimote egyszeri megrázásával a magasba lendül, majd a folyamatos rázogatással lebegve ér földet. Repülőmókusok a valóságban is léteznek, róluk mintázták Mario képességét.

Az ellenségek közül is sok lesz az ismerős, és leginkább a sok újsonság hiányzik a játékból. A játékmenet teljesen ugyanaz, a zene pedig annyira nem innovatív, hogy még a világok zenéi is végig ugyanazok, csak persze a világ körülményeihez képest más dallammal hangszereléssel. Abban sincs változás, hogy ugyanúgy sztyeppékről indulunk, majd jön a pusztaság, majd átmegyünk a vízi, havas, erdős, hegyes világon, majd felmegyünk egészen a felhőkig, hogy végül megküzdjünk Bowserrel. A pályákon is a már jól megszokott zenék szólnak. Persze magukat a pályákat teljesen újratervezték és azokon most is élmény végigmenni. Örvendetes, hogy a pályák itt is inkább nehezebbek, mint a Wii-s New Super Mario Bros.-ban. Mert így legalább van némi kihívás, a Nintendo meg nagyon jól ért ahhoz, hogyan tegye a pályákat inspirálóan nehézzé. Tehát, hogy érezzük, hogy van kihívás a pályában, mégis olyan ötlekkel gazdagítják a pályákat, hogy élmény rajtuk végig menni. Ez a New Super Mario Bros. U-ban is megvan, alapvetően nagyon jó rajtuk játszani, de a pályák felépítése annyira hasonlít a korábbi New Super Mario Bros. játékokéhoz, hogy nem maradnak meg az emlékezetekben.

Sokak örömére Yoshi is visszatért, sőt hozta kisbarátait is. A Baby Yoshik különböző színekben pompáznak, színük szerint különböző képességeik vannak. Ez ismerős lehet a Super Mario Galaxy 2-ből. A sárga Baby Yoshi megvilágítja a sötét terepet, a piros (most egyszerűsítsünk) Baby Yoshi óriási léggömbbé fúvódik fel, neki köszönhetően lebeghetünk a magasban, a kék Baby Yoshi meg buborékokat lövell ki a szájából, melyek ha elkapnak egy ellenséget, három érmévé változnak, amit természetesen bezsebelhetünk.

Inkább játékmódok terén történt némi újítás, ugyanis a fő játék mellett ott van például a Challenge Mode, ahol meghatározott időn belül egy a pálya egy meghatározott részére eljutni. Ezeknek öt különböző módozata van. Aztán ott van a Boost Rush Mode, ami nagyon hasonlít a New Super Mario Bros. 2 Coin Rush módjához. Tehát adott három pálya, de nem a lehető legtöbb érmét kell a a pálya végére érve összegyűjteni, hanem egyszerűen csak eljutni az pálya végéig. Aztán, ha jönnek vele érmék, az csak bónusz. A Coin Battle-ben gyűjthetjük az érméket. Ezt csakis többen játszhatjuk. A lényeg, hogy a játék mindegyik pályáján játszhatunk, ahol már jártunk a főjátékban, és gyűjthetjük az érméket. Ez is hasonlóan a New Super Mario Bros. 2-höz számolatlanul jelennek meg az érmék extrában (csak épp aranygomba és virág nélkül), és több pályán megyünk végig. Természetesen az nyer, aki a legtöbb érmét összegyűjti. Nem mutatja a játék alatt, hogy állunk, mindig az adott pálya végén összegzi az érméket, és láthatjuk a jelenlegi állást. Ez egy plusz izgalmi faktor. Alapvetően jó ötlet, élvezetesek az extra játékmódok.

Szóval nem érdemes azt a forradalmat várni, mint a klasszikus Mario játékoktól, de elszórakozunk vele, és a maga sajátságos módján tartós szórakozást garantál. De az igazi innováció igenis hiányzik a játékból. A játékmenet, a pályák felépítése némi változtatástól eltekintve teljesen ugyanaz, mint a korábbi New Super Mario Bros. játékok esetében, valamint zenék tekintetében sincs semmi újítás. Viszont az jó dolog, hogy HD-ben játszhatunk, illetve az extrák is jól sikerültek. De nem csoda, hogy közel 10 év távlatából ez az utolsó New Super Mario Bros. játék. Persze, ott a New Super Luigi U és a Nintendo Switch-es újragondolt változat, de alapvetően ez az utolsó New Super Mario Bros. játék, és talán már nem is lesz folytatás. És talán így is van rendjén. Nem inflálták el annyira az egész sorozatot, hogy akár nevetség tárgya legyen, hogy sokadszorra ugyanazt kapjuk. Amik vannak, azokkal érdemes játszani, ahogy ezzel is.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 9/10 Szavatosság: 6/10 Kihívás: 7/10 Zene / hang: 6/10 Hangulat: 8/10 + A régi megszokott, könnyed Mario hangulatvilág – Kevés újítás, szinte csak a kötelező körök 82%

Super Mario 3D All-Stars

Megjelenés Japán: 2020. szeptember 18. Amerika: 2020. szeptember 18. Európa: 2020. szeptember 18. Fejlesztő: Nintendo Kiadó: Nintendo Műfaj: Platform Játékmód: 1-2 játékos Irányítás: Joy-Con, Pro controller Wi-Fi: Nincs Nyelv: Angol, német, francia Ár: £49.99 / €59,99 (Csak 2021. március 31-ig volt elérhető digitális formában) Platform

A Nintendo mindig is tett arról, hogy az egyes játéksorozatok évfordulóira emlékezzenek a rajongók. Hiszen folyamatosan kaptuk az ilyen-olyan különleges kiadásokat. És mivel ezek nekünk, rajongóknak kifejezetten tetszett, ezért egy idő után már-már igényként merült fel, hogy a Nintendo örvendeztessen meg minket valami extrával. Így aztán jöttek az újabb és újabb játékok vagy az újabb kiadások. Felesleges ezért szidni a Nintendót, hiszen csak igényeket elégítenek ki. Ha nem repülnének rá a rajongók a folyamatos újrakiadásokra, akkor más lenne a felállás. De mivel veszik a játékosok, így kaptunk egy pakkot a Super Mario Bros. megjelenésének 35. évfordulójára is, méghozzá a Super Mario 3D All-Stars-t.

Pakkot? … Ne essünk túlzásokba, egy rendes Switch kártyára kaptunk 3 régi Mario játékot: Super Mario 64, Super Mario Sunshine és Super Mario Galaxy. Sokan hiányosnak tartják a gyűjteményt, hiszen várták a Super Mario 3D World-öt is. Azt később extrával megkaptuk, én személy szerint sokkal inkább hiányolom a Super Mario Galaxy 2-t. Az ilyen “Super Mario Bros.: The Lost Levels” lehetett volna a Super Mario Galaxy mellé. Meg abban talán több tartalom volt, az lett volna igazán ezen gyűjtemény megkoronázása. Meg az is érthetetlen, hogy miért csak limitált ideig lehetett kapni a játékot? De inkább azt nézzük meg, hogy mi az, amiben nem változott a játék és mi az, amiben többet nyújt?

Mi maradt régi?

A játékmenet, egyértelműen. A játékokon semmit nem változtattak. Azért kár, mert végigjátszottam volna a Super Mario 64-et a Nintendo 64-es grafikával a Nintendo DS-es bővítésekkel. Tehát, nem 120 csillag lett volna a maximum, hanem 150. Az önmagában dobott volna a gyűjtemény értékén. Mind a három játék megmaradt eredeti mivoltában, így most már Nintendo Switchen is végigjátszhatjuk őket.

A grafika határeset. Láthatóan próbálták amennyire lehet felpásztázni 1080p-re, a szövegbuborékokegész élesek, és magát a játékot is amennyire lehet, igyekeztek szebbé tenni, de azért látszik rajtuk, hogy nem most jelentek meg először.

És miben lett új?

Többek között a kezdőképernyő, ami igencsak tetszetősre sikeredett. Itt el lehet olvasni a játékokkal kapcsolatos információkat, valamint váltani lehet a nyelvek között. Ami nekem személy szerint tetszik, hogy az európai borítókat használták fel a játékok illusztrálásához. És persze meg lehet hallgatni a játék zenéjét is. A lejátszó jól néz ki, az eredeti albumok borítói láthatók. Bár, hogy ki hagyná bekapcsolva a konzolját, hogy hallgassa a játék zenéjét, nem tudom, de mivel tudomásom szerint a dalok sehol máshol nem érhetők el digitális formában, így ha úgy vesszük, a kiadvánnyal együtt első kézből vehetjük kezünkbe a játékok zenéjét digitális formában.

Super Mario 64

Az első 3D-s Mario játék igazán tetszetősen néz ki. Látszik, hogy dolgoztak rajta, hogy jól nézzen ki Full HD-ban is. Nemcsak nagyobb lett a felbontás, hanem a textúrákon is javítottak. Kifejezetten kellemes játszani így a játékkal, viszont a Nintendo DS-es bővítésekkel tényleg sokkal jobb lett volna maga a játék. De így is teljesen jó. Gondolom, veterán Mariósok Nintendo 64-en (vagy valamelyik későbbi megjelenés alkalmával) már többször végigjátszották 100%-ra, itt az idő, hogy ezt megtegyük ismét Nintendo Switch-en!

Super Mario Sunshine

Ez az első olyan Mario játék, mely nem aratott osztatlan sikert még a Mario rajongók körében sem. És lehet is érzékelni, hogy miért. Kellemes hangulata van a Delfino Island-nek, meg itt-ott kisebb hanghatásokkal sikerült emlékezetessé tenni a játékot, de a kamerakezelés és az irányítás ugyanolyan borzalmas maradt, mint korábban. Úgy kellett kisakkoznom, hogy melyik gomb, mit csinál. Azért, mert annyi irányítása van Mariónak, és ami miatt soha nem tudtam megbarátkozni a játékkal, hogy ha csak egy kicsit is másfele irányítottam Mariót, mint amerre eredetileg akartam, akkor általában sokat esett vissza és nem egyszer fordult elő, hogy többször neki kellett menni a pálya egy nagyobb részének. Így egy idő után ez már sok volt nekem. Játszva a Nintendo Switch változattal, kénytelen voltam konstatálni, hogy itt sem lesz végigjátszva, mert már az elején problémám volt például a F.L.U.D.D. irányításával. Ami a grafikát illeti, a kép ugyan szélesvásznú lett, ami mindenképp örvendetes, viszont nem lett teljesen éles. Nem sikerült teljesen Full HD-re felpásztázni.

Super Mario Galaxy

Egyértelműen ez a játék viszi el a hátán a gyűjteményt. Nem véletlen gondolom, hogy a Super Mario Galaxy 2-vel lett volna teljes a játékcsomag, hiszen ez a játék még most is fantasztikus, ráadásul csodálatosan mutat Full HD-ben. Erre a játékra már annak idején is rácsodálkoztunk, mert az első olyan Wii játékok egyike volt, amely nemcsak a klasszikus Nintendo játékélményt hozta vissza (emlékezhetünk a Wii kínálatára…), hanem amit csak lehet, kisajtoltak technikailag a konzolból, ugyanis gyönyörűen néz ki a játék. És láthatóan alig kellett javítani a külsőségeken, hogy Nintendo Switch-en is mutatós legyen. Emellett játékmenet terén is sokat fejlődött a játék és az irányítást is fantasztikusan hozták át az új konzolra. Kiválóan működik a mozgásérzékelés a két Joy-Connal, gyorsan rá lehet érezni az irányításra. Ez a fajta könnyedség az, amit hiányolok a Sunshine-ból. Pro Controller híján nem tudom, hogy milyen lehet mozgásérzékelés nélkül irányítani a játékot, de az biztos, hogy ebben a kiadásban ez a játék jobb, mint az eredeti.

Összegzés

Mind a három játékon javítottak valamennyit. Még fellelhető boltokban, de aki korábban játszotta mind a három játékot, és gondolkodik, hogy megvegye-e ezt is, annak javasolnám, hogy nézze meg előbb és ha tetszik, amit lát, csak akkor vegye meg. Kellemes válogatás, de mivel inkább hiányosnak mondható, ezért nem gondolnám, hogy mindenkinek bejönne. De ha valaki újra végigjátszaná a 3D-s klasszikusokat, azoknak kiváló választás ez a gyűjtemény.

Grafika: 7/10 Játszhatóság: 7/10 Szavatosság: 8/10 Kihívás: 10/10 Zene/Hang: 10/10 Hangulat: 10/10 + Három klasszikus egy helyen + Hosszú időre leköthet + Kiváló zenék, melyek külön is meghallgathatók – Inkább hiányosnak mondható gyűjtemény – Kevés az újítás 80%

Assassin's Creed DVD

Már a kezdetekben is voltak videojáték adaptációk, de ezek inkább az utóbbi években terjedtek el. Hiszen az internetnek, a streamereknek, esportolóknak köszönhetően óriási szeletet hasított ki magának a szubkultúra tortájából, és cégek is egyre-másra ismerik fel a videojátékokban rejlő anyagi lehetőségeket. Ezért az utóbbi években egyre több videojáték történet kerül a mozivásznakra, és várhatóan ez komoly trend lesz a jövőre nézve. Az, hogy ezen filmeknek mennyire változó a minősége, arra pont az Assassin’s Creed a nagyon jó példa.

Annak ellenére, hogy Nintendóra csak néhány rész jelent meg a játékból (Wii U-ra), hellyel-közzel ismerem az alapfelállást, hiszen elolvastam az Assassin’s Creed Reneszánsz című könyvet, valamint egy kicsit játszottam a második résszel PlayStation 3-on. Így nem ismeretlenül vágtam neki a filmnek. És most, hogy már a DVD-t 999 forintért lehet kapni (megvártam, amíg lemegy az ára), úgy döntöttem, hogy ennyiért már akkor is megveszem, ha tényleg olyan rossz film, mint ahogy mondják, mert ennyiért már úgy is megéri, mint egy videojátékos “loot”. Egy biztos: Maga a borító rendkívül gyönyörű. Ez az első DVD-m a BontonFilm kiadótól, mely Csehországban van jelen. Ez is árulkodik egyébként arról, hogy mennyire mélyponton van manapság a DVD gyártás és kiadás, hogy már a cég is Csehországban van, és vélhetően több Közép-Európai országba is ők adják ki a filmeket DVD-n és Blu-rayen. Bár ahogy olvasom, már ez is múlté, mert megerősítették, hogy abbahagyják a DVD-forgalmazást. Ennek több oka is lehet, az egyik biztos, hogy az, hogy DVD-t itthon már nagyon kevesen vesznek. Néhány éve, amikor kiderült, hogy a Disney nem engedélyezi a Pro Videónak, hogy kiadják a filmjeiket Blu-Rayen, az egyik indok, amit olvastam tőlük, az az volt, hogy nem kelt el elegendő példányszámban, ami elvárás volt a Disney-től. Elképzelhető, hogy valami hasonló lehet az ok, de erről részleteket nem tudok. De maga a kiadás nagyon igényes, első, hátsó borító is nagyon szép, sőt, a belső oldalon is van egy nagy kép, ami szintén szépnek mondható. Úgyhogy maga a kiadás a mai DVD-kiadványokhoz képest átlagon felüli.

Most pedig lássuk magát a filmet. Az alapfelállás egyáltalán nem rossz, sőt, ki lehet jelenteni, hogy felvet néhány jogos kérdést az emberiséggel kapcsolatosan. Callum Lynch-et Texas államban kivégzik, ezáltal egy (elvileg) túlvilági helyre kerül, ahol (elvileg) halottként kísérletet akarnak végezni rajta. De hamar kiderül, hogy a kivégzés nem volt valós, csak elkábították, ezalatt Madridba szállították egy kutatócsoporthoz. A kísérlet célja, az emberi faj tökéletesítése, mely azáltal történhet meg, hogy kiirtják az emberből az agressziót. Erre Callum Lynch az alkalmas személy, mert az ő 500 évvel ezelőtti őse volt annak a bizonyos Almának a tulajdonosa, melynek magjában rejlik az engedetlenség, de a szabad akarat is. Callum nemcsak vérrokoni kapcsolatban áll az ősével, hanem a képességét is örökölte. A férfit regresszió által viszik vissza az 1492-es évbe. Feladata, hogy az almát megszerezze és elhozza a 21. századba. A nőnek, Sofiának, aki Callumot segíti a múltjának felfedésében, jó szándéka van, mert neki ténylegesen az a célja, hogy az emberi agressziót megszüntesse a világban, ám az apjának azért kell az alma, hogy az emberiséget véglegesen megfosszák a szabad akaratától, és végképp hatalmat gyakoroljanak felette. Van a vallás, a politika, most a fogyasztás, semmi nem volt eléggé hatásos ahhoz, hogy az embereket megfosztassék a szabad akaratától, így neki emiatt kell az alma.

Az film alapvetően jó, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy elég későn játszottam először az Assassin’s Creed II-vel PS3-on. Konkrétan előbb láttam a filmet, illetve csak az első könyvet olvastam el előtte. Ezért eleinte nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy járkálunk az időben, meg hogy most kivégezték most, vagy nem? Hol is van ez a bizonyos kutatóközpont? Az zavart meg nagyon, hogy van egy másik férfi, Baptiste, aki már 200 éve halott. Ő mégis mit keres még mindig a való világban? Tehát a film több szempontból is zavaros volt nekem.

Extrákból tisztes mennyiségben van a DVD-n, ráadásul nem is annyira rövidek. Az ötrészes dokumentumfilmben nemcsak a titkokat, érdekességeket tudhatunk meg a filmkészítés hátteréről, hanem bemutattak néhány jelentetet, hogy miként vették azokat fel. Illetve megnézhetjuk a jelmezeket, fegyvereket is. Az a néhány rejtett extra meg maradjon itt is rejtve.

Tehát egy teljesen korrekt kiadványról van szó, a jobb, szebb, igényesebb DVD-k közé tartozik, ráadásul nemcsak a dísztárgy a gyűjteménybe, de néha érdemes is megnézni a filmet. A zavaros részektől eltekintve azért korrekt lett.

Film: 7/10
Kép: 8/10
Hang: 9/10
Felirat: 9/10
Extrák: 7/10
Borító: 9/10

+ Korrekt film nagyon igényes kiadásban
– Néhány jelenet nagyon zavaros

80%

Pikachu, a detektív DVD

Legújabb szerzeményem a Pikachu, a detektív DVD. Spontán jött az ötlet, hogy megnézhetném a filmet, és még elérhető DVD-n, ezért úgy döntöttem, hogy megveszem.

Emlékeztem bagszi véleményére, hogy nem volt nagyon elragadtatva a filmtől, ráadásul amikor megjelent DVD-n és Blu-rayen, megvette magának mind a két kiadást, és nagyon csalódott volt, hogy szinte semmi olyan extra nincs a lemezen, ami különlegessé tehetné a kiadványt. Hát sajnos ilyenek a mai DVD-kiadványok. Ennek fényében csodát nem reméltem, de gondoltam beszerzem magamnak. Egyrészt, mint Nintendós gyűjtemény, másrészt így megnézem a filmet magamnak. Szerencsére sikerült függetlenítemi magamat a véleményétől a film kapcsán, de azt kell mondjam, hogy sok mindenben volt igaza, tényleg messze nem tökéletes a film.

Pedig nagyon ígéretesnek indult. Hihetetlenül élethűen mutatta be a Pokémonok jelenlétét a való világban. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy miért is ne történhetne ez meg ez a mi világunkban? Miért is ne létezhetnének a Pokémonok a valóságban? Annyira tetszett, ahogy például Pidgey-k repültek, Squirtle-ök lubickoltak a vízben, és ahogy Tim Goodman tanítja a barátját (ha jól emlékszem… lehet, hogy fordítva volt), hogyan kapjon el egy Pokémont, jelen esetben egy Cubone-t. Mókás volt a jelenet, de az események akkortól indulnak be, amikor egy rejtélyes alak Ryme City-be hívja, ahol az apja él, ugyanis különös körülmények között eltűnt. Több se kellett hősünknek, hogy vonatra szálljon, elmenjen Ryme City-be, és felderítse a rejtélyes eltűnést. Ebben a városban az emberek és a Pokémonok egyenrangú társként élnek. És még itt is kiváló volt a Pokémonok megjelenítése a valóságban. Machamp közlekedési rendőrként irányította a kocsikat a kereszteződésen, Taurosok békésen legeltek a mezőn és sok ilyen hasonló jó ötlettel szinte tökéletesen megadták azt az érzetet, hogy a Pokémonok a mi világunkban is élhetnének, aztáltal, hogy úgymond helyükön voltak. El tudom képzelni Machampról, hogy a fizikai erejével meg tudna állítani egy szabálytalanul közlekező autóst.

Tim amikor belép apja házába, ugyan tényleg nincs ott az apja, de talál egy Pokémont, aki ráadásul tud beszélni. Na ő Pikachu, és ekkortól kezdtem el azt érezni, hogy a film lejtmenetbe megy, és elveszti a kezdeti báját. Pikachu ugyanis meglehetően beképzelt, pökhendi stílusban beszélt Timhez, konkrétan olyan érzésem volt, mintha Garfieldet látnám Pikachu kiadásában. Egyáltalán nem illik ez az attitűd a játékokban és az animesorozatban megismert végtelenül aranyos és szerethető Pikachuhoz. De mivel a történet tényleg érdekfeszítő volt, ezért tovább néztem. Az volt az érdekes, hogy annak ellenére, hogy tele volt tűzdelve sablonos jelenetekkel, mégis nézette magát. Talán a Nintendo-, ezáltal a Pokémonok iránti rajongásom nézette velem a filmet, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy első végignézés után kevés jelenetre emlékszem. Többen is mondták Timnek, hogy az apja meghalt, de Tim esküdni merne arra, hogy az apja él (a gyermeki hit jelenik meg itt), illetve egy idősebb férfi van, aki érvekkel is alátámasztotta, hogy miért élhet az apja. Az egy emlékezetes jelenet volt. De a rejtélyek között tartozott Mewtwo eredete is, nem tudtam nem az első filmre gondolni. Tetőpontként a harc is nagyon jó volt, illetve a vége, amikor kiderült, hogy mi is történt valójában. Amúgy összeáll a vége, meg mondható csattanósnak is, csak az a baj, hogy teljesen logikátlan, és további kérdéseket hagy maga mögött.

Kár érte, pedig sok lehetőség lett volna. Vannak lehetőségek magában a franchise-ban is, és tényleg nagyon jónak indult a film. Kár a többi részéért, főleg a végéért. Maga a DVD meg tényleg szegényes. A kép jól nézett ki, bár mintha kisebb bitrátán futna, mint az átlag DVD. A hang meg jó minőségű, a feliratban találtam egy-két helyen elírást. Extra van a lemezen, de csak egy kétperces kis rövid videó, ahol a főszereplő srácot alakító színész Justice Smith beszél arról, hogy mennyire szerette a Pokémokokat, mennyit játszott a játékokkal, és gyűjtögette a TCG-ket is. Mindez szép és jó, csak ha nem mondta volna ezeket teli vigyorral a száján, akkor talán még el is hittem volna neki. Mindemellett maga a DVD kiadvány is tényleg szegényes. Nincs belül semmi extra, a lemezre is csak kék alapon rányomták a film logóját. Illetve megfigyeltem a Pro Videós DVD-knél, hogy a menü is már csak egy kép, és alatta vannak a választható lehetőségek. És ha belépünk az extrákba, teljes képernyőn látható az a kis extra videó, ami helyet kapott a DVD-n. Ugyanez volt a sablon a Csillag születik DVD esetében is.

Ezt a kiadványt Nintendo-, Pokémon rajongóknak tudnám ajánlani, illetve, akik szeretik a játékadaptációkat.

Film: 6/10
Kép: 8/10
Hang: 9/10
Extrák: 1/10
Borító: 3/10

+ Nagyon jó alapokkal indult a film, sok jó ötlet volt
– Sablonos történetmenet, rendkívül szegényes kiadás

45%

Mario Kart 8 Deluxe

Megjelenés Japán: 2017. április 28. Amerika: 2017. április 28. Európa: 2017. április 28. Fejlesztő: Nintendo EPD, Bandai Namco Kiadó: Nintendo Műfaj: Verseny Játékmód 1-8 játékos (offline) 1-12 játékos (online) Irányítás: Joy-Con, Pro Controller Wi-Fi: Van Nyelv: angol, német, francia, olasz, spanyol, holland, portugál, orosz, japán, koreai, kínai Ár: €59.99 Platform

Sajnos a Wii U nem volt sikeres konzol. Talán a rossz marketing, a kevés igazán innovatív játék az oka, de tény, hogy azért sok jó játék volt, ami miatt viszont megérte Wii U-t venni, az ismeretlenség homályába vész. Vagy mégsem? Úgy tűnik, a Nintendo Switch lesz az a konzol, mely megadja az elődjére megjelent játékoknak járó méltó ismertséget.

És így jutunk el a Mario Kart 8 Deluxe-ig. Ahogy a Wii, úgy a Nintendo Switch sem nyit Mario játékkal, ellenben a kurrens konzolra megkaptuk a Mario Kart 8-at felújított változatában. És megérdemli a maga népszerűségét, mert egy kiváló Mario Kart jelent meg Wii U-ra, és talán Nintendo Switch-re megkapja a neki járó ismertséget. Bár azt gyorsan hozzátenném, hogy maga a játék ugyan kiváló, de több olyan eleme is van a játéknak, amit annyira jóra akartak megcsinálni, hogy már amiatt lett izzadtságszagú az egész. Gondolok itt a zenére. Ha emlékszünk, a játék megjelenése előtt nem sokkal egy videót közölt le a Nintendo, ahol mutatták, hogy a zenekar felveszi a játék zenéjét. Mindez arra szolgált, hogy a rajongók lássák, hogy micsoda munka van a Mario Kart 8 mögött, ezzel akarták a Wii U és a játék eladásait fellendíteni. Kétségtelen, hogy a munka külön értékelendő, de ahogy az várható volt, nem ezen múlt, hogy a Wii U áll, vagy bukik. De nemcsak ezzel volt a baj, hanem azzal is, hogy ugyan szépen hangzik az élő zene a Mario Kart-ban, de sokat nem ér, mert maga a zene teljesen jellegtelen, dallamtalan. Egyetlen egy zenét sem tudok visszaidézni a Mario Kart-ból, és nem egyszer volt már arra példa, hogy egy játéknak legyen akármennyire is élő a zenéje, akármennyire is gazdag a hangszerelése, a zene megítélése nem(csak) ezen múlik. Meggyőződésem, hogy a dallamon múlik leginkább, hogyan emlékszünk vissza a zenére, nem a hangszerelésen. Jó példa a régi idők klasszikus zenéi arra, hogy sokkal jobb egy ugyan számítógéppel felvett zene, de annak dallamát évtizedek múlva álmunkból felébresztve is idézzük.

Tehát a Mario Kart 8-at nem a zenéje miatt fogjuk szeretni, és mivel a Deluxe változat alapvetően egy az egyben megegyezik a Wii U-s változattal, ugyanez igaz a Nintendo Switch-re megjelent változatra is. Szerencsére túl is vagyunk a negatívumokon, mert ahogy írtam, a Mario Kart 8 egy kiváló játék. De mi a titka annak, hogy egy már 25 éves a játéksorozattal (a Deluxe megjelenésekor) a mai napig élmény játszani. Azt gondolom, hogy a válasz többek között a folyamatos megújulásban keresendő. Minden egyes Mario Kart rejt annyi újdonságot, hogy folyamatosan fenntartsa az érdeklődést, emellett olyan hangulata van egyik másik játéknak, hogy az önmagában hosszútávú szórakozást ígér. Nincs ez másképp a Mario Kart 8 Deluxe-szal sem. A lényeget leírtam a Mario Kart 8 tesztben, ezért csak arra térnék ki, hogy miben lett több a Nintendo Switch változat.

Elsőként, ami Wii U-n DLC-ként meg lehetett vásárolni, az ebben a játékban alapból benne van. Valamennyi bajnokság játszható, sőt, nemcsak a DLC-ben megszerzett plusz játékosok lettek alapból játszható karakterek, hanem pluszba jöttek olyan új játékosok, mint Inkling Boy / Girl, vagy játszhatóvá vált Link a Breath of the Wild-ból, így kétféle Link közül választhatunk. A versenyek, a pontozás és a rangrendszer nem változott. Játékon belül viszont az egyik legszembetűnőbb újdonság, hogy immár nem egy, hanem 2 tárgy lehet nálunk, mint a Mario Kart: Double Dash!!-ban, valamint ha tovább driftelünk, akkor már nemcsak pirosan szikrázik a kocsink, hanem lilában is, így még több ideig gyorsul a kocsink.

Ami a grafikát illeti, ugyanúgy szép és részletgazdag a játék, de most már natív 1080p a felbontás. A Wii U-s Mario Kart 8 eredeti felbontása 720p volt, ez lett felpásztázva 1080p-re. A Mario Kart 8 Deluxe-ben már tisztán Full HD-ben játszhatunk. És azt kell mondjam, hogy látszik is a különbség. Élesebbek a képek, a színek pedig élénkebbek, erősebbek.

De az egyik legfontosabb változás kijavították a Battle Mode-ot. A Wii U-s játék egyik legnagyobb hibája az volt, hogy a Grand Prix pályáin ment a csata, rendszerint körbe, körbe, aztán ha megtaláltuk egymást, mehetett az ölre menő csata. Ez, amíg 12-en vagyunk egy pályán, nem annyira problémás, mert azért könnyen megtaláltuk egymást, de ahogy fogytak a játékosok, úgy vált egyre hosszabbá és unalmasabbá a csata. Hála istennek a Nintendo Switch-re új, saját pályákat kapott a Battle Mode, melyek már ugyanúgy zárt terűek, mint a korábbi Mario Kart-ok Battle pályái. Így végre ugyanúgy élmény rajtuk játszani, ráadásul itt is lehetőség van nemcsak az ellenfél játékos léggömbjét kidurrantani, hanem érméket gyűjteni, bombázni a másikat, vagy Shine Sprite-ot elvenni. Helyet kapott egy új játékmód, a Renegade Roundup, amit csak csapatban lehet játszani. A lényege ugyanis az, hogy a kék csapat Piranha virággal elkapja az ellenfél játékosokat. A lényeg az, hogy meghatározott időn belül a kék csapat elkapja a piros csapat játékosait. A piros csapat tagjainak csak egy élete van, és csak akkor nyer, ha megmarad legalább egy játékosa az időkereten belül. Ez igazságtalannak tűnhet, hiszen a kék csapat játékosainak száma nem csökken, csak a pirosaké, és tényleg minden az időkereten múlik, illetve a piros csapat leleményességén. Lényegében a kék csapat itt rendőrként viselkedik, hiszen az a piros csapattag, akit elkaptak, az börtönbe kerül. Egyedi ötlet, és ugyan úgy tűnik a bebörtönzendő csapat számára nagyon nehéz, de van egy gomb a pályán rajta egy kulcs ikonnal. Aki azt megnyomja, az addig foglyul ejtett kiszabadulnak és mehet tovább a móka.

Összességében kiváló lett ez a Mario Kart. Azt leszámítva, hogy a zene többségében dallamtalan, ismét egy kiváló játékot vehetünk a kezünkbe, ami az előzőekhez hasonlóan hosszú évekre le fog kötni minket, és jó esély van arra, hogy akkor is elő fogjuk venni, amikor már a következő generációs Nintendo konzolokra jönnek az új Mario Kartok. Nagyon jó az, hogy a Nintendo most is készít időtlen játékokat. Mindenképp érdemes beszerezni, mert évtizedekre nyújt kellemes szórakozást.

Grafika: 10/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 10/10 Kihívás: 10/10 Zene és hangok: 6/10 Hangulat: 10/10 + Minden megvan benne, ami klasszikussá teszi – A zenék többsége dallamtalan 95%

Volleyball

Megjelenés Nintendo Entertainment System Japán: 1986. július 21. Amerika: 1987. március Európa: 1987. november 15. Wii Japán: 2007. augusztus 21. Amerika: 2007. november 12. Európa: 2007. augusztus 10. Wii U Japán: 2014. március 12. Amerika: 2014. március 20. Európa: 2014. május 8. Fejlesztő: Pax Softonica Kiadó: Nintendo Műfaj: Sport Játékos: 1-2 játékos Ár Wii: 500 Nintendo pont Wii U: £3.49 / €4.99 Platform

Az utóbbi hónapokban erősen elkezdtem érdeklődni a röplabda iránt. Ennek nagy szerepe volt a Haikyuu!! animének, melyről azt gondolom, hogy magasan a legjobb sportanime, amit eddig láthattunk. Tehetséges játékosokat látunk benne, nem pedig félistenek mérkőzését, melyekkel rend szerint elrontják a sportaniméket. És mivel humorban is élen jár az anime, emellett a játékosok is szerethetők, ezért azt gondolom, hogy sokkal inspirálóbb, mint bármelyik másik hasonló alkotás. Röplabdás játékból kevés van, az egyik közülük a NES azon “híres” sorozának játéka, melybe a Soccer, Tennis és Golf is tartozik. Mivel tudtam, hogy ezek milyenek, ezért nem voltak illúzióim a Volleyball kapcsán. Ennek ellenére letöltöttem Wii U-ra, és kipróbáltam. De még ha fel is voltam készülve a csalódásra, nagyon szörnyű volt megélni azt.

Eddig a három fentebb felsorolt NES-es sportjátékhoz volt “szerencsém”, és azt gondolom, hogy nem meglepetés, hogy nem vagyok inspirált a többi játék kipróbálásában. De azért ránéztem még a Volleyball-ra, ha már ennyire belemerültem a sportágba. De amit itt láttam, az a sportág kicsúfolása volt. Újabb bizonyítékot nyert, hogy a NES tökéletesen alkalmatlan sportjátékok kivitelezésére.

Igazából lehetőségek terén nincs is annyira elhanyagolva a játék. Lehet tényleges játékot játszani, és gyakorolni a Training alatt. De a gyakorlás igazából szintén éles meccs, csak gyengébb ellenfél játékosokkal. Itt ugyanis nem lehet mesterséges intelligenciát állítani. Ebből kifolyólag eléggé nehezek a meccsek. Ha a Game-re megyünk, akkor játszhatunk egy- vagy kétjátékos férfi vagy női meccset. Tehát négy választási lehetőség van. Emellett nyolc ország meg nem nevezett játékosai közül választhatunk: USA, Japán, Szovjetunió, Brazília, Kína, Dél-Korea, Kuba és Tunézia. Amúgy nem csoda, hogy itt több ázsiai országgal játszhatunk, mivel a sportág az átlagosnál népszerűbb a keleti országokban. Nincsenek különbségek az egyes országok között, csak arra szolgál, hogy ha köztük van a kedvenc országunk, vele játszhassunk. Bár az elején érdemes azt az országot választani, ahova legkevésbé szeretnénk elmenni (esetemben Amerika és Szovjetunió… ha az létezne még), mert biztos, hogy 25-0-ra fogunk veszteni (röplabdában 25-ig megy a játék), és annak az országnak a színeiben kevésbé fájdalmas a vereség, melyet nem szeretünk.

Az egész játék rettenetesen átláthatatlan. Nem lehet kitalálni, hogy épp kit irányítunk, és mire rájövünk, addigra sok esetben a földön a labda, ami mint tudható, a röplabdában az ellenfélnek pont. Így nagyon résen kell lenni, különben könnyen megnyeri az ellenfél csapat a meccset. Zeneileg, hangok terén kritikán aluli a játék. Olyan érzetet ad, mintha kifiguráznák a röplabdát, ehhez rájön az, hogy grafikailag is egyszerűen pocsék. A női játékosok konkrétan úgy néznek ki, mintha tyúkok lennének. Komolyan mondom, és isten mentsen attól, hogy megbántsak bárkit. A NES már csak az irányítás miatt is alkalmatlan a röplabda kivitelezésére, hiszen már a szerválás is többféle módon történhet. Az A-gomb történetesen nem funkcionál semmire, a csak a B-gombot használjuk ütésre. Mondjuk többféle módon üti el a labdát a játékos, mindig az adott pozíciónak megfelelően. Ez azért problémás, mert kiszámíthatóvá teszi a játékot. A röplabdáról meg mint tudható, azon túl, hogy csapatsport, rendkívül sokat számít a taktika és az ellenfél csapat megtévesztése. Már csak ebből kifolyólag sem lehet látványosan játszani.

Azt nem mondanám, hogy minden idők legrosszabb játéka, amivel dolgom volt a több, mint 25 éves videojátékos múltam során, de mivel nemrég elkezdtem aktívan röplabdázni, és szeretem is, ezért kritikusabb vagyok a játékkal kapcsolatosan. De nagyon nem is kell kritikusnak lenni, a különböző értékelések is azt mutatják, hogy a sportjátékok legaljával van dolgunk. Minimum Super Nintendo kell a röplabda élethű kivitelezésére, de sajnos a Super Soccer és a Super Tennis mellett nem készült “Super Volleyball”, és mivel nagyon kevés röplabdás játék van (inkább strandröplabda van konzolokon), így marad a sportpálya.

Grafika: 1/10 Játszhatóság: 2/10 Szavatosság: 4/10 Kihívás: 3/10 Zene és hangok: 1/10 Hangulat: 1/10 + Legalább van röplabdás játék – Elképesztően ronda grafika – Szörnyű hangok – Játszhatatlan – Kicsúfolja a sportágat 10%

Zen Pinball 3D

Megjelenés Japán: Nem jelent meg Amerika: 2012. január 12. Európa: 2011. december 1. Fejlesztő: Zen Studios Kiadó: Zen Studios Műfaj: Flipper Játékmód: 1-4 játékos Wi-Fi: nincs StreetPass: nincs SpotPass: nincs Méret: 533 blokk Ár: £4.49 / €4.99 Formátum

A flipper talán megjelenése óta óriási népszerűségnek örvend. Egy nagy táblán egy kis golyó száguld, miközben a pálya elemeit érintve sok pontot szerezhetünk. Ez inspirálólag hat a játékosokra, aki pedig nem szereti a flippert, az legtöbbször azzal érvel, hogy milyen játék az, ahol csak két kart elég nyomkodni, és akár pontok millióit gyűjthetjük oly módon, hogy komoly hatásunk nincs a táblán a történésekre. Mint sok esetben, a flippernél is egyéni értékrend kérdése, hogy rajongóként vagy kritikus szemmel nézzük a játékot. A Zen Pinball 3D pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy rajongóként nézzünk a flipperre.

Nekünk magyaroknak pedig külön öröm a játék, hiszen a játék magyar fejlesztés, a Zen Studios egy budapesti székhelyű fejlesztői csoport, közülük néhányan fejlesztették ezt a fantasztikus játékot. Merthogy tényleg az lett. Mi kell ahhoz, hogy egy flipperjáték jó legyen? Változatos táblák, jó fizika és sok lehetőség a táblákon belül. Ez mind megvan a Zen Pinball 3D-ben.

Négy tábla játszható a játékban. Az Excalibur-ban lovagi tornán veszünk részt, párbajokat kell megvívni, kiképzéseken részt venni. Az Eldoradóban régésznek állunk, különböző kincseket kell kiásni. A Shaman-ban bennszülöttként kell táncot járni, dobolni, megidézni az ősöket. Az Earth Defense!-ben pedig a földönkívüliek invázióját akadályozzuk meg. Lakosokat kell megmenteni, valamint felvenni az idegenekkel a harcot. A táblák nemcsak változatosak, hanem részletgazdagok is. Nagyon sok lehetőség van a játékban, sok helyen lehet pontot gyűjteni. De pont emiatt nehezebben átlátható, hogy mi van, merre jár a labda, mire kapunk pontot. Ez azért van, mert ezeket a táblákat eredetileg nem erre a konzolra tervezték. Az első Zen Pinball játék még 2009-ben jelent meg PlayStation 3-ra, a négy tábla közül kettő itt volt először játszható. Ezért túl kicsi a Nintendo 3DS kijelzője a tábláknak. De szerencsére van erre megoldás, az X gombbal lehet a játék alatt kameranézetet váltani. Összesen 8 kameraállás van, én az ötödiken játszok, mert követi a labdát, ezáltal belátható az egész tábla.

A control paddal a bal kart hozzuk működésbe, a B-gombbal pedig a jobb kart. A labda pedig teljesen úgy viselkedik, mint a való életben. Valószínűleg nem ez a játék fog a nagyobb baráti összejöveleken, konzolos bulikon előkerülni, ugyanis 4-en is játszhatjuk a játékot, de senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a maga nemében egy zseniális játékról van szó. Nagyon megéri az árát, tartalmas szórakozást nyújt. És hogy magyar fejlesztői cég hozta össze ezt a játékot, csak öregbíti a nagy múltú magyar játékfejlesztés hírnevét.

Nintendo 3DS-en csak négy tábla játszható, Wii U-n az alapjáték ingyen letölthető, a táblákat külön kell megvenni. Meg is fogom tenni, mert így is lelkiismeret-furdalásom van, hogy egy ilyen játékot mélyen leszállított áron vettem meg, amikor bőven megérte volna az eredeti árát is. Cserébe Wii U-n megveszem az összes táblát. Rengeteg van belőlük, legalább 30. A Zen Studios flipperjátékának újabb változata Nintendo Switch-en is játszható, nem tudom elképzelni, hogy elrontották volna ott is. Érdemes figyelni a Zen Studios játékait, valamit nagyon tudnak.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 7/10 Kihívás: 9/10 Zene és hangok: 8/10 Hangulat: 10/10 + Változatos, részletgazdag táblák + Hangulatos + Valósághű fizika + Élmény a rekordhajhászás – Nehezen átláthatóak a táblák 92%

Észkerék

Megjelenés: 1992 Fejlesztő: Babinszki Zoltán (Babi-Szoft) Műfaj: Logikai Játékmód: 1-2 játékos

Szilveszter alkalmával most egy olyan játékról írnék tesztet, ami az én- és a nálam idősebb generációnak volt alapjátéka PC-n. Ez pedig az Észkerék, mely a ’90-es években oly sikeres Szerencsekerék (Wheel of Fortune) alapjain nyugszik. Eredetileg a Wheels2 és a Kerék-bár apropóján íródott, de nem lehet nem észrevenni a Szerencsekerekes utalást. A játék 1992-ben jelent meg, Magyarországon ugyan 1993-ban indult a vetélkedő, de már a rendszerváltáskor foghatók voltak német adók, és a Sat1-en volt látható a Szerencsekerék (Glücksrad), mielőtt nálunk is elindult hódító útjára.

A játék bár rendkívül egyszerű grafikailag, és a zenéjét sokan idegesítőnek tartják (ennek ellenére emblematikus lett), mégis nagy népszerűségre tett szert kicsi országunkban. Ez nemcsak az ötletes és választékos feladványoknak volt köszönhető, hanem a rendkívül humoros beszólásoknak is, mindezek mellett ismert műsorvezetőkkel játszhattunk együtt. Számomra azért is volt kedves a program, mert békéscsabai fejlesztés. Babinszki Zoltán ötlete volt, aki egy személyben alkotta a Babi-Szoft nevű fejlesztői céget. Ahogy a TV-ben is a játékosok, itt is hárman játsszuk a játékot. Viszont furcsaság, hogy csak két emberi játékos játszhat, a harmadik biztos, hogy gépi játékos lesz. Ha egyedül játszunk, akkor két gépi játékos ellen leszünk, tehát a játékosok száma fix 3. A gépi ellenfelek név szerint: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Közülük talán Egri János az, aki kevésbé ismert a mai generációnak, többek között a ’80-as években vezette az Elmebajnokság című vetélkedőt, illetve én a ’90-es évek elején a Kérdezz! Felelek című vetélkedőben láttam, ezután visszavonult a TV-zéstől. Valamennyit már gyerekként is értettem a vicces beszólásokból, főleg amiatt volt vicces, mert mindig elképzeltem, hogy azokat a dolgokat az adott műsorvezető mondja.

13 fordulóból áll egy játék. Először megpörgetjük a Szerencsekereket, majd a billentyűvel megadunk egy mássalhangzót. A szerencsekereken értékek vannak, amennyit kipörgettünk, annyi pontot kapunk, ha olyan mássalhangzót adunk meg, mely benne van a feladványban. Ha többször szerepel, akkor szorzódik az összeg. A pontok összege 10 és 5000 között oszlik el. Mellesleg teljesen helyénvaló akár forintosítani az értékeket, ugyanis 1992-ben 5000 forint nagy pénz volt. Magánhangzót is lehet kérni, de azt módjával, ugyanis az addig megszerzett összeg 10%-ába kerül. Ha tudjuk a megfejtést, akkor megadhatjuk, amit érdemes is minél hamarabb, mert a hiányzó betűként egyenként 500 pontot kapunk. Ennél csak két magasabb érték van a szerencsekeréken: 1000 és 5000. Csak annak a pontjai raktározódnak el, aki megfejtette a feladványt, a többiek pontjai elvesznek, amit az adott fordulóban gyűjtöttek. Ahogy a klasszikus Szerencsekerékben, itt is különböző típusú feladványok vannak: Tárgy, fogalom, hely, étel, csoport, stb. Ahogy megyünk előre a játékban, úgy okosodik a gép. A fordulók nevei is árulkodnak a gépi ellenfelek okosságáról. Eleinte “Analfabéta, Pancser, Kontár” jelzőkkel illették a gépi ellenfeleket amikor akkor is nyomja a Q betűt, amikor, amikor teljességgel nyilvánaló a megfejtés, majd ahogy haladunk, úgy jönnek a “Profi, Zseni, Géniusz” gépi ellenfelek, amikor már örülünk, ha egyáltalán szóhoz (jelen esetben betűhöz) jutunk. Így érdemes az első néhány körben gyűjteni a pontokat, utána egyre nehezebb lesz megfejteni a feladványt.

A játék nagyon hűen visszaadja akár az eredeti szerencsekerék hangulatát is azáltal, hogy a feladványok kellőképpen nehezek. Ehhez jön grátiszként a különböző vicces beszólások. A grafika inkább egyedi, zenéből is csak egyetlen egy van, amit én mindig végighallgattam, de mások inkább kikapcsolták, mert annyira idegesítőnek tartották. A Scroll Lock-kal lehetett kikapcsolni a zenét, több helyen is olvastam, hogy ez az egyetlen program, melyben volt haszna a Scroll Lock-nak. Ha pedig nekünk van a legtöbb pontunk a 13. forduló végén, akkor kapunk valami vicces nyereményt, valamint felkerülhetünk a csúcstartók listájára. Habár a játék felett eljárt az idő, igazság szerint még most is nagyon jó játszani vele, az emlékek miatt, meg az agyat most is megtornáztatja. Magasan ajánlott mindenkinek.

Grafika: 6/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 8/10 Kihívás: 9/10 Zene és hangok: 5/10 Hangulat: 10/10 + Elképesztően vicces + Kellőképpen nehéz + Változatos feladványok + Egyszerűsége ellenére nagyon hangulatos – A végére már alig jutunk szóhoz 93%

Super Smash Bros.

Megjelenés Nintendo 64 Japán: 1999. január 21. Amerika: 1999. április 26. Európa: 1999. november 19. Wii Japán: 2009. január 20. Amerika: 2009. december 21. Európa: 2009. június 12. Fejlesztő: HAL Laboratory Kiadó: Nintendo Műfaj: Verekedős Játékmód: 1-4 játékos Mentés elemes memóriába Controller Pak: nem Rumble Pak: igen Expansion Pak: nem Transfer Pak: nem Ár: 1000 Nintendo pont Platform

Az ezredforduló végére a Nintendónak már több franchise-a volt, melynek játékai kivétel nélkül csak a saját konzoljaira jelentek meg. Ha ezen sorozatok közül nem is volt mindegyik sikeres, de hogy minőségük megkérdőjelezhetetlen, az tény. 1999-re ezek a karakterek összegyűltek, hogy verekedés keretében eldöntsék, melyikük a legjobb.

A Super Smash Bros. máig a Nintendo egyetlen verekedős szériája, hovatovább műfajának legegyedibb játéka. Láthatóan a Nintendo célja nem az volt, hogy másolja a Mortal Kombatet, Street Fightert, vagy a Tekkent, hanem valami egyedit fejlesszenek. Valami olyat, amit senki nem csinált előtte. Nintendo karakterek a saját eszközeikkel, stílusukban harcolnak egymás ellen. Már ezt a játékot is színesítették különböző tárgyak, mint például kardok, Pokélabdákban megbúvó Pokémonok, de már itt is megjelent a Maxim Tomato, amivel gyógyíthattunk magunkon. De vajon megállja-e a helyét a mai Smash Bros.-ok között a Nintendo 64-es játék, mely a széria első része volt?

A válasz egyértelműen nem. A Smash Bros. játékok (különösen a Brawl-ig) óriási fejlődésen mentek keresztül. Annak idején a Super Smash Bros.-nak korántsem volt nagy hírverése. Nem nagyon foglalkoztak vele magazinok, én se nagyon hallottam róla. Talán a Nintendo (vagyis hát a HAL Laboratory fejlesztése) is sokkal inkább plusz egy szériának gondolta, amit a Nintendo rajongók szeretni fognak, de nagy híre nem lesz. Ennek eredménye, hogy a Nintendo 64-es Smash Bros. sokkal-sokkal kevesebb tartalommal bír, mint a későbbi inkarnációi. Karakterekből is csak 12 volt, pályákból 9. Ellenben már ebben a játékban lefektették az alapokat, és jónéhány dolgot már itt megvalósítottak, amiket a későbbiekben továbbfejlesztettek. A harcrendszer alapjait már itt láthatjuk. Már itt minden karakternek saját támadása volt, és a pályákat a különböző játékokról mintázták. De itt még csak a legfontosabb játékok voltak, és többnyire azok főszereplői voltak jelen, mint harcosok.

Az alapkoncepció egyébként rettenetesen aranyos. Mintha a Toy Story-ból vették volna az ötletet, egy gyerekszobába nézünk be, ott az íróasztalon hevernek a Nintendo figurák. Amikor nincs ember a szobában, megelevenednek a figurák, az asztal harctérré változik, és akkor nem kímélik egymást. Csak egy probléma. Egy kesztyű is életre kelt. Az a kesztyű pedig nem más, a fiú kesztyűje, akié a szoba. Ez a kesztyű pedig mindennél gonoszabb és aljasabb módszerekkel harcol. Igen, ő a Master Hand, akinek semmi nem szent. A játékban kevés lehetőség van. Egyjátékos módban csak a Classic játékot, ahol a bónusz pályákkal együtt 14 pályán megyünk végig. Karakterekkel harcolunk meg egy-egy pályán, a végén a főellenség a rettegett Master Hand. Három pályán lehetőség van bónusz játékokat játszani, ezeket külön van lehetőség játszani a Bonus Practice módban. Amit érdemes is, mert meglehetősen nehezek. Ezekben nem lehet veszíteni, ha a főjátékban akkor is extra pontot kapunk, ha amúgy nem sikerül teljesíteni a bónusz pályákat, mert az addig elért eredményt értékeli a játék. Három bónuszjáték van, ezek közül kettőt, a Break the Targets!-et és a Board the Platforms!-ot lehet külön játszani. Mind a kettő zseniális a maga nemében, mert kezdőknek meglehetősen nehéz. A céltáblák és a platformok a pálya különböző helyein vannak, ezeket pedig csak úgy lehet maradéktalanul elérni, ha kellőképp kiismertük az irányítást, a karakterek harcstílusát, és a trükköket. Többjátékos módban lehet játszani a harcokat. Ami pozitívum, hogy már itt is játszhattuk egyedül, gépi ellenfelek ellen, egyedi szabályokkal.

Az Options menü beállításai mellett a Data menüben azt láthatjuk, hogy melyik karakterrel ki ellen játszottunk, és hányszor nyertünk ellene. Ebben a játékban még nem voltak trófeák, melyeket gyűjthettük, az egyedüli titok, amit megnyithatunk, az négy karakter. Alapértelmezetten ugyanis csak nyolc harcos közül választhatunk. A négy rejtett játékost külön meg kell szerezni. Ha ők megvannak, akkor teljessé válik a játék, és minden titok meg van nyitva.

Ahogy az elején utaltam rá, a Nintendo nem számított arra, hogy a játék nagyon népszerű lesz. Ez abban látszik meg, hogy az egész grafika, menürendszer, a zene, a kivitelezés rendkívül puritán, túl egyszerű. Valószínűleg a kisebbséghez tartozom, de nem szeretem a Super Smash Bros.-t. Engem inkább lehangol ez a játék, mert a zene is túlzottan egyszerű, nincs rám hatással. A pályák zenéi mivel előző játékokból valók, ezért azokat elég volt csak „korszerűsíteni”, de a játék saját zenéi túlzottan egyszerűek. Egyedül a poligon harcos zene jött be. A grafikát meg bár sokan dicsérik, szerintem rettenetesen kidolgozatlanok a karakterek. És pont egy ilyen játéknál, ahol egy csak képernyőnyi az egész a pálya, vélhetően nem foglal le sok erőforrást a Nintendo 64-től, a karakterek lehettek volna sokkal szebbek is.

Többször írtam már arról korábban, hogy nem jó az, hogy ha egy játékot tudatosan sikerre terveznek, mert elvész az a spontaneitás, ami megadhatja az egyediségét. A Smash Bros. sorozat erre kiváló ellenpélda. Ez a játékszéria attól lett nagyon jó, hogy a későbbi részeket sikerre tervezték. A Nintendo 64-es játéknál inkább az érzékelhető, hogy ez egy sajátságos próbálkozás, amibe ugyan belementek, rendben volt az ötlet, tudták, hogy mit akarnak csinálni, de fogalmuk sem volt arról, hogy tetszeni fog-e ez a rajongóknak vagy nem. Hamar kiderült, hogy nemcsak hogy tetszik a játékosoknak, valósággal új hullámot indított el, újradefiniálta a verekedős játékokat. Ezek az alapok mind benne vannak már ebben a játékban is, tehát volt koncepció és ötlet, de az új részekhez képest nagyon gyenge. És most már nagyon nem is tudom, hogy hol lehet kipróbálni, mivel az eredeti Nintendo 64-es játék nagyon drága lett az utóbbi időkben, a Wii-s Virtual Console meg már nem elérhető. Az nem valószínűsíthető, hogy most már Wii U-ra kikerül, az meg nincs kilátásban, hogy a Nintendo Switch retro játék készletét jelentősen bővíteni fogják a közeljövőben. Sokan szeretik ezt a részt, de nekem ez nagyon hiányos, és nem inspirál játékra.

Grafika: 5/10 Játszhatóság: 6/10 Szavatosság: 4/10 Kihívás: 9/10 Zene és hangok: 5/10 Hangulat: 5/10 + Már itt lefektették az alapokat. + Kellőképpen nehéz gépi ellenfelek ellen – Csúnya és kidolgozatlan – Egyszerű zene – Nagyon kevés lehetőség 54%