Moon Buggy

Megjelenés: 1985 Fejlesztő: Anirog Software Kiadó: Anirog Software Műfaj: Lövöldözős Játékos: 1 játékos Platform

Most rendhagyó módon egy olyan játék tesztje következik, mely nem Nintendo konzolra jelent meg. Egy olyan játékot szeretnék bemutatni, ami a nagy Nintendo-őrület előtt belevitt engem egyáltalán a videojátékozásba, amikor még nagyon kicsi voltam. Ez a Moon Buggy volt, mely Commodore 16-ra jelent meg, de Commodore Plus/4-en is játszható volt, nekünk ilyenünk volt.

Ez egy akció-lövöldözős játék, melyben egy holdjárót irányítunk. Konkrét célja nincs a játéknak, csak hogy végigmenjünk egy akadálypályán. Ez a pálya öt részre van felosztva, ezek fokozatosan nehezednek. Az akadályokkal két dolgot tudunk csinálni. Átugrani őket (szakadékok), vagy lelőni (különböző sziklák, idegenek vagy tankok). Kétféle módon tudjuk irányítani a járművünket: Joystickkal vagy a billentyűzettel. Ha jobbra irányítjuk a Joystickot, akkor gyorsítunk, de van olyan, amikor lassítani kell, azt a balra irányítással tudjuk elérni. Ha felfele visszük, akkor tudunk ugrani. Valamint a ravasz gomb megnyomásával tudunk lőni. Érdekesség, hogy ha gyorsan megyünk, akkor lassabban, kevesebbet lövünk, míg ha lassan, akkor gyorsabban, többet. És nemcsak előre lő, hanem felfele is szállnak lövedékek, ezzel azokat az idegen lényeket tudjuk a magasban kilőni, akik lövedékeikkel akadályozzák utunkat. A játék életeket számol, alapból 5 élettel indulunk. Ha kilőnek minket, akadálynak ütközünk, vagy szakadékba esünk, akkor gépünk felrobban, elvesztünk egy életet. Fent az idegenek nemcsak lövedékeket lőnek ránk, hanem üstökösök is szállnak le a magasból. Ezek földet érve krátert fúrnak a földbe, melyet szintén át kell ugrani.

A pálya öt részből áll, fokozatosan nehezedik a játék. Az első részben még csak sziklákat kell lelődni, lövedékeket kikerülni, szakadékokat átugrani, de fokozatosan jönnek az újabb ellenségek, pályaelemek, melyek nehezítik a dolgunkat. A pályák „nehézségi szintjét” színekkel is jelzi a gép, a talaj színe váltakozik. Az első része piros, másodiknál kék, a harmadik rész zöld, a negyedik lila, és aztán visszavált pirosra. A vége már nagyon nehéz, a játékot összességében nehéznek titulálják, de nem lehet annyira vészes, ha 5-6 évesen néhányszor végig tudtam vinni. És miután végigvittük, az egész játék kezdődik elölről, csak akkor a talaj nem piros lesz, hanem kék. Ami külön érdekessé tette számomra a játékot, hogy nemcsak a talaj színéből tudhatjuk, hogy épp hol tartunk, hanem be vannak jelölve az ABC betűivel is. Ez nekem rettenetesen tetszett, hozzájárult ahhoz, hogy megtanuljam a betűket, mielőtt iskolába mentem. Az angol ABC 25 betűjét láthatjuk, a Z betűnek már nem maradt hely. Az Y-nal van vége a játéknak.

Érdemes kipróbálni, ha másképp nem, emulátoron a játékot, mert mai szemmel is azt mondom, hogy nagyon jóra sikeredett, és kellő kihívást nyújt. A grafika akkori szemmel nézve kifejezetten jóra sikeredett. A különböző háttérelemek színesítik a pályát (itt jegyzem meg, hogy a háttérben mindig a következő pálya látható), és csodálkozom azon, hogy a Commodore Plus/4 nagyon jól kezeli, ha sok ellenség mozog egyszerre (ez a NES-nek gondot okozott), komolyabban ritkán akad, vagy lassul a játék. Egyedül az mosolyogtat meg, hogy visszagondolok arra, hogy gyerekként a holdjárót kakasnak néztem, és azt gondoltam, hogy egy kakast irányítok. Az irányítás nagyon jóra is precízre sikeredett. A gyors reflexeket is be lehet vetni, nem okoz gondot a játéknak. Van olyan, hogy nagy szakadékot (krátert) csak úgy lehet átugrani, ha gyorsítunk, de földet érés után hirtelen lassítani kell, mert szorosan utána van a szikla, amit szét kell lőni. A játék mai szemmel gyorsan végigjátszható, de azzal, hogy mindig újra és újra kezdjük, gyakorlatilag végtelen a játék, addig mehetünk, amíg bírjuk élettel. Zene nincs, viszont a hangok rendkívül hangulatosak, és az egész játékban lehet érezni, hogy mitől volt jó a ’80-as években, a Nintendo nagy robbanása előtt videojátékosnak lenni. Volt inspiráció bőven játékfejlesztésre, programozásra.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 6/10 Kihívás: 8/10 Zene és hangok: 8/10 Hangulat: 10/10 + Részletgazdag, kidolgozott grafika + Nagyon jó irányítás + Hangulatos hanghatások + Kellőképpen nehéz – Talán túl rövid 87%

Pokémon Shuffle

Nintendo 3DS eShop megjelenés Japán: 2015. február 18. Amerika: 2015. február 18. Európa: 2015. február 18. Android / iOS megjelenés Japán: 2015. augusztus 24. Amerika: 2015. augusztus 31. Európa: 2015. augusztus 31. Fejlesztő: Genius Sonority Inc. Kiadó: The Pokémon Company Műfaj: Logikai Játékmód: 1 játékos Ár: Ingyenes, játékon belüli vásárlások vannak. Platform

Az utóbbi években jelentősen megváltozott a videojátékos kultúra a Facebookos és a mobilos játékoknak köszönhetően. Sokáig nem is gondoltuk volna, hogy a mobilos játékok ekkora szeletet ki fognak harapni a videojátékos piacból. Emlékszünk még a Nokia 3310-as telefon Snake játékára, és később, a színes kijelzős telefonok esetében a WAP-ról letölthető egyszerűbb mobilos játékokra? Ezek még egyáltalán nem veszélyeztették akkoriban a Game Boy Advance egyeduralmát, ahogy a Nokia játékokra tervezett N-GAGE mobilja is csak kis hal volt az iparban. Az első nagy változás 2007 körül állt be, amikor az Apple kiadta az első okostelefont, az iPhone-t. Az ebben rejlő lehetőségeket már sokan kihasználták, de igazán nagy robbanás csak az Androidos telefonok elterjedésével következett be.

Ennek ellenére a Nintendo 3DS nagyon sikeres kézikonzol, ennek okán a Nintendónál nem is éreztek késztetést arra, hogy bármit is kezdjenek az okostelefonok piacán. 2015-ben aztán mégis beadták a derekukat, és megjelentették első próbálkozásukat, a Pokémon Shuffle-t. Ez egy Free to Play játék, tehát ingyenesen tölthetjük le, de nem játszhatunk vele korlátlanul. Sokáig komoly kritika érte az ilyen játékokat, hiszen sok játék (elsősorban Facebook-osok) kényszerített a vásárlásra, csak úgy engedett tovább a játékban. Persze, mint minden esetben, most is van két választási lehetősünk: vagy fizetünk, és tovább mehetünk, vagy hagyjuk az egészet. Azt gondolom, hogy ez hardcore játékosok számára ez igencsak kiábrándító, hiszen már nem a játéktudás, a beleölt játékóra számít, hanem a pénztárca vastagsága. Sokan viszont csak így élték meg első videojátékos élményüket, mivel ezek voltak igazán elterjedve széles körben. Így a mai internetes és mobilos játékosok jelentős része nem tudja milyen az, amikor megveszel adott összegért egy játékot, tudásod szerint végigjátszod, és az aztán a gyűjteményed része lesz, bármikor előveheted.

A Nintendo esetében kockázat volt ez, hiszen mi sokkal inkább ragaszkodunk az eredetihez, a játék dobozos változatához, így már az probléma volt, hogy a cég kezdett áttérni a digitális letöltéshez. De a Nintendo úgy érezte, hogy azért nekik is haladni kell a korral, még ha ez nekik igencsak döcögősen megy. És most itt a Pokémon Shuffle, mellyel a Nintendo teljesen új úton indult el, és belépett a szabadon játszható játékok piacára.

Annyit már most elmondhatok, hogy szerencsére nem kényszerít vásárlásra, a játékot tényleg szabadon játszhatjuk, de korlátozott lehetőségek mellett. Maga a játék logikai, a “match three”-féle ötletet vitte át Pokémonos stílusba. Ennek lényege, hogy három azonos alakzatot (esetünkben Pokémont) kell egybe rakni, és azok eltűnnek. Ez a Pokémon Shuffle-ben rendkívül érdekesen van megoldva. Itt is csatázunk, a képernyő felső részén láthatjuk a gépi ellenfelet, vele kell összecsapni. Meghatázott számú támadással kell legyőzni őt. Itt is élnek a különböző típusok, minden egyes Pokémonnak megvannak a maga különleges támadásai, és a ugyanúgy él az is, hogy bizonyos Pokémon típus rezisztens a másikra, míg egy másik fajtával szemben gyenge. A játék során lényegében mi támadunk. Ha összehozunk három azonos Pokémont, azok megtámadják a gépi ellenfelet, a mieink eltűnnek a csatatérről, és újabbak jönnek a helyükre. Legtöbbször csak mi támadunk, de olyan is előfordul, hogy a gépi Pokémon is akadályoz minket. Például Pokémonjaink közül néhányat kővé változtat, lefagyasztja őket, vagy ami érdekesség, amikor néhányat sajátjává változtat át, akik nyilván gyenge támadást alkalmaznak majd ellene. Ezzel viszont sokszor merényletet követ el a Pokémon saját maga ellen, mert előfordul olyan, hogy véletlen három egymás mellett lévő Pokémont változtat át saját magává, amik ugyan gyengén, de megtámadják, csakhogy új Pokémonok jönnek le, és ha kialakul egy újabb hármas, akkor azok már erősen támadhatnak, és ezek mind bónusz támadások. Ha elfogy a gépi Pokémon ereje, akkor lehetőségünk van elkapni őt. Mindegyik Pokémonnak van egy alapvető százaléka, ennyi esélyünk van elkapni őt. Valamint, ha a meghatározott támadás mennyiségéből még marad, azok hozzáadódnak a százalékhoz, tehát nagyobb esélyünk lesz elkapni a Pokémont. Ekkor egy Pokélabdát dobunk felé, és izgatottan várjuk, hogy sikerül-e elkapni. Ha nem sikerül, a gép felajánlja, hogy mesterlabdával is elkaphatjuk. Ekkor megduplázódik az esélyünk, de persze nem ingyen kapjuk. 4000 érmébe kerül egy mesterlabda.

Érméket pedig például a napi bejelentkezésért kaphatunk, de vásárolhatjuk őket. Bizonyos mennyiséget a Google Play (iOS esetében Apple Store) áruházban vásárolhatjuk meg, de mellette drágaköveket is vásárolhatunk. Ezeket szívekre válthatjuk be. Egy játék egy szívbe kerül, és 5 szívet kapunk alapból. Ami nagyon jó, hogy nem kényszerít minket vásárlásra, mert ha elfogy minden szív, akkor ugyan nem enged tovább játszani a gép, de bizonyos idő eltelte után a szívek visszatöltődnek (5 db.), utána újra lehet játszani. Ha nagyon belemerültünk a játékba, akkor van lehetőségünk a megvásárolt drágaköveket szívekre váltani, és akkor akár jóval tovább játszhatunk. Drágaköveket pedig plusz támadásokra is lehet fordítani. Ha elfogy a támadásunk, de az ellenfél Pokémon életereje még nem, akkor drágakövet válthatunk be további öt támadásért. Érmékért pedig nemcsak mesterlabdákat vehetünk, hanem az aktuális harc elején extrákat vásárolhatunk, amivel nagyobb eséllyel nyerherünk. Ilyen például, hogy a támadások a másfélszeresét érik, lehet venni már az elején plusz öt támadást, vagy egy Pokémon Megaként kezdheti a csatát.

Jó ideje létezik már a Pokémonok mega változatai, melynek köszönhetően extra erőre tesznek szert. Ez ebben a játékban is él. Bizonyos Pokémonoknak mega-fejlődésük van, de ezt a játékban aktiválni kell. Minden 10. Játék egy harc egy Pokémon mega fejlődése ellen. Ha őt legyőzzük, akkor annak a Pokémonnak a mega fejlődését használhatjuk a játékban. Ekkor egy csík jelenik meg az ikonja mellett, ami folyamatosan nő, ha vele támadunk. Ha eléri a csúcsot, az a Pokémon átalakul, és sokkal erősebb támadásra is képes. Csak bizonyos Pokémonok képesek mega fejlődésre, és bár egy csatába több ilyen Pokémont is vihetünk, de mindig csak az egyik lesz képes átalakulni.

Vannak még speciális, valamint úgynevezett expert pályák is. A speciális pályák alatt találjuk azokat a Pokémonokat melyek csak átmenetileg érhetők el, illetve olyan Pokémonokat (pl. Alola Meowth), akikkel nem harcolunk meg, hanem nála például érmék jelennek meg a csatatéren, azokat ha hármas csoportba rendezzük, akkor megkapjuk az értékét, és ugyanúgy felhasználhatjuk őket, mintha megvásároltuk volna. A másik az expert pálya, ahogy a nevéből sejthető, itt lesznek az igazán nehéz csaták. Például Pokémon végkifejlődéseivel (pl. Venusaur, Charizard, Blastoise), de olyan Pokémonok is itt kaptak helyet, akiket különösen nehéz legyőzni és elkapni. Itt legtöbbször nem is a támadások száma van lekorlátozva, hanem az idő, mely alatt le kell győzni a Pokémont. Ezek a pályák fokozatosan nyílnak meg, méghozzá oly módon, hogy a rendes pályákon a legyőzött Pokémonokat értékeli a játék, A-D és S-rangig. Érthető módon az S-rang a legjobb, és minél csatáért kapunk S-minősítést, annál több expert pálya jelenik meg. Ide már különösen nagy tudás kell, mert ezek a Pokémonok is más komolyabban támadnak vissza kővé változtatással, fagyasztással, és ezek a Pokémonok már nem mozgathatók, így szűkösebb területen kell okoskodni, illetve felolvasztani a fagyasztottakat. Itt igazán kemény csaták mennek.

A játék nemcsak mobilra, hanem Nintendo 3DS-re is megjelent. Hasonlóképpen ingyenes, és csak az extrákért kell fizetni, ha szeretnénk. Sőt a Nintendo 3DS sajátosságai ebben a játékban is ki vannak használva. Van StreetPass, ugyanúgy cserélünk adatokat, ráadásul ha összetalálkozunk valakivel, azért extra szíveket vagy drágaköveket kaphatunk. Itt a Nintendo eShop-ban vásárolhatjuk meg az extrákat.

Ami igazán imponáló, hogy semmi reklám nincs, nemhogy a Nintendo 3DS-es változatban, de a mobilos változatban sem. És mint olvasható, semmilyen körülmények között nem kényszerít vásárlásra a játék. Fizetés nélkül is végig lehet játszani a játékot, persze lassabban. Ami személyes észrevétel, hogy a Nintendo 3DS verzió, némileg nehezebb, a mobilos változatban gyorsabban nő a mega-fejlődés csíkja az adott Pokémonnál, valamint az ellenfél Pokémon életereje is gyorsabban fogy. Nagyon ajánlom mindenkinek a játékot, mert talán a legjobb ilyen free 2 play játék, ami jelenleg a piacon van. A grafika kicsit egyszerűsítve van, jobban hasonlít a Pokémon spinoff játékaira. Ez mondjuk nem csoda, hiszen ez a játék is a Pokémon Link játék továbbgondolt változata. Az irányítás is könnyű, mivel csak a Pokémonokat kell “pakolászni”, így semmi bonyodalmat nem okoz annak, aki nincs hozzászokva az érintőképernyőhöz. A zene az, amin igazán hallatszik, hogy nem Nintendo fejlesztés. Meglehetősen szokatlan, nem érzem benne a Pokémonos hangulatot. Sőt, néhány zene inkább andalító, altató hatású, furcsa zenét írtak a játékhoz. Ettől eltekintve egy kiváló játékkal van dolgunk, amit bárki szabadon kipróbálhat, hiszen ingyenesen letölthető, és jó eséllyel meg fog tetszeni. De ha nem, akkor sem vesztettünk semmit. A játékélményért mindenképp megéri kipróbálni.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 10/10 Kihívás: 8/10 Zene / Hang: 6/10 Hangulat: 9/10 + Ötletes grafika + Nem kényszerít vásárlásra + Rengeteg jó ötlet + Fantasztikus kivitelezés – Szokatlan zenei hangulatvilág 85%

Mega Man

Megjelenés Nintendo Entertainment System Japán: 1987. december 17. Amerika: 1987. december Európa: 1989. december 13. Wii Japán: 2008. július 29. Amerika: 2008. augusztus 18. Európa: 2007. június 22. Nintendo 3DS Japán: 2012. július 18. Amerika: 2012. december 27. Európa: 2012. október 18. Wii U Japán: 2013. június 12. Amerika: 2013. május 2. Európa: 2013. május 2. Fejlesztő: Capcom Kiadó: Capcom Műfaj: Platform Játékos: 1 játékos Ár Wii: 500 Nintendo pont Nintendo 3DS: £4.49 / €4.99 Wii U: £3.49 / €4.99 Méret Nintendo 3DS: 61 blokk Wii U: 66 MB Platform

A Konami mellett a Capcom volt az, amelyik a kezdettől fogva külsős cégként erős támogatást adtak a Nintendónak. Mindkét cég bebizonyította, hogy nemcsak az anyacég játékai lehetnek klasszisok, hanem bármely külsős fejlesztő szakíthat nagyot még úgy is, ha a kínálatban Mario vagy Zelda szerepel. A Capcom a Disney játékok mellett a Mega Man sorozattal alkotott marandót. A Mega Man szériával (mely Japánban Rockman néven futott be) megmutatták, hogy lehet úgy nagyon nehéz játékokat csinálni, hogy az élvezetes legyen.

Célja is van a játéknak, ugyanis hat robotot kell megmenteni, melyet Dr. Light egyéni célokra fejlesztett ki. A nevük is utal rá: Fireman, Cutman, Gutsman, Elecman, Iceman, Bombman. Ezeket elrabolta Dr. Wily, és újraprogramozta őket, hogy segítsék őt ördögi tervében. Dr. Light-nak van még egy robotja, egy bizonyos Mega Man. Önként vállalta, hogy visszahozza a hat elrabolt robotot, így vele indulunk útnak, hogy megmentsük őket. A hat robotot hat különböző pályán találjuk meg. Ami nagy előnye a játéknak, hogy nem lineáris, tehát mi választhatjuk ki, hogy melyik megyünk elsőnek, melyik robotot mentsük meg. Akit megmentettünk, annak képessége a miénk lesz.

Így azért már lényegesen könnyebb lesz a játék, ha akár az elsőn is végig tudunk menni. Viszont érdemes úgy pályát választani, akinek a fegyverét hasznosnak gondoljuk, hiszen az a további részben segítségünkre lesz. De akármelyik pályán is kezdünk, azt már az elején láthatjuk, hogy nem a mai játékos által megszokott nehézségi szintre szabták a játékot. Sokkal jobban kell figyelni, összpontosítani, és érdemes a lehető legkevesebb sebzéssel eljutni a főellenségig, mert az mindegyik pályán nagyon nehéz. Az életerőnket a bal-felső sarokban levő csík jelzi, ami egy-egy sebzés után bizony jó ütemben fogy, és eléggé kevés az életerőt növelő kapszula, úgyhogy minden egyes pályarészen hihetetlenül kell összpontosítani. A legrosszabbak egyértelműen azok az ellenségek, melyek sugárban lőnek egyszerre minden irányba. Nehéz megtalálni azt a bizonyos “holtpontot”, ahova egyáltalán nem lőnek, és oda beállni. És még számtalan elem van, amire érdemes odafigyelni.

Az irányítás amúgy meglehetősen egyszerű. Az iránygombokkal megyünk, felső, alsó gombokkal létrán mászunk, az A-gombbal ugrunk, míg B-gombbal lövünk. Ha sikerül egy pályát teljesíteni, akkor a START-gombbal aktiválhatjuk annak a robotnak a fegyverét, akit megmentettünk. Ha többet is sikerült szabadlábra helyezni, akkor lehet váltogatni, amelyik épp a legjobb, hiszen mindegyiknek megvan a maga erőssége. Külön érdekesség, hogy a START-menü nagyban hasonlít a Zelda II: The Adventure of Link játékban látható menüjére, ahol a különböző varázslatokat aktiválhatjuk. A játékban az ellenségek különböző kapszulákat ejtenek el, ha megöljük őket. A kisebbek a muníciónkat növeli (a különleges fegyverek tára limitált), a nagyobbak, az életerőnket. Az utóbbiból van kevesebb. Vannak extra életet rejtő kapszulák is, de ezek nagyon ritkák, és nehéz eljutni hozzájuk.

Az évtizedek múltával könnyebbek lettek a játékok, és ahogy utaltam rá, a Mega Man játékok nem a mai játékosok átlagos nehézségi szintjére van írva, és ezt különösen akkor érezzük meg, amikor főellenséggel harcolunk. A főellenségek pedig nem mások, mint azok a robotok, akiket Dr. Light alkotott meg, csak Dr. Wily átprogramozott. Az ő fegyvereiket kaphatjuk meg, ha legyőztük őket. Kis könnyebbség, hogy ha meghalunk, és elég messzire jutottunk el, nem feltétlen a pálya elejétől kell újra kezdeni. A játék hat pályából áll, plusz Dr. Wily négy pályája. Aki végigjátssza, az elmondhatja magáról, hogy igazán nehéz játékokkal is tud játszani.

Úgy gondolom, hogy az alapvető inspiráció ebből fakadhat. Azok, akik régóta játszanak, de a Mega Man-hez nem volt szerencséjük, talán üdítőleg hat, hogy újra találkozhat olyan nehéz játékkal, mely a régi időket idézi. Semmiképp nem az átlagos, “casual” rétegnek javasolt a játék, ők hamar le fogják tenni a controllert. A grafika a korához képest szépnek mondható. Bővelkedik grafikai elemekben, és többször akadozik is a játék, mert ha már legalább 6 elem (karakterek, ellenségek) mozgott egyszerre, az már kiakasztotta a NES processzorát. A zene is nagy jóra sikeredett, fülbemászó 8-bites zenék kifejezetten emlékezetesek.

A játék mindenképp ajánlott, hogy lássuk, honnan indult a sorozat, de azok a mai játékosok, akik érdeklődnek a sorozat iránt, annak ajánlott a második résszel kezdeni, mert ott két nehézségi szint választható, de ugyanígy érdemes megnézni a Rockman.EXE (Megaman NT Warrior angolul) animesorozatot, mely ötletesen ülteti át a játék elemeit a közeljövő valóságába.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 8/10 Szavatosság: 7/10 Kihívás: 10/10 Zene és hangok: 8/10 Hangulat: 8/10 + Igazi kihívást nyújtó játék + Szép grafika + Hangulatos zene + Változatos fegyvertár – Nem mindenkinek ajánlott a nehézsége miatt 82%

Tetris DS

Megjelenés Japán: 2006. április 27. Amerika: 2006. március 20. Európa: 2006. április 21. Fejlesztő: Nintendo Kiadó: Nintendo Műfaj: Logikai Játékmód: 1-10 játékos Wi-Fi: Van Platform

Tetrisezni mindenki szeret. Kortalan szórakozás, egyszerűen nincs két egyforma játék, ennek okán több évtized után a mai napig is igazi élmény elővenni és játszani vele. Főleg a ’90-es években lehetett a piacon sokféle Tetris játékot (Brick Game) kapni, ezeknek is különböző változatuk volt. De ahogy az piaci gépeknél lenni szokás, a különböző 999999 in 1 és hasonló kiadások nem feltétlen a Tetris változatok százezreit tartalmazza, csupán az a néhány verzió ismétlődik újra és újra. Ezek gamer szemmel megmosolyogtatóak, de az elvitathatatlan tény, hogy e piaci gépezetek sokáig a köztudatban tartották a Tetris-t, az átlagember döntő többsége innen ismerte csak ezt a fantasztikus logikai játékot, míg nekünk, játékosoknak ott voltak a különböző konzolos és számítógépes kiadások, melyek közül talán a NES-re és a Game Boy-os változatok lettek a legnépszerűbbek.

És hát természetesen a Nintendo jó szokásához híven addig üti a vasat, amíg meleg. Ebből döntő többségében nagyon jó dolgok szoktak kisülni, többek között ennek is köszönhető, hogy amíg a konkurens konzolok tulajdonosai már az ezredforduló után is egyre inkább a retrót igényelték, addig mi, Nintendósok, sokáig élveztük az újkori játékokat. A Tetris DS is ilyen, bár abból a szempontból kilóg a Tetris játékok sorából, hogy ezek többsége licenszjátékok, de a Nintendo DS-es játék kivételesen a Nintendo égisze alatt készült. Ami meg is látszik a sok nagy Nintendo játék nevével fémjelzett játékmódok. Hat fő játékmód játszható, mindegyik a Nintendo egy-egy klasszikus játéksorozatával színeztek.

A Standard módban játszható a klasszikus Tetris. Ezt természetesen Super Mario kapta. Az alapvető játékszabályokat azt gondolom, hogy mindenki ismeri, ezért nem is merülnék el benne. A kivitelezés az, ami rendkívül érdekesre sikeredett. Az alsó képernyőn megy maga a játék, a felsőn pedig egy-egy klasszikus Mario játék pályát láthatunk, ahogy Mario halad előre rajta. Viszont csak úgy tud haladni, ha a játékunk során legalább egy sort megcsinálunk. Ekkor a felső képernyőn levő pálya előrébb megy, és Mario előre tud menni. Minél több sort ütünk ki egyszerre, annál inkább tud hősünk előremenni, míg végül eléri a pálya végét. A kivitelezés annyira ötletes lett, hogy önmagában csak ez képes hosszú órákon át magához láncolni. A beállításoknál egyelőre nem áll rendelkezésre, de ha sikerül kirakni 200 sort, akkor aktiválható az Endless mode, ahol aztán végképp kifulladásig játszhatunk. Itt is, mint a klasszikus játékban, minden 10. kirakott sor után eggyel nő a szint, vagyis gyorsabban jönnek az alakzatok. Játszhatunk még gépi ellenfél ellen, valamint a LINE CLEAR játékmódban 25 sort kell teljesíteni.

Push Mode a klasszikus, régi Donkey Kong játékok privilégiuma. Ezt kizárólag ketten lehet játszani, tehát ha nincs társunk, akkor gépi ellenfél ellen mérjük össze tudásunkat. Ez egyfajta kötélhúzás Tetris módra. Középről indulunk, hagyományos módon kell összerakni az alakzatokat, mint a rendes Tetrisben, csak itt az a különbség, hogy ha sort rakunk ki, akkor az egész elmozdul a gép irányába lefelé. Vagy értelemszerűen, ha a gép ügyesebb, akkor a mifelénk jön az egész monstrum. Minél több sort ütünk ki egyszerre, annál inkább az ellenfél térfelére mozdul el az addig kirakott építmény. A pálya tetején és alján található egy vonal, ha azt az egyik játékos eléri, a másik nyert.

A Puzzle Mode a Yoshi’s Cookie játékot szimbolizálja, ez némileg komolyabb fejtörést igényel. Ahogy a neve is árulkodik róla, ez egy kirakós. Már néhány alakzat van a pályán, a cél, hogy a rendelkezésünkre álló három alakzattal megtisztítsuk a pályát. A lehetőségek igencsak korlátozottak, hiszen csak a három megadott Tetris alakzat áll rendelkezésre, annyi könnyebbség van, hogy ezeket tetszőlegesen forgathatjuk.

A The Legend of Zelda játék elemeit tartalmazza a Mission Mode. Itt különböző feladatokat (küldetéseket) kell teljesíteni megadott idő alatt. Az idő múlását pedig a szívek jelzik, ahogy folyamatosan fogyatkoznak. Ha nem sikerül teljesíteni, akkor kapunk egy másikat, és sorokat tesz le a gép, nehezítve a dolgukat.

A személyes kedvencem a Metroid elemekkel tarkított Catch Mode. Egyben ez a legsajátságosabb. Egy kis kockát irányítunk az alsó képernyőn, felülről pedig jönnek a Tetris alakzatok, ezeket kell a kockához csatlakoztatni. Ezek egymásra téve halmozódnak. Ha sikerül egy 4×4-es négyzetet kihozni, azzal mintha egy sort rajtunk volna ki. Ekkor egy kis ideig villognak a kockák, ez idő alatt is további alakzatokat lehet rátenni, így ha további négyes sort, oszlopot sikerül összehozni, azok is beleszámítanak, az értük kapott pontszám pedig halmozódik. Majd egy lézersugár segítésével az összes abban a sorban és oszlopban levő sor és oszlop eltűnik. A képernyő alján energiacsík látható. Ha hagyunk egy elemet “földet” érni vagy nekimegyünk egy ellenségnek (nem vagyok jártas a Metroidban, nem tudom a nevét), akkor csökken a csík. Viszont, ha kirakunk egy legalább 4×4-es négyzetet, akkor visszanő. Ha teljesen elfogy az energiacsík, akkor van vége a játéknak. Nemcsak az egyedi ötlet miatt vált személyes kedvencemmé, hanem a Metroid zenék hihetetlenül hangulatos hangszerelése miatt is.

Még a Touch Mode maradt ki, szerintem ez sikerült a legkevésbé jól. Ehhez a Balloon Fight játék elemeit használták fel. Ebben a játékmódban óriás Tetris alakzatokat kell a Stylus segítségével mozgatni. Ezek előre meg vannak adva a pályán, egymáson állnak, és egészen magasra érnek. Ezeket kell úgy mozgatni, hogy sorokat hozzanak ki, és végül elfogyjanak az alakzatok. Forgatni is lehet őket, ha kétszer megérintjük a Stylus-szal.

Ezen játékmódoknak is vannak különböző módozatai, így nagyon sok lehetőség adott játékon belül. És akkor nem is beszéltünk még a helyi és az online többjátékos módról, ahol akár 10-en játszhatunk együtt. A rendes Tetris mellett a Mission- és a Push mode-okat lehet multiban játszani. Az online játék sajnos már nem játszható mivel 2014-ben lekapcsolták a Nintnedo Wi-Fi Connection szolgáltatást. De offline is rengeteg lehetőség van a játékban, és társaságban is hihetetlenül jó szórakozást nyújt, ha már meguntuk a Mario Kart-ot. Az egyedi és fantasztikus kivitelezés és grafika mellett az zene az, ami nagyon jó lett. Szinte mindegyik egy-egy klasszikus játék újragondolt változata, de a lehető legjobban hangszerelve, amik nagyon emelik a hangulatot. Magasan ajánlott játék, már csak azért is, mert itt játszható játékmódok döntő többsége semelyik másik Tetris játékban nem elérhetők.

Grafika: 9/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 9/10 Kihívás: 9/10 Zene és hangok: 10/10 Hangulat: 10/10 + Rengeteg lehetőség + Hangulatos grafika + Fantasztikus zene + Ötletes megvalósítás + Hosszútávú szórakozást ígér 95%

Golf (NES)

Megjelenés Nintendo Entertainment System Japán: 1984. május 1. Amerika: 1985. október Európa: 1986. november 15. Wii U Japán: 2013. november 13. Amerika: 2013. október 10. Európa: 2013. október 10. Fejlesztő: Nintendo Kiadó: Nintendo Műfaj: Sport Játékos: 1-2 játékos Platform

Hajdanán, amikor az 576 KByte és 576 Konzol magazinok fénykorukat élték, az olvasóinak egy része tesztelő akart lenni. Ez nagyon jó gondolat, kevés jobb dolog történhet az emberrel, ha azt csinálhatja, amit szeret, ezáltal kiteljesedik a munkájában. De azt azért érdemes tudni, hogy nem egészen úgy van az, hogy mi választhatjuk ki, hogy melyik játékról szeretnénk írni: Kiosztásra kerülnek azon játékok, amelyek bekerülnek az aktuális havi magazinba. Ez persze azzal is jár, hogy olyan játékokkal is becsülettel kell játszani, amelyikre „civilben” rá se néznénk. Például, mert nem a mi stílusunk, vagy mert annyira rossz, hogy ha tehetnénk rituálisan elégetnénk a játékot. Soha nem voltam hivatásos tesztelő, erről a fent említett két újságban írtak folyamatosan. De az esetemben ezért is van az, hogy én magam választom meg, mely játékról írok, hiszen ezt önszorgalomból teszem.

De azért bevállaltam néhány olyan játékot, amik nem éppen a vállalható kategóriába tartoznak. Többségében azért, hogy színesebb legyen a „repertoárom”, és ne csak Mario játékokról írjak 90-100%-os írásokat. Ezen arányon rontva döntöttem úgy, hogy írok a NES-re megjelent Golf játékról. Az nagyon szép a Nintendótól, hogy a NES idejében sok sportjátékkal leptek meg minket, ezáltal már a ’80-as évek gyermekei, fiataljai is kipróbálhatták magukat TV előtt különböző sportszimulátorokkal. Aztán ezek minősége már erősen kérdéses. Senki el nem veheti a NES-től, hogy forradalmi konzol volt a maga idejében, olyan szinten alakította át a videojátékos közösséget, hogy talán csak a Sony PlayStation lehet ezügyben vetélytársa. Viszont a NES azért teljesít ennyire rosszul sportjátékokban, mert a konzol technikailag tökéletesen alkalmatlan egy igényes és élethű sportjáték kivitelezésére, ezekre utaltam már korábban is a Soccer és Tennis tesztjeimben. Nem utolsó sorban, ezekben a játékokban nagyon korlátozottak korábban a lehetőségek.

A Golf, ha lehet, még ezt is alulmúlja. Csak egyetlen pálya 18 lyuka áll rendelkezésre, és bár a grafika viszonylag jó, a játszhatóság az, amin elvérzik ez a játék. A Game Boy-os Golfnál is az volt a nagy hiba, hogy amikor elütjük a labdát, a képernyő alján levő erőméter olyan gyorsan mozog, hogy lehetetlen beállítani rendesen az ütés erejét, majd annak pontosságát. Mindezek tetejében a játék sehol nem mutatja, hogy hány yard-ra vagyok aktuálisan a lyuktól, csak azt, hogy a kiindulási ponttól milyen messze van. Így csak szemmértékre tudtam megtippelni, hogy éppen melyik ütő lehet a megfelelő (abból azért szerencsére van mindegyik). De ezt szinte mindig félrekalkuláltam. Ennek köszönhetően többször megfürdött a labdám, vagy ment ki a pályáról (Out of Bounds). Főleg ez volt bosszantó, mert a játék már akkor is OB-t jelzett, amikor fák közé ment a labda. Csak akkor érzékeli a játék, hogy pályán belül van, ha sima felületre ér a labda. Retenetesen illúzióromboló, hogy nem tudták megcsinálni, hogy füves legyen a pálya, vagy hasonlók (épp csak bunker és víz van). Ennek fényében a Double Bogey (+2 pont) kifejezetten jó eredménynek számított a játékban.

Ami igazán árulkodó a játék minőségéről, hogy még a játék Game Boy-os változata is tartalmasabb, mert legalább lehet pályát választani, és többféle pályafelület van (pl. Rough), ezt a NES verzióból egy az egyben kihagyták, pedig elvileg technikailag többet tud. A Game Boy-os Golf is eléggé igénytelen játék volt, a NES-es pedig egyenesen ocsmány. Imádom az első Nintendo konzolt a forradalmi alkotásaiért, de ha a sportjátékaira gondolok, rémálmok gyötörnek. Soha többet ne lássam!

Grafika: 3/10 Játszhatóság: 1/10 Szavatosság: 1/10 Kihívás: 6/10 Zene / Hang: 1/10 Hangulat: 1/10 + Elfogadható grafika – Játszhatatlan – Csak egy pálya elérhető – Hangok legkevésbé sem illenek a játékba – Irgalmatlanul nehéz 12%

Tetris (NES)

Megjelenés Japán: nem jelent meg Amerika: 1989. november Európa: 1990. február 23. Fejlesztő: Bullet Proof Software Kiadó: Nintendo Műfaj: Logikai Játékos: 1 játékos Platform

Azt gondolom, hogy a legjobb dolog, ami a logikai játékokkal történhetett, az a Tetris megjelenése. Ennek a játéknak is legendás a története abból a szempontból, hogy a feltalálója semmi pénzt nem keresett a találmányán, minden egyes anyagi haszon a Nintendóé lett, ugyanis már sok kurrens konzolra és számítógépre megjelent a Tetris, de igazából csak Nintendón volt nagyon sikeres, ott adtak el tízmillió példányokat mind a NES-es, mind a Game Boyos verzióból. És nagy kár, hogy a Game Boyos verziót törölték a Nintendo 3DS eShop-ról, mert a mai napig az egyik legjobb szórakozás számomra a Tetris. Én még leszedtem, és a mai napig nagyon élvezem, amikor pl. ügyintézéskor várok a soromra, csak előkapom a 3DS-t, és lenyomok egy Tetris menetet. Azóta törölték a Nintendo 3DS eShop-ról valószínűleg jogi okok miatt. De az biztos, hogy a mai napig nagyon megy nálam ez a játék.

De most a NES verzió kerül terítékre. Több logikai játék esetében írtam arról, amelyek megjelentek NES-re és GB-re is, hogy általában a hordozható verzió sikerült jobban. Nemcsak azért, mert ezek inkább rövidebb játékok, amikkel mondjuk utazáskor nagyon jól el lehet szórakozni, hanem érződik, hogy ezeket mind eredetileg GB-re tervezték, NES-en korántsem mutat annyira jól. Ez alól kivétel a Tetris. Ez az egyike azon NES-es logikai játékoknak, mely hosszútávon leköt a TV előtt. Pedig egyszerű a formula, hiszen a klasszikus Tetrist lehet benne játszani, mégis van egy-két apró körítés, mely nagyban emeli a játék értékét.

Ahogy a ’80-as évek logikai játékaiban itt is kétféle játékot lehet játszani, van A és B játék. Az A játék a klasszikus Tetris, ahol megadott alakzatokat, formákat kell úgy a pálya alsó részére ejteni, hogy lehetőleg ne legyenek közöttük lyukak. Ha egy sort teljesben kirakunk, akkor az eltűnik, kapunk érte extra pontokat. Ha több sort sikerül egyszerre, akkor egyszerre több megy le, és a kapott pontok mértéke exponenciálisan nő. A legtöbb, amit ki lehet hozni, 4 sor a hosszú egyenesnek köszönhetően, ami sokunk kedvence, hiszen ha 4 sort kihozunk egyszerre, az a Tetris. Egyébként meglepett, amikor nemrég néztem YouTube videót, hogyan játsszák mások a játékot, hogy mindenki arra ment, hogy kihagyott egy oszlopot, rendszerint szélen és azon voltak, hogy jöjjön a hosszú egyenes, ami által mindig 4 sort lőttek ki egyszerre. Soha életemben nem játszottam így a Tetrist, mindig úgy rakosgattam az alakzatokat, ahogy éppen logikusnak tartottam, és ha éppen 1 sort sikerült kirakni, akkor annak örültem, ha pedig többet, az még jobb, de hogy folyamatosan négy sort rakjak ki, az nekem teljesen idegen. A gép számolja hány sort raktunk ki, ha megvan 10, akkor szintet lépünk, és a mindig kicsit gyorsulnak az alakzatok, tehát folyamatosan figyelni kell, hogy az aktuális formát épp merre érdemes letenni. A játék mindig mutatja, hogy melyik lesz épp a következő, így lehet előre is gondolkodni. Ami érdekesség, hogy bal oldalt láthatunk ez kisebb statisztikát arról, hogy melyik alakzatból hánnyal volt dolgunk összesen. Természetesen legtöbbször a hosszú egyenes ábrája mellett van a legkevesebb szám, hiszen nem lehet mindig jóvilág. A játék akkor ér véget, ha az alakzat-hegy elérte a játéktér tetejét (pályáról mégsem lehet beszélni), akkor lehúzzák a rolót, és kész. Ha úgy adja kedvünk, kezdhetünk új játékot. A B játékot kicsit ötlettelennek érzem. Ott az van, hogy számol vissza a gép, hogy hány sort kell kirakni, hogy abszolváljuk a játékot. Ez mindig egységesen 25 sor. Ha ez kész, akkor vége a játéknak, és ha sikerül elérni a 2.000 pontot, akkor Tetris Master-nek kiált ki minket a gép. Azért nem itt kezdődik a mesteri cím elnyerése, de ami miatt mégis játszható, hogy különböző magasságot és sebességet állíthatunk be. A magasság esetében ugye a gép a játék kezdetekor megadott sorig különböző kockákat rak le véletlenszerű helyekre, így némileg nehezítsük a játékot. Valamint a sebesség esetében nyilván az alakzat „földre szállásának” sebességén módosítunk, hamarabb érnek földet, így gyorsabban kell gondolkodni. Ha extra magasságot vagy / és sebességet választottunk, azokért külön bónuszpont jár. Így azt gondolom, nem nehéz belátni, hogy mennyire könnyű azt a bizonyos 2.000 pontot összegyűjteni.

Nyilván egy logikai játék esetében nem várhatunk el nagy grafikai csodákat, de nekem például az tetszik, hogy minden egyes szintlépés után megváltozik az alakzatok színe (a már lerakottaké is). Ezt azért tartom jó dolognak, mert a színek változásával megváltozik a játék hangulata, vagy érzete. Minthogy a színekhez szokás érzéseket társítani, ezek a nagyon régi játékoknál kiváltképp kijönnek, amikor egy fekete háttér mögött megváltozik az alakzatok színe. Személy szerint nagyon tudom értékelni az ilyen apróságokat is, amikkel emelik a játék hangulatát. A zene érdekes. Alapból három zene választható, az első egy eléggé ismerős Csajkovszkij mű, én személy szerint a Garfield és Barátai rajzfilmsorozatban hallottam sokszor. A második ütemes, gyors, de eléggé kusza, mert mintha nem szólna semmiről. A harmadik zenéjétől sokan a falra másznak, nekem az a kedvencem. Egy lassú, már-már andalító zene, aminek olyan hangulata van, mintha valami spirituális szeánsz zenéje lenne. Azért szeretem nagyon, mert hihetetlenül ellazít, és úgy érzem, sokkal jobban megy a játék. Tényleg azt érzem, hogy hatással van az elmémre ez a zene. Ha nagyon jó eredményt sikerül elérni, akkor egy „cameo” bejátszással örvendeztet meg minket a cég, ahol rakéta száll a magasba, vagy Mario karakterek jelennek meg, és gratulálnak nekünk. Külön érdekesség, hogy a klasszikus opera Bizet: Carmen nyitánya hallható 8 bites változatban természetesen.

A különböző apró extrák azok, amik különlegessé teszik a NES-es Tetris játékot. Olyan, mintha ezekkel akarták volna magát a logikai játékot különlegessé tenni. Óriási veszteségnek tartom, hogy se Wii-re, se Nintendo 3DS-re és se Wii U Virtual Console-okra nem tették elérhetővé. Csak NES tulajdonosok számára játszható a játék, nekik viszont egy kincs van a tulajdonukban, a logikai játékok királya NES-re. Negatívumként említhető még a kétjátékos mód hiánya. Hiszen miért is ne lehetne ketten egyszerre játszani, összemérni a tudásunkat, hogy melyikünk a jobb, vagy egyedi ötlettel érdekessé tenni a közös játékot? Emellett a B játék, és néhány zene, amit fel lehet róni a játék hibájának, de ezeket leszámítva a legjobb logikai játék az alap Nintendo konzolra.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 9/10 Szavatosság: 6/10 Kihívás: 6/10 Zene / Hangok: 8/10 Hangulat: 10/10 + Kortalan logikai játék + Remekül játszható + Egy-két jó ötlet, melyek emelik a játék hangulatát – Kétjátékos mód hiánya – Ötlettelen B-játék 88%

Ohayou! Beginner's Japanese

Megjelenés Japán: Nem jelent meg Amerika: 2016. november 17. Európa: 2016. november 24. Fejlesztő: Finger Gun Games Kiadó: Finger Gun Games Műfaj: Oktató Játékos: 1 játékos Ár: £4.49 / €4.99 Méret: 943 MB Wi-Fi: nincs Platform

Jó reggelt, jó reggelt! Ki az ágyból, Wii U-t bekapcsolni, vár a japán nyelvtanfolyam! Eddig angol és német nyelvet oktató program volt Nintendo DSi-re és Wii-re, és hát eddig kellett várni, amíg végre a japán nyelv is elérhető lett. Nem is értem, miért nem éltek korábban a lehetőséggel, hiszen egyre többen tanulnak ázsiai nyelveket, és talán a mai napig a japán a vezető e tekintetben, bár tény, hogy a koreai is egyre nagyobb teret nyer magának a KPOP zene és a történelmi doramák miatt, ahogy a kínai is. De ami késik, nem múlik, és végre itt a lehetőség, hogy bárki szórakozva elsajátítsa az alapokat.

No, azért ne reméljük, hogy £4.49-ért annyi ismeretet kapunk, hogy letehetjük az N5-ös szintű nyelvvizsgát (ez az alapszint, N4 a következő, és így tovább), mivel ez a program csak a kanákra szakosodott, de arra profi szinten. Ez a program olyan lehetőségeket kínál, hogy olyan szinten belénk égjen a japán ABC, mint a szorzótábla. Az elején a két főszereplő, Asuka és Kenji részletesen bevezet a japán nyelv alapjaiba, hogy s mint vannak a kanák, és a ka… na azért ne rémisszük el szegény kezdő tanulót, mindent a maga idejében. Miután megkaptuk az alapinstrukciókat, alapvetően kétféle lehetőség közül választhatunk. Egyszer megnézhetjük a kana-táblázatot. Itt láthatjuk az adott kana romaji átiratát, valamint a hangszóróra kattintva kiejtve is hallhatjuk. Ezek mellett a megfelelő írás, és vonásirány, végül ha valamelyik kanához külön „sztori” tartozik, azt karakterünk elmondja. Asuka a Hiragana táblánál van jelen, Kenji pedig a Katanánál. És ha úgy érezzük, hogy kellőképp megtanultuk a kanákat, próbára tehetjük tudásunkat. A program második része a játék, amely lényege, hogy a romaji átirattal párosítsuk a kanákat. Ezek a különböző mássalhangzókra vannak osztva, ezeket leckénként próbálhatjuk ki. Egy leckében 15 feladvány van, felül megjelenik a romaji átirat és a megjelenő három kana közül meg a megfelelőt kiválasztani. Ennek másik fajtája, amikor nem romaji alapján kell kiválasztani a megfelelő kanát, hanem hang alapján. Ahogy írtam korábban, meg lehet hallgatni a különböző kanák kiejtését, ugyanez van a játékban is. Tehát halljuk a megfelelő szótagot, és ki kell választani a megfelelő kanát. Ez is ugyanúgy leckékre van felosztva, ugyanazon az elven, és egy leckében ugyanúgy 15 feladvány van. Ezeket a feladványokat értékeli a program, és csak akkor kaphatjuk meg a maximális 5 csillagos minősítést az adott leckére, ha hibátlanra csináltuk meg. Ez azt gondolom, kellő húzóerő lehet, bár a következő lecke már három csillagtól megjelenik. Az egész program összesen 60 leckéből áll.

Természetesen a leckéket akárhányszor meg lehet csinálni, és érdemes is újra és újra, hogy minél jobban belénk rögzüljenek a japán karakterek. Akinek megtetszik az egész hangulata, az valószínűleg elő is fogja venni. És ha már elég jól megy azon túl, hogy hibátlan, akkor célokat tűzhetünk ki magunk elé, például minél gyorsabban megcsinálni a 15 feladványt. Gondoskodtak a japános hangulatvilágról mind grafikailag, mind zeneileg. Bár valószínűleg a cel-shaded grafikától nem fog az átlag játékos hátast dobni. Erről a programról el lehet mondani, hogy amit tud, azt nagyon jól, így nem is hibái, hanem hiányosságai vannak. Mert bár írtam, hogy az ára miatt nem lehet csodákat várni. Nem fog szavakat meg nyelvtani szabályokat tanítani, de a meglévő lehetőségeken lehetett volna bővíteni. Például mivel az egyes leckék mássalhangzókra vannak bontva (tehát egy leckében például ka, ki, ku, ke, ko), meg lehetett volna azt csinálni, hogy ha túl vagyunk mind a 60 leckén, akkor egy új tudáspróbán teljesen véletlenszerűen jöjjenek elő a romaji átiratok, és annak megfelelőjét kell a három kanából kitalálni. Vagy ugyanígy lehet, hogy ne csak 15 feladvány legyen a későbbiekben, hanem akár 50 vagy 100 is. Ami még jó lett volna, hogy ha már írást, a vonásirányt is mutatja, akkor ebből is egy tudáspróba, hogy mennyire tudjuk pontosan megformálni az adott kanát, vagy romaji alapján a japán karaktert.

Úgyhogy lett volna még lehetőség a programban. A hangulata pedig abban merül ki, hogy élmény gyorsan, már-már szorzótábla-szerűen kitalálni a megfelelő kanát, ezáltal nagyon jól lehet megtanulni az alapkaraktereket. Én várom a következő részt, aminek (ha lesz) jó eséllyel Konnichiwa nevet kapja, majd jön a haladóknak a Konbanwa, végül az anyanyelvi szintűeknek az Oyasumi, ami jogos lesz, hiszen akkorra már olyan szintű japán tudásunk lesz, hogy a nyelvvel fogunk álmodni. És hátha a hiányosságokat is pótolják.

Grafika: 6/10 Játszhatóság: 9/10 Szavatosság: 5/10 Kihívás: 9/10 Zene és hangok: 7/10 Hangulat: 9/10 + Jó nyelvtanfolyam kezdőknek + Könnyű kezelés + Játékosan japános hangulatú – Lehetőségek hiánya – Aki teljesen kezdő, annak nagyon nehéz lehet 68%

Pokémon Red / Blue / Yellow

Megjelenés Game Boy Pokémon Red & Blue Japán: 1996. február 27. (Red & Green) 1996. október 15. (Blue) Amerika: 1998. szeptember 30. Európa: 1999. október 5. Pokémon Yellow Japán: 1998. szeptember 12. Amerika: 1999. október 19. Európa: 2000. június 16. Nintendo 3DS Japán: 2016. február 27. Amerika: 2016. február 27. Európa: 2016. február 27. Fejlesztő: Game Freak Kiadó: Nintendo Műfaj: RPG Játékos: 1-2 játékos Mentés elemes memóriába Ár: £8.99 / €9.99 (játékonként) Méret: 79 blokk Platform

Akárhogy is nézzük, a Pokémon GO-nak köszönhetően világszerte újra él a Pokémon mánia. Olyan szintű őrület kapcsolódik a mobilos alkalmazáshoz, mint amikor megjelentek az első játékok, ismert lett az anime, és együtt énekeltük Németh Attilával, hogy „Szerezd meg hát mind! Pokémon!” Ma már teljesen más minőségében éljük újra a Pokémon őrületet (akármennyire is pejoratív a szó, az), hiszen sokkal több felnőtt is játszik az alkalmazással, míg a dicső múltban a Pokémon szinte csak a gyerekek privilégiuma volt. Azok is szép számmal vannak, akik abból az időkben lettek rajongók, és ma is azok. Nekik nyilván teljesen mást jelent az alkalmazás egyáltalán az egész Pokémon dolog, de az biztos, hogy hatalmas jelentősége van az applikációnak.

A Nintendo részint ezt az új őrületet meglovagolva akciózta le Nintendo 3DS-re a Pokémon Red / Blue / Yellow játékokat. Részemről a Blue már a digitális megjelenése óta megvan, ez az akció pedig jó lehetőséget adott arra, hogy teljessé tegyem az 1. generációs digitális Pokémon játék gyűjteményemet. Talán kevesen vannak akkora gyűjtők, mint én, hogy mindegyik verziót megveszik, mégis azt mondom, hogy érdemes, mert így lehet látni a különbséget. Honnan is indult az egész? Japánban eredetileg a Pokémon Red és Green jelent meg, majd később néhány hibát javítva megjelent ugyanez a két játék kék színárnyalatban. Amerikába és hozzánk, Európába a Red és a Blue jutott el. A Yellow egy későbbi különleges kiadás, hiszen itt Pikachu a társunk, mint az animében. Érdekessége az animének, hogy azt ugye eredetileg azért indították el, hogy segítséget nyújtson azoknak a játékosoknak, akik elakadtak. A Yellow-ban – ha nem is egészen ugyanúgy – de az anime történéseit játszhatjuk végig, hiszen Pikachu mindvégig velünk van, soha nem bújik be a Pokélabdába. Az anime pedig jövőre lesz 20 éves, és lássuk be, a készítők segítőkészsége töretlen, hiszen ugyanazzal a lendülettel gyártják az újabb részeket, mint amikor elindult. Na de lássuk végre a játékot.

Egy rövid openinggel indít a játék, aztán itt is az adatok megadásával kezdjük. Hősünknek saját nevet adhatunk, majd a riválisunkat is elkeresztelhetjük. Aztán indulhatunk is utunkra, hogy legyőzzük a 8 teremvezetőt, majd az elit négyest, hogy mi legyünk az Indigo liga bajnoka. Aki az újabb Pokémon játékokkal kezdett, azoknak szokatlan lesz ez a játék, egyrészt a végtelenül egyszerű grafika miatt, másrészt meg a lehetőségek is (az új játékokhoz képest) hihetetlenül kezdetlegesek voltak. Nem lehetett EV-zni, nem voltak Shiny Pokémonok, nem lehetett eventeket fogadni, hogy mega fejlődésekről már ne is beszéljünk. Csak a játék a maga egyszerűségében, és aki elengedi az esetleges elvárásait, az hamar meglátja, hogy nem véletlen volt már az első játékkal is rettenetes nagy mánia a Pokémon körül, hiszen már az első generációs játék is hihetetlenül addiktív, akár több órás játékra is sarkallhat.

Ezért is javaslom mindenkinek, mint „nem annyira hardcore Pokémon rajongó”, hogy aki szeretne elmerülni a Pokémon világába, annak érdemes az első generációs játékok egyikével (vagy mindegyikével) kezdeni, mert a maga egyszerűvégével nagyszerűen bevezet a Pokémonok rejtélyébe. Itt még nem volt annyi típusa a zsebszörnyeinknek, mint az újabb játékokban, így fokozatosan tanulhatjuk meg, hogy melyik Pokémon mire képes, melyik ellen erős, és melyik ellen gyenge, valamint melyik tárgyat hogyan hasznosíthatjuk. És azért lássuk be, hogy azért a lehető legtöbbet hozták ki a Game Boy-ból a Game Freak-nél, hiszen ott jegyzik a legtartalmasabb monokróm RPG-k között. Itt még „csak” 151 Pokémont kell elkapni, és a három választható Pokémon Bulbasaur, Charmander vagy Squirtle voltak. Amelyiket választottuk, a másik kettővel biztosan nem fogunk találkozni a játék során, így érdemes megfontoltan választani. Ez alól a Yellow verzió a kivétel, mind a három kezdőpokémont elfoghatjuk, ahogy Ash is tette az animében. A sárga kiadás abban is több az elődeinél, hogy másképp nézni ki a Pokémonok, sokkal inkább hasonlítanak az animében, és a későbbi játékokban látottakra. És persze attól, hogy egyszerűbb a játék, messze nem jelenti azt, hogy sima ügy lesz végigjátszani. Már ebben a játékban is van lutri bőven, például világítás nélkül végigmenni a kőalagúton, a harmadik teremvezetőnél a puzzle, vagy a szellemek rejtélye Levendulavárosban, aminek ugye igen szomorú háttértörténete van. Meg persze a Rakéta csapattal is felvesszük a harcot.

Tehát semmiképp ne ítéljük meg a játékot az egyszerű mivoltáról, mert hihetetlenül rá lehet függeni. Hangulatos és pont annyira nehéz, hogy a kezdő játékosok is megismerjék a sorozat sava-borsát, de egyáltalán nem megoldhatatlan, így sikerélményt okoz a játék. Mindenképpen érdemes megnézni, hogy honnan indult el a Pokémon játéksorozat, és aki elengedi azokat az elvárásokat, amiket az új játékok már alapvetően tartalmazzák, gyorsan megláthatja, hogy bizony volt alapja a Pokémon-láznak már a kezdetekben is.

Grafika: 8/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 10/10 Kihívás: 5/10 Zene és hangok: 6/10 Hangulat: 9/10 + Lehetőségekhez képest hihetetlenül fejlett RPG. + Akár több száz órás játékidőt biztosít + Precíz irányítás – Egyszerű zene – Túl könnyű teremvezetők 88%

Super Soccer

Megjelenés Japán: 1991. december 13. Amerika: 1992. május Európa: 1992. június 4. Fejlesztő: Human Entertainment Kiadó: Nintendo Műfaj: Sport Játékos: 1-2 játékos Platform

Örvendjünk annak, hogy a magyar labdarúgó válogatott 44 év után ismét jelen van az Európa Bajnokságon. Ugyan lehet károgásokat olvasni szép számmal, hogy legalább megvan a biztos csapat, amelyik kiesik az első körben, de azért nem jó dolog ennyire negatívnak lenni. Másfelől meg merem kockáztatni, hogy azok is TV elé ülnek, amikor a magyar válogatott játszik, akik köszönőviszonyban sincsenek a focival. Én is úgy vagyok vele, hogy maximum az EB-t meg a VB-t nézem, meg esetleg elkapok egy-egy mérkőzést, amikor teniszt ígérnek az adott időpontra, de ott csúszás van vagy, vagy el is marad az adott meccs. De egyáltalán nem hoznak lázba. Ennek ellenére van néhány focis játékom, amit alkalomadtán előveszek, így vagyok a Super Soccer-rel is. Lássuk, miről is van szó.

Azért döntöttem focis játék tesztje mellett, mert azt gondolom, hogy konzolosként talán úgy fejezhetjük ki örömünket, hogy a magyar csapat is jelen van az EB-n, hogy jobban fókuszba kerülnek a labdarúgó szimulátorok. Akár játékon keresztül is kitanulhatjuk az adott sportágat, ha a szimuláció megfelelően élethű. Néhány hónapja keményen ócsároltam a NES-re megjelent Soccer játékot, és írtam ott is, hogy már a Super Soccer is lényegesen jobb, pedig majdhogynem SNES nyitócím volt. És tényleg így van, egy sokkal jobb focis szimulátorral van dolgunk, amivel már érdemes komolyan foglalkozni, még akkor is, ha első időkben mondjuk 22-0-ra kapunk ki. Egyetlen komoly hátránya van, hogy nem lehet nehézségi szintet beállítani, így akárcsak a Super Tennis, a Super Soccer is bevisz a mélyvízbe. És bizony, nem kegyelmeznek a gépi játékosok, komolyan elgondolkodtam azon, hogy ez a nehézségi szint nem-e veszi el a motivációt a kezdő játékosoktól? Főleg annak fényében, hogy mai a játékok ugye jóval könnyebbek, és a mai játékosok nem feltétlen vannak hozzászokva ahhoz, hogy egy játék nehéz legyen. A régi időkben egy játék sokkal nagyobb kihívást nyújtott, ezek végigvitele élményszámba ment. Hasonlóan a sportszimulációk esetében profinak lenni az adott játékban.

Két játékmód van a Super Soccer-ben, az Exhibition és a Tournament. Az Exhibition-ben lehet barátságos mérkőzéseket játszani. Kiválasztjuk a számunkra szimpatikus országot / csapatot. Láthatjuk mellettük az egyes jellemzőket, például gyorsaság, erő és védekezés. Érdekes már ezen a játékon keresztül is látni, hogy mennyit változott a labdarúgó csapatok erőviszonya, hiszen azokról az országokról, melyekről manapság sokat hallunk, azok a Super Soccer idejében nem voltak valami erősek. De például Hollandia, Brazília, Németország, Egyesült Királyság, Olaszország már ekkor is etalonnak számítottak a fociban. Magyarország már itt sem volt játszható csapat. Be lehet állítani a csapat felállítását. Támadó- vagy védekező focit szeretnénk? Ami meglepő, hogy elég sok lehetőségünk van. Kezdő játékosoknak érdemes védekező felállást választani: 2 csatár, 3 középpályás és 5 hátvéd lesz így a csapatunkban. Emellett megválaszhatjuk, hogy hány perces legyen egy félidő. 1 és 99 perc között lehet választani, de tessék csínján bánni a magas értékekkel, ugyanis ez a játék valós időben számol vissza! Tehát ha valaki 99 percre állítja be, az készüljön fel 3 óra 18 percnyi focijátékra egyhuzamban. Másfelől meg személy szerint örülök ennek, mert soha nem értettem, hogy más focijátékok, akár a mai FIFA játékok is, miért számolnak vissza őrült sebességgel. Értem, hogy egy átlag játékos valószínűleg nem ülne végig egy valós idejű 2×45 perces játékot, de azt gondolom, hogy meg kell adni a lehetőséget annak, aki mégis szeretné ezzel is realisztikusabbá tenni a játékot magának. A Super Soccer kizárólag valós időben számol vissza. Azt gondolom, hogy kezdőknek érdemes 5 percre beállítani, amikor először játszottam vele, 10 percre állítottam be a félidők hosszúságát, és amikor már az 5. perc után 11-0 volt az állás a gép javára, akkor megköszöntem a lehetőséget, és nyomtam egy RESET-et.

Az az igazság, hogy bár a játék tényleg sokkal jobb, mint a NES-es Soccer, másik nagy hibája a nehézség mellett, hogy meglehetősen kaotikus. Nehéz átlátni, hogy ki kicsoda (azon túl, hogy a csapatok ruházata persze eltérő színezetű), de ami miatt egyedi a játékmenet az a kameraállás. Ugye megszokhattuk, hogy egy átlagos focijátékban lényegében oldalnézetből láthatjuk az eseményeket, hiszen a kamera a pálya hosszabb oldalán van. Itt meg a mi kapunk oldaláról szemlélhetjük az eseményeket. Ez önmagában egyedivé teszi a játékot, és bizony nehéz is megszokni. Rá is leszünk kényszerülve, mert a gép tényleg nem kegyelmez. Már írtam rá példát, hogy ha tényleg nem megy a játék, akkor sok-0 is lehet akár az eredmény. Elvileg minden szabály szerint megy, bár néha azt éreztem, hogy olyan gáncsolást is megenged a gép, amire a való életben akár piros lap is járna. Ha véget ér egy meccs, lehet újat kezdeni.

Ha nem sikerült dűlőre jutni, és döntetlen marad az állás büntetőket lehet rúgni. Itt is 5-5 lehetőség van mindkét csapatnak, mint a való életben. Alapvetően ugyanaz a funkciója, mint a teniszben a „Tie Break”-nek, ha a hosszabbítások után sem áll nyerésre egyik csapat sem, akkor jönnek a büntetők. Öt alkalommal lehet kapuba rúgni a csapatoknak egyenként, és amelyik csapat többször rúg gólt, az nyer. Ugyanezt lehet külön játékmódban játszani. A másik játékmód, mely a lényeg lenne, a Tournament, itt lehet bajnokságokon részt venni. Kissé furcsának tűnik a hasonlat, de „Mortal Kombat”-szerűen megy a bajnokság. Tehát nem egyenes kieséses rendszerben, hanem először a leggyengébb csapat ellen játszunk (Belgium), majd így megyünk az egyre erősebbek felé, míg el nem érjük a legerősebbeket, a németeket. Nincs mentés a játékban, így ha legyőzünk egy csapatot, kapunk egy kódot, azt kell beírni, ha a további csapattal szeretnénk játszani. A bajnokságban egy félidő 5 perc, és ha vesztettünk, természetesen újrakezdhetjük az adott meccset.

A játék annak ellenére, hogy kezdetleges, megvan a hangulata, amit külön emelnek a különböző Nintendo, Super Nintendo és Game Boy logóval ellátott reklámok a pályán. El is gondolkodtam, hogy ilyet a való életben miért nem látni soha? PlayStation logók voltak minden mennyiségben, de a Nintendo ily módon soha nem reklámozta magát. Viszont a grafika nem feltétlen mondható nagy eresztésnek, mivel mégiscsak az első SNES játékok között, ráadásul az egyedi kameraállást is szokni kell. Technikailag azt gondolom, hogy rendben van a játék, inkább a szabálytalanságokkal szembeni engedékenység, ami nem tetszett, egyébként el lehet játszani vele néha. Erre esetleg jó lehet, érdemes lehet beszerezni, de a későbbi SNES-es focis játékok fényében nem tudom elképzelni, hogy bárki is több órát töltene el ezzel a játékkal.

Grafika: 7/10 Játszhatóság: 8/10 Szavatosság: 6/10 Kihívás: 9/10 Zene és hangok: 5/10 Hangulat: 7/10 + Korához képest fejlett játék + Könnyen megtanulható irányítás + Hangulatos játék – Nem állítható nehézségi szint – Nehezebben átlátható az egyedi kameraállás miatt 62%