Ezidáig vártam azzal, hogy megnézzem a Gran Turismo filmet. Ennek egyik fő oka az, hogy az előző PlayStation filmadaptáció, az Uncharted nagyon nem tetszett és szkeptikus voltam az újabb Sony film kapcsán. De végül a kritikák és az előzetesek meggyőztek arról, hogy érdemes adni egy esélyt neki. És határozottan megérte.
Mindenképp ott jegyzem a legjobb filmélményeim között, minden kliséjével együtt nagyon szerettem nézni és végig érdeklődéssel néztem a filmet. Mivel egy versenyjátékhoz nem szokás történetet kitalálni (bár a Nintendo az F-Zero sorozattal erre is kísérletet tett), ezért a film egy, a játéksorozathoz kötődő, megtörtént eseményt dolgoz fel. 2011-ben találták ki a Gran Turismo akadémiát, elsősorban azért, hogy olyan autóversenyző palántáknak is lehetőséget biztosítson a versenyzéshez, akiknek anyagiak híján nem valósulhat meg az álmuk. Ennek az akadémiának egyik versenyzője Jann Mardenborough, az ő történetét dolgozza fel a film. Jann otthon, a PlayStation-je előtt vált nagy Gran Turismo játékossá. Feltett szándéka, hogy a való életben is autóversenyző lesz. Ezt persze a társai őrültségnek tartják a környezetében, hiszen hogyan lehet jó autóversenyző az, aki csak szimulátoron nevelkedett? Az autóversenyek rajongói ismerik a nagy versenyzők történetét, a legtöbben gokarttal kezdik, onnan fejlődik tovább ki-ki a maga útján. A film viszont azt a kérdést feszegeti, hogy lehet-e olyanból jó autóversenyző, aki szimulátorokon képezte magát?
A kérdésre a film megadja a választ, de az is tudható, hogy a Forma 1-es versenyzők is szoktak szimulátorokon játszani. Egyébként már csak azért is igen a válasz, mert ha egy játéksorozat ténylegesen komolyan veszi magát (ahogy a Gran Turismo komolyan veszi magát) és tényleg azon van, hogy az autó és a pályák fizikáját a lehető legélethűbben kivitelezzék, akkor egy szimulátor ténylegesen faraghat autóversenyzőt abból, aki kellőképp komolyan veszi a játékot. A film erre ráerősít. Jann Mardenborough-ban az anyján kívül senki nem hisz. Az apja annak ellenére, hogy igyekszik a maga szemszögéből helyes irányba terelni a fiát, a nézőpontja egyáltalán nem ítélhető el, hiszen észszerű keretek között állít fel a fiának valós alternatívákat. Vagy a munkájában követi őt (a vasútnál dolgozik) vagy az egyetemen tanul valamilyen autóversenyzéshez is köthető mérnöki tanulmányokat, nem emlékszem már pontosan melyiket. Pont ezért nem tudtam haragudni az apára, mert nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna olyan filmet, ahol a szülő a gyereke álmaival szemben két valós alternatívát állít fel, melyek közül az egyik ráadásul még nem is áll messze a gyerek álmától.
A fiú természetesen csak azért is a harmadik utat választja és bebizonyítja, hogy ő is kiváló autóversenyző lehet. És nem remeg meg a lába, amikor adódik a lehetőség. Bekerül ugyanis a legjobbak közé, akik a nagy Gran Turismo bajnokságon összemérhetik a vezetői kvalitásaikat, melynek országos nyertese a Gran Turismo akadémia egyik növendéke lehet.
Már itt érződik, hogy a film élni fog a drámai, hatásvadász jelenetekkel, ugyanis Jann épp, hogy eléri a gépet, ahol játszania kell, az utolsó ezredmásodpercben ül a szimulátor elé. Több ilyen jelenet is van a filmben, hogy az utolsó másodperc lesz a sorsdöntő, de ezeket azért lehet elnézni, mert az egészben hihetetlen szív és lélek van. Nagyon éreztem a szereplők jellemfejlődését, a köztük lévő kémiát. Még el is érzékenyültem, amikor az apa könnyáztatta arccal kért bocsánatot a fiától, amiért nem hitt benne. Az egy igazi apa-fia jelenet volt, a legmélyebb szeretettel.
A film egyébként nemcsak az utolsó, mindent eldöntő másodpercei miatt mondható túlidealizáltnak, hanem mert bár mutat jeleneteket az autóversenyzés kegyetlen valóságáról, kezdve a kíméletlen edzésektől a szándékosan szabotáló csapattársakon át a háttérmunkásokig, de volt olyan érzésem, hogy az autóversenyzés valósága még ennél is sötétebb. De mondhatjuk azt, hogy egy egész estés film nem ad keretet arra, hogy mindent megmutasson, inkább egy sorozatot, meg talán nem is jó, ha mindent tudunk (amennyiben helyesek a megérzéseim). Az a bizony baleset (mely 2015-ben tényleg megtörtént) a film leghátborzongatóbb jelenete. Tudomásom szerint az akadémia ennek következében szünetelte be 2016-ban a tevékenységét.
Nagyon örültem ennek a filmnek. És annyira érdekes, mert már 30 éve játszok Super Mario játékokkal, nagyon vártam idén áprilisban a The Super Mario Bros. Movie-t is, és csalódottan konstatáltam, hogy csak középszerű filmet láttam tavasszal. Mindig is Nintendo párti voltam, csak az utolsó 10 évben érdeklődök komolyabban a PlayStation iránt, de most azt kell mondjam, hogy a Super Mario Bros. film és a Gran Turismo párharcát körökkel a PlayStation nyerte. Nagy örömmel fogom venni a DVD és a Blu-Ray megjelenést, és további hasonló színvonalú játékadaptációk esetén számíthat rám a Sony. A Gran Turismo egy nagyon jó játékszimulátor, a belőle készült film meg nagyon jó szimulációja az autóversenyzők életének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése